Korábbi cikkünkben a jelen.media cikkének tartalmi összefoglalóját közöltük. Ebben megírtuk, hogy az 1567/2021. számú kormányhatározat szerint megszűnik az egységes kormányzati ügyiratkezelő rendszer érkeztető programja (KÉR), ami eddig nagyjából 14 milliárd forintjába került az adófizető polgároknak. Ahogy az eredeti cikk is, úgy mi is közöltük a
A Tuxera, a világ egyik vezető IT-tárolástechnológiai és hálózatátviteli specialistája, valamint a beágyazott rendszerek legismertebb szakértője szakmai befektetőként vásárolta meg a HCC Embedded Kft.-t, amely mostantól Tuxera Hungary Kft.-ként működik tovább. A felvásárlás érdekessége, hogy a finn Tuxera alapítója és technológiai igazgatója, Szaka
Egyre több magyar felsővezető használja aktívan kommunikációs és cégvezetési célból a LinkedInt a TOP50 hazai nagyvállalat körében – derült ki az Uniomedia most megjelent, a szakmai közösségi portált, valamint az ott jelen lévő 200 felsővezető oldalát vizsgáló felméréséből. Összesen több, mint 100 ezren követik a nagyvállalati topvezetőket, míg 39
Hogy miért ne bombázz effajta üzenetekkel valakit, aki amúgy is segít? Mert fogalmad sincs, való-e neki az adott élethelyzetében kisállat. És nemet mondani épp ugyanolyan felelős döntés, mint kihozni egy kutyát a menhelyről.
A Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) bemutatta a magyar e-sport válogatott tagjait, akik hat játékban képviselik hazánkat az IESF világbajnokságon, a World Esports League küzdelmeiben és az európai Nations Cup versenyén. A magyar e-sport válogatott és a HUNESZ stratégiai partnere, hazánk vezető energiaital gyártója, a HELL ENERGY segíti a játékosok
A kormányzat a minimálbér emelését sikeresen tematizálta többek között oly módon, hogy a legutóbbi nemzeti konzultációba is bekerült egy erről szóló és „csak egyféleképpen” megválaszolható kérdés. Így egy egyébként fontos közgazdasági felvetés vált egyértelműen politikai kérdéssé. Pedig Bod Péter Ákos, az MNB korábbi elnöke szerint érdemes lenne ol
Továbbra is borotvaélen táncolnak a hazai tulajdonú ruházati divatáru és cipőkereskedők, noha a nyár kissé javított helyzetükön. A plázákban működők munkaerőgondokkal küzdenek, mozgásterük nagyon beszűkült a bérbeadókkal folytatott tárgyalásokon. Elvileg segíthetne a moratórium meghoszabbítása, de a hitelt akkor is ki kellene termelni. Ráadásul a j
Triatlonverseny miatt lezárják a 710-es főutat a Balatonnál vasárnap reggel 7 órától várhatóan 18 óráig – közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
2021. július 1-jétől új fogalmat kell megjegyezniük az internetes platformok üzemeltetőinek. A vélelmezett értékesítő fogalma az elektronikus kereskedelem új áfa szabályai nyomán került bevezetésre Azokat az online platformokat, webáruházakat, amelyek csupán összekötik a fogyasztókat a termékeket eladásra kínáló vállalkozásokkal (azaz nem vesznek é
Állatrendőrség indul Budapesten és környékén - jelentette be a Nemzeti Állatvédelmi Szolgálat elnöke. Fülöp Erik független országgyűlési képviselő azt mondta Híradónknak: nem hatósági szerv lesznek, hanem az intézkedő hatóságok és a civil szervezetek számára szeretnének koordinációs szerepet biztosítani.
A legnépszerűbb európai Lexus-ként ismert, és szegmense egyik legkelendőbb modelljének számító UX crossoverhez elérhető új opciók kívül és belül egyaránt kihangsúlyozzák luxus kompakt SUV merész kifinomultságát. A frissített kínálat máris rendelhető Európában. A legkelendőbb Lexus modellhez, az UX-hoz új külső és belső opciókat jelentettek be, me
Tavaly májusa óta a kkv-k akár húsz nap alatt is visszakaphatják a forgalmi adót, amely a legrövidebb áfakiutalási határidő az Európai Unióban. Az intézkedés révén 2021 augusztus végéig összességében 1550 milliárd forintot kaptak vissza hamarabb a vállalkozások. Gyorsabban fizet, de még jobban vigyáz a pénzre az adóhivatal, mint korábban – összegez
Az „Év legtöbb munkahelyet teremtő vállalat” kategóriájában vehetett át díjat a Lenovo a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által szervezett Év befektetője gálaeseményen. A technológiai vállalat első közvetlen európai gyártóüzemeként épült 30 ezer négyzetméteres üllői gyártócsarnok tavasszal kezdte meg a te
A NYUSZET elnöke úgy látja, azok a korrekciók, amik most történnek, mind csakis a nyugdíjak felzárkóztatása az inflációhoz. Szerinte semmilyen adott pénzről nincs szó, csak a tartozások megfizetéséről lehet beszélni az állam részéről.
