2021. augusztus 24. kedd

aug. 24
18:09
Bécs polgármestere újabb szigorításokat jelentett be (Menedzsment Fórum)
Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
aug. 24
18:12
Oroszországi erdőtűz: a lángok már az atomfegyvergyártás egyik fő központját fenyegetik (Blikk)
Ebben a létesítményben hozták létre az első szovjet atombombát
aug. 24
18:12
A világjárvány 75-80 millió embert taszított mélyszegénységbe Ázsiában (Adózóna)
A koronavírus-világjárvány mintegy 75-80 millió embert taszított mélyszegénységbe a fejlődő ázsiai és csendes-óceáni térségben – áll az Ázsiai Fejlesztési Bank keddi jelentésében.
aug. 24
18:12
Édesapja után saját fiát is kitüntette Harkány polgármestere (ATV)
Saját fiát tüntette ki Harkány polgármestere a városnapi ünnepségen. A 6. osztályos fiú „Az év tanulója” díjat vehette át kiemelkedően jó eredményéért. A polgármesternek nem ez volt az első családon belüli akciója: 2018-ban az édesapját tüntette ki.
aug. 24
18:12
Erre figyelj oda, ha vonattal utazol Budapestről: nagy a felfordulás ennél az állomásnál (Pénzcentrum)
A Keleti pályaudvar aluljárószintjén nagy porral járó munkavégzés zajlik várhatóan szeptember elejéig - közölte a MÁV a Pénzcentrummal.
aug. 24
18:12
Svert Kupa Dell túraverseny 2021 – olimpikonok a színpadon (AQUA)
Az idei évben is nagyon sok svertes kishajó érkezett Zamárdiba, a Xxi. században hetedik alkalommal megrendezett Svert Kupára. Augusztus 14-én reggel 9-kor meglehetősen gyenge szellőben vágtak neki a felnőtt futam résztvevői a légvonalban kb. 20 kilométeres távnak. A fél órával később rajtoló ifi futamban indulók jobban jártak, mert a szél ekkor eg
aug. 24
18:12
„A francokat nem lehet semmi az ilyen csóró gyerekekből, nagyon is lehet!” (SzMo)
Tóth Zsé Ferenc látássérült, balhés intézeti fiatalból lett a gyermeksegítő Tündérkör Alapítvány elnöke.
aug. 24
18:12
Queer államalapítók: Olyan országot szeretnénk, ahova szívesen megyünk haza! (Mandiner)
A melegek elleni magyarországi támadások beillenek egy nemzetközi gyűlöletközpontú ideológiai hullámba, és tovább építik a világ diktatúrájainak eszköztárát – vélik a szervezők.
aug. 24
18:12
Magány, egyedüllét, izoláció – mit tegyünk 50 év felett, ha nem tudunk kihez kapcsolódni? (egy.hu)
Tavaly nyáron, két vírushullám között egy budapesti szociális otthonban tartottam előadást az izoláció és az egyedüllét időskori problémáiról, és azok lehetséges megoldásairól, majd az előadás után szokás szerint ott maradtam beszélgetni. Az egyik lakó, aki nyelvtanár, és 2020-ban töltötte be a 80. életévét, elmondta, hogy valójában legalább négy f
aug. 24
18:14
Sümeghi Lóránt: A globális kudarcok ellenére napirenden marad az amerikai demokráciaexport (Mandiner)
Az Afganisztánból történő amerikai csapatok kivonása után meglepetésszerű gyorsasággal kibontakozó paramilitáris, valamint társadalmi káosz hűen érzékelteti, hogy a Washington által megálmodott dél-ázsiai demokráciaexport gyakorlata a kezdetektől fogva kudarcra volt ítélve. Ugyanakkor a fősodratú prognózisokkal ellentétben minden jel arra enged köv
aug. 24
18:15
Komoly összecsapásoknak lehetünk szemtanúi: mentőt kellett hívni a Survivor játékosához (Blikk)
A műsor egyik játékosa megsérült a Survivorben, mentőt kellett hozzá hívni.
