Általában azok prünnyögnek azért, hogy kirekesztik őket a nemzetből, akik amúgy szívük szerint milliókat zárnának ki a magyar nemzetből, illetve a nemzeti összetartozást egy nem túl szoros kötelékként értelmezik.
Boldogan, elégedetten és – ez mindig a sikert jelzi – vizes ingben nyilatkozott Märcz Tamás, a horvátok 15–11-es legyőzése után a legjobb négy közé jutott magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya. Két játékosa is dicsérte az ellenfelet és kiemelte a csapatmunka nagyszerűségét az M4 Sport kamerája előtt.
Napokkal ezelőtt öngyilkosságot kísérelhetett meg Horváth László, akit gyermekpornográf képek készítése miatt tartóztattak le, és akit egy hétéves kislány 1998-as meggyilkolásával is összefüggésbe hoztak.
Már megkezdődött a felkészülés az iskolaszezonra, az igazi roham azonban a hónap végére várható, többmillió tollat és füzetet vásárolnak majd a magyarok. A Tesco eddigi tapasztalatai szerint Harry Potter és a Jóbarátok a legnépszerűbb sulis termékek. Az egész országra kiterjedő statisztikák azt mutatják, hogy augusztusban elsősorban tornafelszerel
A rendőrségre érkezett bejelentés alapján egy autó előzésbe kezdett Biharkeresztes külterületén, de nem tudta befejezni azt, lesodródott az útról és a tetejére borulva állt meg.
Veszélyeket is rejt az a gondolat, hogy sokan a 60 év fölötti életszakaszt és különösen a nyugdíjas éveket kizárólag a pihenés időszakának tekintik és a fizikai aktivitásukat a minimálisra csökkentik. Cikkünk éppen arra mutat rá, hogy hatvan év felett nemhogy kevesebbet, hanem éppen többet kellene mozognunk.
Kipróbáltuk, milyen egy Prága-Budapest körutazás Four Seasons módra, és hogy maga az autózás is luxuskivitelben történjen, Rolls-Royce-okkal tettük meg az összesen 527 kilométeres távot.
Az foglalhat időpontot, aki már elmúlt 18 éves, és legalább 4 hónap eltelt már a második oltása óta. Az egydózisú Janssen esetén természetesen az első és egyetlen oltás időpontjától kell számolni a hónapokat.
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatának lezárásáig azonnali hatállyal megtiltotta a budapesti székhelyű Company Express Pénzügyi Tanácsadó és Számviteli Szolgáltató Kft.-nek, hogy jogosulatlan pénzügyi közvetítői – különösen alkuszi – tevékenységet végezzen. Az eddigi adatok szerint a társaság felügyeleti engedély nélkül működhetett közre vállalati üg
Az első nyolc közé jutás reményében kezdte Krizsán Xénia a tokiói olimpia női hétpróba számát. Ám az első nap után – elmaradva legjobb eredményeitől – a tizenkilencedik helyen áll.
Több nyelven is megjelenik a Meseország Mindenkié, amelynek szerkesztője múlt hónapban hagyta el az országot, melyet élhetetlennek tart a gyermekvédelmi törvényt követően.
Nagy Viktor óriásit védett a horvátok elleni negyeddöntőben, ment is tovább a meccs, de a bírók közbeléptek, videóztak és nevetséges döntéssel gólt ítéltek.
10 napig végtelenül távolinak tűnt a karantén, a kijárási tilalom, a távolságtartás, és az elmúlt másfél év összes többi szabálya. Szubjektív élménybeszámoló.
A férfi vízilabdázók verték a horvátokat, a női kézisek kikaptak a norvégoktól. A Lőrincz-család két nap alatt két érmet szerzett. Ez volt a szerda az olimpián.
A második negyedév végére már koronavírus-válság előtti szintre állt vissza a lakosság fizetőképessége egy friss jelentés szerint. A fizetőképesség javulásához jelentősen hozzájárult a hitelmoratórium is, ami hosszú távon kockázatot is jelenthet.
HoReCa Hősök Díj néven új elismerést alapított a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) HoReCa és Event Tagozata és a Trade magazin. Tíz kategóriában keresik a szektor azon szereplőit, akiknek a koronavírus-járvány idején sikerült valamilyen különleges megoldással menteni a menthetőt: a kollégákat, a közösséget, a szolgáltatásukat. A kitüntető címre mag
A késedelem és a kereskedelmi torlasz közel egymilliárd dolláros kárt okozott a kereskedőknek. Tömegek gyűltek össze az angol Felixstowe kikötőjénél, hogy szemügyre vegyék 2021 legismertebb hajóját, az Ever Givent –
Az őszi vetésű növények számára különösen aktuális témában tart élő, on-line előadást a Csernozjom a gazdák és a téma iránt érdeklődők számára, 2021. augusztus 5.-én, 17.00 órai kezdettel.
Az Afterpay felvásárlása csak a kezdet, még legalább féltucat BPNL startup várakozik, hogy valaki felvásárolja őket, vagy nagyra nőjenek saját erejükből