2021. július 2. péntek

júl. 2
14:10
205 milliárd forintos közbeszerzést írtak ki, több tőzsdei cég is a nyertesek között (Portfolio)
Informatikai gigatendert írt ki a Digitális Kormányzati Ügynökség, amelynek keretösszege közel 205 milliárd forint. A két részes kiírásban három hazai, tőzsdén jegyzett vállalat is érintett, nyertes pályázó lett a 4iG, a Delta Technolgies és a Gloster is. Bár mindhárom cég nyertese lett a kiírásnak, a tőzsdei reakciók merőben eltértek, a 4iG árfoly
júl. 2
14:12
Tíz európai párt, köztük a Fidesz és a PiS közös nyilatkozatot írt alá Európa jövőjéről (Mandiner)
A nyilatkozatban kiállnak az EU eszméje mellett, de elutasítják az európai szuperállamot.
júl. 2
14:12
Jövőre Budapesten lép fel a blueslegenda John Mayall (Helló Magyar)
ohn Mayall, akit "a brit blues keresztapjának" neveznek, jövőre fellép Budapesten
júl. 2
14:15
Nem lehet mindent az időjárásra fogni: a rossz gabonatárolás is óriási károkat okoz (Agroinform)
A klímaváltozás következtében várhatóan 20 százalékkal lesznek kisebbek a gabonafélék hozamai 2100-ra miközben a népesség 11 milliárd főre bővül.
júl. 2
14:18
Mintha a világvége érkezett volna el: hatalmas vihar söpört végig Pécsen – Fotókon az ítéletidő (Blikk)
Tornádóhoz hasonló pusztítást eredményezett a vihar Pécsett.
júl. 2
14:18
Elhunyt Kézdi Gábor közgazdász (Portfolio)
Kézdi Gábor, intézetünk korábbi főmunkatársa, hosszan tartó betegség után a héten elhunyt - közölte a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet a Facebook-oldalán.
júl. 2
14:18
Láng Zsolt: A baloldallal ellentétben nem a háborúzás, hanem az építkezés a célunk (Mandiner)
A baloldallal ellentétben „a mi célunk nem a háborúzás, hanem az építkezés” – mondta közösségi oldalára feltöltött videójában a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője pénteken.
júl. 2
14:21
Szijjártó: Európa leggyorsabb oltási programját hajtottuk végre (ATV)
Magyarország és a Seychelle Köztársaság is sikeres oltási programot hajtott végre, aminek az a kulcsa, hogy egyik országban sem tekintették ideológiai kérdésnek az oltóanyagok ügyét - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
júl. 2
14:21
Elképesztő fotót készített magáról Ricky Martin (Femcafe)
Ricky Martin egy újabb bevállalós fotóval jelentkezett Instagramon, ahol most éppen műkörmökkel látható. Emellett a mindennapi életet érintő fontos dolgokról is írt.
júl. 2
14:27
Megtorpant az új autók forgalomba helyezése Magyarországon (autopro)
A legfrissebb számok alapján az idén stagnálás várható a tavalyi adatokhoz képest.
júl. 2
14:30
Az EU 2,3 milliárd eurót szán a keleti partnerség programjaira (Portfolio)
Az Európai Bizottság 2,3 milliárd eurót akar befektetni a keleti partnerségi programjaiba, amelynek prioritásairól a brüsszeli testület pénteken tette közzé javaslatát, megújult menetrend formájában.
júl. 2
14:30
Elkezdődött a konszolidáció a munkaerőpiacon (MMonline)
Az elmúlt másfél évben a világjárvány átalakította a munkaerőpiacot, az idén nyár elejére azonban visszarendeződött a piac a pandémia előtti évhez hasonló állapotra, egyes területeken ismét munkaerőhiány mutatkozik, csakúgy, mint 2019-ben – derül ki a Profession.hu elemzéséből. A korlátozások feloldásával és a leállított szektorok újraindulásával a
júl. 2
14:30
Fidesz: adóemelesékre számíthatunk, ha a baloldal újból hatalomra kerül (Mandiner)
Adókat emelne a baloldal, ha újból hatalomra kerülne – mondta Horváth László Fidesz-szóvivő csütörtökön az MTI-hez eljuttatott videoüzenetében.
