Ha valaki újoncként csöppen a búvárórák piacára, émelyítő lehet az a fajta telítettség ami pár szempillantás alatt elfogja. Rengeteg gyártó készít búvárórát, számtalan annyira hasonlít a másikra, hogy a márkajelzésben…
Várhatóan 200 ezer forint lesz jövőre a bruttó minimálbér. Már megvolt az ezzel kapcsolatos első megbeszélés a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, de itt konkrétumok még nem hangzottak el. A munkáltatói oldal szerint ahhoz, hogy ezt az összeget kigazdálkodják, szükség lenne kormányzati segítségre. Gulyás Gergely ezzel kapcsolat
A koronavírus-járvány továbbra is érezteti hatását az autóiparban. Az elektronikai termékek, valamint az autók iránt megnövekedett hirtelen kereslet következtében egyre növekvő félvezető-, illetve mikrochiphiány alakult ki a világ különböző elektronikaialkatrész-beszállítóinál az elmúlt időszakban.
Hiába lesz egyre zordabb az időjárás, nehéz lemondani a nyári éjszakák balzsamos emlékéről. Újra pulcsit húzni, fagyoskodni a kültéri bulikon és a lakás falai közé menekülni a hűvös elől az önfeledt nyarak végét jelenti. Kivéve, ha egy teraszmelegítővel visszahozod a nyár édes ígéretét, legalább egy rövid időre!
Közúti balesetről érkezett bejelentés 2021. május 12-én 14 óra 42 perckor. A bejelentés szerint egy személygépkocsi egy betonelemnek ütközött az M6-os autópályán, a 167-es kilométerszelvény közelében, Bátaszék térségében. (Fotók - police.hu) A helyszínen a kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy autó vezetője közlekedett az autópályán Budapest
Bristoli modellezés szerint idén ősszel az általános iskolákban gyakrabban várhatók potenciálisan nagyobb kitörések a delta variánsnak köszönhetően, nagyobb közösségi terjedés mellett.
Andornaktálya – Talán nem túlzás, hogy a hétvégi, Heves megyei I. osztályban rendezett Marshall ASE–Domoszló (2-1) futballmérkőzés örökre emlékezetes marad. Az egri labdarúgó-játékvezető, Varga László és kedvese, a szintén bíróként tevékenykedő Horváth Marianna ugyanis főszerepet játszottak: miután a csapatok felsorakoztak a pályára, Varga kifutott
Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk dolgozni és együttműködni a kollégákkal, ma már nem feltétlenül elég egy megbízható laptop. A kényelmünk és az egészségünk szempontjából is fontos, hogy munkaállomásunk megfelelő kiegészítőkkel legyen ellátva. Az ideális informatikai háttér minden munkakörben mást jelent, és ez nem csak feladatkörönként, de személyenk
153 afganisztáni újság, rádióadó, illetve tévéadó tűnt el a tálib hatalomátvétel óta. A radikális iszlamista szervezet a női jogok mellett a sajtószabadságot is korlátozza. A politikai okok mellett anyagi okok is állnak a médiaorgánumok eltűnése mögött: Az afgán külügyminiszter a nemzetközi közösség segítségét kéri a súlyos gazdasági gondokkal küzd
Interaktív, élmény alapú bemutatókon keresztül kelti fel a pályaválasztás előtt álló iskolások érdeklődését a műszaki és informatikai pályák iránt a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztivál. Az ország hat városát érintő programsorozatot idén is a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) hívja életre a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal
Kamerában, kijelzőben és processzorban is fejlődtek az Apple zászlóshajói az iPhone 13 Pro és iPhone 13 Pro Max, melyek mindezek mellett az árukat is megőrizték. Az Apple Pro mobiljai az előző évektől eltérően idén egy kicsit különböznek processzorban a többi modelltől. Viszont egy csak annyiban különbözteti meg őket az iPhone 13-tól és iPhone 13 m
A lakáshiteleknél május óta enyhén, de érezhetően emelkednek a kamatok: az átlagos hitelköltség az áprilisi 4,20 százalékról 4,41 százalékra nőtt a júliusra. Cikkünkben két hitelösszegre, 7 és 15 millió forintra vizsgáltuk meg, hogy mit okozott a kamatemelés a gyakorlatban, illetve, hogy milyen feltételekkel lehet most lakáshitelhez jutni.
Az ár csak egy szám, minket az érték érdekel – mondja a PPF terjeszkedési filozófiájáról Ladislav Bartoníček, aki a tragikus balesetben elhunyt cseh milliárdos, Petr Kellner után vette át a régió egyik legnagyobb pénzügyi csoportjának irányítását. Meglepő irányokba is elkalandoznak, de az alapító örökségét tovább gondozzák. Interjú.
Nem szeretem az internetezés közben felugró ablakokat, de alkalomadtán tudnak új és kifejezetten hasznos dolgokat is hozni az életembe. Ilyen eset volt, amikor körülbelül két évvel ezelőtt egy szakkönyv keresése közben egyszer csak megjelent a képernyőn Marjolein Dubbers Hormonkontroll című könyve. „Változtass az étrendeden! Változtass a hormonjaid
Az autó-, és alkatrészgyártás a rendszerváltás óta a magyar gazdaság egyik döntő szegmense lett. Vajon hogy állunk ezzel a világban összességében és egy főre jutó adat tekintetében?
