Bár első látásra jelentős, 36 százalékos növekedést ért el a magyar lízingpiac a finanszírozott összeget tekintve, az új lízingszerződések száma pedig 16 százalékkal nőtt, a bővülés főként a bázishatásnak, azaz a járvány miatti tavalyi visszaesésnek köszönhető. Az ágazat a 2019-es szinteket még nem érte el. Az autófinanszírozás területén 84 milliár
Magyar szempontból a Mol pénteken publikált remek gyorsjelentése volt a legfontosabb hír. Ami a nemzetközi piacokat illeti, a befektetők a délutáni amerikai munkaerőpiaci adatokra várnak.
A nyáron elindult az e-áfa tesztidőszaka, novemberben pedig már élesben tesztelhetik a rendszert a vállalkozások. Az e-áfabevallás adattartalma várhatóan a következő két évben lépcsőzetesen fog bővülni, az e-áfatervezetek kiajánlása pedig évente akár félmillió, jellemzően kisebb méretű, forgalmú, egyszerű tevékenységi területen működő vállalkozásna
Minden ötezernél kevesebb lakosú kistelepülés egymillió forintot igényelhet falunapok szervezésére a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Vértessomlón, sajtótájékoztatón.
Amikor a DC a nagy Disney-s dráma közepén elhalászta James Gunn-t, a világ egyik legjobb üzletét kötötte. Az előző Öngyilkos osztagból tanulva szabad kezet adtak Gunn-nak, aki ezt kihasználva letette az asztalra 2021 legnagyobb és legvéresebb blockbusterét.
Azt mondják, hogy sokat elárul egy emberről a ruhája, a barátai és manapság már az Instagram-fiókja is. De talán sokat sejtet az a tény is, hogy mi a kedvenc étele?
A Fidesz választ vár arra, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester, a bevándorlás támogatásán túl, mit titkol még a választók elől.
Az online számlaadat-szolgáltatás kiterjesztése és az erre épülő áfatervezet-kiajánlás az elmúlt évek legjelentősebb eredménye lehet az adózáshoz kapcsolódó digitalizáció területén. Ugyan az adóhatóság által kiajánlott tervezet nem válik automatikusan bevallássá az adózók közreműködése nélkül, mégis hatalmas segítség a vállalkozások számára – derül
A Rác fürdő és a szomszédos szálloda tulajdonjoga több mint 10 év után, 2021. május 31-én került a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-hez nyilvános árverés során. Az aláírás azonban egészen augusztus…
Az Egyesült Államokban és Kanadában közel félmillió ember vált meg a Netflixtől. Ebben az erősödő konkurencia éppúgy szerepet játszhatott, mint az, hogy a Netflixen az utóbbi hónapokban nem igazán jelentek meg hangos sikereket arató sorozatok.
Az épület felszínén függőlegesen végigfutó erdőről, és a szinte teljes egészében megújuló energiával való működéséről lehet megismerni a mexikói "Living In The Noom’s" extravagáns lakóépületet, vagyis egyelőre még csak a látványtervét. A tervezők a projekt egészében a természetközeliségre fókuszáltak. Íme a nagyon zöld lakópark látványtervei, a Yan
A magyar vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint egy nagyon jó görög csapattól kaptunk ki, akik megérdemelten jutottak döntőbe, de azért legközelebb szeretné legyőzni őket.
Azért mondtak le a klubtörténet legeredményesebb játékosáról, mert ehhez fél évszázadra el kellett volna adósítani a klubot – magyarázta a döntést az elnök.
Az orvosi szén (aktivált szén, carbo activatus) egyike a legrégebben alkalmazott gyógyszereknek. A faszenet az 1800-as években gyulladt bőrfelületek borogatására használták, az 1900-as évek elején pedig az emésztési zavarokat faszénpor itatásával kezelték.
Az olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok, 112 alkalommal magyar bajnok úszó 30 év után "nyugdíjba vonul" a versenysporttól. Miután a tokiói olimpián leúszta élete utolsó versenyhosszát, most mindenki azt kérdezi tőle: hogyan tovább?