júl. 2
14:32
Frontex: 2021 a vészhelyzet és a „bizonytalan új normalitás” közötti átmenet éve (Mandiner)
Tavaly a migrációs nyomás a 2013 óta mért legalacsonyabb szintre csökkent. A népesedési trendek és az elmaradott régiókat sújtó válság ismeretében azonban látszik: a migráció az EU problémája marad.
júl. 2
14:33
Alig egy óra alatt betelt a főváros által meghirdetett ingyenes antitest-vizsgálat (ATV)
Karácsony Gergely főpolgármester Facebook oldalán jelentette be, hogy alig egy óra alatt már ezren jelentkeztek a főváros ingyenes antitest-vizsgálatára, mellyel be is telt az első szűrési program.
júl. 2
14:33
Boldog István bízik benne, hogy még ebben a ciklusban bekerülhet a kémiai kasztrálás a melegellenes pedofiltörvénybe (SzMo)
A fideszes képviselő szerint egyelőre még sem a jogrendszer, sem az egészségügyi rendszer nincs felkészülve rá, hogy máról holnapra bevezessék a kémiai kasztrálás rendszerét, de dolgoznak ezen.
júl. 2
14:36
A zöldség- és gyümölcsárakra is hat a kínai sertéspiac (Menedzsment Fórum)
Az afrikai sertéspestis és a világjárvány megmutatta, hogy az élelmiszerpiacon is egyre inkább a globális trendek érvényesülnek. A világ figyelme Kínára szegeződik, az ottani változások hatásai Magyarországon is érezhetőek, és nem csak a sertéshús árában.
júl. 2
14:36
Egyesíti cégeit Mészáros Lőrinc biztosítási bizniszpartnere (Privátbankár)
A Keszthelyi Vagyonkezelő Kft. beolvad tulajdonosába, a Keszthelyi Holding Zrt.-be. Utóbbi kizárólagos gazdája az a Keszthelyi Erik, aki Mészáros Lőrinccel felesben birtokolja a hazai biztosításialkusz-piacon gőzerővel előretörő Hungarikum Kft.-t. A céges adatokból arra lehet következtetni, az összeolvadást az ihlette, hogy a vagyonkezelő évek óta
júl. 2
14:36
Szijjártó Péter: az oltóanyagok ügye nem lehet ideológiai kérdés (Blikk)
Magyarország és a Seychelle Köztársaság is sikeres oltási programot hajtott végre, aminek az a kulcsa, hogy egyik országban sem tekintették ideológiai kérdésnek az oltóanyagok ügyét - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
júl. 2
14:36
Lánctartozások késleltethetik a gazdaság talpra állását (ProfitLine)
A magyar cégvezetők nagy része rég nem látott növekedésre számít idén, de az egész Európában kialakult tartozási láncok miatt bizonytalan marad a piac. Az Intrum vállalati fizetési jelentése szerint hazánkban főleg a kisvállalkozásokat érintik a fizetési nehézségek, de leépítések inkább a nagyvállalatoknál lehetnek emiatt.
júl. 2
14:36
Özönlenek az illegális migránsok, hat éve nem volt ennyi (Demokrata)
Az idei első félévben több illegális migránssal szemben kellett intézkedniük a határrendészeknek, mint tavaly összesen. Terrorkísérletre is sor került.
júl. 2
14:42
Pataki Tamás: Jakab Pétert agyongázolta egy melós (Mandiner)
Egy ritka történelmi pillanat szemtanúi lehettünk, ha megnéztük a Jobbik legújabb videóját.
júl. 2
14:44
Megkezdődtek a kuna végnapjai: Horvátország az euró 2023-as bevezetésére készül (Mandiner)
Horvátország felkészült arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót az országban – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő csütörtökön, az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács ülésén.
júl. 2
14:45
Döntött a parlament: van, ahol már jön a Covid-lottó (ATV)
Duplájára nő az esély, ha mindkét vakcinadózist megkapta az illető.
