2021. szeptember 6. hétfő

szept. 6
18:06
Uniós biztos: a magyar és a lengyel helyreállítási alapok elfogadását jogállamisági aggályok is késleltetik (Növekedés)
A Magyarországnak és Lengyelországnak szánt, a koronavírus-járvány utáni gazdasági fellendülést célzó helyreállítási alapok uniós elfogadását, részben a két országgal kapcsolatos jogállamisági aggályok is késleltetik - jelentette ki hétfőn Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság emberközpontú gazdaságért, kereskedelemért felelős biztosa, egyben a
szept. 6
18:06
Együttműködési megállapodást kötött az Airbnb és a Magyar Turisztikai Ügynökség (Helló Magyar)
Az Airbnb és a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) együttműködést kötött, de ez miért jó nekünk? Részletek:
szept. 6
18:06
Karamellszínű mámor: anyám és a lekvárfőzés (egy.hu)
Szeptember közepét írtuk, péntek délután az iskolatáskám a sarokban landolt. Erre a napra vártam már azóta, hogy az utolsó lekvárosüveg alján megríkattuk a kanalat: hiába kapartuk, nem jutott mindkét karéj kenyérre, csak mutatónak. Jancsi ingatta is a fejét: baj lesz ebből, hugi, nem maradt a mágnás pitébe, még csak mutatónak se…
szept. 6
18:07
Bűnös hármas: tévé, hűtő, ágy. Böjte Csaba őszintén kimondta (Blikk)
Ilyen a valós élet.
szept. 6
18:09
Elhagyta a stúdiót Tóth Gabi. Paprikás a helyzet, Majka csak kapkodta a levegőt (Blikk)
Kemény ami történt.
szept. 6
18:09
Kövér László: az államok és a fölöttük szerveződő magánhatalmak összeütközéseinek időszaka jön (Infostart)
Magyarország nemzetbiztonsági stratégiája nagy hangsúlyt helyez a kiberfenyegetések elhárítására - mondta Szijjártó Péter a Parlamenti Hírszerzési-Biztonsági Fórumon az Országházban. Kövér László a demokratikus államok információs fölényének fontosságáról beszélt.
szept. 6
18:09
Több traktort lízingeltünk, mint személyautót (Agroinform)
Jelentősen bővült a piaci aktivitás 2021 első felében.
szept. 6
18:09
Már nem divat a volumenes frizura, lenyalt haj az új trend a fiataloknál (Femcafe)
Sokan állandóan bajban vagyunk azzal, hogy a frizuránk lapos, nincs tartása, ehhez képest a legújabb fiatalos trend pont ennek az ellenkezője - a lenyalt haj hódít.
szept. 6
18:09
Elárasztja az orosz propaganda a legnagyobb nyugati híroldalak kommentszekcióit - állítja egy friss kutatás (SzMo)
A kommentekből aztán több alkalommal is cikket írtak orosz híroldalak, úgy keretezve, mintha a híroldalak alatti kommentek valamiféle közhangulatot, az adott ország állampolgárainak létező álláspontját tükröznék.
szept. 6
18:12
Mint a filmekben: rendőri felvezetést kapott a kismama (Autószektor)
A Készenléti Rendőrség debreceni osztályának 2021. szeptember 4-én szolgálatot teljesítő munkatársaitól kért segítséget egy férfi, mert várandós feleségénél megindult a szülés és nem értek volna be időben a kórházba. A rendőrök a fiatal párt megkülönböztető jelzést használva rendőrségi szolgálati gépjárművel szállították a szülészetre, majd felkísé
szept. 6
18:15
Ismét lehet pályázni állami támogatásra elektromos kerékpár vásárlásához (Adózóna)
Szeptember 6-ától 10-én éjfélig ismét pályázatot hirdetett az Innovációs és Technológiai Minisztérium elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzéséhez. Az állami támogatási program a tízedik fordulójánál tart már – jelentette be közleményben Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára.
