A 4iG egy 204 milliárd forintot meghaladó keretösszegű programba került be egy konzorcium tagjaként - ez még nem jelent automatikus megrendeléseket, de szerverek és tárolók beszerzése ügyében versenyezhetnek a következő három és fél évben.
Fotó: MTI/Donka Ferenc A tájékoztatás szerint a biciklis nőt egy személyautó gázolta el az 5301-es út 67-es kilométerénél. A balesetben a kerékpáros a helyszínen életét vesztette. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
A nyárban az egyik legszuperebb dolog, hogy az esti programokra is elszáguldozhatsz a bicikliddel. Egy fokkal minimum jobb a hűvös esti szellőben tekerni, mint izzadni a tömött villamoson, ugye?
Egy új kutatás szerint a jegesmedvék túléléséhez fontos "utolsó jeges térség" néven emlegetett északi-sarki terület jege a klímaváltozás miatt gyorsabban olvad, mint korábban gondolták.
Egy jól működő, prosperáló vállalkozás működtetése erősen igényli, hogy a vezetőség részére az egyes munkafolyamatok állandó monitorozása alapján sorozatos visszajelzések álljanak rendelkezésre arról, minden a tervek és az előírások szerint halad-e. Ennek a kontrollnak a része a céges iratok optimalizációja is.
Kim Bu Kjum dél-koreai miniszterelnök pénteki televíziós beszédében azt mondta: válságos ponthoz érkezett az ország járványkezelése, határozottabb óvintézkedésekre van szükség, mert emelkedik a koronavírusos fertőzöttek száma.
Jellemzően nyári időszakban történténnek sűrűbben olyan káresemények, amelyek nagyobb kárt tehetnek az ingatlanokban, főként ha a tulajdonos, bérlő éppen nyaral. Nemcsak a betörések gyakoribbak ebben a szezonban: a viharkárok és a csőtörés, amelyet senki sem észlel időben, több százezer forintos kárt képesek előidézni az ingóságokban, és magában a
Az AstraZeneca önkéntesek bevonásával megkezdte a meglévő és a várható koronavírus-variánsok ellen is hatékony védelmet nyújtó vakcina nagylétszámú klinikai vizsgálatait.
"Régi motoros vagyok a szakmában, a 80'-as évektől termesztem a Martonvásári fajtákat és minden évben a fajtabemutatókon nézem ki az ígéretes újdonságokat. Az Mv Nádor több éve szépen teljesít nálunk azonban az Mv Ménrót idén először került be hozzánk..."
Július 19-én érkezik az RTL Klub társkereső realityjének 4. évada, az epizódok az RTL Most+ platformon is megtekinthetők lesznek. A reality-ben négy gazda párkeresését követhetik nyomon a nézők. Viki, Gergő, Zoli és Pista gazda végre találkozhatnak azokkal a társra vágyó jelentkezőkkel, akik szeretnének velük megismerkedni. A műsor idén is minden h
Az óceán mesterséges lúgosításával ellensúlyozni lehetne a savasodással összefüggő változásokat az ausztrál Nagy-korallzátony területének csaknem egészén - állapították meg az ausztrál nemzeti tudományos intézet (CSIRO) szakemberei.
A csapat a Mozaik utcai Audi központból indult, ahol Bujáki Zsolt, a Porsche Hungaria új kommunikációs igazgatója is bemutatkozott azoknak az újságíróknak, akikkek személyesen még nem találkozott. Április elejétől ő vette át dr. Vérten Sándor helyét, aki 1996 óta dolgozott ebben a pozícióban és mindenki ismerte a szakmában. Bujáki Zsolt és Mátrabé
Egy Casio szintivel és egy gitárral felszerelkezve látott neki második szóló dalának O’SULLIVAN. A ‘Dig Gold’ egy őszinte, elmélkedő, mégis igazi fülbemászó dallam mentén halad, amit néhol a Bon Iver-szerű hangzás gazdagít, és ami egy pillanat alatt szippantja be a hallgatót és repíti el a James Vincent McMorrow-ra emlékeztető, 80-as évek világába.
A gyors oltási programnak köszönhetően Magyarországon sikerült letörni a világjárvány harmadik hullámát, így fel tudtuk oldani a szigorú korlátozó intézkedéseket és újra tudtuk nyitni az országot. Most a gazdaság újraindítása következik, amely a leggyorsabb lesz Európában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és Külügyminiszter Ipolytölgyese
Szerdán kezdte meg a felkészülést Dárdai Pál csapata, a Hertha BSC és már az első felkészülés meccsén is túl van. A 16-0-s sikerből nagy szakmai következtetéseket nem lehet levonni. Bemutatkoztt az egykori Hertha-nevelés, Kevin-Prince Boateng, aki 14 év után tért vissza a csapathoz.
Egy szerdán megjelent és csütörtöktől hatályos kormányrendelet értelmében megszűnik a névtelen adományozás lehetősége Magyarországon a civil szervezetek részére – írja a 444.hu.
Az MNB elvárja a pénzügyi intézményektől, hogy ne számítsanak fel díjat, ha ügyfeleik teljesen vagy részben előtörlesztenék a törlesztési moratórium alatt felhalmozódott kamat- és díjtartozásukat. Ingyenes szerződésmódosítás szükséges akkor is, ha az adósok önként magasabb havi törlesztést vállalnának a futamidő rövidítése érdekében.
A fideszes országgyűlési képviselő szerint a biciklis azért szólt be neki, mert „a budapesti dugóban állva, az utat keresztező biciklisáv kis részére belógott a kocsi eleje, és ennek a derék bringásnak ez elegendő volt, pedig kényelmesen ki tudott volna kerülni”.
Az OTP és a horvát állam közösen kérte a nemzetközi választottbírósági eljárás megszüntetését a Befektetési Viták Rendezésének Nemzetközi Központjától (Icsid). Az eljárás a svájci frank devizahitelek 2015-ös euróra történő kötelező átváltásával volt kapcsolatos.
A gyors oltási programnak köszönhetően Magyarországon sikerült letörni a világjárvány harmadik hullámát, így fel tudtuk oldani a szigorú korlátozó intézkedéseket és újra tudtuk nyitni az országot. Most a gazdaság újraindítása következik, amely a leggyorsabb lesz Európában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és Külügyminiszter Ipolytölgyese
Interjúnk során dr. Geml Józseffel, az MTA-EKE Lendület Környezeti Mikrobiom Kutatócsoport vezetőjével beszélgettünk a növények és a talaj mikrobiomjának jelentőségéről és arról, hogy ez hogyan befolyásolhatja a termesztett növényeink állapotát.
Tudósok szerint az Egyesült Államok és Kína között éleződő feszültség kihatással lesz a SARS-CoV-2 koronavírus eredetét vizsgáló kutatásokra is, többen új, az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) független vizsgálóbizottság felállítását sürgetik, arra hivatkozva, hogy a szervezet nem alkalmas erre a feladatra - derül ki az AP amerikai hírügynökség
Ha nyár, akkor pancsolás, a rekkenő hőségben jól esik, ha nem csak a strandon tudunk megmártózni, hanem otthon is van egy medence a mindennapi hűsölésre. A járványhelyzet az otthoni szabadidős termékekhez hasonlóan a medencék piacát is megpörgette, az évi ötmilliárdos forgalmat a piac duplázta három év alatt. Pedig nem olcsó mulatság, az épített me