2021. szeptember 27. hétfő

szept. 27
15:42
Egymásra mutogatás (HírTV)
Együttműködésről beszélnek, mégis egymást támadják az ellenzék jelöltjei az előválasztási kampányban.
szept. 27
15:42
„A kisfiunk a mennyben boldog, a kislányunk pedig a Földön lesz az” – Egy példaértékű házaspár hitről és fájdalomról (Képmás)
Fridvalszki Richárd és Fridvalszki Nóra évekig imádkoztak egy társért, míg végül megtalálták a másik személyében azt az embert, akit kerestek. Erős hitük azon a mély fájdalmon is átsegítette őket, amit a kisfiuk elvesztése okozott.
szept. 27
15:42
A polip: Reménytelen harc a szervezett bűnözés ellen (Mafab)
Ennyire még nem éreztem közel magamhoz a szervezett bűnözés világát. A hollywoodi klasszikus maffiamozik mind-mind csodálatos, feledhetetlen alkotások, de csupán egy ablakot nyitnak egy hétköznapi ember elől elrejtett világra, ahol bepillanthatunk az alvilág olykor romantikus, máskor elborzasztó működésébe.A polip című olasz sorozat a maga nyers va
szept. 27
15:42
Éttermet nyit Eminem – ilyen kajákat lehet majd kapni a rappernél (Promotions)
A spagetti lesz a hely egyik fő specialitása egy nagyon különleges ember receptje alapján.
szept. 27
15:42
Top FIFA játékosokkal indít a legújabb e-sport csapat (MMonline)
Bemutatta játékosait és jövőbeni terveit Magyarország legújabb e-sport csapata, az LV Esports Team. A frissen alakult klub egyből két meghatározó versenyzőt igazolt a soraiba a magyar profi FIFA mezőnyből: Borkai „Boresz” Ádám és Majorosi „chris_maj” Krisztián személyében. Első igazolásként a FIFA 21 magyar válogatott játékos: Boresz érkezett. A já
szept. 27
15:42
A demokráciáról szónokolt Tordai Bence (Demokrata)
Orbán Balázs válaszában szembesítette Tordai Bencét Gyurcsány demokráciafelfogásával.
szept. 27
15:42
Feljelentették Gyurcsány Ferencet (Magyar Nemzet)
Garázdaság miatt tett feljelentést a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a DK elnökével szemben.
szept. 27
15:44
„Nekem is lehet kék szemű gyerekem?” – Jelenet egy váróteremben (Képmás)
Ülök a gyerekrendelő várójában, folyik rólam a víz, és elnézem azokat, akiknek már nem jutott hely. A helyiség kicsi, a nyolc szék meg kevés: a romák családostul járnak a rendelésre. Ha beteg az egyik gyerek, jön a másik három is az anyával, apával, sógorasszonnyal és nagymamával.
szept. 27
15:45
A liberálisok a Zöldekkel kezdenek egyeztetni a német választás után (Infostart)
Két oka is van a közeledésnek.
szept. 27
15:45
Ebzárlat és legeltetési tilalom: mutatjuk, hol és mikor lesz rókavakcinázás (Agroinform)
A rókák veszettség elleni vakcinázására idén ősszel is sor kerül, ezért ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe az érintett térségekben. A repülőgépes vakcinázás 2021. október 2-16. között zajlik hazánk déli és keleti megyéiben.
szept. 27
15:45
Áder János felszólal az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének vitáján (Demokrata)
A zöld átmenet kérdése az egyik legfontosabb történelmi kihívás Európa számára.
szept. 27
15:48
Aláírták az újabb hosszú távú gázvásárlási szerződést a Gazprommal (Demokrata)
Tíz év után van opció a vásárolt mennyiség módosítására – közölte Szijjártó Péter miniszter.
szept. 27
15:48
Schmuck Erzsébet lelkendezni kezdett, aztán Rétvári Bence helyretette (Demokrata)
Rétvári Bence úgy kezdte Schmuck Erzsébetnek adott válaszát: inkább hallgatnia kellett volna. Videóval!
szept. 27
15:48
Kitálalt a volt szakszervezeti elnök: Dobrev Klára volt az egyetlen, aki meghallgatta a véleményüket (Nyugati Fény)
Csak a DK jelöltje egyeztetett a szakszervezetekkel a következő kormány munkájáról.
szept. 27
15:48
Dömötör Csaba: A Jobbik rálépett egy olyan útra, ahonnan nem lehet visszafordulni (Magyar Nemzet)
Az államtitkár szerint ha Jakab Péter egy picit is fontosnak tartaná a magyarokat, akkor nem fogott volna össze Gyurcsány Ferenccel.