szept. 6
18:15
Felszállt a SUV vonatra a smart is (Autónavigátor)
Városi kisautók gyártójaként a smart könnyen lépett át a villanykorszakba, most már csak elektromos hajtású autókat kínálnak. Ugyanakkor egy nagy
szept. 6
18:15
Vásárlási segédlet a tökéletes motorcsónakhoz (AQUA)
Hajót venni életre szóló döntés, ezért különösen fontos, hogy tökéletes megoldás szülessen, amelyik felejthetetlen pillanatok egész sorával ajándékozza meg tulajdonosát. Cikkünk a kiválasztásban segít. A közhiedelemmel ellentétben a hajózás szinte bárki számára elérhető időtöltési forma, ahol mindenki megtalálhatja az igényeinek megfelelő motorcsón
szept. 6
18:18
A héten dönthet a kormány a hitelmoratórium sorsáról (Privátbankár)
A törlesztések felfüggesztésének határideje szeptember 30-án lejár, s annak sorsát a kormány a nemzeti konzultáció eredményétől tette függővé. Erről már a héten döntés születhet, az viszont biztos, hogy szerdán megtudhatjuk, mekkora volt az infláció augusztusban, ami egyúttal közelebb vihet ahhoz, hogyan is változhatnak az év végéig a kamatok. Ezek
szept. 6
18:18
Michelin-csillag: Gianni Annoni is tulajdonosként örülhet a díjnak (Menedzsment Fórum)
Az egyik új Michelin-csillag a belvárosi vendéglátás nagymenőjének, míg a másik csillag egy ismert televíziós szakács-celebnek a környezetében landolt.
szept. 6
18:18
Vas megyében lenne a legrosszabb az adómorál? – mutatjuk, hol titkolhatják leginkább a jövedelmüket (Növekedés)
Sokat javult itthon az adómorál, de van egy réteg, amely még a legalacsonyabb jövedelműeknél is jobban titkolja a valós jövedelmét. Budapesten egyértelműen jobb a morál, de Vas megyében majdnem tízszer annyian titkolják a jövedelmüket, mint például Bács-Kiskunban, de Győr-Moson-Sopron megye is rosszul szerepel a legszegényebb megyénkhez képest - de
szept. 6
18:18
Sümeghi Lóránt: Az orbáni út nemcsak Magyarország, hanem Európa jövőjének is záloga (Mandiner)
Az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által évekkel korábban kijelölt út a szuverenitásra és a patriotizmusra épül.
szept. 6
18:20
Lendvai Ildikó: Ha lúd, legyen kövér (Mandiner)
Puha vagy, Péter – gondolhatta Schmidt Mária, és a fb-on nyílt levelet intézett Johnsonhoz.
szept. 6
18:21
Pörgés az albérletpiacon: hogy hatott mindez a bérleti díjakra? (Piac és Profit)
Idei csúcsot döntött a forgalom a budapesti albérletpiacon augusztusban, a kínálat bővülése miatt ugyanakkor az átlagos bérleti díjak a júliusi 150 ezres csúcsról 147 ezerre mérséklődtek – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletipiaci elemzéséből.
szept. 6
18:21
Böjte Csaba: higgyünk a szeretet végső győzelmében (Infostart)
A gyónás, a gondok letételének fontosságáról, a türelemről is beszélt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson.
szept. 6
18:21
Orbán Viktor is elköszönt Vitányi Ivántól (ATV)
„Tisztelettel búcsúzunk!” – írta Facebook-posztjában a miniszterelnök.
szept. 6
18:24
Szörnyű hírt kaptak az autósok - Brutális drágulás érkezik szerdától! (Promotions)
Szerdától megint nagyot drágul az üzemanyag, aminek senki nem fog örülni.
szept. 6
18:24
Tordai Bence először beszólt a DK-nak, majd inkább javította a posztját (Mandiner)
Eltűnt a „Kedves DK” megszólítás a kritikus posztból.
szept. 6
18:27
Karácsony Gergely videóban szólt be a DK-nak (SzMo)
A főpolgármester szerint „nem oké”, hogy a párt fizetett hirdetésben tolja a Századvég kutatását arról, hogy Orbán Viktor mennyire verhetetlen az ellenzéki jelöltek és főleg általa. A DK szerint semmi közük az oldalhoz, amely Karácsonyt támadja.