júl. 2
14:45
Annyi év titkolózás után, már büszkén vállalja magát a Nascar homoszexuális versenyzője (USAracing)
Július 9-én, a Knoxville Racewayen ejtheti meg nemzeti szintű Nascar-debütálását Devon Rouse. A Reaume Brothers...
júl. 2
14:45
Ingatlanos átverés Budapesten: ezekkel a módszerekkel fosztotta ki áldozatait a trükkös csaló (Pénzcentrum)
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki éveken keresztül üzletszerűen élt csalásokból, többnyire nem létező ingatlanokat kínálva megvételre - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel.
júl. 2
14:45
Akár 410 millió ember lakóhelyét fenyegetheti a jövőben a tengerszint emelkedése (Tiszta Jövő)
A század végére akár 410 millió ember élhet kétméteres tengerszint feletti magasságnál alacsonyabb területeken, amelyeket veszélyeztet a vízszint emelkedése - állapította meg egy új tanulmány.
júl. 2
14:48
Meglepő mértékben nőtt az amerikai foglalkoztatottak száma (Portfolio)
A vártnál nagyobb mértékben bővült a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, de a munkanélküliségi ráta emellett is nőtt júniusban. Az adat kiemelt figyelemnek örvend a Fed részéről.
júl. 2
14:48
A vártnál kevesebb új autót vehetnek itthon (MMonline)
Az eddig várt 140 ezernél kevesebb, 126 ezer új személyautót helyezhetnek forgalomba idén a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete módosított előrejelzése szerint, vagyis a 2020-as adattal nagyjából megegyező forgalomba helyezéssel számolnak. A szervezet azért változtatott előrejelzésén, mert a környezetvédelmi szabványok módosulása miatt a személyau
júl. 2
14:48
VEKE: Nem lehet klímát szerelni a főváros által kinézett villamosokba (Demokrata)
Az egyesület szerint nem véletlenül akar Frankfurt megszabadulni ezektől a járművektől, hiszen utólag sem lehet légkondit beléjük szerelni.
júl. 2
14:48
Gallai Sándor: A nagyok ligájában: a magyar V4-es elnökség szerepéről (Mandiner)
Az uniós döntéshozatalban érték a konszenzus, és a tagállamok befolyása erősen függ a szövetségépítő képességüktől.
júl. 2
14:51
Emlékszel még a Született feleségek kertészfiújára? Így néz ki ma Jesse Metcalfe (Femcafe)
Hihetetlen, de az idő múlásával egyre szexibb.
júl. 2
14:51
(KÉSZ) Átadták Hofi Géza emléktábláját az Anker közben (SzMo)
A tábla a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas humorista egykori otthonának homlokzatán kapott helyet.
júl. 2
14:54
Komoly összegeket fektet be nálunk az EBRD, nagy növekedési potenciált látnak Magyarországban (Mandiner)
Fenntartható és digitális fejlesztésekkel segíti a gazdaság újraindítását Magyarország és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) együttműködése – jelentette ki Varga Mihály a bank kormányzótanácsának plenáris ülése után.
júl. 2
14:57
Elhunyt Kézdi Gábor (ATV)
Hosszan tartó betegség után a héten feladta a harcot a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet korábbi főmunkatársa.
júl. 2
14:57
Átadták Hofi Géza emléktábláját az Anker közben (SzMo)
A tábla a Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas humorista egykori otthonának homlokzatán kapott helyet.
júl. 2
15:00
Ők a kiválasztottak: kihirdették a női kézilabda-válogatott keretét (Blikk)
Kihirdette a női kézilabda-válogatott olimpiára utazó keretét Elek Gábor szövetségi kapitány.
júl. 2
15:00
Gyöngyösi Márton: A Jobbik nem homofób (Mandiner)
Gyöngyösi Márton az ATV Start című műsorában beszélt arról: nem lehet kritizálni a gyermekvédelmi törvény kapcsán a Jobbikot azzal, hogy homofób.
