2021. július 30. péntek

júl. 30
19:27
Patkó Endre: A Jobbik kalandjai a Pride-on S01 E01 (Mandiner)
Mi jöhet még? Egy tagjukról kiderül, hogy egykori antiszemitaként mégis zsidó származású, és azután ő lesz a legzsidóbb zsidó?
júl. 30
19:33
Még nagyobb luxusjachtot vett a Szíjj László tulajdonában álló máltai offshore cég (SzMo)
Az új hajó, amely a Seagull Mrd nevet viseli, hosszabb, nagyobb és drágább is, mint elődje.
júl. 30
19:33
Mesteri részletek a Várban (Demokrata)
Mesteri részletek címmel új, ingyenes kiállítás nyílt a Várkert Bazár Glorietthez vezető rámpájánál.
júl. 30
19:33
Diétás Magyar Múzsa: Jövő nyárra elkészül a Budapest-Balaton kerékpárút (Mandiner)
Remélem lesz benne: útszűkület miatt 5,5 km kitérő 80-100 méter szinttel.
júl. 30
19:36
Összekeverték a Szputnyik és az AstraZeneca vakcinákat, hogy megnézzék, mennyire hatásosak együtt (Portfolio)
Nem okozott súlyos mellékhatásokat az a vizsgálat, amely a Szputnyik V vakcináját keveri össze az AstraZeneca vakcinájával – számol be a hírről a Reuters.
júl. 30
19:39
„Azt hiszem, meghalt”– kiszivárgott a segélyhívás, amiben a Slipknot dobosának halálát jelentették be a rendőrségnek (SzMo)
A 46 éves dobos halálát a volt barátnője jelentette be, aki nem mert egyedül bemenni a házba.
júl. 30
19:42
Hétvégi időjárás: jégeső és felhőszakadás is lehet (Háziállat)
Zivatarok környezetében viharossá fokozódik a szél.
júl. 30
19:44
Brutális idő jön, lecsapnak a viharok, kiadták a vörös riasztást (Háziállat)
Szombat hajnaltól először az ország északnyugati tájait érinthetik zivatarok, majd napközben fokozatosan átterjednek a keleti területekre.
júl. 30
19:45
Az utolsó titkos ügynök: Van Damme-ot csúnyán elpazarolták (Promotions)
Jean-Claude Van Damme igazán elemében van ebben az akció-vígjátékban.
júl. 30
19:45
Átlagbérrel akár 23,5 milliós lakáshitel is elérhető (Forbes)
A KSH ma reggeli közlése alapján 431 560 forint volt a bruttó átlagbér májusban, a medián kereset pedig 332 690 forintot tett ki. A Bank360 elemzése alapján mutatjuk, mekkora személyi
júl. 30
19:51
Hamarosan vége a hőhullámnak, de még visszatér (SzMo)
De addig hőségriadó és zivatar miatt figyelmeztetés is érvényben lesz.
júl. 30
19:51
A Cseh Katalin-botrány tanulságai (Demokrata)
A Momentum politikusa amellett, hogy folyton perrel fenyegeti a botrányban nyomozó médiumokat, átlátszó hazugságokkal akar kimászni a csávából.
júl. 30
19:51
Német szakértők: Jobb egy AstraZeneca és egy Pfizer, mint két Astra (Demokrata)
Az AstraZeneca kombinálása a Biontech/Pfizer oltással hatásosabb, mint két AstraZeneca.
júl. 30
19:54
Hegyekben áll a szemét az áradások után Németországban és Belgiumban (444.hu)
Nemcsak rengeteg szemét maradt az ár után, de a massza gyakorlatilag szétválogathatatlan. Valahogy mégis ártalmatlanítani kell, mert veszélyes anyagok is vannak benne.
