2021. július 9. péntek

júl. 9
0:23
EP: az új magyar törvény sérti az uniós értékeket, elveket és jogszabályokat (Infostart)
Az Európai Parlament (EP) képviselői strasbourgi plenáris ülésükön csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban bírálták "a demokrácia és a jogállamiság lebontását" Magyarországon, és elítélték a nemrég elfogadott, sok vitát kiváltó gyermekvédelmi törvényt. Az állásfoglalás szerint szerint az LMBT-ellenes szabályozás sérti az uniós értékeket, elveket
júl. 9
0:23
Kemény Dénes: a profiknál a statisztika nem fontos, csak a végeredmény (Infostart)
Az angolok először kaptak gólt a labdarúgü Eb-n, de ez nem számít, ez csak folklór – mondta az InfoRádió Eb-szakértője, és ezt alátámasztandó, felidézte egy Sir Alex Fergusonnal kapcsolatos manchesteri élményét is.
júl. 9
0:24
Csatári Bence: Blaszfémia Gólem módra, avagy Benedek Elek forog a sírjában (Mandiner)
A homoszexualitás cselekménye egyáltalán nem követendő példa az Ószövetség szerint.
júl. 9
0:24
Elektromos Peugeot-kkal vonulnak csatába az olasz fináncok (Autószektor)
Az átadó ünnepségre a testület főparancsnokságán került sor. Az autók a Stellantis csoport lízing-vállalatán, a Leasysen keresztül kerültek a pénzügyőrökhöz, és az ország különböző városaiban állnak majd szolgálatba – írja az olasz Il Messaggero napilap internetes kiadása. Az oroszlános márka főszereplője akar lenni az autóipar energetikai átalakul
júl. 9
0:27
Döntött a magyar kamionosok ügyében az uniós bíróság (Infostart)
A magyar munkavállalók a magyarországi székhelyű munkaadójukkal szemben hivatkozhatnak a magyar bíróságok előtt azon tagállamok minimálbérre vonatkozó előírásainak megsértésére, amelyekben kiküldetésben dolgoznak - ismerteti az Európai Unió Bírósága sajtóközleményében a luxembourgi székhelyű testület csütörtöki döntéséről.
júl. 9
0:27
Nem indulhat az előválasztáson, aki 1990 előtt ügynök volt (Infostart)
Emellett erkölcsi bizonyítvány és a feddhetetlenségi nyilatkozat is kell a jelölteknek.
júl. 9
0:27
Babis nem írja alá az EU-vezetők felhívását a magyar gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatban (Infostart)
Andrej Babis cseh kormányfő utólagosan sem kívánja támogatni azt a 17 európai uniós vezető által a szexuális kisebbségek védelme érdekében a közelmúltban aláírt felhívást, amelynek megfogalmazásához a magyar Országgyűlés által elfogadott gyermekvédelmi törvény adta az indítékot.
júl. 9
0:27
Rendhagyó időpontban és időben rendezik a hétvégén a Vivicittá futófesztivált (Infostart)
Nyolcezer résztvevőt várnak a hétvégi kétnapos 36. Telekom Vivicittá futófesztiválra, amelyet a pandémiás időszak miatt idén kicsit másképpen rendeznek meg, mint a korábbi években.
júl. 9
0:28
Gyurcsány: Absztinens lettem (Mandiner)
Az alkohollal kapcsolatos álláspontjáról nyilatkozott a DK elnöke.
júl. 9
0:28
Délután is halálra gázoltak egy kerékpárost (Autószektor)
Halálos közúti közlekedési baleset történt 2021. július 8-án 13 óra körül Szikszón, a II. Rákóczi Ferenc úton. Az elsődleges adatok szerint egy nő kerékpárjával hajtott az útpadkán egy járműszerelvény mellett egyenesen haladva. A 3-as számú főútról - a szabad jelzésen - bekanyarodó tehergépkocsi sofőrje már nem tudta elkerülni az ütközést, és elsod
júl. 9
0:31
Érkeznek a felsőoktatási ponthatárok, az ELTE campusán lesz a buli (Infostart)
Két hét múlva, július 22-én hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, a hivatalos eredményváró rendezvényt az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi campusán tartják - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
júl. 9
0:31
Kizárja az "európai adósságunió" lehetőségét a CDU/CSU választási programja (Infostart)
A járvány előtti fontosabb politikai, ideológiai, gazdasági és költségvetési prioritásokhoz való visszatérés áll a szeptemberi választásra készülő német keresztény pártok kormányprogramjában, megfejelve a klímaváltozás elleni („gazdaságilag észszerű”) harc felvállalásával és a digitalizáció kiemelt kezelésével.
