Gyengüléssel kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók. A londoni FTSE-100 index 0,25 százalékos, a frankfurti DAX30 index 0,19 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,16 százalékos mínuszban indította a napot. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,14 százalék csökkenéssel kezdett. Az északi-tenge
Mikszáth Kálmán javaslatára fordult a gyermekek felé, majd néhány évtized alatt meghonosította az igényes gyermekirodalmat és az író-olvasó találkozókat. Mára azonban anélkül idézik sorait, hogy tudnák, ki írta azokat. Nagyságát jelzi, hogy Herman Ottó irodalmi Nobel-díjra szerette volna jelölni, de erre az első világháború kitörése miatt már nem v
Júliusban 8,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, amikor 7,7 százalékkal alacsonyabb volt a termelés a 2019. júliusinál. A munkanaphatástól megtisztítva 10,2 százalékos volt az éves növekedés a harmadik negyedév első hónapjában - közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Országos felkelésre és a junta elleni harcra szólított fel kedden a Mianmarban az államcsínnyel megbuktatott és illegalitásba vonult képviselők alkotta ellenzéki árnyékkormány.
Évente egy településnyi 30-50 év közötti férfi veszíti életét infarktus vagy agyi katasztrófa következtében, amiről elsősorban a helytelen életmód, a stressz és a dohányzás tehet. A váratlan esemény rendszeres menedzserszűréssel kivédhető lenne.
A legnagyobb probléma a reggelizés – árulta el a Család-barát hétfői adásában Dióssy Klári, akinek fia első osztályos lett. A Ridikül műsorvezetője arról is mesélt, mi iránt érdeklődik a 7 éves Máté.
Kijózanító felméréssel álltak elő a britek. Az Ecommpay által készített felmérés szerint a brit vásárlóknak csak 14 százaléka érti, hogy az open banking valójában mit is jelent.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szeptember 1-jétől megkezdte a korábban az Elmű-Émász által ellátott ügyfelek számára az áramszolgáltatás biztosítását; a napelemes ügyfeleket sem éri hátrány - tájékoztatott közös közleményében az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt., az EON Hungária csoport és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (M
A petefészek ciszta több kóros állapot gyűjtőneve, hiszen több típusa is van. Ilyen például a PCOS (policisztás ovárium szindróma), melynek hátterében hormonzavar áll.
A Volkswagen vezetője, Herbert Diess arról számolt be, hogy szerinte az önvezető autók, nem pedig az elektromos járművek jelentik az "igazi változást" az autóipar számára, amely 2035-re a belső égésű motorok betiltásával néz szembe Európában.
Átlépte az ötvenmilliót a YouTube Premium és Music szolgáltatásait használók száma, a múlt év vége óta több tízmillióval nőtt a megoldást választók tábora. A fontos mérföldkőről blogbejegyzésben számolt be a Google által működtetett videómegosztó platform. A bejelentés szerint a múlt év végén még 30 millió előfizetője volt a YouTube Premium és YouT
A fizetési kártyás infrastruktúra fejlődését több tényező is pozitívan befolyásolta 2020-ban: a Magyar Nemzeti Bank legutóbbi fizetési rendszer jelentése alapján a fizikai elfogadóhelyek száma tíz százalékkal növekedett, köszönhetően annak, hogy a kereskedők már a múlt évben megkezdték a felkészülést 2021. január 1-jétől kötelező elektronikus fizet
Ugyan Magyarország kibocsátása csak csepp a globális tengerben, mégsem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy kivonjuk magunkat a felelősség alól - hangsúlyozta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a Portfolio Sustainable World 2021 ko
Baranyi Krisztina polgármester posztolt arról, hogy kialakítanának csak a helyiek által használható parkolóhelyeket. Az előterjesztésről csütörtökön szavaz a képviselőtestület.
A jelenlegi járványadatok egyáltalán nem indokolják szigorítások bevezetését – jelezte Novák Katalin kedden, a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs sajtótájékoztatóján. Az eseményen ismertette a most lezárult nemzeti konzultáció eredményeit, miszerint 90% feletti a támogatottsága a 200 ezres minimálbérnek, az szja-visszatérítésnek
Egy ideje már a BUX is felzárkózott a nyugat-európai társaihoz, s időről időre a magyar tőzsdeindex is új csúcsokat döntöget, ahogy tegnap is láthattuk.
Chloé Zhao 3 Oscar-díjas rendezése nem pusztán az aranyszobrocskák száma miatt figyelemre méltó. Az idei Oscar-gála A nomádok földjének köszönhetően több történelmi pillanatot is adott a világnak: Chloé Zhao második nőként, ugyanakkor első ázsiai származású nőként vehette át a legjobb filmért járó díjat, a főszerepet alakító Frances McDormand pedig
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/09/07/5181/
A 2021. május és július közötti időszakban az egyik vírusírtót gyártó cég termékei több mint 9500 BEC típusú – többek között a légi közlekedés, az ipar, a kiskereskedelem, az informatika és a szállítás területén működő vállalkozások ellen irányuló – támadást előztek meg. Az ilyen támadásokhoz rengeteg idő és erőforrás szükséges, és az előkészítésük
Szégyentelen flörtnek lehettünk szemtanúi a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén. Jessica Chastain és Oscar Isaac között csak úgy forrt a levegő, annak ellenére is, hogy mindketten házasok.
Új csúcsra ért tegnap az OTP árfolyama. A legnagyobb magyar blue chip árfolyama úgy tűnik, első körben a 18000 forintos szintet is legyőzte, és már 18300 felett tudta zárni a hétfői kereskedési napot. Újra jelentőssé vált a technikai túlvettség, de a fundamentális alapok megvannak az OTP jó teljesítményéhez. Túlfűtött árfolyam Bár a legutóbbi csúcs