Az IPCC legfrissebb jelentése szerint muszáj 2050-ig elérnünk a nettó nulla kibocsátást, ha nem akarjuk, hogy klímakatasztrófa következzen be. Az alábbi viselkedésbeli változtatások nélkül azonban esélyünk sincs a sikerre.
A legutóbbi már a 38. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, Comirnaty nevű oltóanyagból, ezzel az országba szállított vakcina mennyisége meghaladja a 8,5 millió adagot.
Az albánok elleni vb-selejtező első félidejében Gulácsi Péter rúgást kapott, amelyet követően – biztonsági okokból – le is cserélték. Még hétfőn is orvosi vizsgálaton volt, majd visszautazott Lipcsébe, ahol vizsgálatok vártak rá. Szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszta az incidenst.
Wolf Kati számára a nyárutó nemcsak a koncertezésről, hanem a jótékonykodásról is szólt, hiszen az Ökumenikus Segélyszervezetnek hála ismét sikerült sok rászoruló család iskolakezdését segíteni.
Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat hét, köztük egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) vezető beosztásban dolgozó ember ellen a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszéken.
A lassan másfél éve kitörő világjárvány következtében a hazai ingatlanpiacon a kettősség volt a kulcsszó. Egyrészt megnövekedett a kínálat a piacon, a kereslet pedig mélypontra süllyedt, amely az ingatlanárak csökkenését idézte elő. Ezzel szemben a 2021-es év nem várt fordulatokat hozott az ingatlanpiacra. Januárban rekordszámú adásvétel történt, é
Az Európai Bizottság még július 14-én mutatta be az új uniós klímacsomagot, amely számos javaslatot tartalmazott arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne elérni 2030-ra a korábban kitűzött 55 százalékos kibocsátáscsökkentést. Ehhez számos területen szükséges a szigorítás beleértve a villamosenergia-termelést, a közlekedést, a fűtést és az ipari termel
Hatodik alkalommal hívta életre az MVM ZENERGIA elnevezésű nagyszabású koncertet az MVM. Idén minden eddiginél több támogatói jegyet vásároltak a nézők. Új helyszínen, a Budapest Kongresszusi Központban ülve és online közvetítést nézve mintegy háromezer néző követte figyelemmel az egyedülálló kulturális programot. A legismertebb hazai zeneművészeke
Többek között emberkereskedelemmel vádolja a Fővárosi Főügyészség azt a szolnoki férfit, aki nőket dolgoztatott prostituáltként Svájcban és Németországban – tájékoztatta az ügyészség kedden az MTI-t.
Már hárman is meghaltak azok közül, akik rozsdamentes acéldarabokkal szennyezett vakcinát kaptak Japánban. A hatóságok eddig nem találtak összefüggést.
A legjelentősebb kínai technológiai vállalatok részvényeinek teljesítményét követő Hang Seng Tech Index több mint egy hónapos csúcsra emelkedett, miután a Tencent újabb részvény-visszavásárlási akciójának köszönhetően jelentősen javult a piaci hangulat.
A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint szeptember végétől minden üzemanyagkútnál fel kell tüntetni azt, hogy az adott üzemanyag fajtából mennyibe kerül 100 kilométernyi út megtétele.
A kamara felhívja a hazai kiskereskedelmi áruházláncok figyelmét, hogy akár teljes mértékben az itthon hizlalt és levágott sertések húsára alapozzák kínálatukat.
Napokon belül eldőlhet, kitolja-e az Orbán-kormány a vészhelyzet idejére elrendelt hitelmoratóriumot, avagy betartja-e a szeptember 30-ra kitűzött határidőt, ezzel pedig visszaáll a hitelesek fizetési kötelezettsége.
Hazánkban sem ritka jelenség, hogy a poszt-COVID szindróma részjelenségeként a koronavírus-fertőzésen átesett személyek akár hosszú hónapokon keresztül végtelenül kellemetlen, az ízérzékeléssel és a szaglással kapcsolatos tünetekről (csatornaszag, képzelt szagok és ízek) számolnak be.
Folyamatos növekedés magyarországon a házasságkötések számát tekintve. Mindemellett júliusban kevesebben éltek a babaváró támogatással, mint az előző hónapban. A babaváró iránti kereslet ettől függetlenül továbbra is magas. Népszerűségének fenntartásában az elképesztően kapós felújítási támogatás is segíthet. De vajon az egyre közelgő hitelfelvétel