2021. szeptember 27. hétfő

szept. 27
9:03
Stagnált a GKI konjunktúraindexének emelkedése (ProfitLine)
Az áprilisi nagy ugrás után a nyári hónapokban lassan araszolgatott felefelé a GKI konjunktúraindexe, majd szeptemberre stagnálásra váltott; az üzleti várakozások hónapok óta tartó javulása szeptemberben már csak hibahatáron belüli volt, a fogyasztói várakozások pedig kis mértékben, de harmadik hónapja romlottak - közölte a gazdaságkutató az MTI-ve
szept. 27
9:03
Kiderült, mennyi magyar iskolás van már beoltva (Portfolio)
Az online időpontfoglalással és az iskolai oltásokkal együtt jóval 230 ezer felett van azon diákok száma – jelezte a Magyar Nemzetnek adott interjúban Kásler Miklós. Az emberi erőforrások minisztere azt is hangsúlyozta, hogy a Klebelsberg képzési ösztöndíjprogramnak köszönhetően több mint hétszáz tanár helyezkedik el 2021/2022-es tanévben, akik 65–
szept. 27
9:05
Itt vannak a hétvégi adatok: közel 1200 új fertőzöttet találtak itthon, újabb halálos áldozatokat is követelt a járvány (Blikk)
A hétvégi összesített adatokat közöljük.
szept. 27
9:06
Földrengés volt Kréta szigetén (vg.hu)
A Richter-skála szerinti 6,2-es erősségű földmozgásokat regisztráltak a szigeten.
szept. 27
9:06
Friss hazai adtatok: több mint ezer új koronavírus-fertőzöttet találtak a hétvégén (Life)
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 879 178, közülük 5 630 587 fő már a második oltását is megkapta, 714 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az elmúlt három napban 1183 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 821 261 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
szept. 27
9:06
Guy Verhofstadtnál nem téma Cseh Katalin korrupciós botránya (Demokrata)
Guy Verhofstadt liberális képviselő semmit nem tud Cseh Katalin botrányáról.
szept. 27
9:06
A szokottnál is több határsértőt kellett feltartóztatnia a rendőrségnek (Magyar Nemzet)
Csongrád-Csanád megyében például néhány óra leforgása alatt 74 illegális migráns próbált jogtalanul bejutni az országba.
szept. 27
9:06
Kamion Eb - Két futamot nyert és növelte előnyét az összetettben Kiss Norbert (Autószektor)
A 36 éves szombathelyi pilóta a szombati és a vasárnapi időmérő edzést is megnyerte Le Mans-ban, de az első napon mégsem indulhatott a pole pozícióból, mert a kvalifikáció után három rajthelyes büntetéssel sújtották, mivel úgy ítélték meg, hogy egy ütközésben ő volt a hibás.      Kiss az első versenyen így a negyedik pozícióból startolva harmadik
szept. 27
9:06
Itt az újabb európai ország, ahol igent mondtak a melegházasságra (Nyugati Fény)
Rengeteg támogató.
szept. 27
9:08
A legszélesebb kör kap visszatérítést (vg.hu)
Egyre több részletet közöl a kormány a februárban érkező adó-visszatérítésről. Azzal, hogy a családi pótlékhoz kötötték a jogosultságot, jelentősen kitágították a kedvezményezettek körét.
szept. 27
9:08
L.L. Junior bármire képes, hogy visszakapja családját: itt kezdhetnek új életet (Life)
L.L. Junior és felesége, Kinga azon dolgoznak, hogy helyreálljon a kapcsolatuk, de a zenész még mindig külön él feleségétől.
szept. 27
9:09
Erős földrengés volt Kréta térségében (HírTV)
Idén már több földmozgást is jelentettek a térségből.
szept. 27
9:09
Megjelent a magyar családok új ingyenhitele: 10 pontban a lényeg (Portfolio)
Ahogy arról szombaton beszámoltunk, megjelentek a hétvégén a Magyar Közlönyben a 0%-os zöld CSOK-hitel részletei, október 4-étől pedig el is indul a bankoknál a program. Most 10 pontban foglaljuk össze a konstrukció lényegét.
szept. 27
9:09
20 beteg hunyt el a hétvégén: 1183 új fertőzöttet találtak 3 nap alatt (Pénzcentrum)
478 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 71-en vannak lélegeztetőgépen. 714 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
szept. 27
9:09
Nagyon durva, mi közelít hazánk felé, már a riasztást is kiadták (Metropol)
Ma már érezni lehet a gyenge hidegfront hatásait.
szept. 27
9:09
Sorscsapás fenyegeti a Balatont? (ATV)
A limnológusok kutatásai szerint újra túl sok a foszfor a tó vizében.
