Michael Schumachert sokkolta példaképe, Ayrton Senna 1994-es balesete, s miután kiderült, hogy a háromszoros világbajnok brazil Forma–1-es pilóta elhunyt, a német versenyző rettegett a haláltól. A tragédiát követően éjszakánként alig tudott aludni, folyamatosan a szörnyű ütközés pillanatai jártak a fejében. Mindez a Netflix szerdán bemutatott filmj
Kigyulladt több épület egy hódmezővásárhelyi állattartó telepen csütörtök délután, estére a nagy erőkkel helyszínre érkező tűzoltók megakadályozták a lángok terjedését, majd eloltották a tüzet - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
Ma ünnepli 69. születésnapját Mickey Rourke, Hollywood korábbi állócsillaga, aki szédítő magasságokat és pokoli mélységeket járt meg hullámzó karrierje során.
Egyes vulkánok olyan erős kitöréseket produkálhatnak, hogy port és mérgező gázokat bocsájtanak ki a levegőbe, elzárva ezzel a napfényt és évtizedekre megváltoztatva a bolygó éghajlatát.
A vietnami VinFast cég szabadalmaztatta az új kompakt VFe35 crossover dizájnját Oroszországban. Az autó szabadalmaztatott képei megjelentek az orosz szabadalmi hivatal nyílt adatbázisában. A VinFast VFe35 crossover külső dizájnját a Pininfarina stúdió szakemberei alkották meg. Az olaszokkal 2017, az ázsiai cég megalapítása óta együttműködnek a viet
– Aggódnak a rajongók, hetek óta nem javul Sydney van den Bosch állapota, kiderült: átmenetileg a fél arca lebénult és lassan három hete alig tud kikelni az ágyból.
Nem hajlandó személyesen megjelenni többet a bíróság előtt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő a bunga-bunga névvel elhíresült partik ügyében ellene folyó tárgyaláson.
Az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta a lengyel médiaszabadságról és a jogállamiságról szóló állásfoglalást, amely szerint a helyzet mindkét területen folyamatosan romlik.
Újra bevezetik az idősek vásárlási idejét is, valamint kültéren is kötelező lesz a maszk Szlovákiában. Beltéren már FFP2-es védőeszközre van szükség, illetve jelentősen szabályozzak a tömegrendezvényeket is.
Rohamosan terjed hazánkban is a RePohár kultusza. Egyetlen újrahasználható pohárral 420 liter vizet spórolhatunk meg, 3 repohárral pedig egy fát megmenthetünk a kivágástól.
Manchester – Eddig csupán balszerencsét hozott Gulácsi Péternek a csapatkapitányi karszalag. A magyar labdarúgó-válogatott kapusát az idény közben választották meg első számú kapitánynak klubjánál, a német RB Leipzignél, miután a poszt addigi birtokosa, az osztrák Marcel Sabitzer a Bayernhez távozott.
Az elmúlt másfél év jelentős kihívások elé állította a cégvezetőket, sokak számára a mindennapi működés, a fennmaradás lett a tét. A bizonytalanság nehéz teherként nehezedett munkáltatókra és munkavállalókra egyaránt, az összetartás soha nem volt még annyira fontos, mint ezekben az időkben. Vitathatatlan tény, hogy egy jó csapat együtt csodákra kép
A Totem játékosa elhatározta, mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredménnyel zárja végzős gimnazista évét, jeles érettségire és sikeres felvételire vágyik. Emellett építi modellkarrierjét, játszik egy színdarabban, illetve próbál minőségi időt tölteni a családjával és a szerelmével.
Nem hajlandó személyesen megjelenni többet a bíróság előtt Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő a bunga-bunga névvel elhíresült partik ügyében ellene folyó tárgyaláson.
Ha sikernek tekinti a pénzügyminiszter a kötvénykibocsátásokat, akkor vissza kéne őt hívni a csillagkapun túlról, hiszen biztos, hogy nem ennek az univerzumnak a viszonyairól beszél - mondta Z. Kárpát Dániel a Spirit fm Aktuál című reggeli műsorában.
A kormány egy keddi rendelet értelmében három hónapig biztosít számukra szállást, evőeszközöket és tisztálkodási eszközöket, illetve 18 hónapig egészségügyi ellátást.
