Mesterházy Attila támogatására kéri Veszprém és a környékbeli települések ellenzéki érzelmű lakóit a Jobbikból nemrég távozott Varga-Damm Andrea. Ezt a politikus jelentette be Facebook-oldalán.
– Reggel még Karácsony Gergely hivatalos jelzésétől tette függővé a DK Tóth Csaba zuglói MSZP-s jelölt támogatását, délután már közleményt adtak ki, hogy nem támogatják a botrányhős politikust.
Több mint 4400 km közúton Róma és az Északi-fok között, kevesebb mint 49 óra alatt. Világraszóló eredményt ért el egy Ferrari F8-assal Fabio Barone és társa, Alessandro Tedino. A két olasz 45 óra 20 perc és 37 másodperc alatt jutott el közúton Rómától a kontinens legészakibb pontjáig, amivel bekerültek a 2021-es Guinness-világrekordok közé. Az ol
Idén 7,5 százalékos, jövőre pedig 6 százalék alatti deficittel számol a kormány, egy drasztikus konszolidációnak növekedési áldozata lenne, ugyanakkor már idén csökkenhet az államadósság-ráta – mondta a Figyelőnek a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára.
Rengeteg rosszindulatú kommentet kapott Tóth Gabi az elmúlt hetekben, de igyekszik ezekkel nem foglalkozni. Legutóbbi posztjában azt is elárulta, mi az, ami mindig erőt ad neki.
A Közbeszerzési hatóság szerint összeférhetetlenség gyanúja merül fel, így sérül a verseny tisztasága és a gazdasági szereplők közötti esélyek egyenlősége.
A Premier League hatodik fordulója csúcsrangadóval kezdődött, a Stamford Bridge-en a legutóbbi Bajnokok Ligája-döntő párosítása ismétlődött meg. A májusi finálét a Chelsea nyerte meg, ezúttal viszont a szorosnak látszó végeredmény ellenére esélye sem volt a Manchester City ellen.
Ki mondta, hogy ősszel nem lehet vetni zöldséget? Vannak bizony olyan zöldségfélék, amit kifejezetten ajánlott ősszel vetni, nemcsak télállósága miatt, hanem azért is, mert akkor a késő őszi időszakban is hozzájuthatunk általuk a friss zöldségekhez.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/09/25/5331/
A nyugat-afganisztáni Herát főterén egy darura akasztottak ki egy holttestet az iszlamisták, szemtanúk szerint többet elszállítottak, hogy a város más pontjain függesszék ki őket.
Nagyon megtréfálta a vizes pálya a Formula–1-es Orosz Nagydíj időmérőjének harmadik szakaszában az addig domináló, de a fejleményekre nem reagáló Mercedest, a végén Lando Norris (McLaren), Carlos Sainz (Ferrari) és George Russell (Williams) végzett az első három helyen!
Norris mögött a második legjobb köridőt a spanyol Carlos Sainz Jr. (Ferrari), a harmadikat a brit George Russell (Williams) autózta. Mindhárman az utolsó körben léptek az addig élen álló, hétszeres vb-győztes és címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) elé. Norris karrierje során első alkalommal indulhat az élről. A vb-pontversenyt vezető holland Max
Önmagát okolja Lewis Hamilton az Orosz Nagydíj pole pozíciójának elszalasztásáért, és bocsánatot kért a Mercedestől, hogy kétszer is falnak csapta autóját.
A hippikről valószínűleg a trapéznadrágok, a hosszú haj és az LSD jut eszedbe. S talán egy nagyon sajátos grafikai stílusra is gondolsz, amelyet koncertplakátokon és lemezborítókon használtak előszeretettel: gömbölyded, zavaros, alig olvasható betűk, trippelős színkombinációk és dekoratív, kanyargó szegélyek.
A magyar sport világszínvonalú létesítményekkel rendelkezik, de a szakemberekből hiány van, kevés a kiváló edző, és a klasszikus felkészültségű testnevelőkből sincs elegendő – többek között ezek a megállapítások hangzottak el a Mit üzen Tokió? címmel megtartott sportszakmai konferencián.
Százötven programot kínál az érdeklődőknek a Budapest Design Week (BDW), amelyet október 8. és 17. között rendeznek meg az V. kerületi Société Budapest rendezvényközpontban, de vidéki helyszínként Szombathely, Sopron, Pécs és Debrecen is csatlakozik az eseménysorozathoz - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Arra kell számítani, hogy az éghajlat változásával és a felmelegedéssel a meleg klímához szokott, egzotikus kullancsok könnyebben megmaradnak és továbbfejlődnek a mi égövünkben is.
Bármennyire meglepőnek is tűnhet a szubjektív hőérzet alapján, az idei augusztus havi átlaghőmérséklete volt az elmúlt öt évben a legalacsonyabb, ezzel is összefüggésben Magyarország áramfogyasztása nem csak a június-júliusitól, de korábbi években látott augusztusi csúcsoktól is elmaradt.
Az olcsó pénz időszakának a végére számítva a befektetők megrohamozták a vállalati kötvényeket. Bőven az inflációs szint alatti hozammal mennek el még a bóvli kategóriába sorolt papírok is.
A szerelem nem csak gyönyörű, fájdalmas is lehet, és vannak olyan csillagjegyek, akik szinte csak így ismerik ezt az érzést. Ennek ellenére nem szabad feladni a reményt, hogy egyszer valaki mellett igazán boldogok lehetnek. Az igyekezet előbb vagy utóbb elnyeri jutalmát.