Elkerülhetetlen volt a "káosz" Afganisztánban, miután az Egyesült Államok kivonta a haderejét az ázsiai országból - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök egy szerdán rögzített interjúban, amelyből csütörtökön tett közzé újabb részleteket az amerikai ABC televízió.
Karácsony óta van új telefonja, a TASZ szerint ezen a készüléken nem volt rajta a Pegasus szoftver - monda Szél Bernadett a Spirit FM Aktuál című műsorában.
Összesen négy alkalommal kaphatnak idén extra juttatást a nyugdíjasok. Tállai András államtitkár szerint azért történik több lépcsőben a kifizetés, hogy megkönnyítsék a pandémiás időszak átvészelését. Az DK szekértője szerint a nyugdíjasoknak egy összegben kellene megkapniuk a tisztességes megélhetést biztosító pénzt. Az ATV Híradójának riportja.
Ki ne emlékezne Emilio legendás halandzsázására, amikor egy tv-s szereplés alkalmával az énekes egy sortévesztést úgy oldott meg, hogy emlékezetből próbálta meg felidézni a dal angol szövegét, vajmi kevés sikerrel.
Aszály, árvíz, belvíz, özönvízszerű esők… A globális klímaváltozás következtében egyre több vízzel kapcsolatos kihívással kell már hazánknak is szembenéznie.
Lakatos Márk is a meghívottak listáján szerepelt Nagy Ervin és Borbély Alexandra esküvőjén. A stylist egy hangulatos fotót osztott meg a lagziról, és azt is elárulta, miért tűnt el néha 40 percre a lakodalomból.
GMO-szennyezett szójavetőmagot talált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), így az előállítók és a felhasználók ellen is intézkedni kellett - közölte a Nébih.
A legtöbb szállodában már kiakasztották a megtelt táblát, ugyanis rengetegen foglaltak szobát a hosszú hétvégére. A hotelek nagy része ünnepi programmal várja a vendégeket. Az ATV Híradójának riportja.
Augusztus 19-e és 22-e között a Szent István Napi ünnepségsorozat rendezvényei miatt forgalomkorlátozások lépnek életbe a fővárosban, melyekről érdemes folyamatosan tájékozódni. Az alábbiakban a legforgalmasabb helyszínek korlátozásait foglaltuk össze. Friss információk mindig a BKK honlapján érhetőek el, a BRFK honlapján pedig interaktívan böngész
Az Egészségügyi Világszervezet szerint nem kellene addig elkezdeni a harmadik adag vakcina alkalmazását, amíg például Afrikának csak 2 százaléka van beoltva.
További személyi és technikai segítséget helyeztek kilátásba a Fehéroroszággal szomszédos lett, litván és lengyel határsávoknak az EU belügyminiszterei, miközben a lengyel hadsereg 900 katonát vezényelt a lengyel-fehérorosz határhoz. A litván határon fehérorosz belbiztonsági erők rövid időre maguk is litván területre léptek.
A japán Liquid kriptovaluta-tőzsde bejelentette, hogy több, digitális pénz tárolására szolgáló pénztárcáját feltörték. Értesülések szerint körülbelül 97 millió dollár kriptovalutát lophattak el a hackerek. A CNBC emlékeztet, hogy ez már a második nagy kriptodeviza-lopás, ami alig több mint egy hét alatt megtörtént.
Az NBA-legendáról elnevezett mezben játszik a Paris Saint-Germain, amely a múlt héten szerződtette a Lionel Messit. Az argentin zseni leigazolásával rendesen megugrottak világszerte a PSG mezeladásai, s ebből szépen profitál Michael Jordan is.
Tűzoltótábort szervezett a Baranya Megyei Tűzoltószövetség a hátrányos helyzetű gyermekek részére a Pécsvárad melletti Dombay-tónál. A tábor hatnapos, a résztvevők napi 12 órában ismerkedhetnek a tűzoltós és a tűzvédelem rejtelmeivel. Az ATV Híradójának riportja.
Az elmúlt hetekben, hónapokban többször is telt házzal üzemeltek a fővárosi fürdők – közölte a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt (BGYH) vezérigazgatója. Szűts Ildikó hozzátette: a júliusi bevételek segítik a pandémia miatt nehéz helyzetben lévő fővárosi társaságot.
Hegedűs Arno szerint leginkább Pakisztán és Irán esetében jelenthet reális problémát az afgán krízis nyomán meginduló esetleges menekülthullám. A szakértő arra is felhívta a figyelmet, hogy a nemzetközi jog nem engedi, hogy életveszélyes országokba menekülteket küldjenek vissza.
Gyöngyösi Márton szerint nekünk is felelősséget kell vállalnunk a kialakult helyzet miatt, a Külügy feladata pedig az, hogy felmérje, pontosan hány magyar tartózkodik Afganisztánban és kijuttassa őket.
Magyarország egyik legkülönlegesebb vizéhez, a szédítő mélységű, ugyanakkor páratlan tisztaságú Gyékényesi búvártóhoz érkezik augusztus 21-én az Open Water Tournament (OWT) mezőnye.
Az oltatlanok járványa zajlik jelenleg Horvátországban, ezt mutatja az újonnan fertőzöttek, a kórházban kezelt betegek és az elhunytak összetétele - írta Vili Beros horvát egészségügyi miniszter csütörtökön Twitter-oldalán. A tárcavezető hozzátette: a koronavírus elleni oltás hatékonysága tudományosan és statisztikailag is igazolt.
Törökországnak nem feladata, nem felelőssége és nem kötelessége Európa "migránsraktárává" válni - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtök este Ankarában az államfői kabinet ülését követő sajtótájékoztatóján az Afganisztán felől fenyegető újabb migránshullámmal összefüggésben.
Igaz nagy halat fogtak el Dubajban a minap. Raffaele Imperiale a nápolyi maffia, a Camorra olasz bűnszervezet egyik vezetője, s egyúttal a nemzetközi drogkereskedelem egyik vezető személye.
Ők azok, akik rettegnek a tálibok hatalmától, de sehogy sem férnek fel a katonai gépekre. Afganisztán új urainak látszólag békés szavait mintha csak nyugati vezetők hinnék el.
Az Alibi - hat hónapra egy félévente megjelenő antológia, melybe neves szerzők adott témában írt verseit, novelláit, gondolatait olvashatjuk. Cikksorozatunkban ezekből a szövegből válogatunk. Ebben a részben Krizsó Szilvia gondolatait olvashatjuk.
A The New York Times című amerikai napilap szerint a tálib fegyveresek egyre intenzívebben keresik azokat az afgánokat, akik az amerikaiaknak, vagy a NATO-erőknek dolgoztak Afganisztánban. A SAT-7 nevű, közel-keleti és észak-afrikai országokban sugárzó keresztény televíziós csatorna pedig azt állítja: a radikális iszlamisták megölik azokat, akiknek
Augusztus 19. és 22. között forgalomkorlátozások lépnek életbe a fővárosban, melyekről érdemes folyamatosan tájékozódni. Friss információk mindig a BKK honlapján érhetőek el, a BRFK honlapján pedig interaktívan böngészhető térkép is az érdeklődők rendelkezésére áll.