szept. 27
15:48
Forradalmi változás jöhet az e-autók töltésében, kábel sem kell (Autószektor)
Az új töltési technológiát népszerűsíti Bécs és a Kereskedelmi Kamara. A grazi székhelyű Easelink cég által kifejlesztett töltési rendszer célja, hogy a taxisok számára vonzóvá tegye az e-technológiára való áttérést azáltal, hogy megkönnyíti a töltést közvetlenül a droszton a hagyományos e-töltőállomásokhoz képest. Kábel helyett töltőlemez. Fotó:
szept. 27
15:51
A brexit visszalő – gyűlnek a viharfelhők Boris Johnson feje fölött (Infostart)
Meglódult árak, bezárt benzinkutak, növekvő áruhiány, kényszerű adóemelés és csökkenő támogatottság a járványkezelésben egyaránt sújtja a brit kormányt, amely vasárnap úgy döntött, hogy katonák és külföldi munkavállalók ideiglenes alkalmazásával próbál úrrá lenni a helyzeten.
szept. 27
15:51
Diszkóban lövöldöztek Kolumbiában, öten meghaltak (444.hu)
Köztük egy 15 éves lány is.
szept. 27
15:54
Továbbra is kockázatkereső üzemmódban a befektetők (vg.hu)
Nyolc hónap alatt 475 milliárd euró friss tőke érkezett az európai alapkezelőkhöz. A részvény- és a vegyes alapok augusztusban is kitettek magukért, miközben a pénzpiaci eszközök iránt jócskán visszaesett a kereslet.
szept. 27
15:54
Nő az érintésmentes fizetési limit a Lloydsnál (FinTechRadar)
A brit bankok kivártak eddig, senki nem akart az első lenni, aki megemeli a PIN-kód nélkül elkölthető összeget. Végül a Lloyds lép elsőként.
szept. 27
15:54
„Gyönyörű pár” kontra „rongyrázás a pénzemből” – kommentelők reakciója a Mészáros-Várkonyi házasságra (SzMo)
Vannak, akik különböző indokokkal kifejezetten védelmükbe veszik a friss házasokat.
szept. 27
15:54
15 évvel fiatalabb pasival kapték le Angelina Jolie-t - esélyed sincs kitalálni, ki az új kiválasztott! (Promotions)
Már régóta pletykálták, úgy tűnik, tényleg igaz.
szept. 27
15:54
Arató: Nagy örömmel láttam a rettegést (Demokrata)
Arató Gergely Gyurcsány szakácskönyvét ajánlotta Orbán Viktornak.
szept. 27
15:56
A magyarok továbbra is az egyik legalacsonyabb gázárat fizethetik (vg.hu)
Aláírásra került az újabb hosszú távú gázvásárlási szerződés a Gazprommal.
szept. 27
15:57
A drogmaffia célkeresztjében a holland kormányfő (hirado.hu)
A drogmaffiához köthető személyek tűntek fel Mark Rutte ügyvivő kormányfő közelében.
szept. 27
16:00
Megszólalt Szijjártó a német választásokról, ezt mondta (ATV)
Készen állunk a Németországgal folytatott együttműködés további fejlesztésére - mondta az ATV kérdésére Szijjártó Péter a német választásról. “Ne legyünk kishitűek, Magyarország, a magyar gazdaság is nagy szerepet játszik a német gazdaság életében” - jelentette ki a miniszter.
szept. 27
16:03
Így rázd fel magad a délutáni zsibbadtságból (Joy)
Holtpont, agyköd, zombi üzemmód – többféleképpen is nevezhetjük azt az állapotot, ami kora délutánonként köszönthet rád, egyik pillanatról a másikra. Összeszedtünk néhány tippet, ami segíthet, hogy ne koppanjon a fejed az íróasztalon.
szept. 27
16:03
Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken (ProfitLine)
Vegyesen, főként gyengülő indexekkel indult hétfőn a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon.
szept. 27
16:03
Belehúzott az ingatlanfejlesztő: negyedik alkalommal bocsátottak ki zöld kötvényt (Portfolio)
Újabb zöldkötvény-kibocsátást hajtott végre a CTP: egy 500 millió eurós ötéves, és egy 500 millió eurós tízéves részletben. A vállalatnak ez a negyedik kibocsátása, legutóbb februárban 500 millió euró értékben bocsátott ki zöld kötvényt, ezzel 1,55 milliárd euróra növelve az értékpapírokból származó bevételeit a 2020. szeptemberi első kibocsátás ót
szept. 27
16:03
Nem követeli magának a kormányalakítás jogát a német CDU/CSU (Demokrata)
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) hajlandó tárgyalni.
szept. 27
16:06
Messi már a csapattal edzett (m4sport.hu)
A PSG kedden Guardiola Cityjét fogadja a BL-ben.
szept. 27
16:06
Vegyesen kezdett az amerikai tőzsde (vg.hu)
Az olajár három éves csúcsot ért el hétfőn.
szept. 27
16:06
Tóth Andi nem kertelt: elárulta, mi van köztük Andrei Mangrával (Femcafe)
Kezdetét vette a Dancing with the Stars második évada, melynek során 12 közismert ember lépett a parkettre profi, illetve feltörekvő táncosokkal – az este legszenvedélyesebb produkciója pedig kétség kívül Tóth Andi és Andrei Mangra tangója volt.
