2021. augusztus 19. csütörtök

aug. 19
17:42
Hátborzongató jóslatot kaptak a magyarok, mi leszünk az elsők, akik űrlényekkel találkoznak - egy jós elárulta azt is, hogy mikor! (Promotions)
A balkáni vak jós állítólag azt az is elmondta, hogy melyik bolygóról érkeznek majd hozzánk.
aug. 19
17:45
Nem is gondolná, milyen sok riasztás van egy nap a reptéren (Infostart)
A légikikötő területén évente sok millió utas fordul meg, az élénk forgalom azonban nem csak a terminál területére jellemző.
aug. 19
17:45
Visszalép az előválasztástól Mellár Tamás, a Párbeszéd pécsi jelöltje (444.hu)
Nem tudtak megegyezni az MSZP-vel, akik inkább egy ügyvédet indítanának az előválasztáson.
aug. 19
17:48
Hivatalos: Az IndyCar duplafordulóval tér vissza az Iowa Speedwayre (USAracing)
Egy év hiátus után 2022-ben ismét az Ntt IndyCar Series versenynaptárának része lesz az Iowa...
aug. 19
17:51
Debrecen erősebb negyedik hullámra számít? (Menedzsment Fórum)
Legalábbis erre enged következtetni az a kétéves közbeszerzési kiírás, amit a debreceni A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. jelentetett meg ebben a hónapban. A pályázat a 2019-es koporsószámnál magasabb teljesítésre szól.
aug. 19
17:51
Most veszed meg az első lakásodat? Erre készülj! (Piac és Profit)
Nem túlzás azt állítani, hogy mindenki életében mérföldkő, amikor hozzájut első saját lakásához. A legfrissebb elemzések szerint Budapesten 26 százalék, vidéken pedig 20 százalék körül mozog az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása. De milyen előkészületi lépései vannak a lakáskeresésnek? Mikor jut el odáig a két fél, hogy aláírhatja az adásvételi
aug. 19
17:54
Momentum: Rákay Philip a nagy múltú budakeszi templom mellé hordatja lovainak trágyáját (SzMo)
A párt három politikusa, Hajnal Miklós, Vadász Gábor és Szemző Áron járt utána az ügynek, amiről egy helyi lakos számolt be nekik.
aug. 19
17:57
Óriási toborzásba kezd a Wizzair (Portfolio)
A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek. Magyarországon Budapesten, Debrecenben és Győrben várják a pályázók jelentkezését.
aug. 19
17:57
Szabó Tímea a kormányt akarta kínos helyzetbe hozni, de magát sikerült (Demokrata)
Megint fake newst terjesztett Szabó Tímea, de hamar lelepleződött a mikropárti politikus.
aug. 19
17:57
Biden: az afgán nők jogait nem katonákkal kell védeni (Növekedés)
Elkerülhetetlen volt a "káosz" Afganisztánban, miután az Egyesült Államok kivonta a haderejét az ázsiai országból - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök egy szerdán rögzített interjúban, amelyből csütörtökön tett közzé újabb részleteket az amerikai ABC televízió.
aug. 19
17:57
Figyelmeztetést adott ki a Magyar Orvosi Kamara - Friss hírek 2021. augusztus 19. 17:48 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/19/5018/
aug. 19
18:00
Hatalmas felháborodást váltott ki Nicole Kidman tette - egy emberként zúdultak fel ellene a hongkongiak (Blikk)
Az amerikai színésznőnek nem kell a négy fal között kuksolni, vele kivételt tettek a hongkongi döntéshozók, míg saját állampolgáraikat akár 21 nap karanténra is kötelezhetik.
aug. 19
18:00
Konicsivá: a Coinbase rárúgta az ajtót Japánra (Kripto Akadémia)
Működési engedélyt szerzett és megkezdte működését Japánban a Coinbase. Az indulásban egy nem akármilyen üzleti partner segítheti hozzá a céget, hogy az amerikai piac után az ázsiai szigetországot is meghódítsa. ????????BIG NEWS!???????? We’re excited to be launching Coinbase in Japan,…
aug. 19
18:03
Joe Biden megszólalt: elkerülhetetlen volt a káosz Afganisztánban (Infostart)
Az amerikai elnök szerint a kabuli reptéren lőtt, a kaotikus helyzetet bemutató felvételeket előre elkészítették. Bevallotta, a hírszerzők között nem volt egyetértés.
