2021. szeptember 2. csütörtök

szept. 2
16:50
Itt vannak az Állattenyésztésért Termékdíj Pályázatok 2021-es nyertesei (Agroinform)
Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon az állattenyésztésen belül két kategóriára lehetett jelentkezni, amelyekre összesen 20 pályázat érkezett. A beküldött anyagok számával és színvonalával a szervező és a zsűri is összességében elégedett.Volt már kevesebb és volt ennél is több indulót felsorakoztató év, de ilyen nehéz és bizonytalan idő
szept. 2
16:51
Mázsás pofonok: 17 ezer kalóriát fogyasztó hegy esik neki ellenfelének (BorsOnline)
Minden idők legkeményebb bokszmeccse következik szeptember 18-án Floridában. Két, az ökölvívásban amatőr, az úgymond erősember-sportban viszont exvilágbajnok izomember pofozkodik egymással.
szept. 2
16:51
Öt szuper dolog az iskolakezdéshez, amit nem csak a gyermeked, te is imádni fogsz (Hamu és Gyémánt)
Hivatalosan is véget ért a nyár, ezt pedig mi sem igazolja jobban, mint az iskolák gyerekzsivajtól hangos tantermei. Bár a nyáriszünet végének nem mindenki örül, egy dolog biztos: az iskolai tanszerek beszerzése, valamint az új órarend és a különböző kurzusok szinte mindenkit izgalommal töltenek el. Ezért mutatunk most öt szuper dolgot a tanévkezdé
szept. 2
16:53
Rekordot döntött első nap Kanye West új lemeze, a Donda (Hamu és Gyémánt)
Első nap 60 milliószor streamelték az Apple Musicon.
szept. 2
16:54
Az egyik magyar egyetem hatalmasat ugrott előre a világranglistán (Infostart)
Ráadásul már nem 9, hanem 11 hazai intézmény szerepel a THE-listán.
szept. 2
16:54
Tragédia: elektromos roller felrobbanó aksija miatt halt meg egy 9 éves kisfiú (Blikk)
Halálra égett egy 9 éves kisfiú, miután egy elektromos roller akkumulátora töltés közben felrobbant.
szept. 2
16:54
Ötmilliárdnál is többen nézték a nyári foci Európa-bajnokságot (Blikk)
Összesen 5,23 milliárd nézője volt a nyári, részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságnak – közölte az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) csütörtökön, a televíziós adatokat értékelő anyagában.
szept. 2
16:54
Húsz évig várt a Lada, hogy kimentsék a folyóból (hirado.hu)
A vízből kiemelt Ladát vélhetően az 1990-es évek vége felé lophatták el, az autóban nem találtak emberi maradványokat.
szept. 2
16:54
Irodaházat vásárolt az Adventum a varsói piacon (Portfolio)
Megvásárolta az Adventum csoport a Varsóban található 13 ezer négyzetméteres Marynarska Point irodaházat. A vásárlás az Adventum legújabb, Penta alapjának első régiós akvizíciója.
szept. 2
16:54
Borzalmas balesetről jött hír! Kisbuszba rohant egy autó, rengeteg sérült van (Metropol)
Kilenc személyt szállító kisbusz ütközött össze egy személyautóval csütörtökön kora délután Maros megyében, a 15-ös számú országút Szászrégen és Maroshévíz közötti szakaszán, Andrenyásza településen.
szept. 2
16:54
225 millióra bírságoltak a WhatsAppot Írországban (444.hu)
A GDPR-szabályok megsértése miatt. Ez az eddigi második legnagyobb bírság, amit az európai adatvédelmi szabályok megsértéséért szabtak ki.
szept. 2
16:56
Jakab Péter is kamuvideó-készítőnek állt, beépített jobbikossal készített álinterjút (hirado.hu)
Nem először fordul elő a baloldalon, hogy kamuvideókkal jelentkeznek be politikusok haszonszerzés reményében. Most Jakab Péter bukott le.
