Szlovákiában hétfőn kezdik meg a Covid-19 elleni vakcina harmadik adagjával az oltást. Azok vehetik fel, akik nyolc hónappal ezelőtt kapták meg a második dózist. A harmadik adagot először az egészségügyi alkalmazottak kapják meg. Szeptember 9-től, azaz mától pedig már az 5 és 11 éves közti korosztály számára is lehetővé válik az oltás felvétele.
Csak erős szellemi tulajdon védelemmel lehet erős az ország, az oltalom használata jelentősen hozzájárul a cégek gazdasági növekedéséhez - mondta Pomázi Gyula a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnöke a hivatal és a Világgazdaság közös konferenciáján csütörtökön Budapesten.
A Tuxera IT-tárolástechnológiai és hálózatátviteli cég megvásárolta a HCC Embedded Kft.-t, amely mostantól Tuxera Hungary Kft.-ként működik tovább. A felvásárlás érdekessége, hogy a finn Tuxera alapítója és technológiai igazgatója, Szakacsits Szabolcs is magyar állampolgár. A tranzakció konkrét összege ugyan nem nyilvános, de az elmúlt néhány év ad
Egyenlő bánásmódot ígért George Russellnek a Mercedes, de közben azt is világossá tette, hogy nem szeretne újabb „Rosberg-helyzetet” Lewis Hamiltonnal.
Hercegnőnek még a távoli Afrikában is születni kell. A mohéli királynőnek, Dzsombe Szudinak azonban nemcsak különleges sors jutott, de tehetségével bearanyozta alattvalói életét. Lehet, hogy nem tudtad, de a 19. század egyik legnagyobbra tartott afrikai uralkodója egy nő volt.
Adathalászok magukat az OTP Bank ügyintézőinek kiadva próbálják a gyanútlan ügyfelektől megszerezni banki adataikat, majd ezek segítségével a pénzüket – figyelmeztetett a pénzintézet.
Voltak hibák az USA afganisztáni kivonulásában, de a jelenlegi helyzetet alapvetően nem lehetett volna elkerülni. Ugyanakkor a tálibok ma már nem térhetnek vissza az 1996 és 2001 közötti fundamentalista kormányzáshoz - mondja a szakértő.
Új cég lépett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közepes méretű vállalkozásokra létrehozott Xtend piacára: csütörtökön elindult a kereskedés az OXO Technologies Holding Nyrt. részvényeivel.
Nők millióit varázsolja el már évtizedek óta Jennifer Aniston haja, szépsége, fittsége, elkerülhetetlen volt, hogy a hollywoodi szupersztár egy adott ponton ne indítsa el saját szépségmárkáját, főleg most, amikor a hírességek körében ez az abszolút második lépés a sikeres karrier után. Az pedig, hogy az új márka első kiadása hajápolási termék Jenni
Még annak ellenére is, hogy a pandémia és a chiphiány miatt jócskán visszaesett az autóipar, tavaly 56 millió személyautó és 22 millió haszonjármű készült. Mennyi ásványi kincs kellett ehhez, beleértve a vasérctől a villanyautók akkumulátorának ritka földfémjeiig mindent, mennyi kaucsuk a gumikhoz, mennyi energiafelhasználás az üzemekben, és mennyi
Csak kapkodjuk a fejünket: a Mátrix 4 első teljes előzetese faltól falig akciót kínál, ráadásul ismét viszontláthatjuk ikonikus szerepeikben a széria hajdani sztárjait, Keanu Reevest és Carrie-Anne Mosst.
A klímaváltozás következtében olvadó jég miatt a svédországi Kebnekaise-hegy a kilencvenes évek közepe óta több mint 20 métert veszített a magasságából, a hegy déli csúcsának magassága évente több mint két métert csökkent - állapították meg kutatók.
Egy új tanulmány szerint azoknál a 60 év alatti felnőtteknél, akik napjuk nagy részét ülve töltik, nagyobb a stroke kockázata, mint azoknál, akik több időt töltenek fizikai aktivitással.
Csődközelbe került a június óta hatósági felügyelet alá vont legnagyobb romániai biztosító, a City Insurance, miután a holland I3CP Holding BV kisebbségi tulajdonos nem fizette ki a remélt 150 millió eurót a román hatóságok által elvárt tőkeemeléshez.
Gyakrabban indul és hosszabb ideig jár szombattól a 100E reptéri gyorsjárat, amely kényelmes és közvetlen összeköttetést biztosít a belváros és a Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.
A klímaváltozás hatásai miatt megnyúlik a bozóttűzszezon Ausztráliában - állapította meg egy tanulmány, amelyet a Victoria állambeli tűzoltóság készíttetett.
Négyszeresére növelhetik a halállományok nagyságát és sokszínűségét, ha az óceánok egy-egy térségét védetté nyilvánítják - állapították meg az angliai Plymouthi Egyetem kutatói.
A hétvégén is sok lesz a napsütés, csak néhol várható csapadék. A csúcsértékek továbbra is 25 Celsius-fok körül alakulnak, többfelé 30 fok közeli értékeket is mérhetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.
Karikó Katalin kutató biológust, biokémikust a Szilícium-völgy Oscar-díjának is nevezett Breakthrough-díjjal tüntették ki az új típusú koronavírus elleni innovatív vakcinák kifejlesztését lehetővé tevő felfedezésért - jelentette be csütörtökön honlapján az elismerést odaítélő szervezet.
Az Easyjet hivatalosan is megerősítette azokat a lapértesüléseket, amelyek arról szóltak, hogy felvásárlási ajánlat érkezett a társaságra. Az ajánlattevő kilétét ugyan nem árulták el, de a piacon tényként kezelik, hogy
A magyarok soha nem vesztették szem elől a küldetésüket - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium évnyitóján.
Nem azért, mert elleneznék a halálos ítéletet, hanem mert a helyi szabályok alapján nem engedték meg a halálra ítéltnek, hogy a lelkipásztora hozzáérjen haldoklása közben.
Joaquin Phoenix a Joker után egy nagybácsi szerepébe bújik, a C'mon C'mon frissen érkezett előzetese alapján pedig ismét egy Oscar-gyanús alakítást láthatunk majd tőle.