aug. 24
18:18
Elemzők az MNB keddi döntéséről: közeledünk a kamatemelési ciklus végéhez (Portfolio)
Mivel az infláció továbbra is a jegybanki cél felett van, így érthető és teljesen a várakozásokkal egyező a jegybank kedden bejelentett 30 bázispontos újabb kamatemelése, de már csak néhány lépés lehet hátra a kamatemelési sorozatból – derül ki piaci elemzők gyorskommentárjából.
aug. 24
18:18
Nem engednek be több afgánt a kabuli repülőtérre a tálibok, a nőket arra utasítják, hogy maradjanak otthon (SzMo)
Az iszlamisták szóvivője szerint senki sincs veszélyben, ezért nem kell elmenekülni az országból, mindenki visszatérhet a megszokott életéhez.
aug. 24
18:21
Nem bíznak a cégek a távmunkában dolgozókban, és ez komoly problémákat okozhat (Piac és Profit)
A Ricoh Europe új kutatásából kiderült, hogy a munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk pedig úgy véli, hogy emberei nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában.
aug. 24
18:24
A WHO nem akarja, hogy tovább folytassák a harmadik oltás beadását (Promotions)
Már több hete harmadik oltást is lehet kérni a koronavírus elleni vakcinából.
aug. 24
18:24
Őry Mariann: Nyomás alatt Európa (Mandiner)
Nagy feltűnést keltett a napokban a nemzetközi médiában egy 2010-es levél, amit a New York Post vett elő az amerikai West Point katonai akadémia terrorellenes központjának archívumából.
aug. 24
18:27
Milyen lehetőségei vannak a változó kamatozású lakáshiteleseknek fixre váltani? (Menedzsment Fórum)
Júniusban elkezdődött a jegybank kamatemelési ciklusa, ami azt is jelenti, hogy a változó kamatozású lakáshitelt törlesztők mostantól egyre magasabb összeget fizethetnek. Vagyis ami eddig előny volt, mostanra hátránnyá vált, de az emelkedő kamatok ellen még nem késő rögzített kamatokra váltani a Bank360 cikke alapján.
aug. 24
18:27
Budapestet és Szegedet már most fenyegeti a negyedik hullám? (Blikk)
Riasztóak a koronavírus-fertőzést előrejelző legrissebb adatok: jelentősen emelkedett a vírus örökítőanyagának koncentrációja a nagyvárososok szennyvizeiben: e tendencia leginkább Budapesten és Szegeden jellemző.
aug. 24
18:30
Nyolcadik századi kolostorra bukkantak Angliában (Hamu és Gyémánt)
Egy eltűntnek vélt angolszász kolostor maradványait tárták fel a Readingi Egyetem régészei a dél-angliai Cookham faluban.
aug. 24
18:30
Ebben a negyedik legjobbak vagyunk az Európai Unióban (Demokrata)
Magyarországnál csak három országban olcsóbb a legalapvetőbb élelmiszerek egyike 30 európai országot vizsgálva.
aug. 24
18:30
Paralimpia 2020 (Demokrata)
.
aug. 24
18:30
Tovább késik a digitális jogosítvány Ausztriában (Autószektor)
A késés okaként a járványhelyzetet és az E-jogosítvány igénylő plattform elkészítését és üzemeltetését megpályázó cégek körül kialakult bonyodalmakat nevezte meg az illetékes minisztérium. A Digitalizálásért Felelős Szövetségi Minisztérium számításai szerint a digitális jogosítványok a jövő év elején lesznek elérhetőek. A projekt hosszútávú célkitű
aug. 24
18:33
Fekete-Győr András jogerősen pert nyert Mészáros Lőrinccel szemben (Blikk)
A felcsúti milliárdos azért indított pert a Momentum elnöke ellen, mert egyebek mellett bűnözőnek és tolvajnak nevezte.
