Kivételesen magas, 16,9%-os díjbevétel-növekedést ért el a magyar biztosítási piac a második negyedévben, így az első félév egészében 11,5%-kal költöttünk többet biztosításra Magyarországon, mint egy évvel korábban. A legmeglepőbb az, hogy a járvány enyhülésével sem hagyott alább egyelőre az öngondoskodási kedv, sőt: a rendszeres díjas, nem nyugdíj
Bejelentette távozását a népszerűtlen kormányfő, Szuga Josihide, ezzel megnyílhat az út egy olyan kormányzat előtt, amely erőteljesebben ösztönözheti a japán gazdaságot. A hírre ezért szárnyaltak a tőzsdei árfolyamok Tokióban.
Az olasz himnusz alig volt hallható az angol szurkolók füttykoncertje közepette az EB-döntő előtt. „Akkor is nyilatkoztak vajon hasonlókat???” – kérdezi a miniszter.
Amikor 25-e körül bediktálom a mérőóraállásokat, köztük az áramot is, sosem koncertélmények jutnak eszembe. Azaz csak eddig volt így, szombaton ugyanis eljutottam az Mvm szervezte, Zenergia nevet viselő koncertre.
A heveny vagy krónikus hasnyálmirigy-gyulladás leggyakrabban a következő tünetek alapján merül fel: heves hasi fájdalom, hányinger, hányás, puffadás, láz, ileus, illetve krónikus esetben fogyás, alultápláltság, széklethabitus-változás, emésztési zavarok képében jelentkezik. Miről árulkodnak a laboreredmények?
A vendéglátósok élete nem könnyű, számos kellemetlen helyzet vagy akár atrocitás is érheti őket munkájuk során. Ez a pincérnő is megdöbbent, amikor meglátta, mit kapott a borravaló mellé az éppen távozó vendégtől.
A közösségi média világában könnyű elveszni a sok kontent között, hiszen nem tudhatjuk, mi áll valójában a szerkesztett képek és videók mögött. Mások élete tökéletesnek tűnhet, tele utazással, fancy éttermekkel, bulikkal és más élményekkel. De mi lenne ha valaki minden nap megmondaná, hogy melyik pillanatban kell posztolni, filter és effekt nélkül,
Százötvennél több könyvkiadó köteteivel nyílt meg a budapesti Vörösmarty téren a könyvszakma ünnepe, amely vasárnapig az ország számos nagyvárosában is várja az érdeklődőket.
Idén és jövőre az adócsökkentések összege elérheti az 1500 milliárd forintot - írta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára kitett posztjában pénteken.
Nem mindennapi történt, ami Nagykanizsán megesett. Egy helyi buszsofőr közel 8 millió forintot talált az általa vezetett autóbuszon, majd a pénzt – a rendőrök segítségével – visszajuttatta a felelőtlen tulajdonosnak.
Lewis Hamilton ragaszkodik ahhoz, hogy George Russellnek „tiszteletet kell mutatnia” – írja az angol sajtó, miután kiderült, hogy jövőre a fiatal brit lehet a hétszeres világbajnok versenyző csapattársa a Mercedes Forma–1-es csapatánál.
Lewis Hamilton csak egy narancsszínű ruhakölteményt, egyik lelkes szurkolója viszont egy 1600 fontos repülőbérlést választott az oroszlán barlangjába történő bemerészkedéshez
Mérsékelten lassult az euróövezet gazdasági aktivitásának a növekedése a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzserek körében végzett havi rendszeres felmérésének végleges adatai alapján.
A tálibok Kína segítségét várják Afganisztán újjáépítését. Egyik szóvivőjük azt közölte: kínai partnerekkel tervezik modernizálni a rézbányákat. Bár az afganisztáni nyersanyagokra Kínának is szüksége lenne, mégis vita van arról, hogy érdemes-e ott befektetni – mondta az Inforádiónak Salát Gergely sinológus.
A vállalati HR-nél a koronavírus-járvány jelentősen felgyorsította a digitalizációs törekvéseket. Például az ötödére rövidült a munkavállalók év végi igazolásainak elkészítésének ideje. Ez a munka az L-SOFT webes szoftverének használatával 30 helyett immár 6 nap alatt elvégezhető, ráadásul ahhoz 25 helyett elegendő csak 3 HR-es kolléga – érzékeltet
Augusztusban ismét csaknem 11 ezer importált használt személyautót regisztráltak az országban. A DataHouse adatai szerint a behozott használt autók száma 10 901 volt, ami 12 százalékkal haladja meg a tavaly augusztusi szintet.
Az OXO Technologies közölte, hogy jövő héten csütörtökön indul a kereskedés a cég részvényivel a BÉT Xtend piacán. A részvények regisztrációjára már márciusban sor került, azonban a zárt körű tőkeemelést még le kellett bonyolítani, a kereskedés elindulása előtt.
Az Afganisztánban hatalomra került tálibok tárgyaltak Dohában a brit miniszterelnök afganisztáni különmegbízottjával, Simon Gasszal - közölte pénteken a tálibok szóvivője.
Augusztusban csaknem 11 ezer importált használt személyautót regisztráltak Magyarországon, 12 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a JóAutók.hu a DataHouse adatai alapján.
Argentína labdarúgó-válogatottja érvényesítette a papírformát, 3-1-re nyert vb-selejtezőn Venezuelában. A találkozón azonban kis híján súlyos veszteséget szenvedett az argentin csapat: Lionel Messit brutális belépő után kellett ápolni.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/09/03/5147/
Az Arktisz klímaváltozás miatti melegedése okozza az észak-amerikai szélsőséges hideget. Megnöveli a poláris örvény betöréseinek számát, amikor is az északról érkező levegő fagyos hideggel árasztja el az Egyesült Államok középső és északi részeit - állapította meg egy a Science tudományos lapban megjelent tanulmány.