Telegdy Dániel - művésznevén T. Danny - hatalmas utat tett meg 2018-as felbukkanása óta a zenei pályán. A rapper pár hete egy 30 millió forintos autóval lepte meg magát. T. Danny mostani friss Instagram-posztja szerint a méregdrága autót is sikerült felülmúlnia a legújabb vásárlásával.
Álhírek és a közösségi média eszközeivel csábítják a migránsokat és menekülteket Afganisztánból a görög-török határra, ahol könnyen lehet, hogy rövidtávon milliós nagyságrendű tömeg gyűlhet össze.
Szerdán a Puskás Arénában játszik a magyar labdarúgó-válogatott, de a sorsa Varsóban pecsételődhet meg. Eközben Andorra ellen már nem elég a szimpla győzelem, kiütésre lenne szükség, ha még komolyan gondoljuk a részvételt a 2022-es világbajnokságon.
Elek Sándor polgármester kezdeményezésére, a jelenlevő képviselők egyhangú támogatása mellet döntötték el, hogy Törökbálint uszodája hamarosan Cseh László nevét fogja viselni.
Az elmúlt évtizedben, és különösképpen az elmúlt néhány évben, rendkívüli módon felerősödtek az éghajlatváltozás kézzelfogható hatásai, ezzel párhuzamosan pedig globálisan is megindult egy közös tenni akarás. Így már egyértelműen látszik, hogy most is, és az előttünk álló években is központi téma lesz, hogy a gazdaságok, a vállalatok, a szervezetek
Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júliusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
A Moszkva-Belgrád tengely a szerb ortodox egyházon keresztül, hibrid hadviselési módszerekkel destabilizálja a kis, de stratégiai fekvésű NATO-tagállamot. Tegnap is összecsapások voltak a montenegrói egyházi vezető beiktatásán, akit katonai helikopterrel kellett a helyszínre vinni. Káncz Csaba jegyzete.
A kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a legnagyobb frakcióval rendelkező ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) a házbizottsági ülés bojkottálásával hátráltatta hétfőn a Florin Citu liberális miniszterelnök által vezetett jobbközép kormány leváltását célzó bizalmatlansági indítvány napirendre tűzését Romániában.
Csaknem másfél héttel a tálib hatalomátvétel előtt figyelmeztette a washingtoni német nagykövet a berlini vezetést az afgán kormány közelgő összeomlására – jelentette hétfőn a Der Spiegel című német hírmagazin.
Az eredeti tervek szerint több labdarúgónknak is vissza kellett volna térnie klubjához az Albánia ellen elveszített mérkőzés után. Ebbe beleszámított a lipcsei különítmény, Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai Dominik is. Úgy néz ki, Szoboszlai mégis marad Budapesten.
A Sztárban sztár leszek! egyik versenyzője durván flörtölt Köllő Babett színésznővel, tette mindezt úgy, hogy a barátnője közben az egészet végignézte. Fürjes István Freddy Mercuryként szántotta fel a színpadot, ám lehengerlő prudukciója ellenére a mentorok először nem szavazták meg a férfi továbbjutását. Köllő Babett azonban végül beadta a dereká
A nagy autógyáraknak csak csekély része vesz részt az idei Müncheni Autószalonon, amely hétfőn kezdődött. Főleg a németek, a Volkswagen, az Audi, a BMW és a Mercedes állította ki az újdonságait, s ezek némelyike akár valamelyik jövőben játszódó hollywoodi produkcióban is szerepelhetne, vagy szerepelhetett volna, annyira futurisztikus.
Ésszel szinte felfoghatatlan, 3,6 ezer milliárd fontos kárt okoztak és 2 millió ember életét követelték az elmúlt 50 év természeti katasztrófái a Meteorológiai Világszervezet legújabb tanulmánya szerint. Az ok a klímaváltozás, a tudósok pedig nemzetközi összefogást sürgetnek.
Róbert Károly Magánkórház megszünteti meddőségkezelési tevékenységét, mert kiszervezik azt egy újonnan létrehozott gazdasági társaságba, a Róbert Károly Meddőségi Centrum Kft.-be. Ezt az állam a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján megvásárolja.
1988 óta alapvetően 30 tagú a német részvényindex, a DAX. Ettől csak átmenetileg, technikai jelleggel tértek el akkor, amikor egy-egy index komponens spin-off keretében önállóan tőzsdére vitt üzletágakat. Ilyenkor a leválasztott cégek jellemzően egy napig DAX komponensé váltak.
2021 szeptemberében a műtárgy.com és az Art Advisory Budapest folytatja úttörő workshopját, amit kifejezetten műtárgyvásárlóknak és műgyűjtőknek indított. Az öt részes Art Collector Workshop egy igazán exkluzív, limitált létszámú és interaktív képzést kínál azoknak, akik komolyan gondolják a műgyűjtést és gyakorlati tudást kívánnak szerezni. Az elő
A koncepcióautó vizuálisan a G-osztály összetéveszthetetlenül markáns megjelenését egyesíti a Mercedes teljesen elektromos modelljeire jellemző kiválasztott dizájnelemekkel. A mindenkori G-osztályok
Meghan és Harry herceg nem szívbajosak. Bár sokat támadták a királyi családot az elmúlt pár hónapban, most meglepő javaslattal álltak elő: kislányukat, Lilibetet a windsori kastélyban szeretnék megkereszteltetni.
Megújul a budapesti Andrássy út 47. szám alatti műemlék lakóépület. A tavaly év elején indult beruházás keretében a Bayer Construct kivitelezésében újítják meg az 1878-80 között épült palotát, melynek bokrétaavató ünnepségét a napokban tartották.
Jövő januártól emelkedni fog az iskolai ebéd ára egy kormányrendelet miatt. Ekkortól ugyanis a szolgáltatóknak több magyar alapanyagot kell felhasználniuk, valamint a menü egészségesebb és jobb minőségű lesz.
Rendkívüli eredménnyel zárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Spar Magyarország iskolaszergyűjtő kezdeményezése: az első alkalommal megszervezett Adni Öröm! tanszergyűjtő akció keretében a vásárlók különösen nagy mennyiségű, több mint 57 000 darab tanszert adományoztak a rászoruló gyermekeknek, valamint a kampány adománykártyáinak megvásárlá