A hatalmas lakossági tiltakozás ellenére 370 milliós beruházásban kezd a Szigetcsúcson a kisoroszi önkormányzat. Az LMP írásbeli kérdést küldött Nagy István agrárminiszternek, azt kérve, tegyen lépéseket a kisoroszi környezetpusztító beruházás felfüggesztése érdekében.
A jelenlegi járványadatok egyáltalán nem indokolják szigorítások bevezetését – jelezte Novák Katalin egy keddi sajtótájékoztatón. Az eseményen elhangzott az is, hogy a most lezárult nemzeti konzultáció alapján 90% feletti a támogatottsága a 200 ezres minimálbérnek, az szja-visszatérítésnek és a hitelmoratórium meghosszabbításának. Konkrét intézkedé
A Smart nemrégiben tisztán elektromos márkává avanzsált, hiszen az aprócska fortwo és forfour immár csak egy nem éppen acélos, de városi használatra alkalmas villanyos hajtáslánccal elérhető – sőt, a formák tekintetében is frissültek az autók. Mindezek ellenére azonban nem volt kérdés, hogy a Daimler kezében lévő gyártó sorsa igencsak homályos, ám
Modell, üzletasszony, ikon – Pataki Ági nemcsak a kortalan szépség, de az örök megújulás megtestesítője is. Az idén 70 éves díva ebből az alkalomból a nagyközönséggel is megosztja Nyitottan a világra című önéletrajzát, amely valamennyiünk számára inspiráló olvasmány lehet.
Az utóbbi időben igazi divatikonná nőtte ki magát a mindössze 25 éves Zendaya, aki mostanában minden egyes szettjével azt üzeni, hogy bőven van még benne kreativitás.
Az étkezési tojások jelentős drágulására kell számítaniuk a fogyasztóknak, ha az Európai Bizottság (EB) betiltja az unióban a ketreces haszonállattartást. A ketrecek felszámolását az EB-nél egy polgári kezdeményezés szorgalmazta, de most megtartásukért is aláírásgyűjtés indulhat.
„Lehet csőddel riogatni, lehet automata telefonos kampánnyal csitítani az embereket, a lényeg nem változik: a budapestiek életéből értékes órákat rabol el a közlekedési horror” – írja kedd reggeli bejegyzésében Fürjes Balázs.
Az a cél, hogy Magyarországon minden bajba jutott állampolgár, minden bajba jutott honfitárs azonnali és testreszabott segítséghez juthasson - mondta az igazságügyi miniszter kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az elmúlt két évben nehéz helyzetbe került a magyar pálinkaágazat. A szélsőséges időjárás, a tavaszi fagyok és a gyenge-közepes gyümölcstermés eleve kihívások elé állította az ágazat szereplőit, de a koronavírus-járvány európai és magyarországi megjelenése, és azt követő lezárások és korlátozások végképp a padlóra küldték a pálinkafőzdéket. Az Agrá
Recep Tayyip Erdogan török elnök és nacionalista szövetségesei Afganisztánra úgy tekintenek, mint amelyen keresztül ki lehet terjeszteni a török befolyást Közép-Ázsiában. Az elnök támaszkodhat a mélyállam azon iszlamista „vállalataira”, amelyek a szürke biztonságpolitikai zónában, letagadható módon tevékenykednek. Káncz Csaba jegyzete.
A legtöbb egyetemen ma indul az őszi félév, és bár korábban már sok helyen bejelentették a koronavírus-járvány miatt bevezetett szabályokat, vannak olyan intézmények, ahol a napokban szigorítottak.
A jelenlegi járványadatok egyáltalán nem indokolják szigorítások bevezetését – jelezte Novák Katalin egy keddi sajtótájékoztatón. Az eseményen elhangzott az is, hogy a most lezárult nemzeti konzultáció alapján 90% feletti a támogatottsága a 200 ezres minimálbérnek, az szja-visszatérítésnek és a hitelmoratórium meghosszabbításának. Konkrét intézkedé
Haszontalan az autóra felszerelhető vadsípok többsége – állítják az évek alatt készült kutatások. Kiderült ugyanis, hogy sok esetben az állatok elriasztására szolgáló ultrahangokat egyáltalán nem adják ki, ezért döntött úgy Koltai Viktor feltaláló, hogy a balesetek elkerülése érdekében elkészíti a leghatásosabb vadriasztó rendszert.
