A Magyar Kupa hétvégi fordulójából kiemelkedik a Ferencváros albán játékosának teljesítménye, aki a Hatvan elleni 9-0-s diadalból hat góllal vette ki a részét.
Sokkal előrébb lépett a Semmelweis Egyetem (SE) a Times Higher Education (THE) szakterületi világrangsorában idén - közölte a felsőoktatási intézmény oktatási rektorhelyettese az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Természetesen a járvány miatti csökkenő bevételek a fejlesztések nagyságán is meglátszanak, azonban az idén is számos újdonsággal találkozhatunk a tiroli síterepeken.
A 2021. évi Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál és Verseny megnyitója, valamint a versenyzők bemutatása és nyitókoncertje a Zeneakadémia Nagyteremében lesz, szeptember 20-án, 20 órától.
Két éve működik egy csoport, melynek tagjai videóra rögzítik az énekes házaspár majd minden koncertjét, a felvételeket pedig pénzért árulják. A Klárikáék szerint szervezetten működő elkövetők ellen nem könnyű még a jog eszközeivel sem fellépni.
Varga Gábor legutóbb két hete került be a hírekbe azzal, hogy a tulajdonában álló cecei telken kinőtt egy vendégház, ami nem szerepelt a vagyonnyilatkozatában.
Halálos késelésbe torkollt egy kocsmai konfliktus Tiszaújvárosban péntek éjjel. A 30 évesen elhunyt Irhás Csaba családja vérbosszút esküdött. Ahogy ők mondják, nem közönséges verekedés, hanem gyalázatos mészárlás történt.
Emmanuel Macron francia elnök pénteken bemutatta az új TGV-t, a környezetbarátabb szupergyorsvonatok következő generációs mintadarabját Párizsban- négy évtizeddel az első TGV debütálása után.
„Ha tudnám, hány szerelmet bír még el a rakpart” – ez a Rakpart című Wellhello-sláger első sora, amellyel a Fluor Tomi és Diaz alkotta duó berobbant a magyar könnyűzenei életbe hét évvel ezelőtt.
A Brexit miatt nehéz helyzetbe került magyar vállalkozások október 11. és 15. között nyújthatják be pályázatukat állami támogatásra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook oldalán.
Kínában banki szünnapokkal indult a hét, de szerdától ismét erős események irányíthatják a kereskedést a börzéken. A Federal Reserve kamatdöntő ülése lehet a hét legfontosabb mozzanata, amely az egyre emelkedő inflációs mutatók miatt válhat érdekeltebbé. Itthon is csapkodó volt a hangulat a CPI adatok miatt és hazánk jegybankja már el is indult a s
A múlt héten az olajárak emelkedése és az amerikai készletmutatók által erőre kapott a MOL árfolyama is, viszont a 2500-as ellenállástól még mindig távol áll a grafikon. Egy a még augusztusban nyitva hagyott rés betöltésére is támaszkodhatnának a vevők, de még ott toporog a kurzus a jól megszokott 2400-as zóna közelében. Ezen a héten szerdán jelent
Romániában a pénzügyi felügyelet bevonta a legnagyobb biztosítótársaság, a City Insurance működési engedélyét, miután a vállalat nem tett eleget a hatósági tőkeemelési kéréseknek - adta hírül szombaton a román közszolgálati rádió.
Elképesztő teljesítmény az egyik legsikeresebb magyar sportágban: a küldöttség 18 dobogós hellyel, hat elsővel, nyolc másodikkal és négy harmadikkal zárta a vb-t
Két éve működik egy csoport, melynek tagjai videóra rögzítik az énekes házaspár majd minden koncertjét, a felvételeket pedig pénzért árulják. A Klárikáék szerint szervezetten működő elkövetők ellen nem könnyű még a jog eszközeivel sem fellépni.
