2021. szeptember 10. péntek

szept. 10
16:06
Ijesztő és szokatlan hazai járványadatok: Rusvai sem tudja a magyarázatot rá, viszont egy adatból sok minden kiderülne (Blikk)
A virológus is értetlenül áll amögött, hogy miként lehet az, hogy most, a negyedik hullám erősödésének kezdetén már jóval többen vannak kórházban, és szorulnak komoly orvosi segítségre, mint tavaly ilyenkor. Szerinte fontos lenne a megfelelő tájékoztatás.
szept. 10
16:06
Stresszel jár az iskolakezdés (ProfitLine)
Elkezdődött az iskola, ami a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt kihívás. Ilyenkor kicsit jobban visszatér a stressz, az izgulás, a felelés és a dolgozatok miatt. A mostani helyzetet fokozza, hogy a diákokban még ott van a tavalyi év bizonytalansága, a visszatérő kérdés, hogy online vagy tantermi oktatásra készüljenek. Segítünk, hogyan lehet legyűr
szept. 10
16:06
Higiéniai horrorállapot a magyar éttermekben, boltokban: sűrűn röpködtek a bírságok nyáron (Pénzcentrum)
Befejeződött az Erdős Norbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt, teljes élelmiszerláncra kiterjedő idei nyári szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés, amelyet a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) irányításával a megyei kormányhivatalok járási hivatalainak szakemberei és a Nébih munkatársai végeztek.
szept. 10
16:08
Nagy bejelentést tett Novák Katalin, ez most sok családot érint (Blikk)
Jövő év január 1-jétől a minimálbér szintjére emelkedik a gyermekek otthongondozási díja (gyod) - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Debrecenben.
szept. 10
16:09
A ruhabérlés kevésbé zöld, mintha kidobnánk a fölösleges darabokat (Tiszta Jövő)
A szállítás és a tisztítás miatt a divatos ruhák bérlése a legkevésbé környezetbarát lehetőség egy új tanulmány szerint, amelyről a The Guardian brit napilap online kiadása számolt be.
szept. 10
16:09
Olasz Nagydíj - Hamilton nyerte a pénteki szabadedzést (Autószektor)
A címvédő és hétszeres világbajnok Hamilton mögött a világbajnoki pontversenyben vezető holland Max Verstappen (Red Bull) produkálta a második legjobb időeredményt, majd a finn Valtteri Bottas (Mercedes) következett. A legjobb hat közé került az Aston Martin két pilótája, a negyedik helyen záró kanadai Lance Stroll és a hatodikként végző német Seba
szept. 10
16:12
A Pegasus-ügyről tájékozódott Mesterházy Attila az Alkotmányvédelmi Hivatalnál (Infostart)
A Pegasus kémszoftverrel kapcsolatban kért információkat az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke.
szept. 10
16:12
Koronavírus: Covid-lottóval ösztönözik az embereket oltásra (Blikk)
Ausztria legkeletibb tartományában, a Magyarországgal is határos Burgenlandban Covid-lottóval motiválják azokat, akiket még nem oltottak be a koronavírus ellen, hogy minél előbb elérjék a 80 százalékos átoltottságot - jelentette be Hans Peter Doskozil, a tartomány vezetője pénteken.
szept. 10
16:12
Az Agroinform a Magyarok Kenyere program elkötelezett támogatója (Agroinform)
Az Agroinform.hu a Magyarok Kenyere-15 millió búzaszem jótékonysági program hivatalos médiapartnere lett. Az együttműködés aláírására az Országházban került sor.
szept. 10
16:12
Hyundai Ioniq 5 hazai menetpróba – Mindenki kösse fel a gatyáját! (Auto Pult)
Már-már én magam is unalmasnak érzem, hogy minden Hyundai modellről szóló írásomat úgy kezdem, hogy a dél-koreaiak milyen rövid idő alatt milyen hatalmas fejlődésen mentek keresztül. Talán ideje lenne már elengednem a múltat, hiszen a Hyundai már megérkezett a legjobbak közé, és a jelenen is túllépve, immár a jövőbe tekintenek, amit az elektromos h
szept. 10
16:18
Koronavírus-járvány? Madárinfluenza? A magyar baromfitenyésztés ütőképes (Agroinform)
A baromfitenyésztés a magyar mezőgazdaság egyik legversenyképesebb és egyik legnagyobb koncentrációval rendelkező ágazata - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Kiskunfélegyházán.
