A Demokratikus Koalíció elnökétől az internetes trollkodás sem áll távol. Gyurcsány Ferenc talán az egyik legaktívabb Facebook felhasználó a hazai politikai életben, posztjaiban pedig rendszeresen feltűnik a rá jellemző csípős humor. Ha a neten lenne hét posztja - netán hét trollja - díj, Gyurcsány Ferenc már a zsebében érezhetné, pedig még van két
Az Egyesült Államok legnagyobb hagyományos kiskereskedelmi láncát működtető Walmart 1,6 millió alkalmazottjának több mint egyharmadát, 565 ezer munkavállalót érinti a szeptember 25-től érvényes intézkedés.
Firenze - Folytatta elképesztő sorozatát az olasz labdarúgó-válogatott, amelyet zsinórban 35. mérkőzésén nem tudtak legyőzni - legutóbb 2018 szeptemberében, Portugália ellen (0-1) kapott ki. Játékosai, szurkolói a szövetségi kapitánnyal együtt mégsem boldogok, a Bulgária ellen világbajnoki selejtezőn játszott 1-1, a pontvesztés csalódás számukra.
Jelenleg is vizsgálják annak a balesetnek a körülményeit, amiben egy ártatlan, 5 éves, angyalarcú kislány halt meg, amikor szörnyethalt egy ráeső sírkőtől.
Hogyan befolyásolja a hányás és hasmenés a vércukorszintet és a cukorbetegségre szedett gyógyszerek, inzulin hatását? Mit tehet a beteg annak érdekében, hogy elkerülje ezeket a következményeket? Mikor kell orvoshoz fordulnia?
Produkciós tervezőként dolgozik Ii. Margit dán királynő Bille August új filmjén, amelyet a rendező Karen Blixen utolsó regénye nyomán forgat a Netflix számára.
Fero Guldan neves szlovák festő, aki antikommunista ellenzéki művészből lett a Szlovák Nemzeti Galéria igazgatója, tizenhárom festményből álló képsorozatát mutatta be Kollai István, a Szlovákia királyt választ című most megjelent könyv szerzője a Gerbeaud Kávéházban.
A mexikói születésű világsztár tegnap ünnepelte 55. születésnapját. A jeles nap alkalmából észbontó fotót mutatott magáról a közösségi oldalán. Hihetetlen, de az Alkonyattól pirkadatig és a Frida hősnője az elmúlt évtizedek alatt egy másodpercet sem öregedett.
A fekete még mindig az elegancia szinonimája. Sokan ősszel tetőtől talpig sötétbe öltözünk, ezért hoztunk néhány remek szett ötletet full black változatban.
A hivatali visszaéléssel vádolt Ihász Sándor csak baráti tanácsokat adott a Fenyő-ügyben felbujtással vádolt Gyárfás Tamásnak és szerinte semmi dolga nem volt az egykori médiavállalkozó által neki átadott irattal. A gyilkossággal kapcsolatos eljárás kapcsán pedig azt hangsúlyozta, hogy vezetőként nem kellett részletesen ismernie az ügyeket. Pénteke
Mátészalka-Budapest - Akkor most meghekkelik-e az ellenzéki előválasztást, avagy sem? Ez a kérdés merült fel bennünk, mikor arról olvastunk: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 5. választókerületben a Fidesz segítséget nyújt az MSZP jelöltjének, Papp Ildikónak az előválasztáson, mégpedig úgy, hogy a szimpatizánsait küldi mellette voksolni.
A tálibok azt közölték, hogy több helyen is sikeresen foglaltak el állásokat az utolsó, még nem a kezükre került afgán tartományban, de az ottani ellenállók szerint ez fake news.
Az Európai Unió Bíróságának elsőfokú ítélete alapján nyilvánosságra kell hozni az Elios-ügyről készült OLAF-jelentést. De mi lett mára a botrány legfontosabb cégeivel?
A másfél éve tartó árfolyamrepülés, meg az alapvetően 12 éve tartó bődületes bika piac hozzászoktatta a befektetőket a hegymenethez, mi több kereskedők, befektetők egy teljes generációja nőtt fel úgy, hogy nem láttak még tartós mészárlást a piacokon. A covid pánik vérengzésnek jó volt, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan tova is szállt, mármint
Nemrég az ügyészség a DK-s Czeglédy Csabát gyanúsította meg azzal, hogy ő áll az ördög ügyvédje blog mögött, később viszont Dániel Péter önként jelentette be, hogy ő az ördög ügyvédje, ő szivárogtatta ki az ominózus képeket az orgiáról és Borkai Zsoltról. Most azonban egy komment jelent meg a Facebookon.
A mélyszegénységből jött, falubeli roma közösségéből első fecskeként tanult tovább, végül görögkatolikus pap lett, holott egy olyan kultúrából jön, ahol az emberek „félnek” a fekete reverendától. Lakatos Péter atya doktori fokozatot szerzett, és papi feladatai mellett a mai napig kutatja, mi lehet a kerékkötője a magyarországi cigányság boldogulásá