Valami gond van a Digi szolgáltatásával: szombat délután több előfizető is jelezte az országszerte, hogy nem elérhető az internetszolgáltatás, illetve tévéadás sincs.
"Arra kérem a japán embereket, hogy üdvözöljék és támogassák a sportolókat, akik ugyanúgy érdekeltek az ötkarikás játékok biztonságos és veszélytelen megrendezésében:"
Meglepően rövid a vonatok menetideje a Balatonra. Közel sem kijelenthető, hogy az autó a drágább. Szinte ajándékba adja a MÁV a biciklis pótjegyet és a háziállat sem akadály. Az autópálya matricával is kalkulálni kell. Az egyik nem háztól házig megy, a másikkal számolni kell a dugókkal. Megnéztük, hogy autóval, vagy vasúton éri meg jobban a Balaton
„Most is van egy olyan ügy, ami a kakaskukorékolással kapcsolatban van, de nem tudjuk megtiltani azt, hogy a kakasok kukorékoljanak” – mondta a polgármester.
A koronavírus-járvány alatt kicsit berozsdásodtunk a filmes tudásunkat illetően. Ugyan a 74. cannes-i filmfesztivál javában tart, mi most mégis visszaugrunk kicsit a hollywoodi klasszikusokhoz. Ezen belül is a színészeket és Oscar-díjaikat vesszük sorba – vagy éppen az üres kezüket. Kvízünk egyben egy kis film- és színészajánló is a hétvégére; nem
Továbbra is a közép- és kelet-mediterrán, illetve a nyugat-balkáni útvonalon érkezik a legtöbb illegális bevándorló Európába, de a Fehéroroszországból érkező csoportok tovább növelhetik a migráció mértékét – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézet igazgatója. Tálas Péter arról is beszélt, hogy tömegek
A tompai közúti határátkelőhelyen 2021. június 9-én kora délután egy 49 éves nő jelentkezett belépésre egy Mercedesszel. A személy- és járműellenőrzés során kiderült, hogy az autó első és hátsó rendszám nem egyezik. Előre egy olyan belga honosságú Volkswagen hatósági jelzését szerelték fel, amelyet korábban kivontak a forgalomból. A hatósági jelzés
Először is, tisztázzuk, mi a siker. Egy olyan állapot, melyben kiegyensúlyozottan érezzük magunkat és úgy látjuk, van értelme a helyzetnek, sőt, tart is valamerre. Ez egy párkapcsolat esetében hangsúlyozottan igaz. Mi is a megoldás, ha megingott valami?
Lehet őt szeretni vagy gyűlölni, egy biztos: ma már megkerülhetetlen alakja és szerves része a brit királyi családnak, illetve a monarchia történelmének. Cornwall hercegnéje ma 74 éves.
Hiába nem akarja a főbérlő, az albérlőnek érdemes ragaszkodnia a bérleti szerződéshez. A most felpörgő bérleti piacon van még pár jó tanács a bérlők számára.
Máris megvan az olimpia első (kisebb) botránya. A Rióban olimpiai ezüstérmes, első mérkőzésén a címvédő németekkel játszó német férfi labdarúgó-válogatott öt perccel a tervezett játékidő letelte előtt levonult a pályáról, miután egyik játékosát rasszista inzultus érte.
Cukorbetegség, vérképzőszervi betegségek, a végtagok rossz vérellátása, legyengült immunrendszer, túlsúly – néhány hajlamosító tényező, amelyek esetében komoly egészségügyi problémát okozhat a körömgomba. A fertőzés inkább az őszi és a téli hónapokban alakul ki a nem szellőző, nedves, meleg, zárt, szoros cipők viselése, a körmök sérülései és a nem
A 18 év alattiaknál nagyon alacsony annak kockázata, hogy a koronavírus súlyos megbetegedést vagy halált okoz, állítják friss angol kutatások. Ugyanakkor arról nincs elég kutatási eredmény, hogy az oltás mennyire kockázatos esetükben. A szülők tehát nehéz helyzetben vannak, amikor gyerekeik oltásáról kell dönteniük – az előnyöket és kockázatokat eg
Ukrajnában szombatra kis mértékben csökkent a koronavírus-járvány terjedése, az újonnan regisztrált fertőzöttek száma nem érte el a hatszázat, így számuk 140-nel alacsonyabb volt az előző napinál. Az elhunytak száma stagnál.
