Az amerikai tőzsdék vegyesen zárták a múlt pénteki kereskedést, a Dow Jones és az S&P enyhén feljebb került, míg a Nasdaq gyakorlatilag stagnált. Az ázsiai piacokon felemás kép látható ma reggel, míg Európában emelkedés látható.
Földrengés volt hétfőn a görögországi Kréta körzetében, a 6,5-ös erősségű földmozgás középpontját Irákliótól 20 kilométeres távolságra teszik – olvasható a Hír TV cikkében.
Az MNB a pénteki napon kelt határozatban jóváhagyta a Delta Technologies által 2019. május 22-én elhatározott tőkeemelés keretében kibocsátott, 156,2 millió darab részvény bevezetéséhez készített tájékoztató közzétételét. Ezzel megnyílt az út ezen törzsrészvényeknek a BÉT-re történő bevezetéséhez.
Imádunk a manikűrünkkel belekóstolni egy-egy trendbe. Mivel kevésbé hangsúlyos, mint egy egész öltözék, bátrabban kipróbálunk akár merészebb színeket vagy mintákat is, ráadásul nem kell megvennünk olyan darabokat, melyeket csak 1-2 alkalommal viselnénk. Most megmutatjuk, melyek azok a lakk árnyalatok, amelyekkel nem lőhetsz mellé idén, a GLAMOUR-na
A közterületek köztisztaságának, közbiztonságának fenntartása helyett a fővárosi autósok büntetésére helyezheti a fókuszt a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság. A FÖRI-n belüli változtatásokat a szervezet vezetője, Gyurcsány Ferenc korábbi testőre, Handl Tamás eszközölte, a végső döntést Karácsony Gergely főpolgármester hozta meg.
Marco Rossi hétfőn délben kihirdeti a keretét az október 9-i Albánia és az október 12-i Anglia elleni világbajnoki selejtezőkre. Bár a szövetségi kapitány a szeptemberi selejtezők után sejtetni engedte, hogy esetleg lesznek változások, a választék ismeretében nem volt nehéz számba venni azoknak a légiósoknak az elmúlt napokban nyújtott teljesítmény
Ma már számos tudományos kutatás bizonyítja, hogy az úgynevezett bél-agy tengely az egyik legbefolyásosabb kapcsolat a szervezetben. A bélrendszer, illetve a bélflóra egészsége hozzájárulhat a kiegyensúlyozott agyi működéshez, illetve közvetetten számos idegrendszeri panasz orvoslásához. A bél-agy tengely működéséről, valamint arról, hogy abban mil
A bortermő vidékeken a vinotékák, a mezőgazdasági és iparcikk boltok, a piacokon, fesztiválokon árusítók működését vizsgálják meg alaposabban a héten az adóellenőrök, s több helyen célkeresztbe kerülnek a vadász- és horgászboltok a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által közzétett Adótraffipaxban közöltek szerint.
Sokszor, sokan találgatják, hogy vajon mikor éri el az üzemanyagok ára azt a határt, amikor az emberek érezhetően visszavesznek az autóhasználatból. Egyelőre nem jött még el ez a pillanat, de szerdától ismét emelkedik majd a 95-ös benzin és a gázolaj ára, ezzel próbára téve az autósokat. Míg előbbi a múlt heti, összesen 4 forintos árcsökkenés után
„Az Audi Hungaria elkötelezett a környezet védelméért, ennek szellemében vállalatunk 2020 óta szén-dioxid semlegesen működik. Fenntarthatósági szerepvállalásunk a gyárterületünkön is túlmutat, ennek nagyszerű példája volt az erdőtelepítési projektünk Győr határában, valamint a mostani kezdeményezés a vizek védelmében, amelyhez büszkén csatlakoztunk
Öt év alatt egy 50 négyzetméteres fővárosi használt lakás ára 98 százalékkal 38,7 millióra emelkedett a kínálati piacon. A megyeszékhelyeken 105 százalékos emelkedéssel 20,85 millióra drágult egy azonos méretű lakóingatlan.
A napokban ünnepeltük F. Scott Fitzgerald születésének 125. évfordulóját (Itt írtunk életének legfontosabb állomásairól), ez pedig kiváló alkalom A nagy Gatsby rajongóinak, hogy belessenek az író digitalizált kézirataiba, amelyeket a Princetoni Egyetem könyvtára tett közzé.
Mivel szűkebb környezetemben is többen küszködnek az életminőségüket több hétre is ellehetetlenítő parlagfű-allergiával, igencsak nagy érdeklődéssel fogadtam a Nébih közleményét, miszerint idehaza is felbukkant a növény természetes ellensége.
A Daily Hodl jelentetett meg a egy kutatást annak kapcsán, hogy milyen tényezők, külső hatások alapján hoznak meg kriptopénz-befektetési döntéseket az emberek, jelen cikk szerzőjét legalábbis meglepték az eredmények. Mintegy kétezer megkérdezettel készült a kutatás, így reprezentatívnak mondható, a legnagyobb…
A közel 20 évig tartó afganisztáni háborúban a magyar katonák több mint 18 évig voltak jelen, hazánk a tartományi újjáépítési csoport vezetője nemzeti szerepét is betöltötte hat és fél évig.
A Tesco teljes vállalatcsoportra vonatkozóan bejelentett új klímacélja megerősítette elkötelezettségét a klímaváltozás elleni harcban. Az áruházlánc célul tűzte ki, hogy 2035-ig eléri a nettó zéró kibocsátást saját működésében, ami Magyarországra éppúgy érvényes, mint a közép-európai működési régió másik két országára, valamint az Egyesült Királysá
“Jég a csuklón”. Nem szabad felülni a provokációnak. Az ellenzék célja ugyanis pont az, hogy valahol elcsattanjon egy pofon - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője az esti Bayer Show-ban.
Az énekesnő sok kritikát kapott, amikor új albumához lecserélte a bő, testét takaró ruhákat, de a pop királynője szerint csak azért, mert még mindig egy nagyon szexista korban élünk.
Egy új tanulmány szerint a szélenergia gyors térhódítása segíthet csökkenteni a globális felmelegedést a század végére. Bár a szakemberek szerint ezt más kibocsátáscsökkentési stratégiákkal is ki kell egészíteni, a világ mégis közelebb kerülhet ezzel a párizsi megállapodás megvalósításához – olvasható az Origo cikkében.