szept. 27
16:06
„Még a gyomormosás is jobb volt, mint iskolába menni!” – Meddig megy el az ember az iskolakerülésért? (WMN)
"Nyilván sokan voltak olyanok is, akik csak egy-egy dolgozatot akartak megúszni, vagy unatkoztak. De nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy eza sok »lógós« gyerek talán inkább egy rosszul működő rendszer tünete is lehet." Szabó Anna Eszter összeállítása:
szept. 27
16:06
Dömötör Csaba: A baloldal erőszakossága semmit nem változott (Demokrata)
A baloldal már megmutatta, milyen az, amikor az erőszak hatalommal párosul.
szept. 27
16:06
Aláírták az új gázszerződést (Magyar Nemzet)
Az előnyös ár segít megőrizni az alacsony lakossági árakat, a stabil ellátás jelen piaci helyzetben kulcsfontosságú.
szept. 27
16:09
Mellbedobással győzött a 18 éves énekesnő (Metropol)
Egy múzeum első napja ritkán szokott az extravagáns ruhákról szólni, ám ahol több sztár is megjelenik, ott minden híresség úgy véli, ki kell tűnni a tömegből.
szept. 27
16:09
Országosan leállt ezeknek a hiteleknek az igénylése: rengetegen maradhatnak hoppon (Pénzcentrum)
Napok óta áll a Képzési Hitelek igényelése, a rendszer technikai hibát dob ki. A Diákhitel Központ Zrt. megerősítette a fennakadást.
szept. 27
16:09
Ennyire komoly a baj: 7,5 millió euró a méhek megmentésére (Agroinform)
Magyarország is részt vesz a a vadon élő beporzók védelmére indított európai uniós kutatási programban.
szept. 27
16:09
A következő 15 évben is jöhet az orosz gáz (hirado.hu)
Hétfőn megszületett a hosszútávú gázmegállapodás Magyarország és a Gazprom között.
szept. 27
16:12
Felemás eredményt hozott az Eximbank legújabb kötvénykibocsátása (vg.hu)
A pénzintézet által felkínált rövid lejáratú kötvények iránt megint kimagasló volt az érdeklődés, ám a nyolcéves futamidejű papírok nem fogytak el.
szept. 27
16:12
Fergeteges videó: magyar pincérekkel bulizott Rod Stewart (Femcafe)
A 76 éves brit rocklegenda a közelmúltban tett villámlátogatást Magyarországon.
szept. 27
16:12
Tereskova pánikba esett és beborozott, mikor megtudta, hogy 50 évesen babát vár (SzMo)
Már elgondolkozott azon, hogy fiút szeretne, azt is elmondta, milyen nevet adna neki és miért.
szept. 27
16:12
A baloldal nem tud arról leszokni, hogy külföldről akarja megnyerni a választást (Demokrata)
Tóth Bertalan arról szónokolt, a Fidesz és Orbán Viktor felett eljárt az idő. Videó!
szept. 27
16:12
Covid-gyógyszer tesztelésében vesz részt a Semmelweis Egyetem (Demokrata)
Az SE egy szájon át szedhető készítmény nemzetközi szintű klinikai teszteléséhez csatlakozott.
szept. 27
16:15
Három éve nem volt ilyen drága az olaj (Menedzsment Fórum)
Emelkedett a kőolaj világpiaci ára hétfőn, már az ötödik egymást követő kereskedési napon, az észak-tengeri Brent ára hároméves csúcsra, hordónként csaknem 80 dollárra kúszott fel, mivel szűkül a kínálat, a kereslet pedig a vártnál erősebben élénkül a világ több részén a járványügyi előírások lazításával párhuzamosan.
szept. 27
16:15
A CDU/CSU kész tárgyalni, de nem követeli magának a kormányalakítás jogát (Infostart)
A pártszövetség kancellárjelöltje elismeri felelősségét a fájdalmas veszteségekért.
szept. 27
16:15
Magyarországon is tesztelték az új Covid gyógyszert (hirado.hu)
A szájon át szedhető koronavírus elleni gyógyszer tesztelésében a Semmelweis Egyetem veszt részt.
szept. 27
16:15
TSH (thyreoideastimuláló hormon) - Mi a normál értéke? (WebBeteg)
A thyreoideastimuláló hormon (TSH), más néven pajzsmirigyserkentő hormon az agyalapi mirigyben termelődik, és a pajzsmirigy hormontermelésére gyakorol serkentő hatást.
szept. 27
16:15
Szijjártó Péter: aláírtuk az új 15 éves gázszerződést a Gazprommal (Portfolio)
Aláírásra került az orosz Gazprommal az újabb hosszú távú gázvásárlási szerződés, amely ebben a bizonytalanságokkal teli világban tizenöt évre garantálni tudja Magyarország energiaellátásának biztonságát - jelentette be a tárca szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

Keresés