A brit belügyminisztérium pénteki ismertetése szerint több mint hatmillió letelepedési kérelmet nyújtottak be a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok a határidő szerdai lejártáig.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogram Hajrá! (NHP Hajrá!) programja az egyik legfontosabb válságkezelő eszköz volt a koronavírus-járvánnyal összefüggésben.
Kata életútja lépésről lépésre világít rá azokra a munkahelyi és magánéleti helyzetekre, amikor egy női munkavállaló szakmai előmenetele hátrányosabb irányt vesz, mint férfi munkatársaié. Kata egy kitalált személy, mégis bármelyik női munkavállaló lehetne, története alapját valós példák, kutatások és tanulmányok adják. Most tapasztalatain keresztül
A dollár erősödött a ma délutáni munkaerőpiaci közlés előtt, a régiós devizák - köztük a forint is - kis gyengülést mutattak a dollárral és euróval szemben. A meglepő adat azonban fordulatot hozott, amiből a forint is profitált délután.
Július elsején pontosan két éve indult el a babaváró hitel, mely legfeljebb 10 millió forint kamattámogatott kölcsön igénylését teszi lehetővé a fiatal házaspárok számára. A kezdeti nagy érdeklődés néhány hónap alatt alábbhagyott, a folyósítás viszont azóta is átlagosan havi 50 milliárd forint körül alakul - a keresletet a koronavírus-járvány sem t
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy 2023-ig jogszabályt javasol a tenyészállatok ketrecben tartásának fokozatos megszüntetéséről, majd betiltásáról.
Két hét múlva megnyílik a lehetőség bizonyos vállalkozások, így többek között pénzügyi intézmények, biztosítók vagy befektetési vállalkozások számára, hogy a már eddig is létező Munkavállalói Résztulajdonosi Programok (MRP) mellett Különleges Munkavállalói Résztulajdonosi Programokat (KMRP) indítsanak. Az új jogszabály több ponton is eltér az érvén
A külgazdasági- és külügyminiszter sajtótájékoztatón mondta el, hogy a törzs már letette első javaslatait a kormányzat asztalára, ebből hatot elfogadtak. Emellett ma újabb javaslatokat terjesztenek elő, amelyek a beruházások megkönnyítését célozzák.
Az új alkalmazásoknak köszönhetően a Steyr tulajdonosok hatékonyabban szervezhetik munkáikat, növelve a termelékenységet, időt és energiát megspórolva.
Robbanás történt pénteken Románia legnagyobb kőolajfinomítójában a fekete-tenger parti Navodari településen levő Petromidiánál, a baleset következtében egy személy életét vesztette, öten megsérültek.
Strand 5 elnevezéssel újabb strandfejlesztési program indul Magyarországon a hárommilliárd forint keretösszegű pályázati forrásból élővizes és élővíz melletti, szabad- vagy fizetős strandok megújítását támogatják.- jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön Nyíregyházán. A program célja az, hogy 2030-ig minden ma
Egy kormányhatározat alapján 15 év után kártérítést kap a 2006-os Kossuth téri tömegoszlatás áldozatainak utolsó olyan csoportja, amely még nem részesült kárpótlásban.
Agykontroll, zombi hangyák, rovartestből kinövő gomba… Horror filmbe illő elemeknek tűnhetnek, pedig csak egy parazita gombáról van szó, amely hangyákat támad meg, hogy rajtuk keresztül terjessze el spóráit.
Az afrikai sertéspestis és a világjárvány megmutatta, hogy az élelmiszerpiacon is egyre inkább a globális trendek érvényesülnek. A világ figyelme Kínára szegeződik, az ottani változások hatásai Magyarországon is érezhetőek, és nem csak a sertéshús árában.
Fontos bejelentéseket tehetünk ma közösen - kezdte Szijjártó Péter külgazdasági miniszter a Gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs pénteki ülését követően, Parragh László kamarai elnök társaságában.
Emberi joggá emelnék a magzati élet kioltását. Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője szerint a jelentés elfogadásával az Európai Parlament az élet ellen fordult.
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alelnöke szerint a rendszerváltás geopolitikai érdek volt. Leszögezte: mint „vegytiszta” baloldali párt, a céljuk a szocializmus, ami „csak a javak egyenlő elosztását jelentő, oly módon, hogy mindenki jól éljen”. Szanyi Tibor szerint egyébként reális célkitűzés számukra az 5 százalékos támogatottsági kü
Kifogták az év vélhetően legnagyobb busáját Ráckevén. Bakonyi Balázs másfél órán át keresztül küzdött a 138 centiméteres, 68 kilogrammos állattal, akit végül sikerült szákba terelnie.
Egy blogposztban jelentette be Brian Armstrong, hogy a Coinbase a Google és az Apple mintájára létrehozza a saját alkalmazás boltját. Ebben a boltban kritpopénzes, decentralizált alkalmazások lesznek elérhetőek. Az Apple sem akart minden létező alkalmazást megépíteni az iPhone-ra, hanem lehetőséget…
Közel 300 millió forintos közbeszerzést nyert el a Delta Technologies. Ez két napon belül már a második nagyértékű közbeszerzés, amelyen a vállalatot nyertesként hirdették ki.
Noha a pálya már az induláskor lejt az Európai Egyesült Államok híveinek, mindez nem tántoríthatja el a nemzetállamok Európájában hívő uniós polgárokat.
Áprilisban az export euróban mért értéke 74,1 százalékkal, az importé 52,6 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához képest. Az áruforgalmi exporttöbblet 914 millió euróval 347 millió euróra javult tavaly áprilisihoz mérten - közölte pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A rómaiak legalább utakat építették, és elterjesztették a görög–latin kultúrát a megszállt területeken. Ezek meg azt mondják, hogy Boszniának el kell jutnia az intézményes perverzió szeretetéig.
Kapcsolatot találtak a légszennyezés és a demencia (elbutulás) között amerikai kutatók, tanulmányuk szerint 2015-ban a légszennyezés világszerte körülbelül kétmillió demenciás esetet és mintegy hatszázezer elhalálozást okozott.
Elképesztő ralit láthatunk az űrturizmussal foglalkozó Virgin Galactic részvényénél a kereskedés első órájában, a befektetők kitörő lelkesedéssel fogadták a hírt, miszerint a milliárdos cégvezér Richard Branson maga fog a július 11-i tesztrepülésen az űr peremére utazni többedmagával.
A társadalom is olyan, mint az ember. Akkor látszik, hogy működik, amikor a kis dolgok is működnek. Amikor a kis dolgok, a kis berögzött automatizmusok a helyükön vannak.
A terjedelmes jelentés, amely nagyobb részben a szexuális egészség fontosságáról, az e tárgykörbe tartozó jogokról beszél, ügyesen becsomagolva adja el a legfontosabbat.