aug. 19
18:03
Kabuli összeomlás: kérdőre vonnák a Biden-adminisztrációt a kongresszusi demokraták (ATV)
Bár a legtöbb demokrata kiáll az elnök döntése mellett, mellyel kivonta az amerikai csapatok Afganisztánból, egyes vezetőik tudni akarják: hogyan történhetett, hogy ennyire felkészületlenül érte az Egyesült Államokat az afgán politikai és katonai összeomlás.
aug. 19
18:06
Ilyen lesz a Genesis GV60, a Hyundai Ioniq 5 prémium tesója (Autónavigátor)
A Genesis hivatalos fotókat közölt a GV60 elnevezésű elektromos SUV külsejéről és belsejéről. A dedikált EV platformjuk, amit E-GMP (Electric-Global
aug. 19
18:06
Szelektáljunk okosan: mit hova kell dobni? (Glamour)
Az utóbbi években, főként a nagyobb településeken, sok helyen elérhetővé vált a házhoz menő szelektív gyűjtés. A módszer nagy előnye, hogy kényelmes, nem kell messzire menni ahhoz, hogy az ember szelektíven gyűjtse hulladékát. Az újrafeldolgozás során az adott terméket, csomagolást anyagában hasznosítják, eredeti funkciójuk módosul, vagy egészen me
aug. 19
18:06
Fiala Borcsa: A mérgezett egér megpihen (vagy legalábbis megpróbál) (WMN)
Kolléganőnk kétségbeejtő helyzetbe került, a vérnyomása pedig az egekbe. Te mit tanácsolnál neki, hogy tudna belassítani egy kicsit?
aug. 19
18:09
Köti az ebet a karóhoz Biden: kiállt az afganisztáni kivonulás mellett (Privátbankár)
Szerinte választania kellett, hogy még több amerikai katona életét veszélybe sodorja-e, vagy kivonja őket.
aug. 19
18:09
Úgy vesszük a nyaralókat, mint a cukrot - Izzik a Balaton és a Velencei-tó körüli nyaralópiac (Portfolio)
Drasztikus áremelkedés zajlik a nyaralóövezetekben a pandémia első hulláma óta, legutóbb a Velencei-tavi ingatlanok drágultak jelentősen, de a Balaton déli partján épült új lakások négyzetméterárai is kiugróan magasnak számítanak. Az árakat a kereslet húzza felfelé: egyrészt minden üdülőövezet kedvelt célpontja lett a befektetőknek, másrészt a magá
aug. 19
18:09
Ilyen időre számíthatunk a hosszú hétvégén (Háziállat)
Panaszra nemigen lehet ok.
aug. 19
18:11
Súlyosbodik a román járványhelyzet (Portfolio)
Romániában az utóbbi két hét átlagának csaknem háromszorosára, 14-re ugrott csütörtökön a koronavírus-járvánnyal összefüggő, egy nap alatt regisztrált halálesetek száma. Az utóbbi hét napon 30 százalékkal több fertőzött vesztette életét, mint a megelőző héten.
aug. 19
18:12
Leopard a Városligetben: fokozott óvatosság kér a Honvédelmi Minisztérium mindenkitől, aki arra jár (Pénzcentrum)
Óvatosságot kér a közlekedőktől a Városligetbe tartó Leopard harckocsi miatt a Honvédelmi Minisztérium.
aug. 19
18:12
Nagy gáz lenne, ha ősszel hiányozna ez a ruhadarab a gardróbodból (Femcafe)
Nemrég írtunk arról, hogy egy jó blézer minden outfitet feldob. Az ősz kedvence is egy ilyen ruhadarab, méghozzá a legvagányabb fajta.
aug. 19
18:15
Augusztus 20: így készülnek az ünnepre országszerte (ATV)
Nagy munkában vannak a szervezők, az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Budapesten összesen húsz helyszínen várják a látogatókat. A tűzijáték ígérkezik a leglátványosabbnak: a 31 ezer rakéta kilövése 1,3 milliárd forintba kerül majd. Több vidéki városban, Debrecenben, Gyöngyösön és Miskolcon azonban idén elmarad a durrogtatás. Az ATV Híradójána
aug. 19
18:18
Brit győzelem a Waszp Európa-bajnokságon (AQUA)
80 nemzet, 14 futam, 8 futamgyőztes, tízen belüli magyar helyezés. A Norvégiából az utolsó pillanatban Olaszországba átrakott verseny tökéletesre sikerült. Hat héttel az első futam rajta előtt született meg a döntés, hogy az eredetileg tervezett norvégiai helyszínről Olaszországba kerüljön a verseny. A lépésre azért volt szükség, hogy – a tavalyi k
aug. 19
18:18
Fotókon Nagy Ervin és Borbély Alexandra esküvője (Femcafe)
Nagy Ervin és Borbély Alexandra titokban mondta ki egymásnak a boldogító igent, két nappal a lakodalom után pedig kikerült néhány fotó az esküvőről.
