Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az idei második negyedévben a nyers adatok szerint 17,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gazdasági fellendülésben komoly szerepet játszottak a Magyarországon legtöbb munkavállalót foglalkoztató mikro- és kisvállalkozások is. Az OTP Bank rájuk szabta új teljesítménynövelő csomagj
Simone Pillon, a jobboldali Liga politikusa szerint a magyar törvénycsomag „csodálatra méltó jogszabály”, amely a nem kívánt, kártékony tartalmaktól óvja meg a gyermekeket.
A szakmai zsűri a nagyhagyományú kitüntetést minden évben azoknak a szervezeteknek és egyéneknek ítéli oda, akik munkájuk során jelentős eredményeket értek el a mentoring és a coaching szemléletű, vezetés terjesztésében, felhasználásában. A nyertesek a rangos szakmai elismerés mellett csaknem 5 és fél millió forint értékű jutalmat kaptak.
Jól sikerült legutóbb Csehországban a versenyhétvége Kiss Norbert és csapata, a nyíregyházi Révész Racing számára. A kétszeres Európa-bajnok pilóta az első és a harmadik futamot is megnyerte, és további értékes pontokat szerezve összetettben átvette a vezetést, három ponttal előzi meg német riválisát. A Kiss-Lenz párharc a hétvégén Zolderben folyta
A magyar labdarúgó-válogatott – csalódást keltő játékkal – három meccsből mindössze három pontot szerzett a vb-selejtezős héten; kilenc volt a maximum, hetet szerettek volna. Marco Rossi leginkább az Andorra ellen mutatott játékkal volt elégedetlen, de sok kritikát kapott a csapat az Albánia ellen 1-0-ra elbukott találkozó után is.
Befejeződött az Oroszországot Németországgal a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat-2 gázvezeték építése - közölte pénteken a Gazprom orosz gázipari cég.
A Michelin név hallatán ki az abroncsokra, ki a csillagokra asszociál. Vajon ez csupán a véletlen műve vagy van összefüggés a kettő között? A sebesség rovatban ez is kiderül.
Bajnai Gordon, aki 2009 áprilisától 2010 májusáig kormányfőként dolgozott, a közösségi oldalán közzétette 8+1 pontját az előválasztásról, illetve megnevezte az általa támogatott miniszterelnök-jelöltet is.
Külön taktikát alkalmazott a kínaiak ellen a tokiói paralimpián a fél oldalára bénult vívó, akinek az egész élete arról szól, hogy minél egészségesebb legyen.
Hatalmas szenzáció volt, hogy Kylie Jenner ezúttal saját maga bejelentette, hogy a kis Stormi-nak kistesója lesz hamarosan, ugyanis a beautyguru és reality sztár Kylie Jenner és Travis Scott második közös gyermeküket várják.
Őrületesen extrém, nagyon-nagyon sportos, kihívó, merész, szuperstílusos - Jennifer Lopez kaméleonként váltogatja az outfitjeit. Most azonban a legromantikusabb oldalát mutatta meg Velencében.
Az „Év legtöbb munkahelyet teremtő vállalat” kategóriájában vehetett át díjat a Lenovo a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) és a Külgazdasági és Külügyminisztérium által szervezett Év befektetője gálaeseményen. A technológiai vállalat első közvetlen európai gyártóüzemeként épült 30 ezer négyzetméteres üllői gyártócsarnok tavasszal kezdte meg a te
A magyarok 77%-a úgy gondolja, hogy ne adjanak uniós forrásokat azoknak a tagállamoknak, amelyek nem tartják be a jogállamiság és a demokrácia alapelveit, és ez az arány csak minimálisan marad el a 81%-os uniós átlagtól – derül ki abból az Eurobarométer felmérésből, amelyet egy fontos jövő szerdai, szeptember 15-i beszéd elé időzítve rendelt meg és
Egy AWI hegesztő segítségével nemcsak a profik tudnak dolgozni, hanem a lelkes amatőrök is számos olyan munkát elvégezhetnek a ház körül, amihez másképp komolyan a zsebünkbe kellene nyúlni. Nem mindegy azonban, hogy milyen gépe van!
Nemrégiben nyílt meg a jelentős keretösszegű pályázat az önkormányzatok és szolgáltatók előtt a víz- és szennyvízkezelő rendszerek fejlesztésére, korszerű, környezetbarát és hatékony kialakítására. Ehhez igazodva egy új ágazati kezdeményezéssel, a KÉK – Közmű Értékelési Keretrendszer felállításával pedig olyan minőség-ellenőrzési rendszer lesz alka
A koronavírus negyedik hullámáról a szakértők eddig azt tudják biztosan, hogy a várható felfutását a delta variáns okozza majd, valamint hogy főleg azokat érinti, akik nincsenek beoltva. A koronavírus megjelenése óta az egyik legelterjettebb tévhit az, miszerint a természetes úton történő fertőzés nagyobb védelmet biztosít, mint a vakcina.
A Nyugat-2021 fedőnevű orosz-fehérorosz hadgyakorlatban hivatalosan ennek a töredéke vesz részt, de bár nyilvános lenne a részt vevők száma, azt mégsem közli Moszkva az EBESZ-szel - mondta el az InfoRádióban Jójárt Krisztián, az NKE külső munkatársa.
Míg a BlockFi a szabályozó hatóságok “ítéletét” várja, addig szép csendben partnerkapcsolatra lépett a TaxBit-tel, a digitális gazdaság vezető adó- és számviteli szoftverszolgáltatójával. A partnerség lehetővé teszi az ügyfelek számára, hogy a BlockFi új “BlockFi Adóközpontján” keresztül hozzáférjenek a TaxBit…
A technikai elemzés lényege, hogy a pénzügyi piacokon lévő kereslet és kínálat erejét vizsgálja, és ezáltal próbáljon meg következtetéseket levonni a jövőbeli tendenciákra. Ehhez rengeteg grafikon típus, formáció, indikátor és egyéb információ áll rendelkezésre. Az alapokat azonban nagyon könnyű elsajátítani, akár félóra alatt is átlátható, hogy mi
A nyúltenyésztésnek számos jó oldala van. A nyúl tartása kisebb költséggel jár, húsa egészséges és sokféleképpen elkészíthető. Ráadásul az Agrárminisztérium is támogatja a tartást.
Dobrevék képviselőcsoportja még szigorúbban venné a jogállamiságot és korlátozná a tagállamok vétójogát külügyi kérdésekben – derül ki a Von der Leyennek küldött levelükből.
Sopronban tartott utcafórumot Jakab Péter. A Jobbik miniszterelnök-jelöltje Facebook-oldalán azt írta: az eseményről egy Ausztriába ingázó magyar édesanya egy osztrák akciós reklámújságot küldött Deutsch Tamásnak, arra reagálva, hogy a fideszes EP-képviselő nemrég azért kritizálta Jakabot, hogy az ellenzéki politikus akciós tescós újságot olvas, me
Egyre több magyar felsővezető használja aktívan kommunikációs és cégvezetési célból a LinkedInt a TOP50 hazai nagyvállalat körében – derült ki az Uniomedia felméréséből. Összesen több mint 100 ezren követik a nagyvállalati topvezetőket, míg 39 menedzser követőbázisa haladja meg az 1000 főt. A legnagyobb közösséggel a Telekom felsővezetői büszkélked