Patrick Dempsey a sorozat egyik legnépszerűbb karaktere volt: a rajongók odáig voltak a sármos dokiért - ám most kiderült, a kollégák már kevésbé találták meg vele a közös hangot.
Ahogy a kommenteket olvasva a nézők sem, úgy társai sincsenek elragadtatva a Survivorben Nilton szellemi képességeitől. Az játékba később érkező fiú előbb az amulettjét hagyta el, majd eloltotta a tüzet is. Bálintnál ez utóbbi verte ki a biztosítékot.
A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az ISIS – akárcsak a 2015-ös migrációs hullám idején – terroristákat szivárogtatna be nyugatra, kihasználva a tálibok okozta afganisztáni menekülthullámot.
Szlovákiában dübörög a korrupció elleni harc, ami akkora fordulatokra pörgött, hogy már egy ideje egymást csukják le a vizsgálatokat végzők. Legutóbb a saját rendőreit kontrolláló belső ellenőrzés rabosította a rendőrség elitjének számító Nemzeti Bűnüldözési Hivatal (innentől NAKA) nyomozóit. Sokak szerint nincs itt megállás, akár a speciális ügyés
Javarészt mínuszban zártak az amerikai tőzsdék csütörtökön, miután vegyes gazdasági adatok érkeztek: a kiskereskedelmi statisztika meglepően jó volt, míg a munkanélküliségi adat gyengébb lett a vártnál. Ezek után az ázsiai tőzsdéken szintén felemás hangulat uralkodott, miután a befektetők aggasztja a gazdaság lassulása, illetve a kínai szabályozáss
Az iskolában a szülők maguk tesztelték a gyerekeket, így derült ki, hogy sok a fertőzött, ezután került népegészségügyi karantén alá az intézmény - mondta Nagy Erzsébet a PDSZ országos választmányának tagja a Spirit Fm Aktuál című reggeli műsorában.
Nincs annál undorítóbb, mint amikor megjelenik ez a kártékony rágcsáló a ház körül. Nem csoda, hogy egyre többen szeretnék megtudni a méregmentes patkányirtás titkát...
A kínálati oldalon kialakult szűk keresztmetszetek miatt a korábban vártnál valószínűleg lassabban növekszik az idén a világgazdaság teljesítménye - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban bemutatott friss, felülvizsgált globális előrejelzésében.
"Jövőre még beleférne az iparűzési adó megfelezése, érdemes rajta elgondolkodni, de a döntéssel meg kell várni, hogy mit hoz a járvány negyedik hulláma" – jelentette ki a Népszavának Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
Négyrészes Harry Potter-kvízre készülnek a varázslóvilágban. A Harry Potter: Hogwarts Tournament of Houses a roxforti házak csatája lesz. A játékkal a Bölcsek köve-film bemutatásának huszadik évfordulóját ünneplik – írta a Wizarding World.
Tolvai Reni az utóbbi időben egyre merészebb. Amióta szakítottak kedvesével, Kállay-Saunders Andrással, azóta az énekesnő is egyre kihívóbb képekkel hívja fel magára a figyelmet.
Több mint százötven programmal, harminc helyszínen várja a közönséget a Budapesti Őszi Fesztivál. A fővárosi rendezvény megújult formában valósul meg szeptember 26. és október 10. között. A fesztiválon a “Kik vagyunk mi, budapestiek?” kérdésre sűrű gondolatokkal és megindító érzelmekkel válaszolnak a művészek. A fesztivál, amelyet harminc éve indít
Csillogó szemekkel nézett fel a legendára a kis Max Verstappen, aki akkor még nem is sejthette, hogy belőle is ismert Forma 1-es pilóta válik, ha felnő.
Pénteken változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 2 forinttal nőtt, míg a gázolaj literenkénti átlagára nem változott.
A Totem kedd esti adásában Stohl András mellett Horváth Csenge búcsúzott a Farkasok csapatától. A tizennyolc éves fiatal lány egy ország előtt bizonyította be, hogy ha érettségről, kitartásról és csapatmunkáról van szó, akkor nem az életkor számít.
A német lapok többsége megérdemeltnek gondolja a Bayer Leverkusen sikerét a Ferencváros ellen a csütörtöki Európa-liga-meccsen. Kiemelik, hogy akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna a hazai csapat, amely végig irányította a meccset.
A nő éppen jó ízűen falatozni kezdett volna, amikor olyasmit talált a hamburgerében, aminek semmi keresnivalója nincsen ott. Figyelem: ez a cikk nem azoknak szól, akik könnyen rosszul lesznek.