júl. 30
19:57
Újra nézők előtt a 36. Magyar Nagydíj - nem csak az autók, egyes pilóták is hangosak (Mandiner)
Tavaly a pandémia miatt zárt kapuk előtt zajlott a Magyar Nagydíj, de a koronavírus elleni küzdelem egyik jól látható jele az, hogy a futball Eb után, Mogyoródon a Forma-1-re is érkezhetnek nézők. A felbőgő motorok zajánál is messzebbre hallatszott néhány pilóta kritikája a gyermekvédelmi törtvényt kritizálva.
júl. 30
19:59
Hojdák Gergely: Döntsük le a közhelyeket, avagy egy kampánydal margójára (Mandiner)
Az uborkaszezon kellős közepén érkezett az egész internetet felrobbantó hír: megszületett az Egyesült Ellenzék lehetséges kampánydala!!!
júl. 30
20:00
Kiderült: jobb egy AstraZeneca és egy Pfizer, mint két AstraZeneca (Portfolio)
Az Astrazeneca vakcina kombinálása Biontech/Pfizer oltással hatásosabb, mint két AstraZeneca - állapították meg német kutatók.
júl. 30
20:06
Csökkenéssel zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel zárták a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok, de nyereséggel fejezték be a hónapot, immár a hatodikat egymás után.
júl. 30
20:09
Szorongsz a szex miatt? Ezek a tippek segíthetnek (Glamour)
Az elmúlt több mint egy évben az elszigeteltség, a maszk viselése és a társadalmi távolságtartás sokak lelkiállapotára negatívan hatott, ami most, a korlátozások enyhítésével olyan problémákat is a felszínre hozhat, amire talán nem is gondolnál. Előfordulhat például az is, hogy eleve az emberi kapcsolattartáshoz másként állsz hozzá, vagy a bezártsá
júl. 30
20:09
Orbán Viktor szerint jöhetnek Kleinheislerek és Sallaik a Puskás Akadémia kupagyőztes csapatából (Mandiner)
Orbán Viktor értékelte a házigazda győzelmével végződő 14. Puskás-Suzuki kupát.
júl. 30
20:12
Ez az igazi csapás az emberek pénztárcájára: patkány, parlagfű, parazita kerül milliárdokba Európában (Pénzcentrum)
A nem őshonos, invazív fajok több mint 116 milliárd euróba (42 ezer milliárd forintba) kerültek az elmúlt hatvan évben Európának. Csak a patkányok az 1960 és 2020 közötti időszakban mintegy 5,5 milliárd eurónyi (2 ezer milliárd forintnyi) kárt okoztak - állapította meg egy kutatás, amelyről a phys.org tudományos ismeretterjesztő portál számolt be.
júl. 30
20:15
Kiszúrod a halat az ábrán? Csak 140-es Iq birtokában sikerülhet (Femcafe)
Mutasd meg, hogy intellektuális képességeid páratlanok.
júl. 30
20:15
Meteorzápor lesz a Vénuszon egy közeli üstökös miatt (Hamu és Gyémánt)
Az idén októbertől decemberig hazánkból is megfigyelhető Leonard-üstökös 2021. december 18-án a Vénusz közelében száguld el, legyezőként szétterülő porcsóvájának szemcséi pedig meteorzáport idézhetnek elő a bolygó légkörében – írta Tóth Imre, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (Csfk) tudományos főmunkatársa a csillagaszat.hu oldalon köz
júl. 30
20:21
A hadsereget is bevetik jövő héttől a delta variáns terjedésének megfékezésére Sydneyben (SzMo)
Elsősorban a város fertőzöttebb területein járőröznek majd a fegyvertelen katonák.
júl. 30
20:21
Járványok és innováció a történelemben: látványos párhuzamok a COVID-19 és a pestis között (Mandiner)
Mivel a cégtulajdonosok és munkáltatók egyaránt igyekeznek kitalálni és megalkotni a koronavírus utáni gazdaság kereteit, a történészek azt javasolják, hogy itt az ideje a múlt tanulságaiból meríteni. A 14. századi nagy pestis járvány és annak innovatív hatása segítségünkre lehet a mostani helyzet lehetőségeinek feltárásában.
