2021. július 2. péntek

júl. 2
22:00
Elviselhetetlen a bűz Rómában (HírTV)
Újabb járványok kirobbanásától tartanak Rómában.
júl. 2
22:03
Lavinát indított Szakács László kizárása az MSZP-ből: sorra lépnek ki a politikusok (ATV)
Szakács László kizárása után többen is úgy döntöttek, kilépnek az MSZP komlói szervezetéből.
júl. 2
22:06
Izgatottan kapartak hűséges olvasóink – Most milliókat nyerhet a Blikk legújabb játékával (Blikk)
Izgatottan kaparta a Blikk címlapján található matricát három hűséges olvasónk, Ferenc, Marika és Éva. Nem csoda, hiszen a tét nem kevesebb, mint ötmillió forint!
júl. 2
22:06
Foci Eb: fél év után elhagyta az Mtk-t Varga Roland – Azt is tudni, ezután mihez kezd (Blikk)
– Fél év után távozik az NB I-es MTK focicsapatától Varga Roland. A magyar válogatott tagjaként az Európa-bajnokságon szerepelt támadó télen igazolt a kék-fehér gárdához a Ferencvárostól.
júl. 2
22:06
II. Erzsébet hosszú idő után újra nevet, ez vidította fel (Metropol)
Férje elvesztése óta keveset szerepelt nagyközönség előtt a brit uralkodó. Most megtette, és milyen jó volt így viszontlátni.
júl. 2
22:06
Kásler Miklós a delta variánsról beszélt (Portfolio)
Három fontos lépés vezetett oda, hogy második napja nincs a koronavírusnak halálos áldozata Magyarországon és a kórházi ápolásra szorulók száma is 100 alatt van – mondta Kásler Miklós emberi erőforrások minisztere a HírTV műsorán. Arról is beszélt, hogy még korai egyes vakcinák antitest-szintjéről beszélni, illetve hogy elszórtan megjelent egy-egy
júl. 2
22:09
160 ezer adag Szputnyik vakcinát vásároltak vissza az oroszok Szlovákiától (ATV)
Visszavásárolt Szlovákiától 160 ezer adag fel nem használt vakcinát az orosz fél.
júl. 2
22:09
Micsoda kézmunka: Herta bejelentkezett az év IndyCar-mentése címért (USAracing)
Kevésen múlt, hogy Colton Herta nem csapta istenesen falnak az Andretti Autosport 26-os Dallara-Hondáját a...
júl. 2
22:09
Kamerák előtt sírta el magát Soltész Rezső (Ripost)
Soltész Rezső képtelen a közönsége nélkül élni, és a jelek szerint ők sem bírják ki nélküle. Egyik rajongója különleges élményt szerzett az énekesnek.
júl. 2
22:18
Nyugtalan láb szindróma - Az alvását is tönkreteheti (WebBeteg)
Sokak életét megkeseríti a nyugtalan láb szindróma, amely az alvászavar egyik oka lehet. A becslések szerint a felnőtt lakosság legalább 10 százalékát érintő problémáról dr. Vida Zsuzsanna, a JóAlvás Központ neurológus főorvosa, szomnológus beszélt.
júl. 2
22:18
A spanyolok drámai tizenegyespárbajban búcsúztatták Svájcot (Mandiner)
Spanyolország 1-1-et követően tizenegyespárbajban jobbnak bizonyult Svájcnál a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság első negyeddöntőjében, pénteken, Szentpéterváron.
júl. 2
22:21
Véget ért a hórekord sí- és szánkószezon Szlovéniában (Síelők)
Az előző hónapban még síelni, az előző héten még szánkózni lehetett a szlovén Kanin síterepén. Hóban páratlanul gazdag szezont zártak a szlovén hegyek.
júl. 2
22:24
Szex a repülőn: szinte mindenki lebukik, de sok sztár így is bevállalja (Promotions)
Egyre több híresség vallja be, hogy nem tud parancsolni az ösztöneinek odafenn.
júl. 2
22:27
Szombaton már nem kötelező a maszkviselés (Azenpenzem)
Megjelent az a rendelet, amelyben a belügyminiszter megállapította, hogy elértük az 5,5 millió beoltottat. Holnaptól tehát már tényleg az új szabályok érvényesek.
júl. 2
22:39
Pluszban zárt a Nagy Alma (vg.hu)
Növekedéssel zárták a pénteki kereskedési napot a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
júl. 2
22:42
Maxval Bircaman: Hosszú ideje figyelem a ballib szakértői újságírás rejtelmeit (Mandiner)
Íme lassan összegyüjtöttem a 12 alapvető panelt.
júl. 2
23:00
17 éve hagyott itt minket a nagy Keresztapa, vagyis Marlon Brando (Promotions)
17 évvel ezelőtt halt meg Hollywood egyik legikonikusabb színésze, Marlon Brando – Nézd meg galériánkat A Keresztapa sztárjának életéről!
júl. 2
23:06
Az EU-átlaghoz képest sokan vagyunk fent közösségi oldalakon (ProfitLine)
A hazai háztartások 88 százalékában van internet-hozzáférés, a 16–74 évesek 79 százaléka pedig naponta barangol a neten. Az uniós állampolgárokhoz képest többen vagyunk fent közösségi oldalakon, és nagyobb arányban nézünk videós tartalmakat. Tavaly közel 11 százalékponttal nőtt a hazai netes vásárlók aránya, ugyanakkor a netezők több mint fele tová
júl. 2
23:06
Kiss Gergely: Gyurcsány az adózásban sem ismer kegyelmet (Mandiner)
Rendkívül furcsa viszonyt ápol az adózással a baloldal vezére. Hol ezt mondja, hol azt, de ne felejtsük: a vége mindig ugyanaz!
júl. 2
23:09
Szép játékkal, megérdemelten jutott Olaszország a legjobb négy közé az Európa-bajnokságon (SzMo)
Belgiumnak is volt több veszélyes megmozdulása, de végül csak egy tizenegyes gólra futotta.
júl. 2
23:12
A világelső Belgium sem tudta megállítani az olasz válogatottat, a spanyolokkal elődöntőznek az Eb-n (Blikk)
Óriási meccset játszott egymással a belga és az olasz válogatott. Bár az utolsó félórában Olaszország csak a védekezéssel foglalkozott, de fantasztikus meccsen győzte le a FIFA-világranglistát vezető Belgiumot. Jövő kedden Olaszország–Spanyolország elődöntőt rendeznek majd a Wembley-ben.
júl. 2
23:39
Tenger alatti távvezeték épül Nagy-Britannia és Németország között (vg.hu)
A magánbefektetők által finanszírozott beruházás munkálatai előreláthatólag 2022-ben kezdődnek meg.
júl. 2
23:54
Hiába nem akarta, mégis rátalált a szerelem Vv Vivire (Blikk)
Martfű – Bár nem számított rá, rátalált a szerelem VV Vivire.
júl. 2
23:57
Hookit: Hailie Deegan a világ legértékesebb női sportolója (USAracing)
A sportgazdasággal foglalkozó Blackbook Motorsports idén is közzétette a világ szponzorációs szempontból legértékesebb női atlétáinak...

Keresés