A Bálna Budapest épületében kialakított mintegy 7 ezer négyzetméteres kiállítási területen ötszáznál is több művész több ezer alkotása tekinthető és vásárolható meg.
Aláírásra került az orosz Gazprommal az újabb hosszú távú gázvásárlási szerződés, amely ebben a bizonytalanságokkal teli világban tizenöt évre garantálni tudja Magyarország energiaellátásának biztonságát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Meghökkentő találkozások és különös díjak kísérik 2021-ben az mRNS-terápiát felfedezéseivel megalapozó Karikó Katalint - számolt be hétfőn a Szegedi Tudományegyetem közleményben.
A Natixis frissen publikált nyugdíjfelmérése szerint tényező is fenyegeti a nyugdíjasok, illetve a jövő nyugdíjasainak jólétét: ilyen a semmiből felpattanó infláció, a továbbra is alacsony hozamkörnyezet, vagy éppen az egyre növekvő államadósság. Ha nem lenne elég mindez, időzített nyugdíjbombán ül a világ, hiszen amellett, hogy egyre idősödik a vi
Vasárnap New Yorkban helyezték örök nyugalomra a 22 éves meggyilkolt amerikai influenszert. A család azt kérte, a gyász mellett Gabby életének ünnepe legyen a nap.
A szerbiai egyetemeken a napokban kezdődik meg a tanév, a kedvezőtlen járványmutatók, illetve az ajánlások miatt viszont a hallgatóknak kizárólag a gyakorlati oktatáson kell személyesen megjelenniük, az előadásokat otthonról, az interneten keresztül követhetik - közölte a szerbiai közszolgálati televízió hétfőn.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/09/27/5347/
Nem a Gazprom, hanem a kiszámíthatatlan megújuló energiaforrásokat megbénító időjárás, az európai energiapolitika és árképzés, valamint a cseppfolyós földgáz (LNG) szállítóinak a sokkal többet fizető ázsiai piacokra való átorientálódása felelős az európai gázárrobbanásért orosz illetékesek szerint. Az orosz gázipari vállalat, amely idén eddig is re
Az Airbus A380-as repülők már születésük pillanatában legendává váltak, rengeteg rajongójuk van szerte a világon, a turisták nagyon szeretnek utazni vele az emeletes kialakítása és grandiózus megjelenése, valamint tágas belseje…
Aláírásra került az orosz Gazprommal az újabb hosszú távú gázvásárlási szerződés, amely ebben a bizonytalanságokkal teli világban tizenöt évre garantálni tudja Magyarország energiaellátásának biztonságát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A koronavírus-járvány következtében számos országban olyan mértékben esett vissza a várható élettartam, amilyet a második világháború óta nem tapasztaltak Nyugat-Európában - állapították meg az Oxford Egyetem Leverhulme Demográfiai Kutatóközpontjának szakértői.
Aláírták a Gazprommal a hosszú távú gázvásárlási szerződést, ami 15 évre garantálja Magyarország energiaellátását - jelentette be Szijjártó Péter, Kijevnek azt üzenve: visszautasítja a Magyarország ügyeibe történő beavatkozási kísérletet.
Aláírásra került az orosz Gazprommal az újabb hosszú távú gázvásárlási szerződés, amely ebben a bizonytalanságokkal teli világban tizenöt évre garantálni tudja Magyarország energiaellátásának biztonságát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Arról, hogy szerdától a benzin literenkénti átlagára 4 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 9 forinttal nő és így utóbbi történelmi csúcsra drágul, már hétfőn délelőtt beszámoltunk. Azóta azonban a nemzetközi kőolaj-tőzsdéken további áremelkedés következett be, ami afelé mutat, hogy akár pénteken további áremelkedés lesz itthon a kutakon.
Hadházy Ákos szerint fontos, hogy legyen jogi következménye a „nyíltszíni lopásnak, de az új kormány ugyanolyan szigorral lépjen fel akkor is, ha azon az oldalon esne valaki kísértésbe”.
Horvát tudósok egy csoportja nyilvános felhívást intézett a parlamenthez és a kormányhoz, amelyben arra szólítottak fel, hogy mielőbb fogadjanak el konkrét cselekvési tervet az Adriai-tenger védelmére, amely szerintük elengedhetetlen a horvát társadalom fenntartható fejlődéséhez – írja a helyi sajtó.
Ellenőrizhetőbb SIM-csere-eljárást kér az NMHH a három nagy szolgáltatótól. Csökkenteni szeretnék a SIM-mel történő visszaéléseket. Az üzleti ügyfeleket is érinti.
Sikeres kötvényaukciót tartott a WING, amely során mintegy 25 milliárd forintnyi zöldkötvényt bocsátott ki az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében. A bevont forrást környezetbarát projektek és eszközök finanszírozására használja fel a társaság.