szept. 10
16:18
Az Alkotmányvédelmi Hivatal állítja, hogy parlamenti képviselőket nem figyeltek meg (444.hu)
Mesterházy Attila szocialista parlamenti képviselő pénteken személyesen kereste fel a belső elhárítás főigazgatóját.
szept. 10
16:21
Palvin Barbi és Dylan Sprouse újra együtt a vörös szőnyegen! (Glamour)
A New York-i divathétre Palvin Barbara is visszarepült velencei kiruccanásáról, és az első megjelenésével máris nagy port kavart. A 90-es évek felejthetetlen szupermodelljeinek kedvenc trendjeit idézte meg szettjével a Dundas x Revolve kollekció bemutatóján, és utána újabb jelenése volt a márka eseményen, ahova már barátja is elkísérte.
szept. 10
16:21
Ezeket a könyveket jelölték idén a Margó-díjra (3. rész) (Könyves Magazin)
Idén már hetedik alkalommal adják át a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat. A díj célja kettős: egyrészt meg akarja mutatni a legerősebb pályakezdőket, másrészt pedig népszerűsíteni szeretné a kortárs irodalmat. A korábbi díjazottak: Totth Benedek, Milbacher Róbert, Szöllősi Mátyás, Mécs Anna, Fehér Boldizsár, Harag Anita. 2021 Margó-díja
szept. 10
16:21
Több ezer rendőr ügyel Ferenc pápa biztonságára vasárnap Budapesten (SzMo)
A TEK elnöke elmondta: nincsen információjuk arról, hogy veszélyben volna az egyházfő biztonsága.
szept. 10
16:21
Időjárás: jön a frissítő eső és a hidegfront, vagy marad a mostani meleg? (Promotions)
Sokan várják már, hogy szombaton jöjjön egy kis eső, vagy esetleg bekopogtasson a hidegfront.
szept. 10
16:24
Újabb autógyártó került nehéz helyzetbe a chiphiány miatt (Piac és Profit)
Csökkentette éves termelési célját a Toyota Motor japán autógyártó, mivel a globális chiphiány mellett a koronavírus-járvány újabb fellobbanása lassította a termelést a vietnami és malajziai alkatrész-gyártó üzemekben.
szept. 10
16:27
2024-ben elstartol a Renault 5 (autopro)
Három év múlva indul a teljesen elektromos Renault 5 gyártása. Mindezt a francia gyártó az IAA Mobilitási kiállításon jelentette be.
szept. 10
16:27
A Biontech már az 5–11 éves korosztálynak is fejlesztett vakcinát (Forbes)
A Pfizert fejlesztő Biontech az 5–11 éveseknek szánt vakcinákról szóló eredményeit heteken belül küldi meg a világ egészségügyi hatóságainak. Özlem Türeci a Biontech-alapító a Spiegelnek beszélt arról, hogy a cég
szept. 10
16:30
Kiderült, mit kap ajándékba Ferenc pápa Orbán Viktortól és a kormánytól (Blikk)
A Halotti beszéd és könyörgés szövegét is tartalmazó, a 12. század végén keletkezett Pray-kódex díszmásolatát készítették el az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szakemberei a magyar kormány ajándékaként az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hazánkba látogató Ferenc pápának.
szept. 10
16:30
Magyar lesz az új rendőrfőkapitány Szlovákiában (Infostart)
A révkomáromi Hamran Istvánt bízta meg az ország belügyminisztere, miután elődje, Peter Kovařík országos rendőrfőkapitány egy ellene indított ügyészségi eljárás miatt lemondott tisztségéről. Hamran István egyelőre ideiglenes megbízást kapott.
szept. 10
16:30
Több mint 100 gépet vásárolna a Wizz Air az Airbustól (Portfolio)
A Wizz Air bejelentette, hogy több mint 100 repülőgépet venne az AirBustól, miközben a Ryanair arról számolt be, hogy kudarcba fulladtak a Boeinggel folytatott tárgyalásai, miután a repülőgépgyártó megemelte az árait.
szept. 10
16:30
Demeter Szilárd: „helyesbítést” adott ki korábbi kritikájáról (ATV)
A múzeumigazgató az Élni hívlak című előválasztási kampánydalról írt, most azonban közzétett egy változtatást ehhez.