A modern bikinit Párizsban mutatták be, Louis Reard 1946. július 5-én rukkolt elő a kétrészes fürdőruhával. A Bikini-atollról kapta a nevét, a tervezője úgy gondolta, az ott végzett kísérleti atomrobbantásokhoz hasonló hatást válthat ki a férfiakból. A napozódressz az évek során szépen átalakult.
Az ekáerre vonatkozó júliusi jogszabályváltozás nyomán bizonytalanság merült fel a raklapok (vtsz: 4415 20 20) bejelentési kötelezettségével kapcsolatban. Olyan esetekben, amikor az eladó a dokumentumokon feltünteti a raklapokat, be kell-e jelenteni a szállítmányt akkor is, ha az áru maga nem bejelentésköteles (vámtarifaszáma nem tartozik a bejelen
Az elhízás és a vastagbélrák összefüggése régóta ismert, most amerikai tudósok felderítették, hogyan fokozza a daganat növekedését a túlsúly egerekben.
Sok helyen dolgoznak a tűzoltók a vihar okozta károk felszámolásán: többfelé az erős szél faágakat tört le, fák dőltek ki, máshol a felgyülemlett esővíz okozott gondot - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője szombaton.
A dél-koreai csapatot arra szólította fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), hogy távolítsa el azokat az olimpiai faluban kihelyezett transzparenseket, amelyek a japánokkal vívott XVI. századi háborúra utalnak.
Árpa Attila színész és producer ellen, még 2019-ben indult eljárás kábítószer-kereskedelem miatt. Párját, Alexandrát jelentős mértékben megviselte az éjjeli razzia és a kialakult helyzet okán pánikbetegség alakult ki nála.
A pasik nagyon kedvelik, ha kihangsúlyozzuk a szemünket, ugyanis elmondásuk szerint egy igéző tekintetnek nem tudnak ellenállni. Megmutatjuk, milyen színek passzolnak hozzád a legjobban, és néhány palettát is ajánlunk.
Szinte bármi megtörténhet – és meg is történik – egy nyári táborban, de egy mindenre elszánt tanárnak (aki jóformán még fizet is azért, hogy ott lehessen) mindig van egy megoldókulcs a zsebében! Így lett párszor Jocó bácsiból is Hulk.
A képek alapján kiváló állapotban van a fekete sportkocsi, ami mellesleg a Mercedes valaha volt legerősebb utcai autója. A 2008-as Párizsi Autószalonon bemutatott modell hatliteres, biturbó V12-es motorja 670 lóerőt és kereken 1000 Nm-t szabadít a hátsó kerekekre, így nem csoda, hogy csak az elektronikus leszabályzás miatt nem nagyobb a végsebesség
Gyógynövényeink konyhai felhasználásának világába tett utazásom egyik első állomása a fűszervajak felfedezése volt. Mondanom sem kell, hogy azonnal rabul ejtett. Főleg egy olyan kenyérimádó családban, mint a mienk. Nincs is jobb egy frissen sült házi kovászos kenyérnél, illatozó fűszervajjal megkenve, vagy egy szelet pirított bagettnél, ami új élet
Online kecske árverés indul, amelyen szebbnél-szebb tenyészállatok keresnek gazdát. Az aukción július 18-ától 25-éig lehet licitálni, a szervezők a Baden-Württembergi Kecsketenyésztő Egyesület és a Bajor Kecsketenyésztők Állami Szövetsége.
Árpa Attila színész és producer ellen, még 2019-ben indult eljárás kábítószer-kereskedelem miatt. Párját, Alexandrát jelentős mértékben megviselte az éjjeli razzia és a kialakult helyzet okán pánikbetegség alakult ki nála.
Két oltásra lehet szükségük azoknak, akiknek a szervezete egyáltalán nem mutatott ki immunitást - ezt Duda Ernő virológus mondta az ATV Híradójának a harmadik oltással kapcsolatban. Közben Kásler Miklós elárulta: a minisztérium azt javasolja a háziorvosoknak, hogy aki eredetileg mRNS alapú vakcinát kapott, az kapjon utána vektoralapút vagy elölt ví
A Klímapolitikai Intézet a Szemétirtók szervezettel és a helyi önkormányzattal összefogva nagyszabású szemétszedési megmozdulást szervez Esztergomban, július 24-én. Az akcióban a Duna-part fontos szakaszát tisztítják meg. A Klímapolitikai Intézet is csatlakozik a Műanyagmentes július elnevezésű nemzetközi kihíváshoz, amelynek célja, hogy az emberek