Közzétette második negyedéves számait a Rába, a társaság az összes főbb soron növekedést mutatott a tavalyi év azonos időszakához képest, ami részben annak is betudható, hogy a tavalyi év első felét a drasztikusan zuhanó kereslet és akadozó ellátási láncok jellemezték. Mindemellett a profit 10 éve nem látott szintre ugrott, ami nagyrészt annak volt
A 2018-ban nyílt létesítmény, már létrejöttekor is egyedülálló volt egész Európában, mostanra azonban a gyártó továbbfejlesztette komplexumát, így a tesztelés
Akinél már valaha is megtelepedett, tudja, milyen bosszúságokat és károkat képes okozni a ház körül. Mutatjuk, milyen trükkökkel tudod távol tartani a portádtól.
A koronavírus-válság tavaly márciusi kirobbanása óta vissza-visszatérő téma, hogy vajon mit kezdenek a gazdaságélénkítés gyanánt osztogatott állami ingyenpénzzel az emberek. A cégek esetében kevésbé izgalmas a kérdés, hiszen legrosszabb esetben bónuszokra fordítják, ahogy tette azt például az AIG a 2008-as…
Indiában sürgősségi engedélyt adott a helyi gyógyszerfelügyelet a világ első DNS-alapú koronavírus-vakcinájára, a ZyCoV-D-re – jelentette a BBC. Az InfoRádiónak nyilatkozó szakértő szerint ez is egy hatékony és biztonságos oltóanyag lehet. Rusvai Miklós virológus professzort kérdeztük.
19 meggyes sört vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a Szupermenta legutóbbi terméktesztjén. Laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból egyik termékkel sem akadt gond. Jelölési hibák miatt azonban négy termék esetében élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig, nem megfelelő nyomonkövetés m
Idén először podcast- és videóformában is megelevenedik a Jcdecaux nagysikerű novellapályázatának 20 nyertes alkotása, melyeket több mint háromezer alkotás közül választott ki a Grecsó Krisztián által elnökölt zsűri.
A stábok az első, a világűrben leforgatandó, Kihívás munkacímű játékfilm forgatására készülnek. A Szojuz MS-19 október 5-re tervezett indításán a három milliárdos is részt vehet.
Nagy port kavart, hogy ByeAlex a nem megfelelő technikai körülmények miatt lemondta a bánki koncertjét. Sokan nem értik meg a zenész álláspontját, Puskás Peti ezért a védelmébe vette.
Péntek késő délutántól másnap hajnalig rendezik öt fővárosi moziban az Artmozik éjszakáját, amelyen két Oscar-díjas alkotás mellett több filmet először láthat a magyar közönség. Idén is a Művész, a Puskin, a Toldi, a Tabán és a Kino Cafe mozikban egyetlen karszalag megvásárlásával lehet részt venni az eseményen. Premier előtt lesz látható a Soha tö
Némi csökkenést tapasztaltak a koronavírus-fertőzéssel szembeni védelemben a kétszeresen beoltott embereknél brit kutatók – adta hírül a BBC News szerdán.
Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter szerdán afgán menedékkérők befogadására szólította fel az uniós tagállamokat a radikális iszlamista tálibok afganisztáni hatalomátvétele nyomán.
Az osztrák kancellár és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az afganisztáni helyzet kapcsán egy lehetséges migrációs hullámról tárgyalt közös munkavacsorájukon.
Egy volt filmrendezőt, egy vájárt és egy műszerészt, az 1956-os forradalomban a Budapestre törő szovjet haderővel szemben hősiesen küzdő Baross téri felkelőcsoport három tagját végezték ki ma 60 esztendeje, 1961. augusztus 26-án. Nickelsburg László, Hámori István és Kovács Lajos értelmetlen meggyilkolása volt az utolsó felvonása annak a több száz h
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint a világon 213 853 041 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 462 976.
Az ausztráliai Új-Dél-Wales államban a világjárvány kezdete óta először haladta meg az ezret az egy nap alatt diagnosztizált új koronavírusos fertőzöttek száma - közölték csütörtökön az egészségügyi hatóságok.
Az MNB újabb kamatemelése és az eszközvásárlási program lassú leépítésének bejelentése után áttörte a 350-es szintet a forint az euróval szemben. Itt azonban egyelőre megtorpant a jegyzés, erőt gyűjthet a forint a következő erősödési hullám előtt.
Az amerikai hatóságok vizsgálatot indítottak a Deutsche Bank alapkezelőjénél, a DWS-nél, amiért az fenntarthatóbbnak állította be a befektetési kritériumrendszerét, mint amilyen a valóságban – számol be a hírről az ügyre rálátó forrásokra hivatkozva a The Wall Street Journal.
Karácsony Gergely a közösségi oldalára feltöltött videóban azt javasolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy vonják vissza a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez adott hozzájárulást. Mint mondta, a kormány nem tartotta magát a 2019-es megállapodáshoz, ami a Diákváros megépítésére vonatkozott, helyette a terület nagy részét a Fudan Egyetem fog
Róna Péter a közelmúltban adott interjújában egyoldalú értékelését adta az elmúlt több mint egy év hazai válságkezelésének és az elmúlt évtized gazdaságpolitikájának. Jelen írásban az általa tett kijelentésekre reagálva árnyaljuk a felvázolt sötét képet.
Egyre kevesebb a kiadó lakás, ugyanakkor a bérleti díjak növekedésnek indultak a vidéki egyetemi városokban az Ingatlantájoló.hu szakportálon található hirdetések szerint. A három legnagyobb egyetemi városban – Debrecen, Szeged és Pécs – a hirdetéseket 2021 februártól júliusig vizsgálták. A hirdetett kiadó lakások száma ezen időszak alatt folyamato
180 új fertőzöttet és egy halálesetet regisztráltak az elmúlt 24 órában, magasabb esetszámot utoljára június 11-én közöltek. 93 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 9-en vannak lélegeztetőgépen - tette közzé a koronavirus.gov.hu.
Már egy hét sincs hátra a tanévkezdésig, sokan már most tervezik, hogy mikor és ki vigyázzon a különböző szünetekben a gyerekekre, hogyan intézzék a családok a kisebbek felügyeletét. Már, ha nem lesz online oktatásra átállás mondjuk a vadászati kiállítás után.