júl. 30
20:27
Ébresztő, magyarok! Szombat hajnalban bővül a magyar éremgyűjtemény! (Mandiner)
Szombaton nagyüzem lesz az olimpián. Még mennek az úszás küzdelmei, de már folynak a csaták a sportok királynőjénél is. Kéziseink az életben maradásért harcolnak, pólósaink a minél jobb pozícióért, és egészen biztos, hogy a péntekinél jobban teljesít majd a magyar küldöttség
júl. 30
20:30
Nem enged kínai cégeket a tőzsdére Amerika, amíg nem részletezik, mekkora kockázatot jelent a működésükre Peking (Portfolio)
Az amerikai értékpapír-piaci felügyelet nem engedélyezi a kínai cégek tőzsdei bevezetését mindaddig, amíg azok kellő információt nem szolgáltatnak jogi felépítésükről és arról, milyen kockázatokkal járhat, ha Peking beavatkozik a működésükbe – számol be a hírről a Reuters.
júl. 30
20:30
Érkezik a hidegfront: hatalmas viharok, szupercellák, nagy méretű jég! (Háziállat)
Érkezik a hidegfront: hatalmas viharok, szupercellák, nagy méretű jég! Érkezik a hullámzó hidegfront északnyugat felől. A hajnali óráktól kezdve egyre többfelé kell záporokra, zivatarokra készülni. Legkisebb eséllyel délkeleten, délnyugaton számíthatunk konvektív csapadékgócok megjelenésére. Legnagyobb eséllyel északnyugaton, északon kell rájuk szá
júl. 30
20:33
Pokolgép robbant egy focistákat szállító buszon (HírTV)
A terrortámadás Szomáliában történt.
júl. 30
20:33
Eurojackpot: brutális összeg, 20,4 milliárd Ft volt a tét ezen a héten, mutatjuk, melyek voltak a nyerőszámok! (Promotions)
Ez a hét sem maradhatott el Eurojackpot sorsolás nélkül! Az alábbi számokkal lehetett elvinni a brutális összegű nyereményt.
júl. 30
20:33
Megyeri Dávid: Hamilton perfekt magyar és térdepel (Mandiner)
Kimondottan kárt okoz az LMBTQ-közösség ügyének, nem pedig használ.
júl. 30
20:36
Meteorológiai szolgálat: egy-két napon belül vége a hőhullámnak (Háziállat)
A jelenlegi előrejelzések szerint azonban a jövő hét vége felé visszatérhet még a kánikula.
júl. 30
20:39
Jamie Lee Curtis először beszélt arról, hogy kisebbik lánya transznemű (SzMo)
A Golden Globe-díjas színésznő elárulta, hogy férjével csodálattal és büszkén nézték, ahogy a fiukból a lányuk, Ruby lesz.
júl. 30
20:39
A V4-tagállamok külügyminiszterei üdvözölték a mini Schengen létrehozását (Demokrata)
Üdvözölték a mini Schengen létrehozását Szerbia, Albánia és Észak-Macedónia között.
júl. 30
20:39
Győrffy Ákos: A hírnök és a tenger – Mindennapi metafizika XVII. (Mandiner)
A tengeri térben járva áttetszőbbé válik az „én” máskor ólomköpenyként ránk nehezedő terhe, és ebben az áttetszőségben jobban látszik mindaz, ami a lényünk mélyén rejtőzik.
júl. 30
20:45
Idén is a mezőny első felében teljesített az európai banki stresszteszt magyar résztvevője (Növekedés)
Az Európai Bankhatóság ma publikált stressztesztjében résztvevő egyetlen hazai tulajdonú hitelintézet, az OTP Csoport esetében az eredmények alapján nincs szükség felügyeleti beavatkozásra.