Impotenciát okoz-e a Covid-vakcina? A rapper teljesen megalapozatlan állítása annyira ráijesztett a nemzetközi vezetőkre, hogy a Fehér Ház felajánlotta: Joe Biden elnök felhívja. Nicki Minaj tweetje téma volt a brit kormány tájékoztatóján is.
Az orosz belügyekbe való beavatkozással vádolták meg a küszöbönálló törvényhozási választások előtt az Európai Parlamentet és az Egyesült Államokat csütörtökön orosz hivatalos személyek.
Az Emirates az utazási enyhítésekkel párhuzamosan fokozatosan újraindítja járatait. Jelenleg a dubaji központ munkatársait keresik, akik az utasokat szolgálják ki a fedélzeten vagy a repülőtéren. További információk ide kattintva érhetőek el.
Büszke lenne rá a Császár. Albert Flórián, az egyetlen magyar aranylabdás labdarúgó meghatódva simogatná meg fia, ifjabb Albert Flórián fejét, aki a BKV Előre futballcsapatának edzőjeként még hibátlan mérleggel rendelkezik.
A Ferencváros 2-1-es vereséggel kezdte az Európa-liga csoportkörét. A Bayer Leverkusen ellen ez is óriási eredmény, főleg úgy, hogy kis szerencsével akár a döntetlen is benne lehetett volna. Igaz, azt is hozzá kell tenni, hogy ez nem egy ikszes meccs volt, a német élcsapat sokkal jobban játszott, amint az előre is borítékolható volt. Ám a mutatott
Kétség sem férhet ahhoz, hogy a tokiói olimpiát és paralimpiát követően érmeseink és pontszerzőink megérdemelten részesültek az elismerés mellett a pénzjutalomban is. Vajon a jelenlegi ingatlanpiacon mire lenne ez elég? A Duna House utánanézett, hogy újdonsült bajnokaink milyen lakást, házat tudnának vásárolni szülővárosukban.
Benyújtotta lemondását csütörtökön Sigrid Kaag holland külügyminiszter, miután a holland parlament alsóháza támogatta a bizalmatlansági indítványt, amelyet az Afganisztánból történő evakuálás kaotikus folyamata miatt kezdeményeztek ellene - írta a helyi sajtó.
Az állattenyésztés kétszer annyi üvegházhatású gázt bocsát ki, mint a fogyasztásra termesztett növények - derül ki egy hétfőn közzétett tanulmányból, amely világszerte feltérképezte a mezőgazdasági tevékenységeket.
Egyértelműen gazdasági sikertörténetnek számít a keleti nyitás stratégiája, amelynek következtében tíz év alatt 28 százalékkal bővült a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Legyen akció, thriller vagy krimi, netán a méltán népszerű sitcom-sorozatok egyike, a szériák soha nem látott sikert aratnak. Ebben közrejátszik az online streaming szolgáltatók népszerűsége, hiszen náluk szinte végtelen mennyiségben van film és sorozat. A Direct One TV szolgáltató augusztusi felmérése szerint a magyarok többsége átlagosan 1-3 órát
Koppenhága – Remekül kezdték a magyar versenyzők a koppenhágai kajak-kenu világbajnokságot, csütörtökön öt egység kvalifikált az előfutamából a döntőbe, azaz a középfutamot kihagyva készülhet a szombati fináléra.
A késedelmes fizetés és a lánctartozás jelenleg a hazai gazdaság egyik legégetőbb problémája. A vállalkozások csaknem kétharmadának van legalább egy olyan üzleti partnere, amelyik késve fizetett – derül ki a Gazdasági és Vállalkozáskutató Intézet a hazai körbetartozást vizsgáló friss, 2021. első félévet összegző kutatásából. Az act Bán és Karika Ü
Szívmelengető hegedűszó, modern-innovatív performansz pillanat, és mozgásművészeti közösségi előadás pillanataival mutatkozott be a sajtó munkatársai számára a Budapesti Őszi Fesztivál programsorozata és hangulata. Ott voltam, átéltem, ajánlom mindenkinek. Eddig sosem…
Aki járatos a túrafelszerelések világában, az szinte biztosan hallott már a Gerber késekről. Mára a világ egyik vezető gyártója lett a szabadidős vágószerszámok tekintetében, noha kezdetekben teljesen más piacra fókuszáltak. Ismerjük meg a Gerber kések izgalmas történetét!