szept. 6
18:30
Egyre többen élnek az otthonfelújítási lehetőségekkel (Mandiner)
Tízből kilenc ember hallott már az otthonfelújítási támogatásról, 86 százalékuk pedig az otthonfelújítási kölcsönről is. A támogatásokat a válaszdók nemcsak ismerik, hanem igénybe is veszik – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) reprezentatív kutatásából, amely 1000 fő megkérdezésével, augusztusban készült.
szept. 6
18:33
Uniós nyilatkozat a magyar és a lengyel helyreállítási alapról (Infostart)
A tervek elfogadásának határideje szeptember 30-a.
szept. 6
18:33
Új igazgató és szervezeti átalakulás a Cofidisnél (ProfitLine)
Július 15-től Balázs Péter kereskedelmi igazgatóként csatlakozott az online hitelek specialistájához, a Cofidishez. A fogyasztási hitelek területén kifejezetten széleskörű tapasztalattal rendelkező szakember egyúttal a marketing, a termékmenedzsment és a CRM területért is felel. Érkezésével szervezeti átalakításra is sor került a pénzintézetnél.
szept. 6
18:33
Drágult a nyaralás: a lángos, a gyros, a hamburger is többe került (ATV)
Bár a statisztikák szerint drágult a tavalyihoz képest a nyaralás, az ATV Híradója által megkérdezett szállodák és vendéglők munkatársai azt mondták, hogy alig, vagy egyáltalán nem emeltek árat az egy évvel ezelőttihez képest. A Központi Statisztikai Hivatal adatai ezzel szemben azt mutatják, hogy a lángos ára átlagosan 12, a gyros 23, míg a hambur
szept. 6
18:33
Ezért kín szenvedés letenni a cigit: itt bukik el a legtöbb leszokni vágyó dohányos (Pénzcentrum)
Legtöbb dohányos számára az első lépések megtétele jelenti a legnagyobb kihívást, az a szakasz, amikor fejben eldönti, hogy márpedig ő leteszi cigarettát. Általában ezt az időszakot hosszú viaskodás, ideális esetben felkészülés előzi meg.
szept. 6
18:39
Elhunyt a focilegenda, aki 39 évig feküdt kómában (Femcafe)
Jean-Pierre Adams egy egyszerű térdműtétre feküdt be a kórházba, 1982. március 17-e óta volt vegetatív állapotban.
szept. 6
18:42
Éllovasként tért vissza a Sztárban sztár leszek (MMonline)
Azonban ezzel nagyjából véget is ért az, aminek a TV2-nél örülhetnek az elmúlt hétből. Csatornaszinten az RTL Klub nyerte a hetet, nem is kis előnnyel. Az elmúlt hét napban egész nagyra nyílt a főműsoridős olló az RTL Klub és a TV2 között. Előbbi 15,7 százalékos, utóbbi 9,7 százalékos közönségaránnyal zárta a hetet, mostanában azért ennél jóval kis
szept. 6
18:42
Jogállamisági aggályok késleltetik a magyar helyreállítási alapot (Demokrata)
A tervek elfogadásának határideje szeptember 30-a. Magyarország hétmilliárd euró értékű támogatásra pályázott.
szept. 6
18:42
Jogállamisági aggályok miatt késik az uniós helyreállítási pénz (Mandiner)
A Magyarországnak és Lengyelországnak szánt, a koronavírus-járvány utáni gazdasági fellendülést célzó helyreállítási alapok uniós elfogadását, részben a két országgal kapcsolatos jogállamisági aggályok is késleltetik – jelentette ki hétfőn Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság emberközpontú gazdaságért, kereskedelemért felelős biztosa, egyben a
szept. 6
18:42
A Rossmann alapítója, Dirk Rossmann 75 évesen visszavonul és átadja fiának a céget, ő maga inkább krimiket ír (Forbes)
Dirk Rossman krimijének címe: A polip kilencedik karja. Már készül a folytatás!
szept. 6
18:44
CNN: Rasszizmus miatt fehérek a robotok (Mandiner)
„A fekete színű robotok elleni előítéletek a feketebőrűek elleni előítéletekből származnak” – idéz egy kutatást a CNN.