Az Álarcos énekes harmadik showjában Fluor Tomi telitalálattal büszkélkedhetett, Szandi pedig ellőtte a Szuperkártyáját. A nyomozók és a stúdióban ülő nézők döntése alapján a Zsiráf lelepleződött le, az álarc pedig Halastyák Fannit, azaz Nemazalányt rejtette. Leleplezve! Ő volt a Zsiráf álarc alatt | 3. adás Felcsendült a Rakpart című Wellhello
Közel hatvan éve terjedtek el a világon a nagytermes irodák, ahol az informatikusok többsége is kénytelen dolgozni. Akkoriban úgy gondolták, hogy az egyterű iroda a kollégák közötti együttműködést, kommunikációt javítani, a munkahelyi közösséget fejleszteni fogja, ami a kreatív ötletek megszületését segíti majd elő. Aki kénytelen ilyen irodában dol
Halálos késelésbe torkollt egy kocsmai konfliktus Tiszaújvárosban péntek éjjel. A 30 évesen elhunyt Irhás Csaba családja vérbosszút esküdött. Ahogy ők mondják, nem közönséges verekedés, hanem gyalázatos mészárlás történt.
A nők 80 százaléka átéli az émelygéssel, hányingerrel, hányással járó reggeli rosszulléteket, amelyek az esetek egy kis részében akár a magzatot is veszélyeztethetik. Dr. Demjén László, szülész-nőgyógyász tippeket adott a kellemetlenség ellen.
Hamagucsi Rjuszuke japán rendező A szerencse és a képzelet kereke című filmje kapta a 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat. A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat Christos Nikou görög rendező Almák című alkotásának ítélte a zsűri.
Országszerte legalább 1100 elektromos busz áll forgalomba 2022-től 2025-ig a Zöld Busz Program 180 milliárd forintos keretéből, a beszerzések hozzájárulnak Magyarország 2050-ig kitűzött karbonsemlegességi céljaihoz - írja az MTI.
A következő évben bemutatandó legújabb Samsung készülékekről egyre több pletyka szivárog ki, ahogy egyre közelebb a megjelenés dátuma. Most egy új tulajdonságot tudhattunk meg az egyik tagról. A Samsung valószínűleg a következő év elején mutathatja be a Samsung Galaxy S22-es szériát, aminek tagjairól már elég sok információt megtudhattunk. Kezdve a
Bár Varga Viktor látszólag simán nyerte a mindent eldöntő kincskeresést Ekanem Bálint társaként a Totem fináléjában, a fölényes győzelem mögött drámai titok húzódott. Az énekes – bár ekkor még nem tudta – már Lyme-kórral küzdött, a műsor után pedig egy hónapra kórházba is került.
Az ősz rengeteg mindent jelent nekünk: almaszedés, sütőtökös latték és persze, Halloween, de az iskola/egyetemkezdésről sem feledkezhetünk meg. Mindezek mellett mégis van valami különleges az elsárguló, lehulló levelekben is.
Az üzletlánc új budapesti áruháza 2021. szeptember 17-én nyitja meg kapuit a sűrűn lakott és forgalmas kelenföldi városrész szomszédságában. A legnagyobb budai bevásárlóközpont földszintjén található modern szupermarket széles, a speciális igényeknek is megfelelő áruválasztékkal és egy különálló SPAR to Go egységgel várja a vásárlókat. „Az új egy
Vizsgálja az Európai Bizottság annak a lehetőségét, hogy pénzbeli büntetéssel sújthassa Magyarországot a pedofil törvény miatt - tudta meg a Népszava. A lap szerint a kérdés jelenleg az, hogy a homofóbnak tartott törvény sérti-e az Európai Unió jogállami normáit. Az ellenzéki pártok úgy tartják, az alapprobléma Magyarországon a korrupció, a pedofil
Az eredeti tervekhez képest kis késéssel ugyan, de lassan kézzelfogható közelségbe kerül, hogy hazánkban is megkezdődjön az eredetileg parazitaellenes szerként engedélyezett ivermektin tabletta gyártása. Hónapok óta három hazai kórházban folyik a sokat kritizált hatóanyagot tartalmazó originális Stromectol tablettával folytatott klinikai vizsgálat.
Hamarosan már nem kéri a rendőr a forgalmit és jogosítványt, ugyanis 2023-től a rendőrök a helyszínen elektronikus eszközzel fogják ellenőrizni, hogy a megállított autó részt vehet-e a forgalomban vagy sem, illetve a sofőrnek érvényes-e a jogosítványa. Ugyanakkor mindez kizárólag a magyarországi okmányokra vonatkozik majd, és csak Magyarországon. H