2021. augusztus 26. csütörtök

aug. 26
8:00
Csúcson a tengerentúli tőzsdék, minden szem a Fedre szegeződik – mire lehet ma számítani? (Portfolio)
Tegnap Európa vezető tőzsdéin bizonytalan kereskedést láthattunk, több mint 1 százalékos esésével azonban alulteljesített a magyar börze, elsősorban az OTP gyengélkedésének köszönhetően. Mindeközben a tengerentúlon óvatos emelkedést láthattunk, a szélesebb amerikai részvénypiacot leképező S&P 500 index új csúcsra ment, története során először emelk
aug. 26
8:03
Tudatosabban készülnek a szülők az iskolakezdésre – Milyen legyen a jó tanulósarok? (Blikk)
A koronavírus járvány miatt az elmúlt időszakban ideiglenesen bevezetett otthoni oktatás és tanulás alapvetően befolyással volt arra, hogy milyen iskolai kellékeket kellett beszereznünk a gyermekünknek. De természetesen most is figyeljünk oda, hogy kényelmes és ergonomikus bútorokat válasszunk a tanuláshoz.
aug. 26
8:03
Több milliós a kár: Apróhirdetésekkel csalt a férfi (Ripost)
A fővárosi rendőrök befejezték a nyomozást a férfival szemben, aki a gyanú szerint országszerte 48 embertől csalt ki pénzt a világhálón keresztül.
aug. 26
8:03
Medence szélén pucsított egy nagyot a magyar énekesnő, óriási népharag zúdult rá (BorsOnline)
Nem várt felháborodást keltett a szexi póz.
aug. 26
8:03
„Drámai a helyzet a tengerentúli területeken” – aggódnak a negyedik hullám miatt a franciák (SzMo)
Az alacsony átoltottság miatt a kórházak túlterheltek, ezért a kormány a francia Antillákon és Francia Guyanán elhalasztja az iskolakezdést. Franciaország európai részén a helyzet stabilizálódni látszik.
aug. 26
8:03
Színterápia, avagy a színek gyógyító hatása (Life)
A színek hatással vannak a hangulatunkra, emellett gyógyító szerepüket se felejtsük el. Pozitívan hatnak és segíthetnek leküzdeni a fáradékonyságot, a stresszt, a depressziót és az étvágytalanságot is. Energiával töltenek fel, ezáltal pedig sokkal jobban érezzük magunkat a bőrünkben.
aug. 26
8:03
41 éves Macaulay Culkin, akivel sokkal rosszabb dolgok történtek gyerekkorában, mint hogy otthon felejtették (WMN)
A születésnapos Macaulay Culkin az elmúlt évtizedekben megjárta a legnagyobb magasságokat és mélységeket. Nem tudott, és nem is akart többé az az angyalarcú kisfiú lenni, aki a fél világot nosztalgiába ringatja szenteste – és mi tagadás, sikerült is neki.
aug. 26
8:05
Itt vannak a titkos esküvő részletei: Majka és Hajni háromnapos lagzira készülnek (Life)
Majka és Hajni már 10 éve alkotnak egy párt, de az esküvőre csak most fog sor kerülni: a legnagyobb titokban szervezték a nagy napot.
aug. 26
8:06
Az árak a fellegekben járnak – Vasvári Vivien letargiába esett a luxusnyaralás végén (Metropol)
A csinos influenszer a fényűző bulikról elhíresült görög szigetre utazott, amelyet mostanában Ibiza 2-ként emlegetnek.
aug. 26
8:06
Épségben hazatértek a magyar katonák Afganisztánból (hirado.hu)
Szerdán késő este landolt Kecskeméten a Magyar Honvédség két utasszállító repülőgépe.
aug. 26
8:06
Vegyesen alakult a forint árfolyama (ProfitLine)
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
aug. 26
8:09
Több mint 1,5 millió adag Moderna szennyeződött be Japánban (Menedzsment Fórum)
Visszahívták a dózisokat.
aug. 26
8:09
Most jött: Mentőhelikopter szállt le az M0-ásra, nagy a baj (BorsOnline)
Árokba borult egy gépkocsi az M0-ás és az M6-os csomópontjában. Az érintett útszakaszt lezárták.
aug. 26
8:09
Épségben hazaértek a magyar katonák Afganisztánból (Blikk)
Szerda éjjel landolt Kecskeméten, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison a Magyar Honvédség két utasszállító repülőgépe, amellyel hazatért az afganisztáni kimenekítési feladatokban részt vevő valamennyi magyar katona.
aug. 26
8:09
Titokban mondta ki a boldogító igent Pikali Gerda és Rékasi Károly (Femcafe)
Bár sokáig nem tervezték a frigyet, végül mégis az esküvő mellett döntöttek.
aug. 26
8:09
Az asztaliteniszező Pálos Péter és Major Endre negyeddöntős a paralimpián (m4sport.hu)
Pálos japán ellenfelet győzött le négy szettben, Major négy játszmában nyert olasz riválisával szemben.
