A "két tónus trend" elnevezés nem mond sokat így elsőre, de annál látványosabb. Biztosan te is találkoztál már olyan ruhadarabokkal, melyek a monokróm stílus helyett több színt is kombinálnak egy adott cuccon belül. Most is egy ilyen irányzat hódít.
Az őszi ellenzéki előválasztáson a Demokratikus Koalíció színeiben indul a legtöbb női jelölt – írja közösségi oldalán a DK miniszterelnök-jelöltje. Hozzátette, „együtt meg fogjuk mutatni Orbán Viktornak és a Fidesz jelöltjeinek, hogy a politika valójában nekik nem való. Nem azért, mert férfiak, hanem azért, mert a múltban élnek, és semmit sem érte
A világon 186 410 350 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 024 946 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.
Hiba azt hinni, hogy csak az egzotikus fajok jelentenek veszélyt az emberre - hozzánk jóval közelebb álló állatokkal is óvatosabban kellene bánni, ráadásul a fogyasztóknak is körültekintőbbnek kellene lenniük a kutatók szerint.
Károly, Diana és Kamilla hármasát mindenki ismeri – szinte nincs olyan ember a világon, aki ne hallott volna már a durva királyi trióról és szerelmi háromszögükről, amellyel sokkolták a világot.
A házelnök közölte, téves az a hiedelem, hogy a magyar többség megint eltűri „egy terrorista kisebbség randalírozását” az országban, és nem hajlandó elnézni, hogy „bolhacirkuszt” csináljanak az Országgyűlésből.
Tizenkét év elteltével kiköltözött a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidenciáról Benjamin Netanjahu volt kormányfő, a Likud párt és a parlamenti ellenzék vezére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
Július 24. és 28. között technikai szünet várható, ebben az időszakban mobil értékesítési és ügyintézési oldalaikon és folyamataikon dolgoznak, a megadott időintervallumban többek közt nem lehet majd új szerződést kötni, mobilt vásárolni, illetve javíttatni sem - tájékoztat a Vodafone honlapján.
A kínai Yantia kikötő rakodásának torlódása zavarokat okoz a világkereskedelemben. Az árufuvarozás egyébként is magas költségei a közeljövőben várhatóan tovább emelkednek.
A heti monitoros statisztika szerint júniusban már elérte 2019-es bevételét a vendéglátás. Ez azonban az elszálló árak nélkül nem lenne így. A vendégek fizetnek, úgy tűnik ugyanis, hogy a legnagyobb gondot a munkaerő hiánya jelenti.
A bőrápolás manapság egyre felkapottabb téma (szerencsére). Azonban a bőrtípusunktól is függ természetesen, hogy milyen termékeket érdemes használnunk. A lemosás-hidratálás-fényvédő hármasának fontosságát már egy jó ideje tudjuk. Ez 3 elem minden bőrtípusnál nagyon fontos, azonban most egy kicsit a zsíros bőrről kezeléséről fogunk többet elárulni.
Tizenkét év elteltével kiköltözött a jeruzsálemi miniszterelnöki rezidenciáról Benjamin Netanjahu volt kormányfő, a Likud párt és a parlamenti ellenzék vezére - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
Szijjártó Péter egyik celeb után a másikkal fotózkodik: Nemrégiben Majkával készült közös képét tette közzé a közösségi oldalán, aztán Kis Grófóval pózolt, Dzsudzsák Balázs focistával már több ízben készült közös szelfije, ezúttal pedig Rúzsa Magdi koncertjén járt, ahol persze az énekesnővel is lőtt egy közös képet.
Málta csak azokat az Európai Uniós covid-igazolásokat fogadja el, amelyeket oltás miatt adtak ki, a negatív PCR-teszt vagy a betegségből történő felgyógyulás nem elég a határátlépéshez.
Átlépte a 250 ezret azoknak a gyermekeknek a száma, akiknek a család Babakötvényben gyűjti a megtakarítást - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán.
A balesetek jelentős része a gyorshajtás miatt történik, ezért Tóbiás és Balambér mindenek azt tanácsolja, hogy mindig tartsa be a sebességhatárokat az utakon. Ám arra ők is kíváncsiak, hogy biztonságos tesztkörülmények között melyek a világ leggyorsabb járművei. A világ leggyorsabb autója Idén januárjában 455,3 kilométer/órás sebességet ért el az
Rio de Janeiro – Argentína vasárnap hajnalban 1-0-ra győzte le Brazíliát a Copa América döntőjében. A Maracanában rendezett meccs a 22. percben Ángel Di Maria góljával dőlt el. Lionel Messi csodálatos pályafutása során először nyert trófeát hazája válogatottjával.
A Bajorország déli részében tervezett 450 MW teljesítményű, elektromos energia közvetett tárolására szolgáló szivattyús tároló építésében való magyar állami részvétel lehetőségéről tárgyalt Palkovics László innovációs miniszter a Max Aicher csoport, ezen belül az Ózdi Acélművek tulajdonosával.
A kutatásvezető Dr. Peták István szerint a következő tíz évben újabb legalább kétszáz gyógyszer fejlesztésére van lehetőség, így a betegek 70-80%-ának hatásos kezelést lehetne biztosítani.
Ausztrália vasárnap beszámolt az idei év első koronavírus okozta halálesetéről, egyben arról hogy Új-Dél-Wales államban, ahol a rendkívül fertőző Delta-variáns megfékezésével küzdenek, 77 esetet vettek nyilvántartásba, ami a 2021-es év legmagasabb ilyen adata.