szept. 27
9:12
Kelemen Anna lehet a desszert neked is! – Újabb vicces poénok Bagi álhíradójában (Ripost)
A Darázsfészek újratöltve legutóbbi adásában Bagi Iván többek között Galla Miklóst, Vujity Tvrtkót és Kelemen Annát vette célba. A parodista ezúttal is az ismert hazai sztárokat kifigurázva igyekszik mosolyt csalni a nézők arcára.
szept. 27
9:12
Mínuszban nyitott a BUX (vg.hu)
A pesti börze 0,57 pontos csökkenéssel kezdte el a hétfőt.
szept. 27
9:12
Városmarketing Gyémánt Díj – 2021-ben is Nyíregyháza a Marketing Fővárosa (Márkamonitor)
Immár hetedik alkalommal hirdette meg a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete a Városmarketing Gyémánt Díj pályázatot, amelynek díjátadójára 2021. szeptember 16-án, a Marketing Summit Hungary konferencián került sor.   Ebben az évben 149 nevezés érkezett 25 várostól, köztük elsőként határon túlról is, a sze
szept. 27
9:12
1183-an fertőződtek meg a hétvégén koronavírussal, 20 beteg elhunyt (SzMo)
Lassan nő az oltottak száma, kórházban jelenleg 478-an vannak a fetőzéssel.
szept. 27
9:12
Ryan Reynolds olyan kellemetlen helyzetbe került Denzel Washingtonnal, hogy senki se lett volna a helyében (Promotions)
Ryan Reynolds egymás után kétszer is elkövetett egy hatalmas hibát.
szept. 27
9:12
Válság után, választások előtt (Magyar Nemzet)
2008-ban egy legyengült országot, míg 2020-ban egy bővülési dinamikában lévő Magyarországot talált meg a visszaesés.
szept. 27
9:14
A mozgást bármikor elkezdhetjük, sosem késő (Magyar Nemzet)
A mozgás annyi előnnyel jár, hogy ha az orvosok receptre tudnák felírni, nem ismernénk rá a világra, amelyben élünk – olvasható a Gyógyzóna cikkében.
szept. 27
9:15
Tűz volt egy kertai fafeldolgozó üzem területén: egy csarnoképületet is veszélyben volt (Blikk)
A tűz miatt egy csarnoképületet is veszélyben volt.
szept. 27
9:18
Hulladékból készülhetnek autók műanyag alkatrészei (autopro)
Az Ineos Styrolution akár 70 százaléknyi újrahasznosított hulladékot tartalmazó műanyagokat mutatott be.
szept. 27
9:18
10 év alatt oltanák be a 60 év felettieket, ha a jelenlegi tempóban haladna tovább az oltás (SzMo)
Magyarországon látványosan kevesen kérik a vakcinát az idősebb generáció tagjai közül, ezen pedig a háziorvosok agitációja sem segített.
szept. 27
9:18
Drasztikus lépés a pánik közepette: a hadsereget is bevetheti a brit kormány (Forbes)
Felfüggesztenek egyes versenyszabályokat Nagy Britanniában, hogy csökkenjen az üzemyanyag-hiány és a lakossági pánik. Még katonák is felbukkanhatnak kutakon. A brit kormány fel akarja függeszteni a versenyjogi szabályok egy részét, hogy
szept. 27
9:20
Átadták a Knorr-Bremse vasúti Szerviz Központját – ez történt a 38. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a múlt héten.
szept. 27
9:21
Drámai Covid-adatok: 20 halott, 1183 új fertőzött a hétvégén (Menedzsment Fórum)
Tovább romlottak a járványügyi adatok itthon.
szept. 27
9:21
Megint megtámadtak egy nőt a HÉV megállóban Kerepesen (BorsOnline)
A kistarcsai rendőrök azonosították azt a 16 éves fiút, aki a gyanú szerint egy babakocsit toló asszonytól akarta elrabolni a táskáját, sikertelenül.
szept. 27
9:21
Hétvégi járványadatok: három mutató romlik látványosan (Infostart)
Folyamatosan növekszik az új betegek, a kórházba kerülők és a lélegeztetőgépen lévők száma is.
szept. 27
9:21
A Betis egy könnyű sikerrel hangolt a Fradi elleni Európa-liga-meccsre (Blikk)
A Betis 2-0-ra nyert vasárnap este az eddig hét bajnokiból hetet elveszítő Getafe ellen. Mindkét gólt Willian Jose szerezte. Bár az ellenfél most különösebb ellenállást nem mutatott, a Fradira roppant nehéz meccs vár csütörtök este.
szept. 27
9:21
Koronavírus - Íme, a hétvégi adatok (WebBeteg)
A hétvégi összesített adatokat közöljük. A beoltottak száma 5 879 178, közülük 5 630 587 fő már a második oltását is megkapta, 714 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
szept. 27
9:21
Hiányoznak a nagy tőzsdei esések? Megvan a bűnös (Portfolio)
Egy friss kutatás szerint a passzívan kezelt alapokba az elmúlt években áramló több ezermilliárd dollár a bűnös a részvényértékeltségek elinflálásában, az amerikai részvénypiac radikális átalakításában és a tartós medvepiac távol maradásában – számol be a hírről a Financial Times.