szept. 2
16:57
Botrány a láthatáron! Baukó Éva durván kiakadt Sebestyén Balázsra: "Azt gondolod, hogy annyira hülye vagyok" (Life)
Baukó Éva nagy botrányt okozott azzal, hogy kiírta Facebook-oldalára, ki nyeri meg a Survivor című versenyt. Ezért kritizálták őt Balázsék a rádióműsorukban, amire Éva most reagált.
szept. 2
16:58
Varga Judit: Egyre többen tekintenek Magyarországra követendő példaként (hirado.hu)
Egyre többen fogadják meg a magyar kormány Európát építő tanácsait.
szept. 2
17:00
További feltételek miatt késhet Magyarország EU-támogatása (Infostart)
A járványra válaszul született 750 milliárd eurós EU helyreállítási alap eddigi mérlege, hogy 16 ország pénzfelhasználási tervét már elfogadták, közülük 9 megkapta a 13 százalékos előleget, hat pedig már a maradék igénylését is megkezdheti hamarosan. Hét program elfogadása még függőben van, közülük a magyar és a lengyel egyelőre a sor végén állnak.
szept. 2
17:00
Lecserélte úszódresszét Hosszú Katinka, nézzék miben kapták lencsevégre az úszónőt (ATV)
A háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok magyar úszónő Firenzében piheni ki a tokiói olimpia fáradalmait.
szept. 2
17:00
Megnyílt az ünnepi könyvhét, a könyvszakma ünnepe (hirado.hu)
Százötvennél több könyvkiadó köteteivel nyílt meg csütörtökön a budapesti Vörösmarty téren a 92. Ünnepi Könyvhét.
szept. 2
17:00
Coulthard: Biztos, hogy Verstappen egy nap bajnok lesz (m4sport.hu)
A skót szerint ebben csak az istenek vagy a balszerencse akadályozhatja meg.
szept. 2
17:00
Egyre nagyobb nyomás alatt a dollár (vg.hu)
Az 1,18-os érték áttörésével egyértelműen megtört a júniusban indult dollárerősödési trend.
szept. 2
17:00
Katonaságért plusz felvételi pont (Demokrata)
Ha itt bármiféle kérdés felmerülhet, az csak az lehet, hogy az ellenzék mikor emelkedik már felül önnön orbanofóbiája táplálta kicsinyességén.
szept. 2
17:00
Kocsis Máté: Ez talán az eddigi legnagyobb kamu Klára asszonytól (Mandiner)
Mondjuk ha olyan személyi edzője van, mint Gyurcsány, biztos a folyamatos fejlődés hazudozásban.
szept. 2
17:02
Elhagyja Magyarországot az ismert televíziós (ATV)
Al Ghaoui Hesna kutatói ösztöndíjat nyert a neves kaliforniai Berkeley Egyetemen – írja a Femcafe.hu.
szept. 2
17:02
Gábor György: A pápától fényévnyi távolságra van Orbán „kereszténysége” (Mandiner)
Mintha Orbánnak üzenne: jobb, ha nem találkozunk.
szept. 2
17:03
Meddig tart a (női) barátság? (Képmás)
Emlékszel arra a kisgyerekkori barátnődre, akivel egymás kezét fogva álltatok az iskolaudvaron a sorakozónál, aki nélkül nemhogy nyári táborba, de még pisilni sem mentél. Együtt fedeztétek fel a nagymama kertjét, spájzát, padlását, a környéket, a szomszéd utcákat. Együtt öltöztettétek a babákat, együtt rajongtatok a világ akkori legmenőbb popsztárj
szept. 2
17:03
A magyar labdarúgó-válogatott szívesen elvenné az angolok önbizalmát - Marco Rossiék teltház előtt játszanak a Puskás Arénában (Promotions)
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtök este 21 órától Anglia ellen játszik világbajnoki-selejtezőt a teltházas Puskás Arénában. A magyarok mestere, Marco Rossi szerint a csapat megmutatta, hogy félelem nélkül is képes erős nemzeti együttesek ellen felven
szept. 2
17:04
Varga Judit: Egyre többen tekintenek Magyarországra követendő példaként (Mandiner)
Ahogy a miniszter fogalmazott: „Magyarország köszöni, jól van, a Fórumon elszigetelődésnek nyomát se látni”.