júl. 30
20:45
Kötter Tamás: Von der Leyen Asszony szerint az EU legfőbb problémája a magyar gyermekvédelmi törvény (Mandiner)
Mindeközben a tálibok megállíthatatlanul terjeszkednek Afganisztánban
júl. 30
20:48
Kutatók szerint a semlegesítő antitestekből megmondható, hogy ki fogja elkapni a vírust (ATV)
Egy kutatásban 11 500, teljesen beoltott egészségügyi dolgozót vizsgáltak. Közülük a két oltás után 39 személy kapta el a fertőzést.
júl. 30
21:06
Veszteséggel fejezte be a júliust a forint (ProfitLine)
A hónap utolsó kereskedési napját kis árfolyamcsökkenéssel, július hónapot nagy veszteséggel fejezte be a forint a főbb devizákkal szemben.
júl. 30
21:06
Úszás kontaktlencsével (WebBeteg)
A kontaktlencsével való úszás kicsivel nagyobb odafigyelést és elővigyázatosságot igényel, mintha anélkül úszna. Könnyen kaphat el fertőzést, vagy akár szemkárosodást is szenvedhet.
júl. 30
21:09
Kő kövön nem maradt, amikor a nő rajtakapta férjét a szeretőjével - mindent rögzített a kamera (Femcafe)
A nő rafináltan megtervezte a nagy leleplezést, de arra ő sem számított, hogy elszabadul majd a pokol, ha rányitja az ajtót férjurára.
júl. 30
21:09
Oltári nagyot káromkodott a csodálatos női olimpikon élő adásban, ezt már nem lehetett kisípolni (Promotions)
Csodálatos kiengedése mindenféle gőznek!
júl. 30
21:15
Elkezdték építeni a Budapest-Balaton kerékpárutat (Hamu és Gyémánt)
Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest-Balaton kerékpáros útvonal.
júl. 30
21:18
Kijöttek az európai banki stressztesztek: a Deutsche Bank és a SocGen a leggyengébbek között (Portfolio)
A Deutsche Bank és a Societe Generale lett a két leggyengébben teljesítő pénzintézet az európai banki stresszteszteken – számol be a hírről a Bloomberg.
júl. 30
21:18
Egy-két napot kell kibírni, és vége a hőhullámnak (Háziállat)
A jelenlegi előrejelzések szerint a jövő hét vége felé visszatérhet még a kánikula.
júl. 30
21:33
Raszputyin szexszel gyógyította a nőket – orgiák az orosz történelemben (Femcafe)
Grigorij Jefimovics Raszputyin, a mágikus tekintetű, karizmatikus, orosz szerzetes és mágus képes volt szinte bárkit az ujja köré csavarni. Nagy Kaítalin szeretője igencsak népszerű volt a nők körében. A „szent parasztként” is emlegetett gyakran büdös, koszos, szakállas vándorra látnokként és gyógyítóként tekintettek, akivel boldogan bújtak ágyba a
júl. 30
21:45
Rejtély: miért zuhanyoznak le minden egyes merülés után az olimpiai műugrók? A válasz meglepő lehet (Promotions)
Az olimpiai műugrók, miután kimásztak a medencéből, általában egyenesen a zuhanyzókba mennek. De vajon miért? Most eláruljuk.
júl. 30
22:00
Szegény Jeff Bezos: pár óra alatt 13,5 milliárd dollárral esett a vagyona (Portfolio)
Az Amazon csalódást keltő második negyedéves számai után nem kímélik a befektetők a vállalat papírjait, ez pedig Jeff Bezos vagyonán is meglátszik. A világ leggazdagabb embere pár óra alatt 13,5 milliárd dollárt vesztett.
júl. 30
22:12
Stroke, agyérgörcs, agyvérzés - Mi a különbség? (WebBeteg)
Szeretném megkérdezni, hogy pontosan mi a különbség az agyérgörcs, a stroke és az agyvérzés között? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
júl. 30
22:15
Brutális alakja van az 57 éves bikinimodellnek, a fiatalokat is megszégyeníti (Femcafe)
Kathy Jacobs ugyan már a hatvanhoz közelít, mégis olyan fizikummal rendelkezik, amiről sok huszonéves csak álmodhat.

Keresés