A kínai távközlési óriás Huawei Technologies minden idők legnagyobb bevételcsökkenéséről számolt be 2021 első félévében, miután az amerikai szankciók arra késztették, hogy eladja egykor meghatározó mobiltelefon-üzletágának egy részét, miközben az új növekedési területek még nem értek be teljesen.
Az Átlátszó még a 2019-ben kipattant jachtos botrány után kérte ki Borkai Zsolt 2017-es és 2018-as vagyonnyilatkozatát, a győri önkormányzat azonban nem adta ki ezeket. Végül a Készenléti Rendőrségnek kellett nyomozást elrendelnie.
Sokan és sokféleképpen írták már meg azt, ahogy elhagyták őket. Valljuk be, egy-egy krízist mindenki a személyiségéhez mérten él meg és dolgoz fel, és akármennyire különbözzön egy-egy eset, bőséggel akad átfedés. Nem kizárt, az én történetem sem egyedülálló a maga nemében. Elmondom, a mások és a magam okulására.
Az új típusú koronavírus kolumbiai változatát azonosították a brüsszeli nemzetközi repülőtérnek is otthont adó Zaventem egyik idősotthonában, a fertőzésben hét, teljes védettséggel rendelkező lakó meghalt - közölte a belga sajtó pénteken.
Nemcsak az idegenforgalomban dolgozók, de a nyaralni készülő családok is érezhetik úgy 2021 nyarán, hogy nagyon messze van még az utazási szabadság, amelyet Magyarország 2007 decembere, a schengeni csatlakozás óta élvez. Nehézséget jelent az utazni vágyók számára, hogy a szabályok akár napról-napra is változhatnak a koronavírus-járvány miatt, ráadá
Azzal valószínűleg tisztában vagy, hogy az FBI-nak van egy teljes csapata a gyilkosok pszichológiai profiljának felvázolására. Nos, ők mind szakképzett módon végzik a munkájukat, de az asztrológiának is vannak elméletei arra, hogy hogyan válhattak bizonyos emberek sorozatgyilkossá, méghozzá az alapján, hogy mi a csillagjegyük.
Ha úgy érezzük, hogy egy kicsit beborult felettünk az ég, vessük be magunkat a konyhába és készítsünk egy isteni, krémes, fűszeres indiai vajas csirkét, ami legalább akkora gyógyító erővel bír, mint a nagymama húslevese.
Nem kérdés, hogy itthon is – a többi országhoz hasonlóan – teret nyer lassan a delta-variáns, sőt negyedik hullám is várható, ráadásul előbb lesz felfutás, mint egy évvel korábban. Lesz-e digitális oktatás? Mit gondol az elmúlt hónapok antitestszint-vizsgálatairól? Mit tegyenek a Sinopharmmal oltott hatvan év felettiek? Ezekre a kérdésekre is válas
A szabadfogású birkózók 65 kilós súlycsoportjában a Muszukajev Iszmailt legyőző Otoguro Takuto bejutott a döntőbe, s ezzel „elvitte” a vigaszágra a magyart.
„Az elmúlt 10 év megmutatta, ez egy európai szinten elhibázott válságkezelés volt, ám ezt a gyakorlatot megkövetelték a tagországoktól” – fogalmazott Dobrev.
A Magyar Nemzeti Bank összesen mintegy 58 millió forint bírságot szabott ki a Gránit Bankra az intézménynél tapasztalt hiányosságok miatt – közölte a jegybank.
Gazdasági és környezetvédelmi szempontból is különleges az Unilever bővítés alatt álló nyírbátori háztartásvegyipari gyára: amellett, hogy az itt előállított műanyag csomagolóanyagok 70 százaléka újrahasznosított forrásból származik, a villamos energiát 2021-től 100 százalékban megújuló energiaforrásból nyerik, a jelenleg zajló beruházás során pedi
A hazai szilva szezonja a sokféleségének köszönhetően júliustól egészen októberig tart. Amikor csak lehet, részesítsük előnyben a helyben termett idénynövényeket, azaz a szezonális gyümölcsöket és zöldségeket. Igaz, az idei év időjárása nem kedvezett a hazai termésnek, ezért kevesebb van belőle, ami az árát jócskán fölsrófolja, de ízben nem veteked