júl. 9
0:31
Menesztették a szövetségi kapitányt a labdarúgó-válogatott éléről Oroszországban (Infostart)
Sztanyiszlav Csercseszovot csütörtökön menesztették az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.
júl. 9
0:32
Újabb, a gazdaság gyors újraindítását támogató jogszabályokat fogadott el a kormány (Mandiner)
A legutóbbi hat után most újabb hét olyan jogszabályt fogadott el a kormány, amely lehetővé teszi, hogy a magyar gazdaság Európában a leggyorsabban induljon újra – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön belgrádi látogatásán.
júl. 9
0:32
A Nissan minden új LEAF vásárlónak e-Bike túrát ad ajándékba (Autószektor)
A Nissanak számos olyan kezdeményezése van, mellyel népszerűsíti a zöld közlekedést. 2010-ben a világ első sorozatgyártású elektromosautó-gyártójaként egy új irányt mutatatott az iparágnak. Azóta a LEAF tulajdonosok világszerte több mint 2,4 milliárd kg lokális CO2 kibocsájtást takarítottak meg. Számos egyéb kezdeményezésben vett részt a cég annak
júl. 9
0:35
Nagy fogás Ferihegyen (Infostart)
Csaknem másfél tonna hamisított márkajelzéssel ellátott árut talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
júl. 9
0:35
Donald Trump beperelte a Facebookot, a Google-t és a Twittert (Infostart)
Az előző amerikai elnök keresetet indított a Facebook, a Google és a Twitter, illetve a három internetes óriásvállalat vezérigazgatója ellen, amiért szerinte jogellenesen letiltották a fiókjait.
júl. 9
0:35
Arsene Wenger is kritizálta az angol–dán mecs játékvezetőjét (Infostart)
Rengeteg vitát kavart szerda este óta az angolok javára megítélt tizenegyes a labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjében. Érdekes, hogy a dánok a legvisszafogottabb véleményezők.
júl. 9
0:36
Dr. Szász Tibor: A nemzeti burzsoázia hátulütői (Mandiner)
Az adópolitikának meg kell akadályozni, hogy a szegények még szegényebbek legyenek.
júl. 9
0:36
BMW M3 és M4 menetpróba: M-ámor (Autószektor)
Sok autót teszteltem, kétezernél is többféle modellben ültem, ezek közül csak pár tucatnyi volt vegytiszta sportautó, vagy lehengerlő erőművész. Minimum 4-500 lóerő, vagy még többről beszélek. Azt már illik megülni, tisztelni, behódolni neki, előtte megalázkodni. Elfogadni azt, hogy sokkal többet tudnak, mint amit mi. Legalábbis, amit én. Nem kezes
júl. 9
0:39
Cáfolja a tananyag "lebutítását" a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke (Infostart)
A minőség rovására mehet, ha a Nemzeti Alaptanterv keretein túlmutató, szélesebb körű ismeretek kikerülnek a tanárképzésből - ettől tart a Pedagógusok Szakszervezete. A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint azonban nincs szó a tananyag lebutításáról, a gyakorlat viszont azt igazolja, hogy a képzés átalakítása időszerű és indokolt. Tatár Timea kérdez
júl. 9
0:39
Biden: véget ér az Egyesült Államok katonai szerepvállalása Afganisztánban (Infostart)
Augusztus 31-én lezárul az Egyesült Államok katonai szerepvállalása Afganisztánban - jelentette be csütörtökön Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban.
júl. 9
0:39
Kipakolt a ligaelnök: nem tudom, ott lesz-e Messi a Barcában (Infostart)
Javier Tebas nem enyhül, csak óriási áldozatok árán maradhat Lionel Messi a Barcelonában. De egyes meccsekről mindenképpen hiányozni fog.
júl. 9
0:39
Átadták a kaposvári kórház megújult szülészetét (ProfitLine)
Átadták a Kaposi Mór Oktató Kórház hárommilliárd forintból megújult szülészeti épületét csütörtökön Kaposváron.