aug. 19
18:21
Aranyként tekintenek a „tiszta” spermájukra az oltásellenesek (Blikk)
Biztosra veszik az oltástagadók, hogy a spermájuk aranyat fog érni, s horror áron árulhatják majd azt pár év, vagy akár pár hónapon belül a nőknek.
aug. 19
18:21
HIV elleni vakcinát tesztel a Moderna (ATV)
Az első fázisú klinikai vizsgálatba két anyag került, egészséges embereken fogják őket kipróbálni.
aug. 19
18:21
Törést fedeztek fel a Tejútrendszer egyik karjában (Hamu és Gyémánt)
Háromezer fényév hosszúságú törést fedeztek fel a Tejútrendszer egyik spiráljában, mely korábban eddig nem ismert – leginkább fiatal – csillagokból és csillagködből áll. Ez az első alkalom, amikor egy nagyobb struktúra ennyire eltér galaxisunk valamelyik karjától – derül ki a Nasa Jet Propulsion Labratory beszámolójából, mely szerint a sze
aug. 19
18:24
Ennyi volt: Berki Krisztián komoly döntést hozott, új korszak kezdődik az életében (Promotions)
Berki Krisztián már jó ideje készült arra, amit most megtett.
aug. 19
18:27
Szavazzon ön is a legszebb birtokra! – Borbás Kert (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Keressük együtt Magyarország Legszebb Birtokát! Elindult a közönségszavazás, szavazzon kedvencére!
aug. 19
18:33
Zuglói ötletek az Örs ügyében: kocsmazár, kamerák, rendészek (Infostart)
Horváth Csaba elégedett az azonnali változással a rendőrök felbukkanásával, máris vannak további javaslatai polgármesterként.
aug. 19
18:33
Magyar Levente: megelőlegezik a 26 magyar hazaútját Frankfurtból, de vissza kell fizetniük (ATV)
Az ATV Híradójának információi szerint este érkeznek Budapestre néhányan abból a 26 magyarból, akik zsoldosként szolgáltak Afganisztánban. Ezzel kapcsolatban a külgazdasági és külügyminiszter-helyettes azt mondta: van aki vonattal, van aki busszal jön haza Frankfurtból, a költségeket, ha kell, megelőlegezik nekik. A Honvédelmi és rendészeti bizotts
aug. 19
18:36
Megunták a férjeiket, ezért megmérgezték őket – A tiszazugi méregkeverők több száz emberrel végezhettek (Femcafe)
A tiszazugi méregkeverők azok az asszonyok voltak, akik a tiszántúli falvakban éltek és 1911–1929 között egyes feltételezések szerint akár 300 embert is megmérgezhettek. Hogy miért? Mert útban volt a férjük vagy nem volt kedvük tovább gondoskodni egy rokonról.
aug. 19
18:39
Nem jött be a dubajozás: elfogták a Camorra egyik vezetőjét (Portfolio)
Elfogták a nemzetközi drogkereskedelem egyik vezető személyének számító Raffaele Imperialét, a Camorra olasz bűnszervezet egyik vezetőjét Dubajban - közölte csütörtökön az olasz pénzügyőrség Nápolyban. A 46 éves férfit az olasz belügyminisztérium a különösen veszélyes szökevények listáján tartotta számon.
aug. 19
18:39
Segítség! Rettegek a macskáktól! Nyíltan az állatfóbiáról (egy.hu)
Kutatások és felmérések alátámasztják a tényt, miszerint az emberek ötven százaléka fóbiát érez valamilyen állattal szemben. Leggyakrabban pókok, hüllők, kutyák, macskák és madarak képesek kiváltani szorongást belőlünk. Érdekes, hogy a valóban veszélyes állatoktól, mint a méhek vagy a darazsak, kevésbé félünk, pedig egy darázscsípés akár halálos ki
aug. 19
18:41
A harmadik oltás szükségességét kritizálja a WHO, erkölcstelennek tartja őket a szervezet (Portfolio)
A WHO kritikája azután érkezett, hogy az Egyesült Államok bejelentette, hogy szeptembertől széles körben elkezdi beadni az emlékeztető oltásokat, miután a friss adatok azt mutatják, hogy idővel csökken a vakcina által nyújtott védettség. Az egészségügyi világszervezet szerint azonban ezzel a szegényebb országoktól veszik el a védettség lehetőségét,
aug. 19
18:42
Nem talált mindent rendben a Savköpő Menyét Alapítvány gazdálkodásában az ÁSZ (SzMo)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt alapítványánál felmerült a pénzeszközök rendeltetésellenes felhasználásának veszélye.