szept. 10
16:30
Több mint 900 embert evakuáltak egy spanyol erdőtűz miatt, egy tűzoltó meghalt (444.hu)
Augusztus végéig 74 260 hektárnyi terület égett le Spanyolországban az erdőtüzek miatt.
szept. 10
16:33
Korai ébredés és extra aktív nap várt Lucára (Glamour)
Bárdió Luca vagyok a KIKAPCS. Alapítvány társalapítója és kuratóriumi elnöke. Nagyon hálás és boldog vagyok, hiszen a KIKAPCS. nem csak a munkám, hanem igazi szerelemprojekt is, amit az egyik barátnőmmel indítottunk el az egyetemen. Célunk az, hogy szerető-megértő közösséget és szállodai nyaralást biztosítsunk olyan családoknak, akik sajátos nevelé
szept. 10
16:33
Putyin laza pórázon tartja az orosz hekkereket (Bitport)
Moszkvát gyakran vádolják meg különböző kibertámadások elkövetésével, amit a sajátos orosz viszonyok miatt a Kreml nem minden alap nélkül utasíthat vissza - állítja egy friss tanulmány.
szept. 10
16:33
Németországban és Ausztriában arányaiban több a depressziós, mint Magyarországon (Növekedés)
Az Eurostat adatai szerint az Unión belül Szlovéniában van a legtöbb krónikus depressziós.
szept. 10
16:33
Néhány Samsung mobiltelefonon megszűnik a WhatsApp - Tech hírek 2021. szeptember 10. 16:25 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/09/10/5208/
szept. 10
16:36
Két marketingmegoldás, amely még a szakmai guruk elismerését is kivívta (Infostart)
Az elmúlt másfél év legjobb szakmai megoldásának nevezték a Coca-Cola és a Burger King egy-egy aktivitását a jövő heti budapesti Marketing Summitra készülő vállalati és ügynökségi vezetők.
szept. 10
16:36
Watergate – Interaktív szabadulószínház a klímaváltozásról (Alternatív Energia)
Különleges, interaktív, szabadulószoba jellegű színházi játék részesei lehetnek azok, akik ellátogatnak a Watergate: Az időkripták rejtélye című új, Vidovszky György rendezésében készült ifjúsági előadásra, amelynek bemutatóját vasárnap tartják a Kolibri Pincében.
szept. 10
16:39
Új Ford Ranger a láthatáron, íme az első gyári fotók (Autónavigátor)
Amerikában sokkal nagyobb kultusza van a pick-upoknak, mint itthon, és ízig-vérig amerikai márkaként ezek a modellek régóta fontos részét képezik
szept. 10
16:39
Kylie Jenner terhes pocakkal is igazi bombázó (Promotions)
Közben kiderült, hogy Kylie a féltestvérét, Kim Kardashiant másolja a ruhájával.
szept. 10
16:39
A leállás ideje alatt is megkapják a bérüket a Suzuki dolgozói - akár 20-án újraindulhat a gyártás (Növekedés)
A globális chiphiány okozta leállás miatt a növekedés.hu megkereste a Magyar Suzuki-t, hogy megtudjuk, mi várható az esztergomi autógyárban. Minden munkavállalóját kifizeti a leállás idejére is a Suzuki és fontos céljuk hogy minél nagyobb biztonságot nyújtsanak a dolgozóik részére. Egyelőre tartják az idei terveket, de most készletekből értékesíten
szept. 10
16:42
250 ezer forintos nettó minimálbér, 150 ezer forintos legkisebb öregségi nyugdíj - jön a Kádár János-terv? (ATV)
Szombaton mutatja be Kádár János-terv néven elkészített programját Szanyi Tibor pártja, az ISZOMM. A párt miniszterelnök-jelöltje szerint a szociálisan érzékeny programjukat nem lehetett másról elnevezni, hangsúlyozta, hogy az ISZOMM az egyetlen valódi baloldali párt.
szept. 10
16:45
4 gyakorlat, amely segít ledolgozni hátunkról a hurkákat (Blikk)
Drága sportszerek nélkül otthon elvégezhető feladatok.
szept. 10
16:48
Az őszi szezonról jött fontos üzenet a magyar turistáknak (Infostart)
Az MTÜ szerint minden idők legsikeresebb nyarát zárta a belföldi turizmus. A SZÉP-kártyás költések értéke rekordot döntve eléri majd a 300 milliárd forintot a várakozásaik szerint. Szeptember-novemberre már most ötmillió foglalást látnak.