szept. 27
9:21
Brutális baleset az M3-ason, öt autó csapódott egymásba a főváros felé (Metropol)
A baleset miatt torlódik a forgalom az autópályán.
szept. 27
9:21
Időjárás: Riaszt a meteorológia! Hatalmas felhőszakadások jöhetnek (Agroinform)
Zivatarok és felhőszakadás miatt adott ki riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), de lesznek olyan területek, ahol nem lesz csapadék.
szept. 27
9:21
Már több mint félmillióan szavaztak az ellenzéki előválasztáson (444.hu)
Az előválasztás hetedik napján rekordot döntött az online szavazók száma, az offline szavazók száma viszont kissé csökkent.
szept. 27
9:21
Az ország nagy részén leszakad az ég, csak északkeleten ússzák meg nagy eső nélkül (Háziállat)
Ugyanakkor 20 fok felett marad a nappali hőmérséklet, a legmelegebb tájakon 25 foknál is melegebb lesz.
szept. 27
9:22
Vezetéknélküli töltést kínáló utakat építenek az USA-ban (autopro)
Verseny kezdődött az államok között, hogy hol készüljön el az első ilyen út.
szept. 27
9:24
6,5-ös erősségű földrengést mértek Görögországban (ATV)
Földrengés volt hétfőn a görögországi Kréta körzetében, a 6,5-ös erősségű földmozgás középpontját Irákliótól 20 kilométeres távolságra teszik.
szept. 27
9:24
Tovább durvul a benzinhiány (vg.hu)
Lehet, hogy a Brexit mégsem volt annyira jó ötlet,
szept. 27
9:24
Störr kapitány megtanulja: a szerelem nem birtokviszony (Könyves Magazin)
A nyolcvanas évek vége óta készült arra Enyedi Ildikó, Az én Xx. századom, a Simon mágus és a Testről és lélekről rendezője, hogy megfilmesítse Füst Milán regényét. A feleségem története nagyívű, pazar látványvilágú film, ami a féltékenység mellett a férfivilágról és az európaiságról is beszél. Enyeditől meglepő módon klasszikus filmet kapunk, ami
szept. 27
9:24
Súlyos baleset az M3-as autópályán: öt autó ütközött össze (Life)
Öt autó ütközött össze az M3-as autópályán, a főváros felé vezető oldalon.
szept. 27
9:24
Megtorpant az optimizmus az üzleti szférában (MMonline)
Az áprilisi nagy ugrás után a nyári hónapokban már csak lassan araszolgatott felefelé a GKI konjunktúraindexe, majd szeptemberre stagnálásra váltott. A GKI-nak az EU támogatásával készített felmérése szerint az üzleti várakozások hónapok óta tartó javulása szeptemberben már csak hibahatáron belüli volt, a fogyasztói várakozások pedig kis mértékben,
szept. 27
9:24
Drasztikus lépés a pánik közepette: a hadsereget is bevetheti a brit kormány a sofőrhiány enyhítésére (Forbes)
Felfüggesztenek egyes versenyszabályokat Nagy Britanniában, hogy csökkenjen az üzemanyag-hiány és a lakossági pánik. Még katonák is felbukkanhatnak kutakon. A brit kormány fel akarja függeszteni a versenyjogi szabályok egy részét, hogy
szept. 27
9:24
Játékpisztollyal rabolt egy tinibanda a Gellért-hegyen (Mandiner)
A sértettek mobiltelefont és fülhallgatót adtak át a fenyegetés hatására.
szept. 27
9:24
Ez a bosszúság: párosunk egy hellyel maradt le a téli olimpiáról (Magyar Nemzet)
A múlt hét végén egy hellyel maradt le az olimpiai kvótaszerzésről a műkorcsolyázók és a jégtáncosok oberstdorfi pótkvalifikációs versenyén, a Nebelhorn Trophyn a Janovszkaja Anna, Lukács Ádám jégtánckettős.
szept. 27
9:26
Emelkedéssel nyitottak a fontosabb európai tőzsdék (vg.hu)
London, Frankfurt és Párizs is pluszban nyitott.
szept. 27
9:27
„Az állampolgárságot anyukám után biztosan megkapom” – Amerikai jövőt tervez Köllő Babett? (Blikk)
A Sztárban sztár leszek! zsűritagja komoly változások előtt áll.
szept. 27
9:27
Meglepetés: a kommunista párt nyerte a grazi helyhatósági választást (Blikk)
Ritka kivételként az ausztriai Grazban az Osztrák Kommunista Párt (KPÖ) nyerte meg az önkormányzati választásokat. Nem kizárt, hogy a kommunista párt jelölt, Elke Kahr lesz a polgármester.

Keresés