A Guinness Rekordok Könyve szerint a világ legöregebb macskája egy 1967-ben született cirmos, amely 38 évesen, 2005-ben vesztette életét. Ő volt az Amerikai Egyesült Államokban élő Creme Puff. Egy '77-ben született burmai macskaféle azonban mindmáig élhet. Az otthoni macskák átlagéletkora 12 és 15 év közé tehető, ezt azonban már néhányszor
Lassan már látni a pandémia utáni életet, így egyre inkább felmerül az a kérdés is, hogy mi lesz, ha ténylegesen eljön az irodákba történő visszatérés ideje.
Az Abonett Kft. 34 év alatt vált termelőszövetkezetből milliárdos árbevételű élelmiszeripari üzemmé. Ennyi ideje található meg a magyar – és jó ideje már külföldi – üzletek polcain az Abonett extrudált kenyércsalád.
A múlt év pénzügyi szempontból sem volt egyszerű, ezért érdemes néhány kisebb pénzügyi célt is kitűzni 2021-ben, hogy több pénzt takarítsunk meg, tartalékot képezzünk. Ehhez ad most tippeket a Pénzcentrum, mit érdemes elhatározni
A Szalay Balázs, Bunkoczi László páros az 52. helyen áll a Szaúd-Arábiában zajló Dakar-rali szombati első szakasza, a 11 kilométeres dzsiddai prológ után.
Latifi az albán bajnokság legdrágább játékosa volt, amikor megvásárolta egymillió euróért a Puskás Akadémia. Azt nem lehet állítani, hogy minden adóforintot megért volna.
Korlátozottak a lehetőségek január elején azoknak, akik síelni szeretnének. Az ilyenkor leginkább látogatott külföldi síterepek nagy része ideiglenesen bezárt. Síelni itthon lehet, vagy Svájcnak, délnek, keletnek, vagy a messzi északnak kell elindulni Európában.
Részegen az ember könnyen vetemedik meggondolatlan, merész vagy értelmetlen tettekre – de olyanra, mint a 30 éves Thomas Dodd, csak kevesen vállalkoznak. A brit fiatalember ugyanis néhány üveg bor elfogyasztása után hivatalosan kérvényezte a neve megváltoztatását Celine Dionra.
2020 utolsó negyedévében soha nem látott mennyiségű autót szállított ki a Tesla, és az egész évre kitűzött félmilliós cél is majdnem teljesült - számolt be a Bloomberg.
Sikerlista helyett írjunk kudarclistát! Elvégre abból tudunk a legtöbbet tanulni, és a népmesék hősei is mindig újra próbálkoznak a botlásaik után. A tanulságok levonása után pedig jöhet egy sokkal sikeresebb év!
Az oroszországi Nalcsikban meghalt Jambulat Hatokhov orosz szumóbirkózó, aki a világ legerősebb kisfiújaként került be a Guinness Rekordok Könyvébe – írja a karpatinfo.net. A sportoló 21 évesen halt meg. Egyes információk szerint veseproblémái voltak.
Prószéky Gábor nyelvész-matematikus szerint az ember számára a gépek cselekvése ma már nem felfogható, ez lehet az évtized egyik nagy tudományos tanulsága.
Nem tartja helyesnek az autóipar állami támogatását a koronavírus-válság miatt az Audi vezérigazgatója, Markus Duesmann. "Nem helyeslem az autóipar további támogatását" - fogalmazott az Audi vezérigazgatója a Süddeutsche Zeitung
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2021/01/02/2898/
Lekopott zebrák, utcán felejtett szobabútorok és gazdátlan roncs autók. Ezekre a problémákra panaszkodtak a legtöbbet a városlakók a Járókelő nevű közterületi hibabejelentő portál 2020-as kimutatása szerint. Az oldal üzemeltetői szerint egyre tudatosabbak az emberek, ha a saját környezetükről van szó. Igaz, ennek oka lehet az is, hogy a járványhely
Otthonában nevel két leopárdkölyköt a gyöngyösi állatkert egyik gondozója. Napi 24 órás szolgálatot biztosít, mivel a kölyköket 2-3 óránként etetni kell. A járvány miatt az állatkert sem működik, így kerültek a kis leopárdok a gondozó családjához.
Talán elég sokan elgondolkoztak már azon, mennyire jó lenne átélni az első Formula versenyautók élményét. Az együléses, nyitottkerekes remekművekhez persze