aug. 19
18:42
Akár 1,5 évig is eltarthat egy örökölt ingatlan eladása (KKV Magazin)
Elveszíteni egy hozzátartozót mindig fájó, és a lelki nehézségek mellett szembe kell nézni egyéb ügyintézéssel, adminisztratív dolgokkal is. Ilyen például – adott esetben – az örökölt ingatlan adásvétele is. A szakértők tapasztalata szerint sokan még családon belül is tabuként kezelik az örökléssel összefüggő témákat és kérdéseket, pedig jobb felké
aug. 19
18:44
A budapesti neonreklámok megmentéséért indult petíció (SzMo)
A kezdeményezés szervezőinek több konkrét ötlete is van a budapesti utcaképet egykor meghatározó kuriózumok megtartására.
aug. 19
18:45
Nehéz ügy "lenyelnie" a nyugatnak a tálib kormányt (Infostart)
Soron kívüli G7-csúcsot hívott össze jövő hétre a formáció soros elnökségét ellátó Nagy-Britannia miniszterelnöke az afganisztáni helyzetről, különös tekintettel egy új tálib-kormány elismerésének a dilemmájára. Az EU eközben igyekszik minden követ megmozgatni, hogy Európát ne érje váratlanul egy újabb menekülthullám.
aug. 19
18:45
Friss hírek a tűzijáték előkészületeiről (ATV)
A szakértő szerint bármilyen esetleges baj esetén a tűzijáték egy gombnyomással bármikor leállítható.
aug. 19
18:51
Magas forgalom mellett csökkent a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 592,32 pontos, 1,13 százalékos csökkenéssel, 51 696,55 ponton zárt csütörtökön.
aug. 19
18:51
Afgán-krízis: brutális őszinteséggel vallott az újságíró, akinek sikerült megmenekülnie a tálibok uralma alá hajtott országból (Blikk)
Ramin Rahman afgán újságírónak is sikerült feljutnia egy amerikai szállítógépre, hogy elmeneküljön a tálibok uralma alá került országból.
aug. 19
18:54
Legyen infra égő a grillen? (Spa Trend Online)
A profi, sokoldalú grilleken a hagyományos égők mellett, infra égők is találhatóak vagy utólag ezzel bővíthetőek a gépek. De vajon mire jó ez az égő típus és miben nyújt más ízélményt a többihez képest?
aug. 19
19:00
Bombariadó van a Capitolium közelében (444.hu)
A könyvtár előtt ül egy férfi egy fekete autóban, és azt állítja, hogy bomba van nála.
aug. 19
19:03
Végre egy jó adat az Egyesült Államokból (Portfolio)
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a Conference Board gazdasági kutatóintézet átfogó amerikai gazdasági mutatójának értéke júliusban.  Az intézet csütörtökön kiadott jelentése szerint a tíz makrogazdasági mutatót összegző indikátor (Leading Economic Index/LEI) értéke 0,9 százalékkal 116 pontra emelkedett. Elemzők valamivel kisebb ütemr
aug. 19
19:03
Új sorozat-bankrabló járja az országot? (ATV)
Több jel is arra utal, hogy sorozatrabló fosztogatott a múlt héten Újpalotán. A XV. kerületi bankfiók kifosztása szinte minden elemében megegyezik azzal, ahogyan tavaly májusban egy maszkos, szemüveges férfi rabolt egy pécsi bankfiókban. Az azonosságot egyelőre nem erősítette meg a rendőség, de azt írták az ATV Híradójának: vizsgálják, hogy a két e
aug. 19
19:03
Biden: elkerülhetetlen volt a káosz Afganisztánban (Demokrata)
Elkerülhetetlen volt a „káosz” Afganisztánban, miután az Egyesült Államok kivonta a haderejét az ázsiai országból – jelentette ki Joe Biden.

Keresés