júl. 9
1:03
Ötből négy vásárló megnézi az energiacímkét (ProfitLine)
A háztartási gépeket vásárlók több mint négyötöde figyelembe veszi az eszközökön található energiacímkét - többek között erre világított rá az Állami Számvevőszék legfrissebb ellenőrzése.
júl. 9
1:09
Cserpes Laura az Instagram-oldalán ezt mondta a titkos szerelemről (Blikk)
"Nem mondhatom el, hogy ki az..."
júl. 9
1:39
Így nőtt a kiskereskedelmi forgalom Csehországban (ProfitLine)
Májusban éves összehasonlításban 5,8 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) csütörtökön Prágában.
júl. 9
2:39
Meglepetést okozott a svájci munkanélküliség csökkenése (ProfitLine)
Svájcban az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküliség júniusban, a ráta tavaly március óta a legalacsonyabb szintre süllyedt.
júl. 9
3:09
Nálam kocsmázott az amerikai elnök! – Joe Bident és Jenőt összeköti fiaik barátsága (Blikk)
Joe Biden egy magyar férfi kocsmájában könnyezte meg fiaik közös fotóját.
júl. 9
3:09
Megduplázódhat a Deutsche Hospitality hotelek száma (ProfitLine)
A következő években megduplázódhat a Deutsche Hospitality hotelek száma, a tervek szerint idén Ausztriában, Svájcban nyit új szállodákat a Deutsche Hospitality csoport - mondta Apaczeller Krisztina, az IntercityHotel Budapest értékesítési igazgatója csütörtökön Budapesten.
júl. 9
3:21
Nem úszta meg: megfizetett a nádas felgyújtásáért Gáspár Zsolti (Blikk)
Nógrádmegyer – Lezárta a katasztrófavédelem az ügyet, pénzbírsággal megúszta Zsolti.
júl. 9
3:21
Vízi balesetek: mit tegyünk, és mit ne? (WebBeteg)
Nyáron sajnos gyakran hallunk vízi balesetekről, melyek sokszor tragikus véget érnek. A vízbe fulladással kapcsolatos esetek ugyanakkor a strandok, télen is nyitva tartó fürdők számának megnövekedése miatt minden évszakban előfordulhatnak.
júl. 9
4:27
Megfizethető e-csúcsmodellekkel bővítené kínálatát a Stellantis (autopro)
Termékpalettájának intenzív és átfogó elektromosítását forszírozó stratégiát mutatott be a Stellantis, a világ negyedik legnagyobb autóipari tömörülése.
júl. 9
4:33
Felhőszakadással, jégesővel és viharos széllel érkezik a hidegfront - videón, ahogy végigsöpör az országon (Háziállat)
Nyugat felől érkezik pénteken a hidegfront, amelynek hatására mérséklődik a hőség: vasárnap legfeljebb 32 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet. Péntekre zivatarveszély miatt az egész országra másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
júl. 9
4:39
Nem csak az építőanyag árak csökkentik az otthonfelújítási támogatás értékét (ProfitLine)
Az otthonfelújítási támogatást igénylők kettős árhatással néznek szembe: az építőanyagok árának emelkedése mellett jelentősen nőttek a lakossági felújítási szolgáltatások kivitelezői díjai is, mindez pedig kedvezőtlen hatással van a támogatások értékére és hatékonyságára - közölte a Magyar Építőanyag Kereskedelmi Egyesület (ÉKE) csütörtökön az MTI-
júl. 9
4:42
A Redmenta lett az első (Mínuszos)
A Vodafone Magyarország Alapítvány kihirdette a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj nyerteseit. 2021-ben közel 120 pályamunka érkezett be, melyek közül összesen 9-et díjaztak: 8-at a három, korunk kihívásaira reflektáló kategória – Digitális Egészségügy, Digitális Oktatás, Bolygónk és Fenntarthatóság – valamelyikében, emellett pedi
júl. 9
4:42
Kihirdették a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj nyerteseit (newtechnology.hu)
A Vodafone Magyarország Alapítvány kihirdette a 15 millió forint összdíjazású Vodafone Digitális Díj nyerteseit. 2021-ben közel 120 pályamunka érkezett be, melyek közül összesen 9-et díjaztak: 8-at a három, korunk kihívásaira reflektáló kategória – Digitális Egészségügy, Digitális Oktatás, Bolygónk és Fenntarthatóság – valamelyikében, emellett pedi
júl. 9
4:45
Támogatással telepítene napelemet? Jól járhat ha most tervezi! (Alternatív Energia)
Választható marad a szaldós elszámolás a támogatással épült rendszerekre.
