Gesztesi Károly egyik be nem fejezett projektje volt négy evangélium hangoskönyvként való felolvasása, amelyet ajándékként szánt minden embernek. Az általa elkezdett hanganyagot fia, Gesztesi Máté fejezte be.
Nem enyhül a koronavírus-járvány terjedése a nyugat-balkáni országokban, és bár némelyikben csökkent az újonnan azonosított fertőzéses esetek száma, kevesebb tesztet is végeztek a hét végén és az ünnepek alatt, mint a hétköznapokon - derült ki a válságstábok jelentéseiből.
Néhány nappal azután, hogy utasítást kapott a USS Nimitz repülőgép-hordozó arra, hogy hagyja el a Perzsa-öblöt, Christopher Miller védelmi miniszter parancsot adott a hadihajónak, hogy maradjon a régióban, mivel Irán fenyegetést jelent „Donald Trump elnökre és más amerikai tisztségviselőkre nézve" - írja a CNN.
Nemrégiben elkészült az orvosszakértői vélemény, amely akár az ítélet súlyosságát is befolyásolhatja. Ugyanis kiderült, a baleset egyik sértettje maradandó fogyatékosságot szenvedett a karambol következtében.
Jó a hangulat a tőzsdéken 2021 első kereskedési napján, a BUX is jól teljesít, a magyar piacon a Masterplast a nap sztárja, amelynek árfolyama tavaly november közepe óta szédületes emelkedést produkált. Ma újabb közel 5 százalékkal került feljebb a részvény, de a nap folyamán állt már közel 9 százalékos pluszban is.
Január 1-től Magyarországon adómentes a pálinkafőzés azok számára, akik maximum 86 liter, 50 fokos gyümölcspálinkát állítanak elő. Igaz ez a saját desztillálóberendezést használók esetében, és azokra is, akik egy bérfőzde szolgáltatásait veszik igénybe.
A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz pedagógusok ezreit sodorja veszélybe, miközben „a vírusnak az eddiginél sokkal gyorsabban terjedő mutációja fenyegeti a világot”.
Furcsán indul a január a kínai fintechben. A Yahoo! Finance adott hírt arról, hogy nem igazán lehet tudni, hová tűnt Jack Ma, az Alibaba alapító-vezetője.
Ma tartja meg havi ülését az olajkartell, ahol eldöntik majd, hogy hogyan alakítják kitermelésüket a tagországok februártól kezdődően. A szervezet főtitkára, Mohammad Barkindo azonban már előzetesen kiadott egy közleményt, amelyben többek között arra is figyelmeztetett, hogy a jövő év első felében még számos lefelé mutató kockázat lesz az olajkeres
Sok a bizonytalanság a COVID-védőoltással kapcsolatban. Milyen kötelezettségei vannak a munkáltatónak? Mire kötelezheti a munkavállalót és mire nem? Mit tehet az alkalmazott, ha nem szeretne védőoltást kapni?
A spanyol államháztartás tavalyi hiánya a hazai össztermék (GDP) 11,3 százaléka volt, megfelelt a legutóbbi kormányzati várakozásoknak - közölte a spanyol költségvetési miniszter.
Mindössze egy évre van attól, hogy beérje ebben Pelét egy másik dologban is, gólok terén viszont lehagyta már a brazil legendát. Cristiano Ronaldo jelenleg vezeti az olasz góllövő táblázatot, köszönhetően a tegnapi 4-1-es győzelemnek is, amikor többek között az ő két góljával verte a Juventus az Udinesét. Ez volt az Aranylabdás sztár 757. é
Élénkült a feldolgozóipari aktivitás az év utolsó hónapjában az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésének hétfőn publikált végleges eredménye alapján.
Magyarország "betárazott" hatezer Szputnyik V vakcinát, amelyet mihelyst lehet, használni is fognak; az operatív törzs hétfői, idei első tájékoztatóján az is kiderült, milyen kortól adják be a Pfizer oltását, és kerülhet-e hátrébb az oltási sorrendben valaki azért, mert már átesett a koronavírus-betegségen.
Hétfőtől ismét lehet pályázni a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor bértámogatására - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a koronavírus-járvány első hulláma után közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához
Müller Cecília, országos tisztifőorvos közölte, hogy a bevezetett intézkedések elérték a céljukat, több napja, hosszabb ideje valóban csökken a megbetegedések száma. Szerinte új szakaszba lépett a védekezés a védőoltások megérkezésével, holnap újabb adag oltóanyag érkezik az országba, ami 39 ezer fő beoltására lesz elegendő. Magyarország a szállítá
A korábbi Szent István Egyetem 2021. február 1-jétől a hatékonyabb és magasabb színvonalú felsőoktatás érdekében alapítványi fenntartásban működik tovább - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az egyetemet működtető 5 tagú kuratórium elnöke Csányi Sándor. Az egyetem neve is megváltozik: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem lesz és
Oly sokszor eltemették már a bitcoint az újságírók, hogy a közvélemény már nem tudja hova tenni a legújabb szárnyalásról szóló híreket. A kriptodevizák több mint egy évtized után is élnek és virulnak. Ebben a cikkben amellett érvelünk, hogy a bitcoint nagyon sokan félreértették. Mindig is irreális volt azt várni tőle, hogy néhány év alatt átalakítj
A cigánycsukot választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság az idei év madarának – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület.
Az operatív törzs első tájékoztatóján György István államtitkár a hétvégi célzott tömeges tesztelés eredményeiről számolt be. Müller Cecília a friss vakcina információkat osztotta meg, valamint kijelentette, hogy a megbetegedések száma csökkenő tendenciát mutat.
A transzferár szakma régóta várta az Oecd által december 18-án kiadott iránymutatást a Covid-19 világjárvány vállalatcsoporton belüli tranzakciók árazását érintő kérdéseivel kapcsolatosan. A világjárvány a transzferárazásban is új kihívásokat hozott, korábban nem látott problémák megoldása vált szükségessé. Ebben igyekszik támogatást nyújtani a tár