szept. 2
17:06
Izgalmas felfedezés a kutya-gazda kötődésről (Infostart)
A gyerek-anya kapcsolatéhoz hasonló agyi mechanizmusok állnak a háttérben – derítették ki az ELTE etológusai.
szept. 2
17:06
Dárdai felajánlotta a lemondását a Herthánál (Blikk)
Érzelmes nyilatkozatot tett Dárdai Pál, a Hertha szakvezetője vasárnap, miután egy nappal korábban a Bayern München ellen 5-0-s vereséget szenvedett a csapat. Akkor arról is beszélt, ha kell feláll a kispadról, azóta lenyugodtak a kedélyek.
szept. 2
17:06
Dollármilliárdos károk a hurrikán után (HírTV)
Hat halottat követelt és rendkívül komoly károkat okozott az Egyesült Államok déli részén pusztító Ida.
szept. 2
17:06
Détári Lajos állítja, ebben az angolok fölé nőhetünk a vb-selejtezőn (Metropol)
Angliával találkozik ma este Budapesten a magyar válogatott, amely három mérkőzést követően veretlenül áll a labdarúgó világbajnoki-selejtezőkön. Détári Lajos, korábbi világválogatott futballista szerint csapatunk számára nem létezik lehetetlen.
szept. 2
17:06
Újra fókuszba kerülnek a GameStop részvények (ProfitLine)
A piaci szereplők közül sokan gondolják úgy, hogy a Gamestop ismét bekerülhet az S&P 500 indexbe, ami nagyobb ugrást eredményezhet az árfolyamban.
szept. 2
17:06
Így nevelnek tudatos vásárlót a gyerekekből az iskolákban: a látszat gyakran csal (Pénzcentrum)
A tanév kezdetével újranyitja a gyakorlatban hasznosítható fogyasztóvédelmi ismeretek terjesztését ösztönző pályázatát az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az általános és középiskolák a következő nyári szünidőig bármikor benyújthatják jelentkezésüket a hatodik alkalommal meghirdetett kiírásra. A Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet a
szept. 2
17:06
Szeptemberben további gleccserek nyitnak az Alpokban (Síelők)
Egyre több síterep küldi el információt a tervezett nyitásról. Ahogy a korábbi években, ezek a dátumok most sincsenek kőbe vésve, leginkább az időjárástól függ a szezonkezdet. A gleccserek üzemeltetői már felkészültek, és egy nagyobb havazás egy-két héttel előre hozhatja a tervezett nyitást.
szept. 2
17:06
Még csak 22 éves, de máris első lehet a királyi családban Arthur Chatto (hirado.hu)
II. Erzsébet nagyon büszke dédunokaöccsére.
szept. 2
17:06
Sokmilliárdos állami megrendelés közelében a Delta Systems (vg.hu)
A Delta technologies leányvállalata vezette konzorciumot is győztesként hirdették ki a Digitális Kormányzati Ügynökség eljárásán.
szept. 2
17:06
Hollywood sötét oldala: így zajlottak a titkos abortuszok a filmipar legnagyobb színésznőinél (Femcafe)
Szörnyű titkok láttak napvilágot arról, miket is vártak el a legismertebb hollywoodi filmvállalatok egykor a női mozicsillagoktól – ha bizony becsúszott egy baba, annak a szerződés szerint mihamarabb ki kellett oltani az életét még akkor is, ha potenciálisan életveszélyes abortuszról volt szó. Mindez Hollywood aranykorában történt, amikor is senki
szept. 2
17:06
Dömötör Csaba: Az uniós tagság nemzeti érdek (Mandiner)
Ha Tordai Bence aggódik az uniós tagság miatt, arra kérjük, Jakab Péternél reklamáljon.
szept. 2
17:09
Mennyi furcsaság, hihetetlen sztori bújik meg a négy fal között! – Megnéztük a Történetek a karanténból című filmet (WMN)
Öt kiváló spanyol rendező arra vállalkozott, hogy megmutassa, milyen groteszk volt az élet a pandémia alatt.