aug. 26
8:09
Égzengés, rémült sikoltozás és mindent beborító hamu – Így pusztult el Pompeji (Femcafe)
Kr.u. 79-ben mindössze egy nap alatt pusztult el a virágzó itáliai város, Pompeji. A Vezúv kitörése hatalmas pusztítást végzett. A város ma a világörökség része.
aug. 26
8:09
A maximumot is elérheti a nyugdíjprémium (vg.hu)
Egyre optimistább az idei bruttó hazai termék bővülésével kapcsolatban a kormány, már a Pénzügyminisztérium is osztja az elemzők legalább hatszázalékos GDP-növekedési várakozását.
aug. 26
8:09
Pénteken rendezik az Artmozik éjszakáját (Igényesférfi.hu)
Idén is a Művész, a Puskin, a Toldi, a Tabán és a Kino Cafe mozikban egyetlen karszalag megvásárlásával lehet részt venni az eseményen.
aug. 26
8:09
A legnagyobb állami IT-vállalatnál dolgozik az Év Informatikai Vezetője (Bitport)
Többszörösen nehezített pályán vitte sikerre IT-szervezete fejlesztését a díjat elnyerő szakember.
aug. 26
8:09
Szijjártó: Kizárólag azokat az afgánokat fogadjuk be, akik a magyar katonákkal dolgoztak együtt (Mandiner)
A külgazdasági és külügyminiszter világossá tette, hogy semmilyen Afganisztánból származó migránsokat eloszlatni kívánó mechanizmusban nem fogunk részt venni.
aug. 26
8:09
Egy méltatlanul elfelejtett politikus (Magyar Nemzet)
.
aug. 26
8:09
Ilyen módszerekkel kínozzák Navalnijt a börtönben: Órák hosszat kell néznie az orosz állami tévét (Nyugati Fény)
Megjelent az első interjú, amit bebörtönzése óta adott.
aug. 26
8:09
Új Opel Grandland: markáns megjelenés, high-tech megoldások, digitális Pure Panel műszerfal (Autószektor)
Az új Grandland már mától megrendelhető, az első autók az ősz végén készülnek el az Opel Németországban, Eisenach-ban működő üzemében. “Az új Grandland az Opel csúcs SUV-modellje kívül-belül sportos formáival, és magasabb kategóriákból ismert asszisztens rendszereivel biztosan elbűvöli majd a vásárlókat, akik a magas hatásfokú benzin- és dízelmotor
aug. 26
8:11
Trombitás Kristóf: Eljön az ideje az uniós kilépésnek (Mandiner)
Csak addig szabad maradni, ameddig pénzügyileg hasznos.
aug. 26
8:12
Dresszek, zakók, ütők, bringák - sport a tévében (Infostart)
.
aug. 26
8:15
Zalatnay Sarolta: Ha jön a negyedik hullám, nekem végem van! - 73 évesen zsíroskenyéren is megél (Blikk)
Zalatnay Sarolta lelkileg és anyagilag egyaránt megszenvedte a karantén időszakát.
aug. 26
8:16
A "Nevermind" borítóján babaként lefényképezett férfi gyermekpornográfiára hivatkozva perli a Nirvanát (Promotions)
Kamaszkorában még párszor lefotóztatta magát, most már kevésbé tartja "viccesnek" a képet a Nevermind albumon látható baba, aki azóta felnőtt.
aug. 26
8:16
Homonnay Gergely: Szombathelyen lehet a legszorosabb verseny – hallottuk mindenhonnan két hete (Mandiner)
Az aláírások Czeglédynek egy óra alatt meglettek, Ungárnak meg még mindig nem. Csak ennyire szoros a verseny.
aug. 26
8:18
Koronavírus: szennyeződés miatt visszahívtak 1,6 millió Moderna vakcinát Japánban (Adózóna)
Japánban visszahívtak 1,63 millió adag, koronavírus elleni Moderna vakcinát szennyeződés miatt – közölte csütörtökön a Nikkei japán gazdasági napilap a tokiói egészségügyi minisztériumra hivatkozva.
aug. 26
8:18
Elbukott a koronavírus-védekezés mintaországa, befuccsolt a teljes lezárás a delta ellen (Portfolio)
Az ausztrál „zéró tolerancia” védekezés elbukott, az országban rekordszámú napi új fertőzöttet jelentenek a 2 hónapja tartó kijárási korlátozás ellenére.
aug. 26
8:21
Semmi flancolás: Ebben a babakocsiban ringatja majd kisfiát Horváth Éva (Ripost)
Horváth Éva már csak pihenni szeretne a szülés előtt.
