Donald Trumpra szavazott az elnökválasztáson az a rendőr, aki életét vesztette a Capitolium szerda esti ostroma miatt - adta hírül a Reuters hírügynökség szombat éjjel a férfi apjának elmondása alapján.
Egy zuglói nő antidepresszánsokkal próbálta megölni három éves kisfiát. A nagymama mentette meg az életét. Most a nő testvére mesélt arról, hogy semmi előjele nem volt a tragédiának, de talán a szerelmi bánat állhat a háttérben.
A G DATA szakértője szerint a Capitolium elleni támadás során akár megfertőződhetett az Egyesült Államok Kongresszusának számítógépes hálózata is. Az elmúlt napokban több olyan kép került fel a közösségi oldalakra, amelyeken amerikai kongresszusi képviselők lezáratlan számítógépei szerepelnek. Egy fotón még a képviselőház elnökének, Nancy Pelosinak
Lélegeztetőgépen van a hazai turizmus – fogalmazott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke. Flesch Tamás szerint a jelenlegi támogatásokat a nyitásig fenn kell tartani, de azt követően is – például a marketingben vagy a munkaerő visszacsábításában – nélkülözhetetlen lesz az állami támogatás.
Nem hozott végleges megoldást a nemzetközi adattovábbítások területén az Európai Unió és az Egyesült Királyság között alkalmazandó kereskedelmi és együttműködési megállapodás a rendezett Brexit keretében.
Legyen szó akár a növényvédő gépek kiszolgálásáról vagy a hígtrágyakezelésről, a vontatott szippantó tartályos pótkocsik elengedhetetlenek a gazdaságban. Hirdetéseink között számos méretű és konstrukciójú modell megtalálható, ezekből válogattunk most.
Felhős, hideg időnk lesz délen havazással. A köd zsugorodik vagy rétegfelhőzetté alakul, eközben dél felől vastagabb felhőzet húzódik fölénk. Némi napsütésre északkeleten van esély. Délutántól a déli megyékben havazás várható, számottevő friss hóréteg Baranyában és a délnyugati határ mentén alakulhat ki. Máshol legfeljebb hószállingózás fordulhat e
Jövő kedden újabb 39 ezer ember beoltására elegendő oltóanyag érkezik a Pfizer vakcinájából Magyarországra - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
Azt mindenki tudja, hogy a C-vitaminnak számos előnyös hatása van, de nemcsak akkor, ha elfogyasztjuk. Ha szérum formájában visszük fel a bőrre, akkor szinte szó szerint csodákat képes tenni az arcunkkal. Ez a legjobb módja, hogy minden kedvező hatását kihasználjuk ennek az erős antioxidánsnak.
Az otthon eltöltött rengeteg idő sokaknál fokozott önellenőrzéshez vezetett, ami miatt többen folyamodtak plasztikai eljárásokhoz. A lezárások alatt rengeteg poszt szólt arról a közösségi médiában, hogy most jött el az ideje az önfejlesztésnek, a fogyásnak, a kreativitásnak. Ez a nyomás sok embert arra késztetett, hogy szike alá feküdjön,
Az Egyesült Államok külügyminisztere szombaton bejelentette, hogy feloldott Tajvannal szemben minden önként vállalt külügyminisztériumi korlátozást, amelyeket Washington azért hozott, hogy Kína kedvében járjon.
A múlt hét eleji földrengések, majd a szerdai utórengés után újabb földrengés volt Horvátországban szombaton este, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett - közölte az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa az MTI-vel.
A szokásosnál jóval melegebb, a csapadék mennyisége alapján átlagos év volt 2020 Magyarországon - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat elemzéséből.
A Burger King teljes arculatváltást hajtott végre: megújul a logó, a csomagolás és a munkaruha. A logó színei az igazi és a finom ételeket szimbolizálják.
Mike Pence amerikai alelnök részt vesz Joe Biden leendő elnök beiktatási ünnepségén - adta hírül szombaton éjjel a Reuters hírügynökség az amerikai kormányzat egy magasrangú tisztségviselőjének közlésére hivatkozva.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/10/2974/
Eszter, Judit és Orsi humoros és kíméletlenül őszinte videóikkal görbe tükröt tartanak az anyukák és az anyukákhoz viszonyuló társadalom elé. Hármukat az oldal kulisszatitkairól és egymással való kapcsolatukról kérdeztük.
A múlt hét eleji földrengések, majd a szerdai utórengés után újabb földrengés volt Horvátországban szombaton este, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett - közölte az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa.
Mike Pence amerikai alelnök részt vesz Joe Biden leendő elnök beiktatási ünnepségén - adta hírül szombaton éjjel a Reuters hírügynökség az amerikai kormányzat egy magasrangú tisztségviselőjének közlésére hivatkozva.
Szabadságot se vettek ki a pénzügyminiszter hivatalában, hogy időre elkészüljenek a szabályozási dokumentumokkal. Garancia nincs rá, hogy el is fogadják a javaslatokat.
A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán írt arról, hogy miközben Ausztriában ötmillió gyorstesztet osztanak szét az iskolák között, és január 18-ától bevezetik a diákok és tanárok heti szintű tesztelését, addig Magyarországon két hét után minden ok nélkül leálltak a teszteléssel decemberben, hogy a január eleji két napos, kijelölt pont
A múlt hét eleji földrengések, majd a szerdai utórengés után újabb földrengés volt Horvátországban szombaton este, amelyet Magyarországon is érzékelni lehetett - közölte az ELKH CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa az MTI-vel.
Az ember fantáziája sokszor mindent képes túlszárnyalni, de előfordul, amikor nem a képzelet szüli a furcsa dolgokat és olyat látunk, akár a konyhában, amit első és második ránézésre is alig akarunk elhinni.