Összeszedték, milyen észvesztő költségekkel jár egy közel egymilliárd forint értékű Bugatti Chiron Pur Sport fenntartása. Egy éves olajcsere például több mint 7 millióba kerül, míg egy motortuning közel 10 millióba. Úgyhogy, bár ha valaki megnyeri a Hatoslottót vasárnap délután, meg tudná venni ezt az autót is, de a fenntartásába rövid idő alatt be
Egy mélyhűtött ételekre specializálódott élelmiszerlánc vezetője arra kéri a vásárlókat, ne kezdjenek felhalmozásba karácsonyra készülve annak ellenére sem, hogy valósak a félelmek a szokásosnak megfelelő választék elérhetőségével kapcsolatban.
Most először már több mint 1000 milliárd forint jut a honvédelemre, amire Menczer Tamás államtitkár szerint a migráció elleni védekezés céljából van szükség.
Nem volt jelentősége Lewis Hamilton Q3-ban elkövetett hibáinak a Mercedes főnöke szerint. Toto Wolff úgy véli, a falnak koccanás nélkül sem szerezték volna meg a pole-t.
Ma este kezdetét veszi a Dancing with the Stars második évada, melynek során újabb 12 hazai sztár mutatja meg tánctudását a színpadon. A jó hangulat már most borítékolható, emellett rengeteg meglepetés és izgalom vár a nézőkre – erről mesélt nemrég a műsor két házigazdája, Lékai-Kiss Ramóna és Stohl András.
Vasárnap indul az a többnapos üzempróba, amelynek eredményétől függ, hogy lehet-e pótolni vizet a Pátkai-víztározóból a kiszáradó Velencei-tóba. A tárolt víznek ugyanis túl magas a klorofill-tartalma és ezért vizsgálják, hogy milyen hatással lenne az a Velencei-tó vízminőségére és állatvilágára.
Egyik kedvenc őszi programom a szaunázás, amit jó szívvel ajánlok mindenkinek. Ismerje meg a szauna jótékony hatásait, és ne hagyja ki a különleges szeánszokat sem! – írja cikkében a That’s life.
Hetvenmilliós hitelkerettel támogatja az új otthonok építését a Magyar Nemzeti Bank programja, melyet a csokkal kombináltan is igénybe lehet majd venni.
Az automatizáció, a robottechnológia, a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, a felhő alapú megoldások és a megújuló energetikai fejlesztések, az innovatív infrastruktúrák, valamint az adatfeldolgozás robbanásszerű fellendülése fogja meghatározni az elkövetkező 5 évben a gazdaság fejlődésének irányát Magyarországon is – mutat rá a várható vál
„Nagyon fontos, hogy a fokozottan stresszes állapotban lévő gyerekkel szemben a felnőtt nyugodt maradjon, eggyel hátrébb lépjen, és ne zaklassa fel a gyerek viselkedése, különben a feszültség csak erősödni fog” – mondja a szakember.
A kriminalisztika történetében vannak olyan gyilkossági esetek, amelyek elkövetőire néha évtizedekig, de van, hogy sohasem derül fény. Ezekhez aztán komplett legendáriumok tapadnak, ilyen az 1995-ös pécsi taxisgyilkosság is.
Arra kell számítani, hogy az éghajlat változásával és a felmelegedéssel a meleg klímához szokott, egzotikus kullancsok könnyebben megmaradnak és továbbfejlődnek a mi égövünkben is.
Spában a falban kötött ki, Monzában a csapattársa árnyékába szorult – Lando Norrisnak már nagyon kijárt a kárpótlás. Azt Szocsiban pályafutása első pole pozíciója jelentette.