Az utóbbi húsz évben kialakított afgán fegyveres erők tagjait arra pedig kérik, hogy csatlakozzanak a tálibok vezetése alatt álló új biztonsági erőkhöz.
Hidegrekord dőlt meg hétfőre virradóra: az előzetes adatok alapján 0,3 fokkal megdőlt a szeptember 6-ai minimumhőmérséklet rekordja - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.
A Mercedes csapatfőnöke feltételeket szab a Red Bullnak és Alexander Albonnak az F1-es visszatérés kapcsán. Ezt Christian Horner, de még a Ferrari is túlzásnak érzi.
A magyar társadalom elsöprő többsége, 81 százaléka támogatja, hogy Magyarország továbbra is határkerítéssel védekezzen az illegális bevándorlókkal szemben – derül ki az Alapjogokért Központ legfrissebb közvélemény-kutatásából
Szerencsére nálunk egyértelmű az álláspont, a szülőknek van joga a gyermekei szexuális neveléséhez, ehhez pedig semmi köze Brüsszelnek vagy bármilyen NGO-nak. Interjú.
Merkely Béla ma reggel a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy a negyedik hullám miatt visszatérhetnek a korlátozások, de ezek elsősorban az oltatlanokra vonatkozhatnak majd.
Az AutoWallis múlt héten tette közzé gyorsjelentését, amelyet most a Concorde friss elemzésében értékelt. A cég ajánlása továbbra is vétel, míg a célárát felülvizsgálat alá helyezte.
Az élet szüli a legelképesztőbb történeteket. Míg tizenegy évesen a legtöbb kislány még babázik, akadnak olyan kislányok is, akik ebben a korban már kisbabát hoznak a világra.
Az elmúlt 2 évtizedben a válások száma eleinte hullámzó, később csökkenő tendenciát mutatott. A koronavírus-járvány sújtotta időszakban ez a szám megnövekedett.
Három nap után sértetlenül került elő a kisfiú, aki péntek este tűnt el a Sydney-től 110 kilométerre északnyugatra található Puttyban lévő családi birtokról.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szeptember 1-jétől megkezdte a korábban az Elmű-Émász által ellátott ügyfelek számára az áramszolgáltatás biztosítását; a napelemes ügyfeleket sem éri hátrány - közölte a társaság hétfőn.
Szaúd-Arábia árcsökkentéssel lepte meg olajvásárlóit, a világ legnagyobb exportőre 1,3 dollárt vágott az egységárból az októberben esedékes szállítmányokra.
Tilos jelzésnél vasúti átjáróba hajtani, pirosban kisbusz elé lépni a járdáról, megcsúszó 22 éves sofőr, járdán sétáló áldozat. Katasztrofális a hétvégi baleseti termés, sokkal jobban kellene vigyázniuk a közlekedőknek.
Öt rendbeli – társtettesként elkövetett – unokázós csalásért két év és kilenc hónap szabadságvesztésre ítélt egy állapotos nőt a Budai Központi Kerületi Bíróság – közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.
A klímaváltozás következtében olvadó jég miatt a svédországi Kebnekaise-hegy a kilencvenes évek közepe óta több mint 20 métert veszített a magasságából, a hegy déli csúcsának magassága évente több mint két métert csökkent - állapították meg kutatók.
A vállalkozások munkajogi megfelelését vizsgálva olyan problémák tárhatóak fel, melyeket érdemes már a munkaszerződés megkötésének pillanatában kezelni. Az alábbiakban ezen javaslatainkat mutatjuk be.
Szeptember 25-én ünnepli 30. születésnapját a nemzeti lottótársaság: Majka & Curtis, a Bagossy Brothers Company, valamint Lotfi Begi és meglepetésvendégei is színpadra lépnek az ingyenes Szuperkoncerten a megújult Puskás Aréna Szoborparkban - tájékoztatta a Szerencsejáték Zrt. hétfőn az MTI-t.
Jelen pillanatban óriási üzlet bodzával foglalkozni, aminek okai között ott van a koronavírus-járvány miatti megnövekedett kereslet, de több szervezett, bodzafelvásárló-hálózat munkájának őrületes árfelhajtó hatása is. Kérdés, hogy meddig tartható ez a helyzet!
A zsidó újév alkalmából boldog, édes új esztendőt kívánt Orbán Viktor miniszterelnök a magyarországi zsidó közösség minden tagjának - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel.