Adatokat adott ki a Központi Statisztikai Hivatal a magyarok keresetéről, a Bank360 pedig meglátta ebben az alkalmat egy kis pénzügyi ismeretterjesztésre.
Számos vallási műsorral készül a közmédia a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (NEK), többek között élő közvetítésekkel a legmeghatározóbb eseményekről, legfennköltebb pillanatokról - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.
A következő években kiemelt termék lehet a magyar pezsgő, ebben rejlik a hazai borágazat egyik nagy kiugrási lehetősége – hangsúlyozta az agrárminiszter a III. Pezsgőkonferencián, a Fejér megyei Etyeken.
Az újszülött babák gerincének ultrahangvizsgálatával számos olyan rendellenességre, akár neurológiai problémákra, eltérésekre is fény derülhet, melyek a terhesség során, valamint újszülött korban más vizsgálatokkal még nem kimutathatók. Éppen ezért az időben elvégzett ultrahangos szűrés kiemelkedően nagy szerepet játszik a korai diagnózis felállítá
Termelőműhelyek létrehozása, roma közösségekkel való párbeszéd, a kormányzati intézkedések társadalmasítása – ezeket tartja a legfontosabb feladatainak Sztojka Attila, a roma kapcsolatokért felelős, frissen kinevezett kormánybiztos.
Szeptember elsejétől új védjeggyel látja el a hazai élelmiszerek ártábláját a Lidl, a vállalat célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai termékekre, és tovább erősítse azok népszerűségét - közölte az élelmiszerlánc csütörtökön az MTI-vel.
Sikerrel vette a nyarat a TV2, az augusztusi nézettségi eredményeket vizsgálva elmondható, hogy mindhárom kiemelt célcsoportban a TV2-t választotta a legtöbb néző. A nyár utolsó hónapjában sem talált kihívóra a Mokka, és sávjának éllovasa volt a Tények is a teljes lakosság körében. Augusztusban ismét a TV2 Csoport a piacvezető, és a Mozi+ a harmadi
Szeptember elsejétől új védjeggyel látja el a hazai élelmiszerek ártábláját a Lidl, a vállalat célja, hogy felhívja a figyelmet a hazai termékekre, és tovább erősítse azok népszerűségét - közölte az élelmiszerlánc.
Pest megyében, ahol a kerületek több mint fele nyerhető, több parlamenti képviselő is elindul, ahogy Jakab Péter asszisztense és Dorosz Dávid is. Szél Bernadett pedig már legutóbb is majdnem nyert Budakeszin.
Szeptember 10-12 között, másfél év kihagyás újra megrendezik az ország legnagyobb Food Truck Show-ját a Kincsem Parkban. A nemzetközi lóversennyel egybekötött rendezvényen ezúttal a spanyol ízvilág köszön vissza az ételekben.
Az áruházlánc polcain a "Jó választás a hazai" védjeggyel ellátott termékeket kell keresniük a magyar áruk rajongóinak. A cég az exportban is segíti partnereit, így a legnagyobb magyar borexportőrré vált.
Soha annyi saját gyártású produkcióval nem nyitották az őszt az AMC infotainment csatornái, mint 2021-ben. A Spektrum, a Spektrum Home és a TV Paprika is újdonságokkal készül, így a nézők találkozhatnak többek közt Thuróczy Szabolccsal, Nyáry Krisztiánnal és lányával Lucával, Sütő Enikővel, de hamarosan Havas Dóra és Bede Róbert is új, közös soroza
Az Európai Bíróság szerint összeegyeztethetőnek tűnik az uniós joggal az a magyar jogszabály, amely megtiltja a devizában nyilvántartott kölcsönszerződés érvénytelenítését arra hivatkozva, hogy az az árfolyamrésre vonatkozó tisztességtelen kikötést tartalmaz.
A magyar egyetemek nagy része elkötelezett a családbarát szemlélet megvalósítása mellett - hangsúlyozta a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnöke csütörtökön a Semmelweis Egyetem (SE) nyári egyetemi programján.
Húsz beállásos vendégparkoló és aggregátorház is épül a komplexumban, amelyet a miniszterelnök „majorságnak” nevezett. A valóság azonban nem egészen ezt mutatja.
Minden mutatójában javított a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) legfrissebb rangsorában, így 149 helyet előrelépve bekerült a világ 300 legjobb felsőoktatási intézménye közé.
A pandémiának esett áldozatául a Je Suis Belle. A két tervező 15 év után külön utakon folytatják, de szeretnék, ha ruhadarabjaik, kiegészítőik inkább a vásárlók életének aktív részeként, semmint emléktárgyakként maradnának fent, ezért végkiárusítást tartanak jelentős kedvezményekkel.
Az ember mindig is csodálattal tekintett a hatalmas havas hegycsúcsokra, melyek rengeteg veszélyt tartogatnak. Érdekes azonban, hogy nem mindig a legmagasabb hegyek a legveszélyesebbek. Most összegyűjtöttünk öt félelmetes hegyet, melyek számos emberéletet követeltek, köztük magyar hegymászók életét is.
Elhunyt Mikisz Theodorakisz világhírű görög zeneszerző. A Zorba, a görög című film zenéje, valamint számos más népszerű dallam írója csütörtökön Athénban, 96 éves korában halt meg.
A megelőző negyedéveket jellemző viszonylagos stagnálás után 2021 második negyedévében jelentősen nőtt az Aktivitás-Kezdési mutató az építőiparban – derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. Utoljára 2018 első három hónapjában indultak el magasabb értékben kivitelezések egy negyedév alatt. 2021 első félévében így összesen 1398 milliárd forint é
Egyre drágább a műtrágya, szigorúbb szabályok vonatkoznak a forgalmazására, mégis egyre több fogy belőle. A többi, gazdálkodáshoz szükséges anyag ára is folyamatosan nő.
Sokan el sem hinnénk, hogy pusztán az agyunkkal mennyi problémára találhatunk megoldást. Az agykontroll az élet minden területén segít, még akár abban is, hogy a városban bolyongva végre parkolóhelyhez jussunk.
A tálibok által felállítandó kormány elismerését kérte Rómától egyik szóvivőjük, Zabihullah Mudzsáhid a La Repubblica olasz napilapban megjelent interjúban csütörtökön. Hangsúlyozta, hogy az ország újjáépítésében Kína segítségét várják.
A hamarosan megnyíló Etele Plázában egy új hazai tervezésű rendszer, az Ariadné fogja segíteni a látássérült és vak látogatókat a tájékozódásban. A technológiát az Óbudai Egyetemen fejlesztették ki.
A következő években kiemelt termék lehet a magyar pezsgő, ebben rejlik a hazai borágazat egyik nagy kiugrási lehetősége - hangsúlyozta az agrárminiszter a III. Pezsgőkonferencián, a Fejér megyei Etyeken.
Görög Zita nehezen viseli az iskolakezdés miatt megnövekedett forgalmat és száguldozást. Nem érzi magát biztonságban, pláne azóta, amióta a szabályosan közlekedő Milán fiát a gyalogosátkelőn sodorta el egy motoros. Szerencsére nem történt tragédia, gyermeke megúszta egy nagy eséssel, de az ijedtség annál nagyobb volt.