A Budapest–Balaton kerékpárút Székesfehérvár és Polgárdi közötti szakaszán, a 7-es út Szabadbattyán belterületi részén, a Nádor-csatorna felett új, közös közúti és kerékpáros híd épül, emiatt ott megváltozik a forgalmi rend jövő keddtől egészen április végéig.
Úgy tűnik kedvező előjelek mellett kerülhet sor a Satoshi szobor ma délutáni avatására. Az előrejelzések szerint nem csak az időjárás lesz kegyes a résztvevőkhöz, de még a Hold állása is megfelelő lehet, ugyanis egy éppen tegnap kialakult aranykereszt segíthet még…
A hatályos nyugdíjjogi szabályozásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) a nyugdíjnövelésre vonatkozóan két eltérő szabályt tartalmaz. Az egyik nyugdíjnövelés a nyugellátás megállapítása előtt fennálló keresőtevékenység „díjazására”, a másik éppen ellenkezőleg, a nyugellátás megállapítását követően fennállt keresőtevékenység „díjazására” épül.
Férfias küldetés, amikor hatalmas viharban és hullámzásban, száz kilométeres szélben, csapkodó villámok között kell menteni, erről is beszélt Horváth László ezredes, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság (Bvrk) vezetője. A mentőmellény viseletét előírja a biztonsági szabályzatunk, és érdekünk, hogy a legnagyobb biztonságban dolgozzunk – jegyz
A Tiktok szembement néhány alapvetéssel, amire a Facebook saját birodalmát építette. Hogyan lett mára a mindennapok része az app, ami azzal lett ismert, hogy a tinik tátogós-zenés és nagyon rövid videókat lőttek fel rá? És miért nem váltanak át a felhasználók, ha ma már a Facebook és a Google csatornái is kínálnak ilyen megoldást?
A vezetés közben mobilozók felderítésére egyhetes közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség csütörtöktől - közölte internetes oldalán az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). A közleményben azt írták, az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) szeptember 16. és 22. között "Focus on the road" elnevezéssel hirdetett fokozott ellenő
A járvány sújtotta ágazatokban dolgozók sokáig egyáltalán nem kaptak kölcsönt. Ezek a korlátozások ugyan megszűntek, de a bankok hitelezési vezetői is bevallják: sokszor alkalmaznak még „manuális bírálatot”. Ennek a vége pedig könnyen az, hogy nem adnak pénzt.
Úgy néz ki, hogy csalós hetet tart a pénzügyi világ. Az OpenSea, a nagy NFT piacterek egyike beismerte, hogy az egyik vezetője bennfentes kereskedelmet folytatott digitális műtárgyakkal.
Augusztus 25-én adásba került az idei év 10 milliomodik reklámfilmje (a Nielsen által szpotszinten mért összes csatorna figyelembevételével). A reklámpiac megerősödését mutatja, hogy ezt a bűvös számot közel két hónappal korábban értük el idén, mint 2020-ban, és 1 hónappal korábban, mint a Covid előtti 2019-es évben. Fotó: Juan Ordonez / Unsplash
Sokan várták már, hogy megjelenjen a Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter által tavaly ősszel beharangozott napelemes pályázat, ami 100%-os támogatást nyújt a lakosság számára. Nos ugyan egy évet várni kellett rá, de most már egyre biztosabb, hogy novemberben beadhatók lesznek az első pályázatok! A pályázati kiírás társadalmi
Szerdától már a debreceni helyi napijegyek is megvásárolhatóak a MÁV applikációban, erről kötött együttműködési megállapodást a MÁV-Start és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt A debreceni helyi napijegy ára 1200 forint, és a DKV által üzemeltetett valamennyi debreceni helyi közlekedési eszköz teljes útvonalán korlátlan számú utazásra jogosít a rajta f
A fenntarthatóság már rég nem csak egy divatos hívószó, hanem mindennapjaink létfontosságú elemévé vált, amire az ipar minden szereplőjének tekintettel kell lennie, beleérte a gyártóvállalatokat is. Szerencsére a robotika terén elért fejlesztések magasabb szintű fenntarthatósághoz, valamit csökkenő gazdasági lábnyomhoz is vezethetnek. És ne felejts
A vezetés közben mobilozók felderítésére egyhetes közlekedésbiztonsági akciót tart a rendőrség csütörtöktől – közölte internetes oldalán az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
Francia csapatok végeztek Adnán Abu Valíd asz-Szahravival, az Iszlám Állam Nagy-Szahara (ISGS) terrorszervezet vezetőjével - jelentette be csütörtökre virradóra Emmanuel Macron francia elnök a Twitteren.
Csütörtök reggel Pablo Picasso gondolatait idézzük, aki az egyediség fontosságára hívja fel a figyelmünket. A siker kulcsa Hamu és GyémántA nap idézete Pablo Picassótól Picasso-festmény Budapesten Picasso 1970-ben készült Buste d'Homme au Chapeau (Kalapos férfi mellképe) című festményét mutatják be a budapesti Ludwig Múzeumban. A m