aug. 24
18:36
Bécs polgármestere újabb szigorításokat jelentett be: itt vannak a részletek (Blikk)
Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
aug. 24
18:36
Bizonyítékok nélkül ítéltek halálra egy maffiafőnököt Japánban (444.hu)
Mert a bíró szerint „elképzelhetetlen”, hogy a támadásokat az engedélye nélkül hajtották végre.
aug. 24
18:36
Betörőnek hitte az amerikai férj a felesége szeretőjét, aki valójában már egy éve a házukban lakott a tudta nélkül (SzMo)
A két férfi lövöldözésbe kezdett, ezután derült ki a titok. A balhé kirobbanásában pedig a feleségnek is igencsak nagy szerepe volt.
aug. 24
18:36
Müller Cecília: a beoltottak mindössze 0,2 százaléka fertőződött újra (Demokrata)
A koronavírus elleni oltás felvételére buzdított az országos tisztifőorvos kedden a közmédiában.
aug. 24
18:36
Budavára a miénk! (Demokrata)
A Várkapitányság megkezdte a budai vár Fehérvári rondellájának újjáépítését és a környező várfalak felújítását.
aug. 24
18:36
Szél Bernadett: Tíz évre titkos a Velencei-tó vízpótlására készült kormányzati előterjesztés! (Mandiner)
Majd ha újraindult a gazdaság, beszélhetünk „minden másról”.
aug. 24
18:39
Müller Cecília: a beoltottak mindössze 0,2 százaléka fertőződött újra (Menedzsment Fórum)
A koronavírus elleni oltás felvételére buzdított az országos tisztifőorvos kedden a közmédiában, kiemelve, hogy "a negyedik hullám küszöbén vagyunk", és akik még nem kapták meg a vakcinát, azok védtelenek.
aug. 24
18:42
Nft lett a Visa család új tagja: CryptoPunk #7610 (Kripto Akadémia)
A Visa bejelentette, hogy CryptoPunks NFT-t vásárolt pontosan 49.5 ETH értékben, ami körülbelül 165 ezer dollárnak felel meg. A szerencsés CryptoPunk a #7610-es serial számot viseli. “Az elmúlt 60 évben a Visa történelmi kereskedelmi műtárgyak gyűjteményét építette fel -a korai…
aug. 24
18:42
3 nap múlva AMTS, ahol Giugiaro koncepció is debütál (Autónavigátor)
Másfél évtizede a tuning autók világából indult az AMTS, azaz az Automobil és Tuning Show, ami ma már teljes autó-
aug. 24
18:42
Trombitás Kristóf: Karácsony Gergely főellensége: Deák Dániel! (Mandiner)
Karácsony Gergely ilyen harcokat folytat délelőtt fél 10-kor, egy bögre kakaó felett.
aug. 24
18:48
„Zöld igen, beton nem” - útépítés ellen tiltakoznak Kőbányán (ATV)
Molinókkal és aláírásgyűjtéssel tiltakoznak a lakók a X. kerületi Ihász közben egy kétsávos út megépítése ellen. A kivitelezés hétfőn kezdődött volna, de az ott élők ezt megakadályozták. A terület zöldövezet, ezt védenék meg.
aug. 24
18:48
Természetes szépségből plasztikszörny: magának lövi a botoxot a mesefigurának tűnő nő (Femcafe)
Anastasiia Pokreshchuknak hívják azt a plasztika-megszállott ukrán nőt, aki azután sem tud leállni a szépészeti beavatkozásokkal, hogy akkorák az orcái, mint egy-egy jól megtermett, méretes barack. Döbbenetes átalakuláson ment keresztül az elmúlt években, előtte-utána képet is mutatunk.
aug. 24
18:48
Összehangolt nemzetközi fellépést sürget az Európai Tanács elnöke (Demokrata)
Összehangolt nemzetközi fellépésre van szükség az afgán nép támogatására Charles Michel szerint.
