A magyar Ekraft univerzális elektromos hajtást fejleszt, egyelőre hajókba teszik bele, de már kísérleteznek új megoldásokkal is. A vízióban szerepel, hogy akár a városi építkezéseket is zöldebbé és halkabbá tehetik.
A héten újabb áremelést követően rekordszintre ugrott az üzemanyagok ára. Felmerül a kérdés, hogy ez magyar sajátosság, vagy a környező országokban is hasonlóan magas szinten állnak az árak? Ahogy az is fontos kérdés, hogy mennyi benzint lehet venni a fizetésből.
Műemléki rekonstrukció, akadálymentesítés, elektromos gépjármű töltők kialakítása, valamint parkosítás is szerepel azon célok között, amelyekre idén vissza nem térítendő támogatást nyertek a lakóközösségek az OTP Business Társasházi Pályázatán. A két kategóriában meghirdetett pályázatra rekordszámú − több mint 1300 − jelentkezés érkezett, ezek közü
Erzsébet királyné híres volt közvetlenségéről, a brit királyi családban ő volt az első, aki nyilvános szerepléseken mosolygott. Végigélte az egész XX. századot annak minden viharával, a humorát és az életvidámságát azonban sosem vesztette el. Ma 121 éve született a brit királyi család mátriárkája, II. Erzsébet édesanyja, az anyakirályné.
Az idén a balatonakali strand kitűzhette a Kék Hullám Zászlót a bejárathoz, és a szomszédos tóparti településekről is sokan járnak ide. Ez köszönhető a gazdag gasztronómiai kínálatnak és a strandfejlesztéseknek. A mintegy 450 méteres partszakasszal büszkélkedő akali strandon három büfé is nyílt egy meglévő mellé, teljes körű kínálatot nyújtva hagyo
A TV2 csoport újabb hosszú évekre megszerezte a Premier League közvetítési jogait, sikerült bővítenie a La Liga-kínálatot és újdonságként érkezik a Bundesliga is. Augusztustól újra a foci uralja a Spíler1 TV és Spíler2 TV műsorát, a 2021/22-es idényben 68 német első- és másodosztályú, 190 angol és több mint 380 spanyol bajnoki mérkőzés lesz látható
Megannyi elképesztő rekord, és elképesztő történet az ötkarikás játékok helyszínéről, amelyek közül természetesen a felejthetetlen bakik sem hiányozhatnak: íme, ezek közül az eddigi legemlékezetesebbek.
Most nyáron egy olyan folyamat kezdődött el, ami utoljára egy évtizede: sorozatos kamatemelésbe kezdett a magyar jegybank, az MNB. Kinek kell aggódnia, ki örülhet ennek? A Bank360 bemutatja a banki kondíciók mögöttes mozgatórugóit.
A csapból is az folyik évek óta, hogy az okos órák hogyan veszik majd át a hatalmat a klasszikus órák fölött és hogyan fogja az Apple egymaga sárba tiporni a…
Eltanácsolták a boszniai repülőtérről a Ryanairt, hogy kedvezzenek a Wizz Airnek. A két olcsó légitársaság számos városban kemény versenyben van egymással.
Jónéhány metropoliszban már érezhetjük is ennek hatását. A lakosság nagy számban menekül az elővárosi területekre és az agglomerációba, ráadásul sok közösség kezdeményezéseket is indít a belső migráció ösztönzésére, mint például a portugál Rural Move vagy a spanyol COCEDER. A Lexus Élje át a pillanatot! című beszámolója szerint, bár a városi élet ö
80 éve, 1941. augusztus 4-én hunyt el az akkor 57 éves Babits Mihály, a magyar irodalom egyik legjelentősebb költője. Kiemelkedő műveltségére már kortársai felfigyeltek, tudós költőként tartották számon a Nyugat írói. Gondolatai, bölcsessége és természetesen mindezeknek formába öntése, fantasztikus verseinek sorozata ma is érvényessé, izgalmassá te
A klasszikus bányászat helyett a stake-elésben látja a jövőt az egyik nagy öregnek számító kriptovaluta, a Zcash alapítója, aki a fejlesztést felügyelő alapítvány blogján tette közzé az irányváltással kapcsolatos gondolatait. Zooko Wilcox rögtön azzal kezdi bejegyzését, hogy nem környezetvédelmi megfontolások…
Negyvenegyen haltak meg Mali déli részén kedden egy közúti szerencsétlenségben, amelyben egy árut és piaci munkásokat szállító teherautó autóbusszal ütközött.
