öbb zöldfelületre lenne szükség a városokban: a fővárosi "hőszigethatás" megfigyelései, mérései szerint az árnyékmentes aszfaltutak hőmérséklete akár már májusban 40 Celsius-fokos lehet délben a belvárosban - állapították meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) meteorológiai tanszékének szakemberei.
Mindössze 0,2 százalékos újrafertőződési arányt mutattak ki azoknál, akik a koronavírus ellen Magyarországon használt vakcinák szükséges dózisát megkapták - jelentette ki Müller Cecília országos tisztifőorvos kedden a közmédiában.
Akár 5 márkának helyet adó kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztésére alkalmas 18 ezer négyzetméteres óriástelket vásárolt az AutoWallis Nyrt. kizárólagos tulajdonában lévő AW Property Kft. a Strabag Csoporttól. Az Újbuda forgalmas részén elhelyezkedő, közel két hektáros területet önerőből vásárolta a társaság. A tervek szerint a telken 2025-i
Az Európai Bizottság a határokon átnyúló adóügyek egyszerűsítéséhez az uniós kis- és középvállalkozások véleményét kéri. A megosztott tapasztalatok hozzájárulhatnak például a több adóhatóságot is érintő transzferár-megállapítási, állandó telephellyel kapcsolatos kérdések gyorsabb rendezéséhez – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Illusztráció police.hu Eddig tisztázatlan okból és körülmények között 2021. augusztus 24-én 18 óra 30 perc körül két személygépkocsi frontálisan ütközött az 57-es úton a magyarsarlósi elágazás közelében. Az elsődleges információk alapján a baleset során ketten a helyszínen életüket vesztették. A helyszínelés idejére 18 óra 40 perctől a balesettel é
Őszi ruhatárát frissíti fel a Blikk-nyereményből Kis Józsefné Gizi, aki a Must vagy soha! játékunkkal egy 20 ezer forintos C&A-utalvánnyal gazdagodott.
A koronavírus elleni oltás felvételére buzdított az országos tiszti főorvos kedden a közmédiában, kiemelve, hogy „a negyedik hullám küszöbén vagyunk”, és akik még nem kapták meg a vakcinát, azok védtelenek.
Megadta az MNB a biztosítási törvény szerinti engedélyt Mészáros Lőrinc és Keszthelyi Erik alkuszcégének, hogy a jelenlegi majdnem 33 százalékról növelje részedését a CIG Pannóniában. A tőkepiaci törvény szerinti engedélyezés ugyanerről még hátravan.
Pribil Sándor, a Vérlovagok vezetője a Spirit FM Exkluzív című műsorának vendége volt a szervezet megalakulásának egyéves évfordulója alkalmából. A Vérlovagok önkéntesek, motoron szállítanak vért azoknak, akiknek a legnagyobb szüksége van rá.
Aljas politikai játszma áldozatai: Lukasenkáék egyre több menekült átengedésével próbálnak válságot szítani a belarusz ellenzéket támogató balti országokban.
Mit szokás mostanában csinálni egy ilyesmi bizarr testi adottsággal? Hát irány a közösségi média! Az orosz Radmila Juszupova videóira milliók kíváncsiak.
A Kínai Személyautó-gyártók Szövetsége (CPCA) azt közölte, hogy a New Energy Vehicles (NEV) gyűjtőnév alatt kategorizált, a teljesen elektromos autókat és különböző hibrideket is magában foglaló alternatív hajtású járművek eladása éves összevetésben 169,4 százalékkal, 222 ezerre nőtt júliusban. A szervezet kimutatása szerint júliusban a Tesla minte
Fél százalékkal emelkedett a forint árfolyama kedden a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon az MNB elemzői várakozásoknak megfelelő kamatemelését követően.
Augusztus 23-ával a Semmelweis Egyetem is csatlakozott ahhoz a nemzetközi szintű klinikai vizsgálathoz, amelynek célja egy új, koronavírusos betegeknek adható, szájon át szedhető, vizsgálati fázisban lévő készítmény hatékonyságának igazolása. A vizsgálat az egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikáján folyik majd dr. Merkely Béla rektor, k
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) jóváhagyta, hogy a BioNTech/Pfizer és a Moderna gyógyszercégek növeljék kapacitásaikat a koronavírus elleni vakcináik gyártására - erről az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség tájékoztatott kedden.
Évek óta először pihente ki magát nyáron Gelencsér Tímea. A TV2 feltörekvő tehetsége, aki a családjával és barátaival vakációzott, igyekezett alaposan feltöltődni, mert nagy terveket dédelget és sok munka vár rá.
Olaszországban régóta bevett szokás, hogy az elnéptelenedéstől félő aprócska faluk jelképes összegért – általában egy euróért – kínálják a helyi ingatlanokat. Azok számára, akik például Rómához közel szerettek volna ingatlant, mindez sovány vigasz volt, hiszen a települések általában az ország eldugott részeiben voltak. Idáig. Maenza váro
„Fölrakták magukat [az ellenzék] egy erkölcsi, morális platóra, és folyamatosan leesnek róla. Támogatják a náci jelölteket...” – mondta legújabb videójában a rapper.
Mindannyian ismerjük a híres arany boltívet, s azt, hogy mi rejlik az ajtajain belül. Vannak óriási rajongói, valakik ócsárolják, és vannak, akik azért ócsárolják, mert kell. Magyarországon 33 éve elérhető a világ legnépszerűbb gyorsétterme, de vajon milyen titkokat és érdekességeket rejt? Lássuk!
Velence – Már nem csak a halak, de a madarak is tömegével kezdenek elpusztulni a Velencei-tónál. A tetemeket civilek próbálják összegyűjteni, de a még élő, ám sérült példányok élete is az ő munkájuktól függ. A közösségi médiában napról napra egyre több bejegyzéssel találkozni, ennek ellenére úgy tűnik, mindez senkit sem érdekel.
A magyar bajnok kettős vereséget szenvedett svájci riválisától, így az Európa Liga főtábláján folytathatja. Élő tudósításunk és összefoglalónk a mérkőzésről.
A munkáltatók mindössze 35 százaléka bízik meg teljes mértékben a távmunkában dolgozó munkatársaiban, 39 százalékuk viszont úgy véli, hogy emberei otthon nem dolgoznak olyan keményen és hatékonyan, mint az irodában - közölte a Ricoh Europe kedden az MTI-vel.
Mik lehetnek az első jelei annak, hogy gyermeket vársz? Több tünet is utalhat rá, hiszen a fogantatástól számítva komoly változás indul el a női testben. Mégis az első legszembetűnőbb, az a menstruáció elmaradása. Ezenkívül egyéb tünetek is felhívhatják a figyelmedet arra, hogy teherbe estél. Most ezeket vesszük sorra!