júl. 2
15:00
Ittas magyar nő okozott halálos balesetet Ausztriában (Autószektor)
Végzetes közlekedési baleset az S5-ös gyorsforgalmi úton Tulln közelében: Egy 31 éves magyar állampolgárságú nő három másik emberrel utazott az S5-ös úton Grafenwörth felől Bécs irányába. Egy előzési manőver közben megcsúszott. Az autó letért az útról és egy töltés fölé esett.  Az autó többször átperdült, és a jobb oldalon lévő erdős területen állt
júl. 2
15:03
Le Pen, Salvini és Kaczynski pártjai mellett a Fidesz is aláírta az EU-s jobbosok új nyilatkozatát (444.hu)
A tizenhat alapító párt erősebb nemzetállamokat, és bevándorlás helyett családtámogatást akar. A szerveződés egy új EU-s jobboldali frakció felé tett lépés lehet, legalábbis Matteo Salvini ebben bízik.
júl. 2
15:06
Az e-számlázás és a számlaadatok lekérdezésének, feldolgozásának jó gyakorlata (ProfitLine)
A számladatok lekérdezhetővé tételének – vagyis a könyvelés és az áfabevallás automatizálása irányába tett óriási lépés – egy éves évfordulója kapcsán az Sdsys Zrt. egy online szakmai beszélgetést szervezett a tapasztalatokról. Czöndör Szabolcsot, a NAV Kavig Informatikai és Transzferár Ellenőrzési Főosztály főosztályvezetőjét, Mizsányi Attilát, a
júl. 2
15:06
A Vaksötét 2 mintha félreértette volna az első filmet (Hamu és Gyémánt)
A folytatás előzetese egészen váratlan irányokba viszi látszólag a sztorit.
júl. 2
15:06
Jakab találkozott egy melóssal – rögtön baj lett belőle (Demokrata)
Jakab Péter gyakran hivatkozik az „átlag magyar melósra”, most azonban kiderült, a dolgozó ember nem, csak szereplés érdekli.
júl. 2
15:06
Péterfy-Novák Éva: A tegnapi posztomat eltávolítottam, mert olyan habzó gyűlöletcunamit indított, amit nem tudtam kezelni (Mandiner)
Azért az Indexet idézem, mert arra nehéz ráfogni, hogy ellenzéki portál.
júl. 2
15:06
Ribizlis túrótorta sütés nélkül (egy.hu)
Ez tényleg egy igazi túrótorta, nincs benne semmi fölösleges!
júl. 2
15:09
Nők a munkahelyi diszkrimináció hálójában: Alacsonyan értékelt teljesítmény és annak következményei (Glamour)
Kata életútja lépésről lépésre világít rá azokra a munkahelyi és magánéleti helyzetekre, amikor egy női munkavállaló szakmai előmenetele hátrányosabb irányt vesz, mint férfi munkatársaié. Kata egy kitalált személy, mégis bármelyik női munkavállaló lehetne, története alapját valós példák, kutatások és tanulmányok adják. Most tapasztalatain keresztül
júl. 2
15:09
Újabb járatokon vezeti be az elsőajtós felszállási rendet a BKK (SzMo)
Szombattól hétvégenként már csak az első ajtónál lehet felszállni a 35-ös, 36-os, 148-as, 151-es és 159-es buszokra.
júl. 2
15:12
Bbq csirke Kamado Joe grillben (Grill Receptek)
Ha a csirkét Bbq hőtartományban sütjük, egy egészen más dimenzió nyílik meg előttünk. Semmilyen más eljárással nem lehet ilyen szaftos csirkét készíteni, és ha nem a klasszikus 120 C fokonsütjük, hanem 135- 140 0C-on, még a bőre is roppanós lesz.
júl. 2
15:12
Tüntetnek a párizsi repülőtér dolgozói (Adózóna)
A párizsi Charles de Gaulle repülőtér dolgozói a bérük csökkentése miatt tiltakoznak.
júl. 2
15:12
Visszafordult a forint (Portfolio)
A dollár erősödött a ma délutáni munkaerőpiaci közlés előtt, a régiós devizák - köztük a forint is - kis gyengülést mutattak a dollárral és euróval szemben. A meglepő adat azonban fordulatot hozott, amiből a forint is profitált délután.

Keresés