aug. 26
8:24
Koronavírus: „a népünnepély megtette nem kívánt hatását” (Portfolio)
A friss szennyvízadatokból már most látszik, hogy „a népünnepély megtette nem kívánt hatását” – értékelt a Blikknek Rusvai Miklós virológus, utalva az augusztus 20-ai ünneplésre.
aug. 26
8:24
Így indította a napot a forint (ATV)
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
aug. 26
8:24
Florentino Pérez: Már reagált a PSG az Mbappéért tett ajánlatunkra. Durván... (m4sport.hu)
Nem nőtt a barátság a két klub között az elmúlt napokban.
aug. 26
8:24
Lehetséges migrációs hullámtól tartanak az afgán helyzet kapcsán (vg.hu)
A 2015-ös migrációs válság nem ismétlődhet meg — mondta Sebastian Kurz osztrák kancellár.
aug. 26
8:24
Fantasztikus egykori olimpiai bajnokunk, a 39 éves Janics Natasa vb-rajtja 174 ezreden múlott (BorsOnline)
Janics Natasa szervezete acélból készült, közel a negyvenhez is csaknem kiharcolta a koppenhágai vb-n való rajtot.
aug. 26
8:24
Vonnegut üzenetét Benedict Cumberbatch olvassa fel a jövő embereinek (Könyves Magazin)
1988-ban egy reklámkampány részeként Kurt Vonnegut levelet írt a Time-ba a száz évvel később, 2088-ban élő embereknek. A kemény hangú írás, amely főként azzal szembesít, hogy az unokáink érdekében abba kell hagynunk a bolygó mérgezését, most Benedict Cumberbatch előadásában hallgatható meg.
aug. 26
8:24
4500 állampolgárát már evakuálta az USA, még 1500-an maradtak Afganisztánban (SzMo)
Nem biztosak abban, hogy mindegyikük el akarja hagyni az ázsiai országot. Az augusztus közepe óta, az Egyesült Államok által összesen kimenekített 82 300 ember 45-46 százaléka nő és gyermek.
aug. 26
8:24
A rendőrség nyomozást indított a gödi tragédia ügyében: valaki felelni fog Szabina haláláért (Life)
A 22 éves Szabinát nem tudták kihúzni a vízből, barátját, a 37 éves Leventét viszont sikerült. Dietz Gusztáv is ott volt, és segített a mentésben, felesége, Laky Zsuzsi megerősítette ezt az információt. Kiderült, hogy a rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
aug. 26
8:24
Paul Anka ezért haragudott meg Michael Jacksonra (Hamu és Gyémánt)
Több évtizedes konfliktus látott napvilágot.
aug. 26
8:24
Takarmányozás: hasznos tudni az új szabályokról! (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Új szabály a mezőgazdasági gyakorlatban: megszűnik a takarmányozási tilalom.
aug. 26
8:24
Videón: Magyarországra jön a háznyomtatás (Transpack)
Hamarosan Magyarországon is elérhető lesz a 3D-s háznyomtatás.
aug. 26
8:24
Az autonóm mezőgazdasági gépek fellendülésére számítanak (GépMax)
Az előrejelzések szerint az értékesítés 2024-ben 115 milliárd Usd lesz.
aug. 26
8:24
Szilvay Gergely: Olyan, hogy transznemű gyermek, nem létezik (Mandiner)
A gyerekeknek tizenéves kor előtt nincs egyértelműen kialakult nemi öntudatuk. Egyértelműen fiú vagy lány testük viszont van.
aug. 26
8:26
Ricciardo: Vettelt könnyebb volt legyőzni, mint Verstappent (m4sport.hu)
Egy bajnok és egy potenciális bajnok csapattársa is volt Daniel Ricciardo a Red Bullnál. Max Verstappent keményebb ellenfélnek találta Sebastian Vettelnél.
aug. 26
8:26
Ha otthonról dolgozol, már Costa Rica tengerpartja is tárt karokkal vár (Hamu és Gyémánt)
Csábító feltételekkel és festői környezettel csábít Costa Rica. A koronavírus-járvány hatására számos ország vezetett már be különleges vízumokat a távmunkába dolgozók számára. Grúzia, Észtország és Aruba is nemrég vezetett be hasonlót, és most Costa Rica is csatlakozott a társasághoz. Az intézkedések kifejezetten az úgynevezett digitális
aug. 26
8:27
Eltűnt dr. Halász Lajos, már a rendőrség is nagy erőkkel keresi (BorsOnline)
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
aug. 26
8:27
Karácsony Gergely bejelentése: visszavonja a hozzájárulást az atlétikai vb megrendezéséhez – Megmutatja a kormánynak, nem lehet packázni a budapestiekkel (Blikk)
Karácsony Gergely csütörtökön reggel jelentette be: megvétózza a Budapestre tervezett atlétikai világbajnokságot.
aug. 26
8:27
Német Zöldek: rendben van a Tesla gyár (autopro)
Anton Hofreiter nem talált problémát a Tesla vízhasználatával kapcsolatban.

Keresés