A nagyothallás kialakulása részben korhoz kötött folyamat (a 65 év felettiek egyharmada szenved halláscsökkenésben), ám egyes fertőzések, betegségek vagy gyógyszerek is állhatnak a halláskárosodás hátterében.
Az Európai Bizottság intézkedéseket fogadott el a pénzügyi rendszer fenntarthatóságának javítására, és új zöldkötvény-standard bevezetését javasolta - közölte az uniós bizottság kedden.
A dunai személyi hajózás újraindításához Magyarországon Valdaj típusú modern szárnyashajókat fognak igénybe venni, a szentpétervári erőműhöz pedig az orosz fél 30 millió euróért vesz magyar hűtőberendezéseket.
A Belügyminisztérium megkezdte a hivatásos állományban lévőknek juttatandó "fegyverpénz" kifizetésének kidolgozását és a vonatkozó jogszabályok módosításának előkészítését – közölte a tárca.
Egyszerűsödik az automatikus fizetési könnyítési kérelmek benyújtása, miután új kérelemmel bővült az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) kitölthető űrlapok típusa - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az installációm tulajdonképpen bevezető a Szent István teremhez. Libabőrös lettem, amikor felkértek erre a munkára – mondja a lakberendezőből lett világhírű festőművész. Interjúnk.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/07/06/4660/
Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azzal fenyegette meg Brüsszelt és Berlint, hogy migránsok tömegeit engedi Európába, különösen Németországba, és hogy betiltja a kínai és az orosz áruforgalom áthaladását az országán keresztül, válaszul arra, hogy az Európai Unió büntetőintézkedésekkel sújtotta Fehéroroszországot a vitatott választások, a tömeg
London – Dánia egyvalamiben mindenképpen kilóg a labdarúgó-Eb elődöntőjébe jutott négy csapat közül: nem korábbi sztárfocista irányítja szövetségi kapitányként. Kasper Hjulmand a spanyol Luis Enriquével, az angol Gareth Southgate-tel vagy az olasz Roberto Mancinivel szemben sosem volt válogatott játékos, de hogy ért a focihoz, azt bizonyította az E
Tárgyalásokba kezdett a makói önkormányzat a Szeged-Csanádi Egyházmegyével annak érdekében, hogy mielőbb megkezdődhessen a Csanád vezér téri egykori püspöki lak felújítása.
Július 1-től mindenki egységesen 65 évesen mehet nyugdíjba, de ezt a gyakorlatban már csak jövőre tehetik meg. Korkedvezményt a Nők 40 jogosultjai élvezhetnek.
Úgy tűnik új szintre lépett a szuperjachtok korszaka. 2024-ben útnak indul a világ első, és egyben legnagyobb jachtja, amely emellett lakóhajóként is funkcionál. A 222 méter hosszú, latinul „álmodozni" szót jelentő Somnio nevű hajót Winch Design és a svéd Tillberg Design tervezte meg, és a norvég hajógyártó- és építő Vard építi majd meg.A
Dr. Dobos Endre, a Miskolci Egyetem tanszékvezető egyetemi docense elárult nekünk néhány részletet a PREGA Gyakorlati Nap előtt, a „Talajtani adottságok és a táblán belüli változatosság feltárása a precíziós termesztés támogatására” című előadásáról.
A Gazdasági Versenyhivatal megérti, hogy a Kormány is kiemelten kezeli az építőipari alapanyagok drasztikus áremelkedésének kérdését. A versenyhatóság a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva, alaposan kivizsgál minden jelzést, amely jogsértésre utalhat a piacon.
A Samsung idén rengeteg készüléket dobott már piacra világszerte. Most egy új modell érkezik, remek áron. A dél-koreai cég nemrég bemutatta a Samsung Galaxy A22-es készüléket, ami 90 Hz-es AMOLED kijelzővel és optikai képstabilizátorral felszerelt főkamerával nagyjából 90.000 Ft-ért került piacra. A telefon remek választásnak tűnik a specifikációk
Minél hosszabbra nyúlik egy-egy sorozat, annál valószínűbb az egyes karakterek óriási változásokon mennek keresztül. Persze, egy csomó esetben ahogy telik az idő nem is tűnik fel igazán, hogy egy-egy szereplő milyen radikálisan más habitusú, más érdeklődésű lett az évek során.
Százötven magyar - köztük három fogyatékkal élő - jelentkezett űrhajósnak az Európai Űrügynökség pályázatán - tájékoztatta az InfoRádiót a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa. Ferencz Orsolya hozzátette: a leendő asztronautákat 22 ezer ember közül két évig tartó, hat lépcsőből álló, mesterséges intelligenciát
A rendőrség még nem határozta meg a Samuel Luiz elleni, A Coruña-ban elkövetett brutális támadás indítékát, de az áldozat barátai úgy vélik, hogy homofób támadás volt.
A napi középhőmérséklet tartósan meghaladja a 25 fokot, melegrekordok is várhatók. Az országos tisztifőorvos a hőség elleni óvintézkedésekre is figyelmeztet.
A Skripal-ügy óta az Egyesült Királyság és Oroszország kapcsolatát távolságtartás, elhidegülés jellemzi, amelyen Navalnij megmérgezése is csak tovább rontott. Minderre jött még rá 2021. június 23-án a Krím-félsziget csücskénél történt „tengeri incidens”.
Az újonnan létrehozott terek megfelelnek majd a világjárvány utáni épület ökoszisztéma követelményeinek, hozzájárulnak a jobb levegőminőséghez és biológiai sokféleséghez.