szept. 2
17:12
Lassan készen áll minden: így zajlanak Ferenc pápa budapesti látogatásának előkészületei (Blikk)
A Hősök tere hamarosan készen áll a szentatya fogadására.
szept. 2
17:12
Zárszámadás a Dél-Balaton vendéglátóipari és kereskedelmi forgalmáról (Adózóna)
A turisták száma 10-20 százalékkal nőtt, a dél-balatoni vendéglátóhelyek és kisüzletek forgalma átlagosan 10-15 százalékkal emelkedett a tavalyi, jónak számító évhez képest – hangzott el a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Somogy Megyei Érdekképviseletének (KISOSZ) sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.
szept. 2
17:12
Szívbetegségre hajlamosíthat a korai menzesz és menopauza (WebBeteg)
Friss kutatások szerint a korán érkező menstruáció, a korai menopauza és a vetélés is a szívbetegségek rizikófaktorainak számíthatók. Dr. Sztancsik Ilona, a Budai Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a további hajlamosító tényezőkről és a kivizsgálás jelentőségéről beszélt.
szept. 2
17:12
Már 55 évesen kerekesszékbe kényszerült, mégis haláláig dolgozott a legendás magyar szinkronhang (Femcafe)
12 évvel ezelőtt hunyt el Kristóf Tibor színművész, az egyik legmarkánsabb és legfoglalkoztatottabb magyar szinkronhang. Sosem végzett színművészetit, diploma nélküli őstehetség volt, aki világsztárokat szólaltatott meg a mikrofon mögött.
szept. 2
17:12
Menekülő autós ámokfutót fogtak (Autószektor)
A gyanú szerint a helyi fiatal ma hajnalban ellopott egy Land Rover terepjárót Hódmezővásárhely belvárosában. Az autótolvaj rövid útja során egy táblát kidöntött, érintőlegesen ütközött egy parkoló autóval, egy lakóház falának is nekiment, végül egy villanyoszlopnak hajtott, ami megállásra kényszerítette. Az elkövető a baleset után a helyszínről el
szept. 2
17:15
Szeptemberben jön a Trilla, a népdal alternatív ünnepe (SzMo)
A modern népdalünnepet szeptember 3 és 5. között Martonvásáron rendezi meg a város önkormányzata és a budapesti Hangvető.
szept. 2
17:15
Új koronavírus-mutáció terjed Európában: ellenállóbb a vakcinákkal szemben (Life)
A koronavírus újabb mutánsa terjed, már 39 országban kimutatták.
szept. 2
17:15
Hamarosan elérhetővé válik az Android 12 a Samsung csúcsmobiljaira (GSMring)
Úgy tűnik, hogy a Galaxy S21 tulajdonosoknak már nem kell túl sokat várniuk az Android 12-re, mivel a One UI 4 bétája valamikor szeptemberben elindul. A Samsung felhasználói felületének legújabb verziója már Android 12 alapokra épül, a szeptemberi start pedig azt sejteti, hogy még idén érkezhet a rendszer végleges verziója, és nem csak Galaxy S21
szept. 2
17:18
Mélyen romantikus fotót posztolt Curtis, de a kommentelők a szerelméért aggódnak: ez történt Judittal (Blikk)
Ritkán láthatjuk Curtis ennyire romantikus oldalát.
szept. 2
17:18
A te párod is pszichopata? Íme az 5 jel, ami elárulja, érdemes vigyáznod vele (Femcafe)
Sokszor csak akkor derül ki, hogy valami nincs rendben a párunkkal, amikor már nagy a baj... A szakértők szerint azonban vannak jelek, amelyek alapján időben észbe kaphatunk.
szept. 2
17:18
Gulyás Gergely: Kettőt fizet, egyet kap! (Mandiner)
A Gyurcsány-család a hazugságnál csak a hatalmat szereti jobban.
szept. 2
17:20
Az ELTE heti szintű beszámolót vár mindenkitől az egészségügyi állapotáról (Mandiner)
Anonim módon, elektronikus kérdőíven.

Keresés