Néhány nappal ezelőtt gyanútlan görgetés közben Facebook-hirdetés tárult elém. A megosztott videó erősen vitatható címe szerint szerint „Magyarországon is népszerűek a gyermekszépségversenyek”. A felvezető egy honlapra vezet, ahol egy helyesírási és fogalmazási hibáktól hemzsegő tájékoztatóból kiderül, hogy 1 és 16 év közötti lányokat és fiúkat leh
Az idei ősz egyik legjobban várt könyve kétségtelenül Sally Rooney új regénye, a Hová lettél, szép világ, amely ma jelenik meg Nagy-Britanniában és Magyarországon is. Bár maga Rooney nem viszi túlzásba a regény reklámozását, hiszen csak egyetlen könyvbemutatón vesz részt, angol kiadója, a Faber óriási kampánnyal készült. A Normális emberek és a Bar
Az új, videójáték függőség ellen hozott, kínai törvények alááshatják az egyébként virágzó kínai e-sport üzletágat, ezzel több ezer tehetséges sportoló karrierjét törhetik derékba. A kínai hatóságok, úgy tűnik, nem törődnek a következményekkel.
A törlesztési moratórium meghosszabbítása várható 2022 júliusáig, de csak a rászorulók számára, mai bejelentés szerint ezt a megoldást támogatta ugyanis a Nemzeti Konzultációban véleményt nyilvánítók 91%-a, vagyis 1,3 millió ember támogatta.
Nincs megállás, ma is tovább ralizik a 4iG árfolyama, a jegyzés ma több mint 10 százalékkal került feljebb, így már 67 százalékot emelkedett az árfolyam két hét leforgása alatt.
Mint ismeretes, Dallos Bogi és Puskás Peti augusztusban házasodott össze: Magyarország egyik kedvenc sztárpárja a nagy napról több különleges fotót és videót is mutatott, sőt, részleteket is elárult a lagzival kapcsolatban. Most azonban kiderült: már jóval korábban kimondták egymásnak a boldogító igent.
A törlesztési moratórium meghosszabbítása várható 2022 júliusáig, de csak a rászorulók számára, mai bejelentés szerint ezt a megoldást támogatta ugyanis a Nemzeti Konzultációban véleményt nyilvánítók 91%-a, vagyis 1,3 millió ember. Nekünk is megerősített lapértesülés alapján már döntött is a kormány: a nyugdíjasok és a gyermekesek mellett azok kérh
A Levegő Munkacsoport már jövőre megkezdené az elavult dízelek kitiltását a fővárosból. Az egyik használtautó hirdetési oldal megnézte, hogy a javaslat milyen autókat érinthet, és azt is, hogy azokból mennyi található a hazai piacon, beleértve a használtautó-importot.
Az első ellenzéki viták résztvevői kerülték a nyílt konfliktust, de ez nem jelenti azt, hogy ne lenne éles a harc. Már előválasztási óriásplakát is van, és megvolt az első közönség-hurrogás.
Ha a kedden publikált ipari termelés volumenére ránézünk, akkor elsőre biztatónak tűnhet a 8 százalékos növekedés. Kevésbé pozitív a kép, ha figyelembe vesszük az egy évvel korábbi alacsonyabb bázist, és azt, hogy a magyar ipar zászlóshajója, a járműgyártás visszaesett.
Magyarországon elsőként látható amerikai drámasorozat, népszerű kasszasikerek, imádott klasszikusok, és foci újra, minden mennyiségben. Többek között ezek szerepelnek az RTL Magyarország kábelcsatornáinak szeptemberi kínálatában. Országos premierként szeptember 18-án indul az RTL Klubon, majd még aznap a Cool-on folytatódik a második résszel a Red
A hazai élelmiszerellátási lánc szereplőinek és a fogyasztóknak is előnyös lenne, ha Magyarországon csak magyar előállítású friss sertéshúst árulnának - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara sajtóközleményében.
Júliusban 8,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, amikor 7,7 százalékkal alacsonyabb volt a termelés a 2019. júliusinál.
Az IPCC legfrissebb jelentése szerint muszáj 2050-ig elérnünk a nettó nulla kibocsátást, ha nem akarjuk, hogy klímakatasztrófa következzen be. Az alábbi viselkedésbeli változtatások nélkül azonban esélyünk sincs a sikerre.
A legutóbbi már a 38. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, Comirnaty nevű oltóanyagból, ezzel az országba szállított vakcina mennyisége meghaladja a 8,5 millió adagot.
Az albánok elleni vb-selejtező első félidejében Gulácsi Péter rúgást kapott, amelyet követően – biztonsági okokból – le is cserélték. Még hétfőn is orvosi vizsgálaton volt, majd visszautazott Lipcsébe, ahol vizsgálatok vártak rá. Szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszta az incidenst.