szept. 6
18:45
Már csak néhány napot kell várni az Északi Áramlat-2-re (Infostart)
A gázvezeték Ukrajna elkerülésével köti össze Oroszországot és Németországot
szept. 6
18:45
Elszabadultak az indulatok a 200 ezres minimálbér ötlete után (Portfolio)
Egy esetleges, a gazdasági realitásoktól elszakadó, kényszerített béremelés (a minimális bértételek tekintetében) a gazdasági egyensúlyi helyzet felbomlásához, a növekedési pálya megtöréséhez és a foglalkoztatási helyzet romlásához vezetne, amely végső soron a társadalmi felzárkózást és a már elért jóléti szintet is veszélyeztetné - közölte az ÁFEO
szept. 6
18:45
Óriási mohaállatot fogtak ki a Dunából a Pilismaróti-öbölben (SzMo)
Az óriás mohaállat egyre jobban terjed a hazai vizekben.
szept. 6
18:48
Hont: Ha valaki azt mondja, hogy van 82 ezer aláírása, akkor az miért 34244-et ad le? (Mandiner)
Ugye az nem lehet, hogy nem teljesen őszinték? – teszi fel a kérdést a publicista.
szept. 6
18:51
Meghalt Jean-Paul Belmondo (HírTV)
Ha van színész, akit egy egész ország, egy egész világ szeretett, az Belmondo volt.
szept. 6
18:51
Kórházban van Pelé, a brazil futball legenda (ATV)
Pelé egy rutinvizsgálatra érkezett Sao Paolo egyik kórházába, de egészségügyi gondok miatt ott tartották.
szept. 6
18:57
Bakondi György az Arénában: Románia felé kerülik a kerítést a nagy migránscsoportok (Infostart)
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, a tavalyi 20 ezer után idén eddig 67 ezer határsértőt fogtak el, Törökországban pedig még mindig százezrével várakoznak olyan migránsok, akik az afganisztáni tálib hatalomátvételkor már ott tartózkodtak.
szept. 6
18:57
Dunai Mónika: A buszra várva odalépett hozzám egy kedves rákosmenti fiatal, hogy támogatni szeretné aláírásgyűjtő akciónkat (444.hu)
Hogy vagyunk, hogy vagyunk?
szept. 6
18:57
20 éve még betiltották az internetet ma már négy stúdióból több tucat fiókon több millió embernek nyomják a propagandát a tálibok (444.hu)
Az afganisztáni szélsőségesek felismerték, milyen jó eszköz a közösségi média, és használják is.
szept. 6
19:03
Lezárult az aláírásgyűjtés az előválasztásban - íme a résztvevők és a kimaradók (Infostart)
Egy kivétellel mindegyik miniszterelnök-jelölt összegyűjtötte az ellenzéki előválasztáshoz szükséges ajánlásokat. Most kezdődik az érdemi kampány, jövő hétvégén pedig az előválasztás.
szept. 6
19:03
Szülés - Fájdalomcsillapítási módszerek (WebBeteg)
Minden nő másképp éli meg a szülést és a méhösszehúzódásokkal járó fájdalmakat. A szervezet által termelt fájdalomcsillapító és boldogsághormonok (endorfin), amelyek a szülés alatt szabadulnak fel, a szülő nő segítségére vannak. A szülési fájdalmak enyhítését segíti a helyes légzési technika, amit a kismamák már a szülés előtti felkészülés során el
szept. 6
19:03
Pluszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
szept. 6
19:03
Brit kormány: nem ismerjük el a tálib vezetést (ATV)
Dominic Raab brit külügyminiszter szerint azonban készen állnak, hogy kapcsolatot tartsanak az Afganisztán uraló csoporttal.
szept. 6
19:03
Hogyan ne legyünk seggfejek? – Beszéljünk a megmondási kényszerről! (WMN)
Hihetetlen, de igaz: nem muszáj mindig a szádon lennie annak, ami a szíveden van.
szept. 6
19:06
Soha nem találnád ki, mit szeretne II. Erzsébet Cristiano Ronaldotól (állítólag) - ha 1000 évig gondolkodnál, akkor sem jönne össze! (Promotions)
A világ két legismertebb emberének, és két legjobb Google-kulcsszavának összetalálkozása valószínűleg felrobbantja az internetet.

Keresés