Megérkezett az a hidegfront, amely a következő napokban remélhetőleg bőséges csapadékkal látja el az országot, és enyhíti valamelyest a hőséget. Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga (másodfokú) riasztást adott ki a Duna vonala mentén fekvő járásokra a zivatarveszély miatt: Az Időkép radarján látható a zivatargócok mozgása, esélyes, hog
Közszereplőként élni nem egyszerű feladat, pláne ha az ember nagyon fiatal. Ehhez rátesz még egy lapáttal, ha mindezt azért kell elviselned, mert egy politikushoz mentél feleségül. Tudtad, hogy a Fehér Házban hagyomány, hogy mindig a first lady fogadja a vendégeket, pedig erről senki sem szavazott? Nagy felelősség, sőt, kötelesség, akár akarod, aká
Szerintem nem meglepetéssel készülnek a csapatok, hanem fohászkodnak Szent Antalhoz, hogy legyen szerencséjük – mondta az InfoRádió Eb-szakértője a vasárnapi döntő előtt, és úgy érzi, most az angoloknak sikerülhet.
A Volkswagen csoport pénteken előzetes számítások alapján azt közölte, hogy mintegy 11 milliárd euró volt az idei első hathavi működési profitja az egy évvel korábbi veszteséggel szemben.
Több szlovákiai határátkelőn tartottak tüntetéseket, illetve forgalomlassító vagy az áthaladást ideiglenesen akadályozó akciókat pénteken a reggeltől hatályba lépett - a Szlovákiába érkezőkre és az országba hazatérőkre vonatkozó - szigorítások ellen tiltakozva - számolt be róla a szlovákiai sajtó.
A Balaton és a Velencei-tó térségében még pénteken késő délután, kora este már akár viharossá is fokozódhat az északi szél (55-60 km/h). Zápor környezetében szintén 40 km/h fölé erősödhet a szél, zivatarfelhő környezetében viharos kifutószél is kialakulhat (60-80 km/h). A térség keleti felében fordulhat elő zápor, zivatar, melynek környezetében, il
A fővárosi újlakás-piacon az egy évvel ezelőttihez képest kevesebb projekt indult, ezekben kevesebb lakás épül, ám az átlagos kínálati négyzetméterár 8,5 százalékkal nőtt: az Otthon Centrum kimutatása szerint a középérték 1 millió 113 ezer forint a fővárosban. A belvárosban kereken kétmilliót ér egy négyzetméter átlagosan.
A BioNTech/Pfizer és a Moderna gyógyszergyártó vállalatok koronavírus elleni vakcinájának ritkán előforduló mellékhatása lehet a szívizom- és a szívhártyagyulladás, a két megbetegedést fel kell tüntetni a termékinformációban, és felhívni az egészségügyi szakemberek figyelmét a kockázatra – tájékoztatott pénteken az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).
Jelentős adóemelésre számíthatnak azok, akik havi egymillió forintnál többet keresnek, ha Karácsony Gergely lesz a miniszterelnök. Ő ugyanis progresszív adórendszert vezetne be, ami azt jelenti, hogy az alacsony bevételűek kevesebbet, a gazdagok többet adóznak. A közgazdász szerint azonban előbb a béreket kellene megemelni, a politikai elemző pedig
Már a spájzban vannak az oroszok és nem csak nálunk, de Hollywoodban is. Az utóbbi időben az orosz filmipar elkezdett olyan mozikat gyártani, amik nem csak hasonlítanak a manapság Hollywoodban divatos alkotásokra, de fel is veszik a versenyt azokkal. Sőt, sok tekintetben némelyik már le is nyomja őket. Ilyen a napokban debütált új orosz képregénymo
A fővárosi újlakás-piacon az egy évvel ezelőttihez képest kevesebb projekt indult, ezekben kevesebb lakás épül, ám az átlagos kínálati négyzetméterár 8,5 százalékkal nőtt: az Otthon Centrum kimutatása szerint a középérték 1 millió 113 ezer forint a fővárosban. A belvárosban kereken kétmilliót ér egy négyzetméter átlagosan.
Évente több mint ötmillió ember hal meg világszerte a szélsőséges hőmérsékletek miatt. Az elmúlt 20 évben többen vesztették életüket az extrém hideg, mint a meleg következtében, a klímaváltozás azonban fokozatosan kiegyenlíti az arányokat.
Magyarország készen áll a harmadik oltás beadására, ha azt a nemzetközi és hazai orvostudomány is egyöntetűen javasolni fogja - közölte a Koronavírus Sajtóközpontot az ATV-vel.
Összesen hat, szexuális bűncselekmények miatt nyilvántartott személyt azonosított a San Franciscó-i Meleg Férfikórusban a patriots.win nevű konzervatív amerikai weboldal.
Kigyulladt egy tízemeletes társasház ötödik emeleti lakásának szobája péntek délelőtt Győrben, a tüzet sikeresen eloltották. A munkálatok idejére az épületből kikísérték a lakókat.
Az elmúlt néhány évben fény derült arra, hogy a nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztó emberekben csökken a csontok sűrűsége és erőssége. Ennek oka eddig ismeretlen volt, de a loyolai egyetemen közelmúltban végzett vizsgálat rávilágított az összefüggésre.
Az 1990-ben alapított, magyar tulajdonú Kvarchomok Kft. nyerte el nemrég húsz évre a Kiskunlacháza és Délegyháza környékén elhelyezkedő, összesen négy kavics- és homokbánya kitermelési jogát. A társaság a szükséges engedélyek megszerzését és a megfelelő előkészítést követően a lehető leghamarabb – tervezetten jövő tavasszal – megkezdi a kitermelést
Habár átmenetileg egy kicsit lehűlt a levegő, a hétvégi strandolást nem veszélyezteti semmi: szombaton csak elszórtan várható csapadék az országban, és jellemzően 30 fok körül alakul a nappali hőmérséklet. A Pénzcentrum most a budapesti strandok, fürdők belépőjének árait gyűjtötte össze, és adunk néhány jó tippet, miként juthatsz be olcsóbban.
Szlovénia az uniós csatlakozása óta hagyományosan jól együttműködik a visegrádi csoporttal, és gyakran koordinálják prioritásaikat - jelentette ki Janez Jansa szlovén kormányfő a visegrádi csoport és Szlovénia pénteki miniszterelnöki csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón Ljubljanában.
Sándor Orsi egy igazán sokoldalú nő. Az RTL Klub Édes otthon című magazinjának műsorvezetője, két kisfiú anyukája, emellett divat és "DIY" blogger. Instagram oldalán számtalan kreatív tartalom található, amit könnyedén elkészíthetünk mi is. Heti szinten izgalmas és mindenki számára elérhető stílustippekkel látja el követőit. Ha szabadideje engedi s
A változó éghajlat befolyásolta az ember testének és agyának méretét egy új evolúciós kutatás szerint, mely 300 kövület adatait vetette össze klímamodellekkel.
Az európai országok rontják Spanyolország turisztikai besorolását · Olaszország halad az eutanázia legalizálása felé · Folytatódik a francia serdülőlányok erőszakos körülmetélése a vakációnak hitt nyári utazások során · Vizsgálatot indított az Ensz a Brüsszelben éhségsztrájkoló illegális migránsok ügyében.