Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház demokrata párti elnöke szerint felelősségre kell vonni Donald Trump elnököt a Capitoliumnál történt szerdai zavargások miatt. Lemondásra szólította fel Donald Trumpot az Egyesült Államok keresztény egyházainak ökumenikus tanácsa (NCC) is.
Azok pedig, akik lekerülnek a lélegeztetőgépről annyira legyengülnek, hogy kezdetben enni sem tudnak egyedül. Akár fél évbe is telhet, mire egy koronavírusos beteg teljesen felépül.
A szabályok szerint 3 évet kellett volna Angliában tölteni, hogy brit állampolgár lehessen, viszont a színésznő ezt megszegte, mikor a tengerentúlra költözött Harryvel és kisfiukkal.
A rendkívüli hóhelyzet miatt egész nap zárva tart a madridi Barajas nemzetközi repülőtér - közölte a légikikötőt üzemeltető Aena vállalat szombaton. A nap folyamán a rossz idő négy emberéletet követelt.
Megállapodást írt alá Kuba Iránnal arról, hogy átadja az ázsiai országnak a koronavírus ellen fejlesztés alatt álló, legelőrehaladottabb szintű vakcinájának technológiáját abból a célból, hogy ott végezzék el a klinikai tesztek utolsó - embereken végrehajtandó - fázisát.
A műtéteket követően manapság igen hamar hazaengedik a betegeket, mondván, otthon a saját, szeretettel teli családi környezetünkben könnyebben gyógyulunk. Ebből adódóan a betegünk teljes felépüléséig több feladat is hárul a családtagokra.
A magyar válogatott 13-11-re legyőzte a horvát együttest a férfi vízilabda világliga debreceni európai selejtezőjének szombati játéknapján, így vasárnap az ötödik helyért szállhat vízbe Szerbia ellen.
Közel 125 millió dollárt fizet a Deutsche Bank azért, hogy elkerülje a külföldi piacokon elkövetett vesztegetésért és a nemesfémek piacán folytatott manipulációért kilátásba helyezett amerikai ügyészségi eljárást.
Orrszívóra minden kisgyermekes családban szükség van. Sokan drasztikus megoldásnak tartják a használatát, holott sokkal nagyobb baj történhet, ha nem fordítunk elég figyelmet az orrjáratok tisztaságára.
Patrick Brown szerint az ipari állattenyésztés a legpusztítóbb iparág, amellyel végleg le kellene számolni a világnak, ha nem akarjuk elveszíteni a Föld biológiai sokféleségét.
“Világbajnok sztárépítész” tervezőiroda álmodta meg az új négy csillagos hotelt Magyarország legújabb és építészetileg legizgalmasabb strandja, a nagyerdei Aquaticum Strand Debrecen mellé. A Bord Építész Stúdió által tervezett új szálloda…
Döntött a főváros a kártevőirtással kapcsolatos közbeszerzésről, a következő két évben az Rnbh Konzorcium végzi a patkányirtást Budapesten - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
A világban 88 879 115-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 913 665-re a halálos áldozatok és 49 416 155-re a gyógyultak száma – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli adatai szerint.
A felelős állattartás a figyelemmel kezdődik. A „cicasuttogó” állatmentő Attila szerint – aki eddig több száz gazdinak segített tanácsaival – már azzal is sokat tehetsz, ha ráfordítod az időt, hogy valóban megismerd a kedvencedet, legyen az macska vagy kutya.
Komoly veszélyeket rejthet magában, ha a koronavírusból felépülve hirtelen belevetjük magunkat a sportba. A szív ugyanis súlyos terhelésnek lehet kitéve.
„Vajon meg lehet bocsátani egy gyereknek, hogy megfogalmazódik benne: ez az esemény bizonyos szempontból a legnagyobb ajándék és lecke, amit az anyjától kapott?” – teszi fel szerzőnk magának a súlyos kérdést édesanyja öngyilkosságával kapcsolatban.
Köztudott, Zalatnay Saroltának Nikolett nem a vérszerinti gyereke. A lány most arról beszélt, mennyire hálás, hogy örökbefogadták, és azt is elmondta, van két testvére.
Miért van, hogy ha az ember elhatározza, odafigyel az étkezésére, és egészségesebb életformára vált, akkor a környezete ezt provokációnak fogja fel? És miért van az, hogy aki életmódot vált, az rögtön másokat is téríteni akar? Miért nem csinálhatja simán mindenki, ahogy jónak látja?
Az India és Kína között fekvő Bhután márciusban teljesen elzárta magát a külvilágtól, így ott nem tört ki súlyos mértékben a járvány. Ám most mégis beszivárgott az országba a koronavírus, egy 34 éves nő az első áldozata.
Többfelé ismét jelentősen romlott a levegőminőség a szálló por magas koncentrációja miatt - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ szombaton az MTI-t. Azt írták: Sajószentpéteren veszélyes, Kazincbarcikán, Miskolcon, Putnokon és Tökölön egészségtelen a levegő minősége.
A brit uralkodó és férje is megkapta az új típusú koronavírus elleni oltást - közölte szombaton a Buckingham-palota. A hivatalos tájékoztatás szerint II. Erzsébet királynőnek és Fülöp edinburghi hercegnek a királyi család windsori rezidenciáján adták be a vakcinát. II. Erzsébet királynő áprilisban tölti be 95. életévét, Fülöp herceg júniusban 100 é