Gulyás Gergely szerint viszont „minden rendelkezésre álló adat szerint az első oltást követően a védettség jelentős mértékben bekövetkezik”, ezért az első oltás után több mint két héttel az iskolák nyitása nem jár olyan kockázattal, amit ne lehetne vállalni.
Hajdú Pétert és menyasszonyát Esztert eddig nem hordozták a tenyerükön az égiek. A 25 éves szépség ugyanis kétszer is teherbe esett az elmúlt 8 hónapban, de mindkétszer elvesztette magzatait.
Amint arról a demokrata.hu-n is beszámoltunk, Bayer Zsolt kezdeményezésére petícióban álltak ki magyar újságírók Petry Zsolt és a szólásszabadság mellett.
Megállíthatatlanul dübörögnek a népszerű GLAMOUR-napok, ezernyi, tízezernyi nő váltja be most boldogan a hihetetlen kedvezményeket biztosító kuponokat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/04/08/3863/
Jó tett helyében olykor hiába várunk jót, sőt, okosabban tesszük, ha a legrosszabbra számítunk – ez lehetne a szomorú tanulsága egy miskolci ügynek, amelyben egy kisegített férfi kevesellte a segítséget, s a csalódottságát nyomatékosította is.
Kijev – A független orosz bloggerekből álló Conflict Intelligence Team (CIT) nevű csoport hatalmas méretű orosz katonai tábort fedezett fel mintegy 170 kilométerre az ukrán határtól, az oroszországi voronyezsi területen – számoltak be ukrán hírportálok a csoporttól kapott információkra hivatkozva.
A járvány miatt meghosszabbított veszélyhelyzet miatt az Opus Global nem tarthatja meg a korábban április 30-ra kitűzött éves rendes közgyűlését személyes megjelenéssel, ezért az igazgatóság tervez határozatot hozni a napirenden szereplő kérdésekben – tette közzé a vállalat.
Csütörtök estére fokozatosan megszűnnek a hózáporok, a hétvégén pedig már szárazabb és melegebb lesz az idő. Bár hajnalban még lesznek mínuszok, napközben néhol 20 fokig melegszik majd fel a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Napi rekordot felállítva hatszázezernél is több embernek adták be az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegségtől (Covid-19) védő oltást Németországban az utóbbi 24 órában a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) csütörtöki adatai szerint.
Nem érintik meg a gyűlölködő kommentek, mert elmondása szerint imádja az állatokat, a képeiért kapott pénzből pedig az elejtett vadak orvosi ellátását is finanszírozza.
Több ezer ember legnagyobb örömére, április 7-én a PEPCO újranyitotta üzleteit. A Facebook/Lakásdekor by PEPCO zárt csoportjában a vásárlók az orgazmushoz hasonlítják azt az érzést, hogy ismét bemehettek vásárolni az üzletekbe.
Nem rejtette véka alá sarkos véleményét az a professzor, aki nem válogatott a jelzők között, amikor számára nem tetsző politikusokat vagy éppen hírességeket minősített.
Egy japán feleség valóságos műalkotásokká varázsolja minden nap a férje ebédjét. Ugyanis kedvenc filmes karaktereit, énekeseit vagy éppen manga figuráit formázza meg az ételből.
A szegedi egyetem több diákja is bepanaszolta Gulyás László történészt, főiskolai professzort, mert elmondásuk szerint vállalhatatlan dolgokat mondott az egyik óráján.
Az elmúlt időszakban konstruktív, a kormányzattal is egyezségre törekvő szakszervezet, a Pedagógusok Szakszervezete kemény hangú bejegyzésben állt ki amellett, hogy a kormány ne nyissa meg az iskolákat április 19-én. Azt követelik, hogy maradjanak zárva az iskolák, ha mégis kinyitnának, akkor ne menjenek dolgozni a tanárok.
A legfrissebb, március 11. és március 30. közötti adatok szerint az ebben az időszakban szúrópróbaszerűen elvégzett 140 844 koronavírus-szűrés közül 227-nek az eredménye lett pozitív.
A brazil, idősgondozóként dolgozó nő tehetős üzletembereknek árult hamis Covid-vakcinát, és azzal oltotta be őket. Közel 1,6 millió forintnyi összeget keresett vele.
A Kiotói Egyetemi Kórház orvosai a világon elsőként végeztek szerdán élő donoros tüdőátültetést egy betegen, aki elvesztette mindkét tüdejének működését az új koronavírus okozta fertőzés miatt.
Szerződésszegés miatt Szlovákiának vissza kell szolgáltatnia a számára leszállított Szputnyik V vakcinát - közölte az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó és külföldi gyártását menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) csütörtökön a Twitteren.
Az erkölcspszichológia foglalkozik azzal a lényeges kérdéssel, hogy mi alakítja ki erkölcseinket. Hogyan kezdünk el ítélkezni, hogy kezeli az agyunk az erkölcsi kérdéseket? Többek között Platón és Konfuciusz is foglalkozott hasonló kérdésekkel már. Dr. Bertram F. Malle, a Brown Egyetem munkatársa tanulmányt írt nemrég arról, hogy az emberek
Szerződésszegés miatt Szlovákiának vissza kell szolgáltatnia a számára leszállított Szputnyik V vakcinát - közölte az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó és külföldi gyártását menedzselő Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) csütörtökön a Twitteren.
Babos Tímea elkapta a koronavírust, így nem folytathatja szereplését a Charlestonban zajló, 565 ezer dollár (175 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
A Billboard összeállította, te pedig szavazhatsz, hogy melyik volt a legjobb. Egyetértünk a 10 választott dallal? Rettentően gyorsan röpül az idő, ha arra gondolunk, hogy akik a World Trade Center leomlásának évében születtek, azok idén töltik, vagy már be is töltötték a 20. életévüket. Bizony, 2001 már kerek 20 éve volt! A Billboard pedig