júl. 9
4:51
Nagy elhatározásra jutott Korda György és Balázs Klári: szakítanak a hagyományokkal (ATV)
Korda György és Balázs Klári úgy döntött, hogy a hosszú kényszerpihenő után az egész nyarat munkával fogják tölteni – tudta meg a Metropol. Ez azonban azt is jelenti, hogy szakítanak egy régi hagyománnyal.
júl. 9
4:57
Felrobban a légkör pénteken - ilyen lesz a hétvége időjárása (Infostart)
Hőséget lezáró hidegfront érkezik, heves zivatarokkal.
júl. 9
5:03
Ennyivel lett drágább az élet júniusban (ProfitLine)
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 5,3 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
júl. 9
5:12
Itt a főváros első szabadvízi strandja, nyílik a SHO Beach BudaPart (Igényesférfi.hu)
Nyár, vízpart, gasztronómiai ínyencségek, és mindez csak néhány percre a belváros zajától. Programajánló.
júl. 9
5:12
Már csak két hét, és nyilvánosságra hozzák az idei felsőoktatási ponthatárokat (Helló Magyar)
Idén mintegy 110 ezren várják a felsőoktatási felvételi ponthatárok nyilvánosságra hozatalát, csatlakozz a bulizókhoz:
júl. 9
5:18
Jó hír annak, aki most építkezne (Tiszta Jövő)
A 200 milliárd forintos keretösszegű hitel az új zöld monetáris politikai eszköztár-stratégia részét képezi, és idén októberben indulhat el. A csomag lakossági ügyfelek számára lesz elérhető legalább BB energetikai besorolású újépítésű lakások vásárlására vagy építésére.
júl. 9
5:21
Most már hivatalosan is uralhatja a biztosításközvetítői piacot Mészáros Lőrincék cégcsoportja (Menedzsment Fórum)
A május 11-én aláírt úgynevezett uralmi szerződés szerint a Mészáros Lőrinc ötven százalékos tulajdonában lévő Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. egy tízfős vállalatcsoport uralkodó tagjaként kilenc biztosításközvetítőt ellenőriz majd.
júl. 9
5:21
Nem mindennapi járművek tűnnek fel a Balatonnál (Infostart)
A hétvégén retró szerelvényekkel és buszokkal is lehet utazni az észak-balatoni vonalon.
júl. 9
5:27
Kormánybiztos: növelni kell a kerékpáros közlekedés részarányát (ATV)
Révész Máriusz szerint a belvárosokban az egész világon próbálják elérni, hogy minél kevesebben közlekedjenek autóval. De mint fogalmazott: ezt érdemes jól csinálni.
júl. 9
5:30
Ellentétes hatások az agrárpiacokon (Agrofórum)
Vegyesen alakultak az agrárpiaci árjegyzések csütörtökön mind Európában, mind a tengerentúlon. Chicagóban a búza 0,5 százalékot, a kukorica 1,7 százalékot, a szójabab pedig 0,5 százalékot vesztett értékéből, miközben a repce kurzusa 2,4 százalékkal emelkedett. Párizsban a repce drágult, ám a malmi búza és a kukorica valamivel olcsóbban zárta a napo
júl. 9
5:36
Visszaállítják a 20 százalékos áfát néhány agrárterméknél az ukránok (Agrofórum)
Az ukrán parlament visszaállította egyes mezőgazdasági árucikkek 20 százalékos áfa mértékét, mondván, hogy a tavalyi 14 százalékosra csökkentés nem volt megfelelő döntés, és az végeredményben megnövelte a feldolgozás adóterheit egyes iparágakban.
júl. 9
5:36
Megérkezett a Fuse 1: Demokratizálódik az ipari SLS nyomtatás (newtechnology.hu)
Míg az elmúlt években több 3D nyomtatási technológia széles körben elterjedt, addig a szelektív lézerszinterezés területét egészen mostanáig a drága, high-end berendezések uralták. Ezt változtatja meg a budapesti FreeDee Kft-nél már tesztelhető Formlabs Fuse 1 nyomtató, amely mostantól kisebb műhelyek, termékfejlesztő KKV-k számára is elérhetővé te

Keresés