A bagolylepkék falánk hernyói és a soktápnövényű nyugati virágtripsz is nagy gondot tud okozni a balkonládáink lakóinak. Kártételük nemcsak a muskátli szárán és levelén, de a virágzatán is megjelenhet.
- Teherautóval ütközött egy személyautó az M0-ás autóút 43-as kilométerénél, Ecser térségében, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon - adta hírül a katasztrófavédelem honlapja péntek hajnalban 5 órakor. A szakemberek megkezdték a mentést, a fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. További aut
A kerti bútorok között is egyre inkább a kényelem és a puhaság felé billen a mérleg nyelve, és a hideg praktikusságot felváltja a funkció és dizájn összetartó párosa. A vízhatlan szövetek ebben nagy szerepet játszanak, hiszen így olyan párnákat, üléseket készíthetnek a gyártók, amelyek hosszútávon bírják a kültéri elhelyezéstés még kényelmesek is.
DNS-minta alapján sikerült húsz évvel a 2001. szeptember 11.-i terrortámadásokat követően két áldozat személyazonosságát feltárni: mint kiderült, a szakemberek máig is dolgoznak azon, hogy az áldozatokat azonosítsák.
Előrejelzések szerint 2030-ban a jelenleginél 100 millióval több nő lesz aktív kereső. Világszinten a nők jelenleg 23%-kal kevesebbet keresnek, mint a férfiak, és továbbra is nagyobb valószínűséggel vesznek ki szabadságot gyermekeik vagy idős hozzátartozóik gondozása céljából. Ezt a helyzetet csak tovább súlyosbította a Covid-19 járvány, mely a vil
Nincs is jobb mint egy fárasztó nap után beülni egy jó forró kád vízbe, főleg egy hideg téli estén. Csak egy pohár bor, gyertyafény, egy forró fürdő, és te! Minden betegségre, allergiára nagyon jó hatással lehet. Íme néhány tipp, hogy hogyan dobd fel fürdőzési rutinodat!
Az Európai Unió a koronavírus-járvány globális helyzetével kapcsolatban felülvizsgálta a járványügyi szempontból biztonságosnak ítélt országok listáját, és a jegyzékbe felvette Uruguayt, ugyanakkor Albániát, Örményországot, Azerbajdzsánt, Bruneit, Japánt és Szerbiát törölte a listáról - közölte az uniós tanács csütörtökön.
A magyarok 11 százalékát érintette nagyon súlyosan a pandémia pénzügyi szempontból, különösen az alacsony jövedelműeknél okozott problémát – derül ki a K&H biztos jövő indexéhez az idei második negyedévben a 30-59 éves korosztály körében készített reprezentatív felmérésből. A magyarok 36 százalékát szintén kedvezőtlenül érintette a járvány, azonban
Az egyösszegű nyugdíjkorrekció egy hónapban emeli meg a nyugdíjasok jövedelmét, a jövedelemvizsgálatnál viszont a hitelintézetek nem egy, hanem három-hat hónapot vesznek figyelembe
Nemrég a kedvenc bolhapiacomon egy nagy kupac ősrégi könyvet nézegettem, amit egy tíz év körüli kisfiú árult – nyilván, amíg a szülei elmentek valahova. A gyerek felnőtteskedően magabiztos arckifejezéssel vizsgálta a kutakodásomat, majd amikor megkérdeztem tőle, hogy mennyibe kerülnek a könyvek, egy hozzáértő kereskedő hangsúlyával válaszolta: „kic
Áder János köztársasági elnök tanúságtétele, valamint ifjúsági est és az Eucharisztikus szimfónia előadása is szerepel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) pénteki programjában.
Mi minősül mezőgazdasági őstermelő kiegészítő tevékenységének, mekkora lehet az őstermelő ebből származó bevétele, milyen adózási szabályokra kell figyelni? Ismertetjük.
Kiváló eredménnyel zárták az idei első félévet a magyar hitelintézetek, hiszen még soha nem volt olyan magas (405 milliárd forint) a szektor első hathavi konszolidált nyeresége, mint idén. Paradox módon jót tett a kamatbevételeknek a törlesztési moratórium, megnőtt az ügyfelek aktivitása, száguld a lakáshitelezés, emelkedik a kamatkörnyezet, a kock
Nem kezdheti meg a tanévet az a hallgató a Semmelweis Egyetemen, aki nem vette fel a koronavírus elleni védőoltást. A Debreceni, a Pécsi és a Miskolci Egyetem is bevezette ezt az intézkedést. A többi karon nem kötelező a maszkhasználat és az oltás. Közben gyorsít a járvány: az elmúlt huszonnégy órában 345 új fertőzöttet igazoltak és elhunyt 3 beteg