aug. 24
18:48
Michel: Összehangolt fellépés szükséges a terrorizmus fellángolásának megakadályozásra (Mandiner)
Az Európai Tanács elnöke szerint a nemzetközi szereplőknek tanulniuk kell mindabból, ami Afganisztánban történt.
aug. 24
18:54
Tovább terjeszkedhet a Hungarikum a CIG Pannóniában (Portfolio)
Megadta az MNB a biztosítási törvény szerinti engedélyt Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik alkuszcégének, hogy a jelenlegi majdnem 33 százalékról növelje részedését a CIG Pannóniában. A tőkepiaci törvény szerinti engedélyezés ugyanerről még hátravan.
aug. 24
18:54
A Fidesz reagált Bangónéra: nehezen nyeli le, hogy sikeres a védekezés (Demokrata)
Szégyen, hogy a baloldal folytatja az álhírgyártást és a járványban védekezők támadását, reagált a Fidesz.
aug. 24
18:57
Az afgán csőd kijózanító üzenete: erősebb és függetlenebb Európa kell (Privátbankár)
Az európai „stratégiai autonómia” azért is szükségessé vált, mivel Washington figyelme egyre inkább az Indo-csendes-óceáni térség felé fordul. Az afgán felsülés azt mutatja, hogy az utóbbi egy év éles Berlin-Párizs vitájában inkább a franciáknak van igazuk. Káncz Csaba jegyzete
aug. 24
19:00
Meghalt Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa (SzMo)
A zenész 80 éves korában hunyt el egy londoni kórházban.
aug. 24
19:03
Gyászol a világ: meghalt a Rolling Stones zenésze (Blikk)
Mick Jagger és Keith Richards mellett ő az egyedüli, aki a zenekar összes stúdióalbumán szerepelt.
aug. 24
19:06
„Már nem az a játékos, aki volt” – Kevés lett mostanra a válogatotthoz Dzsudzsák Balázs (Blikk)
– A Blikk szakértői szerint nem lesz egyedüli válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázs. A Király Gáborral holtversenyben a magyar címeres mezben 108 alkalommal pályára lépő debreceni középpályás jól kezdte az NB I-es idényt, a 34 éves labdarúgó négy mérkőzésen két találatot és két gólpasszt ért el. Ám a legtöbben úgy vélik, aligha képes segíteni a
aug. 24
19:06
Vegyes zárás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
aug. 24
19:06
33 évesen vesztettük el a legendát, a Covid szövődményeibe halhatott bele (ATV)
33 éves korában elhunyt Kyle Anderson, dartsjátékos – írta meg a ripost.
aug. 24
19:06
Te képes vagy igazán, önfeledten élvezni a szexet? (WMN)
Úgy, ahogy vagy – ezzel a címmel írt könyvet Emily Nagoski amerikai szexuálpszichológus, aki az önfeledt szexualitásról beszél a Magyarországon most megjelenő kötetében.
aug. 24
19:06
Survivor: úgy néz ki már az első részben el fog törni valakinek a karja (Promotions)
Celeb-e, vagy civil, azt nem tudni, de már az első epizódban be kell gördülnie egy mentőautónak.
aug. 24
19:06
Erdő Péter: a keleti és a nyugati kereszténység találkozik (Demokrata)
A keleti és a nyugati kereszténység találkozik az eucharisztikus kongresszuson Erdő Péter szerint.
aug. 24
19:06
A tálibok megtiltották az afgánoknak a belépést a kabuli repülőtérre (Demokrata)
Az iszlamista tálibok megtiltották az afgán állampolgároknak a belépést.
aug. 24
19:06
Meghalt Charlie Watts, a Rolling Stones dobosa (Mandiner)
Generációjának egyik legnagyobb dobosa 80 éves volt.

Keresés