Egyre nő a kereslet az olyan szakemberek iránt, akik a nukleáris iparban szeretnének elhelyezkedni. A közeljövőben Pakson két új atomerőműblokk épül, amelyek a majdan leállítandó jelenlegi egységek pótlására lesznek hivatottak. Az új atomerőmű működtetéshez több száz nukleáris szakember munkájára lesz szükség. Ezért a Paks II. programhoz kapcsolódó
Megkezdték az oltottak előjogainak meghatározását Izraelben a lakosság több mint húsz százalékának beoltása után - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
Mínuszban vannak az európai tőzsdék, de Budapesten az OTP-nek köszönhetően még van egy kis plusz. Az euró a 360-as szinttel küzd, a héten két hír is fontos lehet számára. Egyre inkább Kínára koncentrál a Tesla, miközben tovább száguld és ezen a világ egyik leghíresebb shortosa is nagyot bukott.
A 2011 óta működő ViVeTech Zrt. 2021 második felében tervezi részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdén. Ehhez most 40 millió forint, 50 százalékos intenzitású, vissza nem térítendő támogatást nyert el a BÉT Mentoring Programjától, a BÉT és a Pénzügyminisztérium közös, kis- és középvállalatok tőzsdei megjelenését, felkészülését elősegítő pá
Csütörtökön érkeznek Kínába az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a koronavírus eredetének felkutatásával megbízott nemzetközi szakértői a vizsgálatok megkezdésére - jelentette be a kínai nemzeti egészségügyi bizottság hétfőn. A
Január az év leghidegebb hónapja, amelyet ezen a héten magunk is megtapasztalhatunk, ugyanis a hét második felében akár mínusz 15 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. Nézzük, mire számíthatunk a friss előrejelzések szerint, és hogyan alakult az időjárás az utóbbi évtizedekben az év első hónapjában!
Megkezdték az oltottak előjogainak meghatározását Izraelben a lakosság több mint húsz százalékának beoltása után - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
Megérkeztek az első képek a Samsung hamarosan érkező legolcsóbb 5G-s mobiljáról a Galaxy A32 5G-ről. Valószínűleg az év egyik legjobban várt mobiljai a Galaxy S21 modellek lesznek, de ezeken kívül még számos újdonságot tartogat számunkra a Samsung. Mint tudjuk idén fog bemutatkozni a dél-koreai vállalat legolcsóbb 5G telefonjaként elhíresült Galaxy
Minden várakozást felülmúló költségvetési hiány jött össze 2020-ban - derül ki a Pénzügyminisztérium előzetes hétfői adatközléséből. A központi alrendszer ugyanis pénzforgalmi szemléletben 5548,6 milliárd forintos hiánnyal zárta az évet, ez pedig jócskán meghaladja a tárca által előzetesen jelzett értéket, a minisztérium azonban hangsúlyozza azt is
1970-ben pontosan ezen a napon hunyt el Latabár Kálmán, minden idők egyik legnagyobb magyar komikusa. Egyedi humorának és kivételes művészi fegyelmének köszönhetően a mai napig ezrek rajonganak érte. 1902. november 24-én Kecskeméten látta meg a napvilágot, a legendás színészdinasztiában: dédapja, Latabár Endre Magyarország egyik legismerteb
Egészen nagy árfolyammozgások jellemzik az elmúlt időszakban a magyar tőzsdét, többnyire emelkedések voltak láthatóak, mint például a Masterplast esetében is, de pénteken arról is megemlékeztünk, hogy kilőtt az Ehep árfolyama, bár ez inkább spekulatív jellegűnek tűnt. Ma ismét folytatódnak a mozgások, de míg az Ehep árfolyama továbbra is emelkedik,
Nem befolyásolta jelentősen a kkv szektor várakozásait novemberig a járvány második hulláma. A kis- és középvállalkozások következő egy évre vonatkozó kilátásait előrejelző K&H kkv bizalmi index negyedik negyedéves eredménye alapján ugyanis a cégek optimizmussal tekintenek a 2021-es évre, amit az index jelenlegi, 9 pontos értéke igazol. Az előző id
Washington terrorszervezetté nyilvánítja az Irán által támogatott, a nemzetközileg elismert jemeni kormány ellen harcoló húszikat - derül ki az amerikai külügyminiszter vasárnapi bejelentéséből, amelyet 10 nappal a Trump-adminisztráció hivatali idejének lejárta előtt tett.