szept. 10
16:48
Még pályára sem lépett, de máris 187 millió fontot hozott Cristiano Ronaldo a Manchesternek (Blikk)
Még be sem mutatkozott az Old Traffordon, de már 187 millió fontot hozott Cristiano Ronaldo mezeinek az eladása. A portugál világklasszis dresszeinek az értékesítése ezzel jóval megelőzte nagy riválisa, Lionel Messi 104 milliós PSG-mezének a nyári eladásait.
szept. 10
16:48
Amikor a valóság ezerszer rosszabb, mint bármelyik hollywoodi katasztrófafilm : 2001. szeptember 11-re emlékezünk (Blikk)
Hollywood legvadabb rémálmai elevenedtek meg 2001. szeptember 11-ének reggelén az Egyesült Államokban. Terrortámadás érte New Yorkot és Washingtont.
szept. 10
16:48
Tanyák modernizálása – több ponton módosult a pályázati felhívás (Agroinform)
Bővült a keretösszeg, és több ponton módosultak a műszaki-szakmai elvárások. A támogatott támogatási kérelmek várható száma: 4500 db, az eredetileg tervezett többszöröse!
szept. 10
16:51
A Halotti beszédet is tartalmazó kódex másolatát kapja Ferenc pápa a kormánytól (SzMo)
A felbecsülhetetlen értékű kódex másolatán hónapokon keresztül dolgoztak az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársai.
szept. 10
16:51
Ismét nagyot durrant A nagy pénzrablás (SzMo)
Nem volt kérdés, hogy ismét ez lesz a legnézettebb tartalom a Netflixen.
szept. 10
16:51
Magyar formatervezőkre figyel a világ a párizsi design héten (Femcafe)
Megnyitotta kapuit Párizsban Európa egyik legnívósabb lakberendezési szakkiállítása, a méltán híres Maison&Objet designipari vásár, ahol 10 tehetséges magyar formatervező egyedülálló alkotásai tekinthetőek meg. Emellett a kiállítással párhuzamosan egyéb kimagasló minőségű és innovatív magyar designtárgyakból is nyílik kiállítás a francia designinté
szept. 10
16:51
Tíz hónapon belül indulhat a Sinopharm-vakcina hazai gyártása (Demokrata)
Az van nagyobb biztonságban, aki vakcinát tud gyártani.
szept. 10
16:51
Eucharisztia a művészetben (Demokrata)
Faykod Mária szobrászművész carrarai márványból Eucharisztia szobrot faragott, Szabó János pedig elkészítette Az Úr asztalánál című festményét.
szept. 10
16:54
Az év végére kihozható nullásra Budapest költségvetése (Infostart)
Már tavaly arról beszélt Karácsony Gergely, hogy csak idő kérdése, hogy mikor megy csődbe Budapest. Ezt többször elmondta idén is, hogy az iparűzési adóbevétel kiesés miatt nehéz helyzetbe került a főváros. Most úgy néz ki, az iparűzési adóelőleg második részlete menti meg a csődtől Budapestet.
szept. 10
16:54
Tíz hónapon belül létrehozzák a Sinopharm-vakcina gyártásához szükséges infrastruktúrát (Portfolio)
Együttműködési szándéknyilatkozat született a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan, a megállapodás szerint legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges infrastruktúrát a vakcinagyártáshoz - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért fele
szept. 10
16:54
Várárokba zuhant egy fiú a tatai vár faláról (ATV)
A 14 éves fiú több mint 10 méter magasról esett le, feltehetően gerincsérülést szenvedett.
szept. 10
17:03
Haj helyett aranyláncok lógnak a rapper fejéről, aki így úgy fest, mint egy csillár (Femcafe)
Valami olyasmit akart kitalálni, ami a világon senki másra nem jellemző. Nos, sikerült…
szept. 10
17:03
Majka nyilvánosan üzent Pápai Jocinak – A fél ország meglepődött azon, amit írt! (Promotions)
Pápai Joci hamar reagált is Majka meglepő posztjára.
szept. 10
17:03
Magyarországon is gyártják majd a Sinopharm vakcinát (Növekedés)
Együttműködési szándéknyilatkozat született a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan, a megállapodás szerint legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges infrastruktúrát a vakcinagyártáshoz - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért fele

Keresés