Újabb, 60 napos kilakoltatási moratóriumot hirdetett kedden Joe Biden amerikai elnök kormánya a demokrata párti törvényhozók nyomására, hogy a koronavírus-járvány újabb hulláma közepette megelőzze bérlők millióinak az utcára kerülését.
Skóciában működésbe lépett az eddigi legerősebb árapály-turbina: az O2 2 megawatt teljesítményű, és a Fall of Warness nevű víztömegben horgonyozták le, és egy tenger alatti kábellel összekötötték a szárazföldi helyi elektromos hálózattal.
Hegyet mászik, fut, étrendkiegészítő könyveket olvas, és rengeteg edz Kopasz Bálint, aki 1968 óta első magyarként nyerte meg a kajak királyszámát, az 1000 méteres egyéni versenyt.
A pályának két év múlva kész kell lennie, váratlanul minden építési feladatot átadott a miniszter. A jövőben a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Mager Andrea felügyeli a hajdúnánáson
A tokiói olimpia mellé az élő közvetítések sorába befér a Bajnokok Ligája-selejtezősorozat Ferencváros-Slavia Praha összecsapása, valamint egy kis tenisz, lóverseny és baseball is.
Az összesen 77 milliárd forintos támogatásból egy fillér sem érkezik, mert a magyar kormány a civil szervezeteket segítő programok itteni kezelése miatt konfliktusba került a norvégokkal.
A menta jellegzetes aromájú fűszernövény, amellyel gyakran találkozhatunk: sokszor ízesítik vele a rágógumikat, a fogkrémeket vagy a szájvizeket. De a mentát gyógynövényként is érdemes fogyasztanunk, igazi csodaszer.
A Nasa Kennedy’s Space Center kutatói paprikamagvakat vetettek el az egyik űrállomáson 2021. április 8-án, a Plant Habitat-04 (Ph-04) kísérlet részeként, melyek a későbbiekben az Aph (Advanced Plant Habitat) termesztőkamrába kerülnek nevelésre.
A GKI Digital kutatása szerint a mintegy 6,2 millió magyar internetező 97 százaléka használ okostelefont, és minden negyedik felhasználó telepít vásárlással kapcsolatos applikációt a készülékére. A piackutató cég szerint Magyarországon 1,55 millió ember, a magyar internetezők 25 százaléka használ valamilyen online vásárláshoz kapcsolódó applikációt
A CTPark Vecsés ipari parkban építtet logisztikai létesítményt a német Geis Group – közölte az CTP ingatlanfejlesztő kedden az MTI-vel. A Geis Group magyarországi vállalata, a Geis Logistics Hungary Kft. majdnem 16 ezer négyzetméteres létesítményt fog bérelni. Az új épületben a Knorr-Bremse vasúti és haszongépjárműveihez készült fékrendszereket tár
Az augusztus 8-ig tartó családi fesztivál szervezői ezúttal is változatos kínálattal várják a város szabadstrandjára a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat.
Vajon mit tapasztal egy esküvői fotós és egy operatőr a szakmában töltött húsz év alatt? Elrugaszkodottak-e a mai párok igényei, meg lehet-e érteni, hogy miért szeretnék magukat másnak látni éppen életük egyik legfontosabb napján, mint amilyenek valójában?
Továbbra is – kicsi túlzással – a gyereklányok sportága az olimpián Tokióban bemutatkozó gördeszka. Az úgynevezett park versenyszámban egy 12 és egy 13 éves versenyző is dobogóra állt, korábban az utcai (street) számban az első három helyezett kora összesen 42 év volt.
Tegnap az európai tőzsdékre leginkább az iránykeresés volt jellemző eleinte, azonban részben a kedvező vállalati gyorsjelentéseknek köszönhetően javult délutánra a hangulat. A BUX index felülteljesítő volt, részben a Richter jó teljesítményének köszönhetően – a börze a napon belül történelmi csúcson is járt 49 623,5 pontnál, azonban délután jött eg
A végén jött fel a nyolcadikról a negyedik helyre a magyar hosszútávúszó. Azt mondta, hogy látta az előtte úszókon, hogy fáradtak, ezért tudott még négyet is előzni a célig.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggel: az euróhoz és a svájci frankhoz képest enyhén gyengült, míg a dollárral szemben pár fillérrel erősödött.
A delta variáns alaposan felnyomja a nyájimmuniát elérésének határát, 80 százalék felett, potenciálisan akár 90 százalékos védettség elérése szükséges hozzá - jelentették ki az ISDA (Diseases Society of America) amerikai tudósokat tömörítő egyesület képviselői egy keddi sajtótájékoztatón.
A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai szerint a világon 199 509 030 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 245 626.
Tíz év után elköltözött szeretett lakásából Sáfrány Emese és párja Hornyák Ádám. Már szükséges volt megtenniük ezt a lépést, hiszen megszületett első gyermekük és hármójuk számára már kicsit lett volna a hely. Bár a megvalósítás csúszott, a légtornász szerint ezt a sors akarta így, mert végül megtalálta az álomházat.
„Bizony, sokszor előfordult, hogy éjféltájt angolosan távoztam a saját fényes estélyünkről. Bementem a szobámba aludni, hogy másnap reggel kipihenten kezdhessem a munkát a színházban. A férjem is tudta, elfogadta, hogy számomra a színpad az első.” Legendás memória, legendás tartás és tehetség: több mint 80 éven át játszott színpadon és filmen Makay
Az év elején jelentek meg a szállítójárművekben azok a kamerarendszerek, amelyek mesterséges intelligencia segítségével figyelik és értékelik a teljesítési kényszerben dolgozó sofőrök manővereit.
Az érvényben lévő, veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedéseket nem kell alkalmazni három esemény esetén - derül ki a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletből.
Marilyn Monroet sokan irigyelték szépsége és filmes sikerei miatt, sorsa azonban hányatott volt: anyja eldobta, a legtöbb férfi kihasználta, és mindössze 36 évig élt.