A Jófogás internetes kereskedelmi portál egyes felhasználóitól adathalász kísérlettel próbálták kicsalni a bankkártya adataikat. A portál figyelmeztet: szállításnál senkitől nem kérik előre a bankkártya-adatokat.
Európában még alig ismert a NIO gyártó neve, de a kínaiak komoly ambíciókkal rendelkeznek. Ezt bizonyítja most bemutatkozott zászlóshajójuk, az ET7. Hivatalos kommunikációjukban például akár 1000 km-es hatótávot is ígérnek a típusnak, amit azért nem árt fenntartásokkal kezelni.
A berendezést 210 millió forintért vásárolták, miközben 20 és 50 millióért is volt a piacon hasonló. Költségvetési csalás ügyében azért a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz került az ügy.
Koronavírusos lett Lagzi Lajcsi, aki ezért nem jelent meg a mai tárgyalásán. Nem jelent meg hétfőn a Budaörsi Járásbíróságon Lajcsi. A zenészt 30 milliós közüzemi csalással és vesztegetéssel vádolják, mégsem ült ott
Egy eddig ismeretlen hidrogénkötésre bukkantak kutatók: a felfedezés elmossa a kémiai kötések közötti határokat, és utat enged a különböző reakciók szélesebb körű megértéséhez. A középiskolai tanulmányokból még a laikusok számára is ismerős lehet a molekulákat összetartó, úgynevezett kovalens kötés, valamint az annál gyengébb hidrogénkötés.
Figyelmeztető sztrájkba lépett hétfőn a szlovén rendőrök egy része, mert szerintük a kormány nem tartotta be a rendőrség helyzetének javítására és a béremelésekre tett 2018-as ígéretét - közölte a Delo című szlovén napilap.
2021. január elsején elindult az osztatlan közös földtulajdon felszámolása. Első körben azok az eljárások kezdődnek meg, melyek során az ingatlant egyetlen tulajdonostárs szerzi meg (bekebelezés). Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat foglaltuk össze a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása nyomán.
A dollár jelentős erősödést mutat hétfőn, amelynek az oka elsősorban az amerikai állampapírok hozamemelkedése és a demokrata kék hullám miatti várakozások. Az euró árfolyama eközben két hetes mélypontra csökkent.
Az HBO Maxon folytatódik a Szex és New York című népszerű kultsorozat. A streamingszolgáltató bejelentése szerint tíz epizód készül a szériához - írta meg a Variety.com filmes hírportál.
Az EU féléves portugál elnöksége arra készül, hogy meghallgatást tart az EU-tanácsban folyó jogállamisági eljárás keretében Magyarország és Lengyelország jogállamisági helyzetéről.
Folytatódott a koronavírus elleni védőoltások beadása az egészségügyi dolgozók körében és a nagyobb idősotthonokban - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorfolyamában.
Január az év leghidegebb hónapja, amelyet ezen a héten magunk is megtapasztalhatunk, ugyanis a hét második felében akár mínusz 15 fok alá is süllyedhet a hőmérséklet. Nézzük, mire számíthatunk a friss előrejelzések szerint, és hogyan alakult az időjárás az utóbbi évtizedekben az év első hónapjában!
Figyelmeztető sztrájkba lépett hétfőn a szlovén rendőrök egy része, mert szerintük a kormány nem tartotta be a rendőrség helyzetének javítására és a béremelésekre tett 2018-as ígéretét - közölte a Delo című szlovén napilap.
2021. január elsején elindult az osztatlan közös földtulajdon felszámolása. Első körben azok az eljárások kezdődnek meg, melyek során az ingatlant egyetlen tulajdonostárs szerzi meg (bekebelezés). Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat foglaltuk össze a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) tájékoztatása nyomán.
Lemondott minden európai parlamenti bizottsági tisztségéről és jelentéstevői megbízatásáról Deutsch Tamás – közölte a Népszavával az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti csoportjának szóvivője.