Vajon melyik a legjobb alvási pozíció? Ez attól is függ, melyik a tested gyenge pontja. Ha valahol fáj, az azt is megmutatja, milyen helyzetben lenne a legjobb aludnod, hogy korrigáld a fájdalmat kiváltó folyamatot.
Piásan rongyolhatott bele egy Xi. kerületi benzinkútba egy 50 év körüli asszony a hófehér Bmw-jével. Csak a csodának köszönhető, hogy senki nem sérült meg.
Az idei nyár rekordernek számított, már ami a hőséget illeti, hiszen – ahogyan azt a Blikk is megírta – 1901 óta, azaz 120 éve nem volt olyan forró a nyár, mint az idei. Az augusztus beköszöntével azonban nagyon úgy tűnik, hogy egyre inkább keveredünk kifelé a brutális hőséget hozó napokból, legalábbis az időjárás-előrejelzés szerint a követekző na
Az utóbbi években egyre többször fordul elő, hogy több országban élő, vagy munkát vállaló személyek adókötelezettségét vizsgálják az adóhatóságok. Legutóbb a kolumbiai származású, Spanyolországban élő énekesnő, Shakira elleni spanyol adóeljárásról olvashattunk a sajtóban, de magyar magánszemélyek is szívesen választják a külföldi illetőséget, ha a
A Danone a tudatos fogyasztói választás támogatása érdekében idén júliustól kezdődően elsőként a Danone Krémtúró csomagolásán vezeti be a Nutri-Score jelölést. A kutatásokon és fogyasztói felméréseken alapuló, önkéntesen használható, az élelmiszerek csomagolásának elülső oldalán feltüntetett tápértékjelölés bevezetését számos nemzetközi tudományos
Az Oroszlán-Merkúr és a Bika-Uránusz quadrát egy robbanás- és lázadásveszélyes energia, amely ideges feszültséget, váratlan programváltozásokat és technikai malőröket okoz. Mivel a Szaturnusz is beavatkozik ebbe a konstellációba, a dolgok kevésbé egyszerűek és gördülékenyek. Ez a konstelláció kommunikációs zavarokra, bosszantó hírekre utal, és term
Már megkezdődött a tankönyvek kiszállítása az iskolákba, beindultak a bolti akciók is. Egy felmérés szerint az általánosiskolás-korú gyermek teljes beiskolázása akár 50 ezer forintba is kerülhet.
A kínai hatóságok szigorú intézkedései ellenére nőtt Kína legnagyobb e-kereskedelmi vállalatának, az Alibaba csoportnak az április-júniusi bevétele. A hangcsoui székhelyű vállalat kedden közzétett jelentése szerint éves összehasonlításban 34 százalékkal 205,740 milliárd jüanra (31,832 milliárd dollár) növelte bevételeit üzleti évének június 30-án v
Az amerikai fejlesztésű művégtag ujjbegyenként háromezer természetes receptor nyomásérzékelő munkáját végzi el, így a viselőjük ismét átélheti a tárgyak mozgatásához nélkülözhetetlen tapintás képességét. Ez eddig teljesen hiányzott a mozgásra-fogásra képes protézisekből, ami sok bosszúságot okozott a pácienseknek, hiszen rendszeresen ejtették el va